Uj Budapest, 1929 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1929-03-16 / 11. szám

1929 március 16. UJ BUDAPEST 3 “ mm mi «lift Wiiüffisa'tmiHMWaB» «MWaBMKMBMWMMWBcnggWWBMWBMBW Nagy-Berlin Irta: dr. Gallina Frigyes ii. Ezen a körülbelül 87.835 hektárnyi terü­leten most mintegy 4,200.000 lakos él. Berlin város területe jelenleg nagyobb, mint bármely más világvárosé s lakos­ságának számát tekintve, Berlin sor­rendben a harmadik helyen áll. Nagy-Berlin önkormányzata a helyi érdekek figyelembevételével 20 kommu­nális közigazgatási kerületre oszlik. A községi feladatok közül az általános ügyeket az egyenlő és közvetlen ará­nyos választás alapján választott városi képviselőtestületi gyűlés és az általa választott tanács — mint közigazgatási hatóság — intézi, a szociális helyi ügyek vitele pedig a 20 közigazgatási kerület testületéire, a kerületi gyűlésekre és kerületi hivatalokra van bizva. Hogy Berlin város közigazgatásának nagyságáról képet nyerjünk, csak né­hány számot sorakoztatunk fel: az 1928. évi költségvetés bruttó összege 1.170.500.000 arany márka bevétellel és kiadással zárult. Ebben a költségvetés­ben a városi üzemek nem bruttó bevé­teleikkel, hanem csak a várossal kötött szerződéseik szerint megállapított szol­gáltatások értékével szerepelnek. A vá­rosi feladatokat teljesítő 63 üzemben 625,000.000 márka tőke fekszik, amelyből 517.500.000 márka a város befektetett vagyona. A városi nagyüzemek (gázmű­vek, vizművek, villamosművek) a város tulajdonát képezik ugyan, azonban bér­leti alapon részvénytársasági formában kezeltetnek. Beiűin város vagyoni aktivái óvatos becsléssel 1.983,000.000 márkára, mig a passzívái 611,000.000 márkára tehetők. A városi közigazgatásban mintegy 23.900 fizetett tisztviselő, 12.500 alkalma­zott és 22.000 munkás, a városi üzemek­ben pedig 6000 tisztviselő és 32.000 mun­kás dolgozik, vagyis a város mintegy százezer munkaerőt foglalkoztat. Ezen­kívül a fizetésnélküli tisztviselők (12 ta­nácsnok, 110 kerületi hivatali kiküldött, 225 városi képviselő, 780 kerületi kép­viselő, a kerületi elöljárók ezrei, szám­talan gyermekügyi és jótékonysági bi­zottsági vezető) száma, akik csak költ- ségmegtéritéseket és részvételi dijakat kapnak, több, mint százezerre tehető. A három városi közlekedési vállalat­nak (közúti vasút, magasvasut, omni­busz) szerződésileg egy érdekközösségbe való összeolvasztása, valamint a tarifa egységesitése lehetővé tette Berlin köz­lekedésének egységes lebonyolitását. A tarifaközösség, amely 1927 tavaszán lé­pett életbe és amely időközben a biro