Uj Budapest, 1930 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1930-05-03 / 18. szám
If//./ é vfolyam 18. szám Budapest, 1930 május 3 UJ BUDAPEST-ák. m. { Tek. Fővárosi Nyilvános Könyvtár. Bpest, IV.Gróf Károlyi-u.8. ^gazdasági Előfizetési őrak: Egész évre.............................................- 30 pengő Fel évre..............................................................13 pengő Egyes szám őrá ©O fillér i FELELŐS SZERKESZTŐ : DOBY ANDOR Or I Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. IV.. Kaas Ivor-uica 9. Telefon: Aut. 828-23. Postatakarékp. chequeszőmla : 30913 A kölcsön-epidémia Irta: Verebély Jenő dr. Morituri „Ennek a teremnek megvannak a maga tradíciói, ebben a teremben 'Kammermayer Kár oly tói kezdve olyan tanácstagok ültek, akiknek az emlékét még ma is a szivünkben őrizzük és kegyelettel emlékezünk meg róluk“ — mondotta Csupor tanácsnok a főváros tanácsának ülésén, amidőn Sipőcz polgármester búcsúztató beszédére válaszolt. A nyugdijbamenő tanácsnok elégikus pátheszu szavainál aktuálisabbat nem találunk ma a városházán: a történelminek nevezhető átalakulás küszöbén, midőn az eddig a város ügyvitelének csupán irányításában résztvevő autonómia az ügyek intézésébe és adminisztrációjába is ténylegesen bevonul, úgy hatnak Csupor tanácsnok szavai, mintha önmagával az egész ta'nácsot is el- búcsúztatta volna a városházától. Kétségtelen, hogy az önkormányzatnak a városi adminisztrációval közvetlen kapcsolatba való jutása politikai eredmény, amelyet pártkülönbség nélkül politikai sikernek tekint a törvényhatósági bizottság minden oldala. Annak tekintjük mi is, nem vitatván ez alkalommal, mi okozta a tekintetes tanács elleni közhangulatot, amely az országgyűlés képviselőházában hovatovább gerince lett a hónapokig húzódó fővárosi vitának. Azonban minden politikai meggyőződésünk ellenére sem tudunk elnyomni egy fájdalmas sóhajtást, hiányozni fog g megszokott bútordarab, program- talanok lesznek a csütörtök délelőt- tök, eltűnnek a baráti arcok, a tanács maholnap utolsó ülését tartja. Az önszántából nyugdijbavonuló Csupor tanácsnok csak megnyitotta a menetet, uj játékok kerülnek színre, friss gladiátorok lépnek az arénába, a históriai emlékké fakult tanács egyre halványuló kontúrjait felváltják a városi élet sáncaiba diadalmasan bevonuló népakarat harsonázó színei. Az evolúció törvényei nem ismerik a szentimentalizmust, mégis van az éremnek másik oldala, amely a városháza átalakulásával kapcsolatban szárnyaszegett törekvéseket, elfagyott ambíciókat, nem teljesült reményeket soi'akoztat fájdalmas glédába. A tisztviselői karriér lehetőségének végeszakadt a városházán. A duplaajtós szobákban a bizottsági elnökök fognak rezideálni, vége a tatiácsnoki reprezentációknak, szürke garádics lesz a városházi tisztviselő élete, sivár taposó malom, célok és ábrándok nélkül. A lendítőerő, amelyet a főváros életében a tanácsi akarat képvisel, a maga nyugodt és céltudatos szuverénitá- sát átadja az idegesebb behatásokra fogékonyabb autonómikus velleitás- nak, a tanácsnokok alkotási lehetősége a nagy gépezet kicsiny kerekévé zsugorodik, ezt már nem a teremtés láza hevíti, hanem a nagy motor valamely kis tartozéka hozza mozgásba. A teória kész: kérdés azonban, jól fog-e a törvényhatósági tanács a gyakorlatban adminisztrálni. Üdvözlégy, autonómia, köszönt téged a halni induló tekintetes tanács! . Minduntalan merülnek fel jelenségek, amelyek az amúgy is agyonzaklatott gondok és közterhek alatt görnyedő adófizetőket nyugtalanítják és izgatják. A parlamentben szóvá tették, hogy a kormány nem foglalkoztatja kellőképpen a parlamentet. Úgy látszik az illető nincsen tisztában a parlament hivatásával, mert a parlament nem törvénygyár, sem gyorstalpaló műhely, hanem egy országnak, egy nemzetnek életét tételes formákba öntő, törvénybe foglaló illusztris közjogtényező kell, hogy legyen. Nem lehet hivatása Palásti Irén kivágott ruhájával foglalkozni s hozzá hasonlókkal. Egy ország, egy nemzet életében stabilitást megnyugvást, bizalmat csak úgy ehet bevinni és biztosítani, ha a törvényhozó testület — nem kevésbbé- rendeleteket kibocsátó hatóságok — mentői kevesebb törvényt és rendeletet alkotnak. Ez bizonyltja az illető szervek komolyságát, megfontoltságát és meg- bizhatóságát. Mentői kevesebb, de mentol jobb törvényt és rendeletet! Nem erről akartam tulajdonképpen szólni, csak per assotiatio idearum jutott eszembe. A másik ilyen fölötte nyugtaia- nitó jelenség úgy az állami, mint törvényhatósági háztartásban a kölcsönök felvételének epidémiája. Hangos az ország a kölcsönöktől s úgy állítják be, mintha az ország és nemzet jövője és boldogsága egyedül ettől függne. Pedig dehogy, — épp az ellenkezője — minden kölcsön-pengő egy- egy kapavágás a nemzet, az ország sírján. Téves az a hit, hogy a kölcsönpénzből vásárolt vagy létesített úgynevezett vagyontárgy tényleg vagyon. A létesítmény csak névleg azé, aki létesítette, tényleg azonban a hitelezőé. A létesítmény már rég nincs meg sok esetben, az adósság azonban még rendezetlenül megvan és súlyos gondot okoz az adósnak, mert a hitelező mindig könyörtelen. A kölcsön rabszolgákat csinál és rabszolgasorban sínylődnek, akik a hitelezők rabláncaiba önként fűzték magukat. Annyi legyen az igényed, amennyi anyagi eszköz áll rendelkezésedre s ne annyi anyagi eszközt használj, amennyi igényed van, mert ez csak a romlásba vezethet. Oda adod függetlenségedet, mert csak az lehet független, aki anyagilag nem függ senkitől. Nem az a gazdag ember, akinek nagy vagyona van, hanem az, aki legyen bár szerény anyagiakban, abból a szerényből ki tudja elégíteni összes igényéit. Csak az ilyen ember lesz megbizható, hozzáférhetetlen, csak az ilyen ember lehet és lesz független. A főváros gazdasági politikája úgy általánosságban, mint részleteiben rossz és sok nyugtalan percet s gondot okoz a főváros lakosságának. A fővárosnak mint fundált, állandó jövedelemmel bírónak, nem szabadna, hogy valaha is gondot okozzon a tisztviselők fizetésének folyósítása, nem szabadna, hogy kellő, helyes gazdálkodás mellett ilyen zavarba jöjjön. A jó gazdának kell, hogy úgy ossza be jövedelmét, hogy mindenre jusson, ha több van, akkor többre, ha kevesebb van, akkor kevesebbre. De megengedhetetlen, hogy ha nincs, hát van hitel, gyerünk csak külföldre, vagy ha lehet, itt belföldön is csak csináljunk adósságot, majd megfizeti az adófizető közönség. A főváros urai ugylátszik tényleg nem tudják, nem ismerik, vagy nem akarják ismerni azt a végtelenül súlyos, aggasztó gazdasági katasztrofális helyzetet, amelyben vagyunk s amely körülöttünk és közülünk szedi nap-nap után áldozatait. Ilyen körülmények között tessék összehúzni magát, redukálni az igényeket. Minek az a sok autó, minek az a sok luxus-vásárlás ? Minek az a sok külföldi utazás, amely majdnem mind fölös és nem lukrativ s csak emészti ok- és céltalanul az adófizetők véres verejtékkel szerzett garasait? A kölcsön rendszerint csak kettőnek .ió: a kölcsönadónak és a közvetítőnek. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy a kölcsönnek soha sincs létjogosultsága, azonban az csak a legritkább esetekben, hosszú, beható megfontolás után, előzetes legpesszi- misztikusabb számítások után és csakis szolid lukrativ befektetésekre. A legjobb iskolapéldája a Besz- kárt, hogy miként tudnak keresztény emberek, keresztény aggyal romhalmazból kölcsön nélkül szépet, jót és hatalmasat alkotni, a külföldhöz arányitva nem magas tarifa- politika mellett. Inkább fizet a közönség egy-két fillérrel több viteldijat s nem nyomja őt az évtizedekre fizetendő magas kamat, jutalék, közvetítési dijak és árfolyamkülönbözet. Mert hiszen a tartozást drágán meg kell fizetni s azt a hitelező kíméletlenül be is hajtja. Amit könnyitek viteldijban az egyik oldalon, azt terhelem a másik oldalon hasonlíthatatlanul súlyosabban a kölcsön terheivel. A közületnek nem hivatása a vagyongyűjtés, mert az adózók fillérjei nem arra valók, de ha már teszi is, azt egy okkal-móddal s ha a kölcsön felvétele bizonyos súlyos esetekben elkerülhetetlen, vegyen fel olyan számítással, hogy azt megfelelő gazdasági viszonyok mellett egyes vagyontárgyak eladásának vételárából fogja visszafizetni. Vagyont gyűjteni tehát csak akkor szabad és lehet, ha fölöslegek fölött rendelkezik a köziilet. Megemlékezni kívánok még ez alkalommal a fővárosi üzemekről, amelyeknél hiányzik a kellő szakvezetés és körültekintés, valamint előrelátás. Az üzemek közül kizárólag a közszükségletek ellátására szolgálókat tartom megengedhetőknek. Mire való pl. az Állatvásárpénz- tár, amely bérletekkel, szénbányákkal stb. foglalkozik csupa ráfizetés mellett, természetesen az adófizetők pénzéből. Ezen üzemek egynéhány urnák ad zsíros állást és dilettantizmusuknak terrénumot. A Yásórpénztár munkakörét elvégezhetné olcsóbban és jobban a Községi Takarék egy expoziturája is. Amidőn én is helyeseltem azt a kívánságot, hogy jöjjenek a Vásárpénztár számadásaival és adataival a közgyűlés elé, egyik városi ur azt mondta, hogy az lehetetlenség. Ez mindennél ékesebben beszél. A székesfőváros adózóinak joga van tisztán látni és követelni a tiszta képét ezeknek az üzemeknek minden vonatkozásban. Akkor, amidőn a pénzintézeteket hozzáértő szakemberek vezetik, kívánjuk, hogy ezt mondhassuk a főváros üzemeinek pénzügyi vezetéséről, mert ez lesz a legjobb védelmi eszköz a kölcsön-epidémia ellen! Az államnak lenne elsősorban kötelessége, jó példával ebben előljárni! * (A szerkesztő megjegyzése: Közreadtuk e fenti cikket, tekintettel az iró illusztris egyéniségére, mégis meg kell jegyeznünk, hogy annak szempontjaival és célkitűzéseivel sok tekintetben nem értünk egyet. Normális viszonyok között; igaza lehet annak a nemzetgazdasági elvnek, amely a közületek számára, legyen az állam, akár város, a saját jövedelemből való megélés szükségességét írja elő, kárhoztatván kölcsönök felvételét. Ezzel szemben áll az a teória, hogy a gazdaságpolitikai fejlődés lehetőségét csak kölcsönökkel, a terheknek a beruházásokat élvező több nemzedék vállára való rakásával lehet elérni. Hazánk és fővárosunk azonban jelenleg olyan katasztrofális helyzetben van, hogy a teóriák és gazdaság- politikai elméletek félretevésével meg kell indítani a normális költségvetés keretén messze túlmenően a közmunkákat. Ez pedig csak nagy külföldi kölcsön felvételével lehetséges. Verebély Jenő dr. tiszteletreméltó ellenvéleménye azonban jelentős megnyilatkozás arra vonatkozóan, hogy a pénzügyi bizottság által elhatározott nagy kölcsön felvétele és felhasználása körül fokozott óvatossággal kell eljárni.)
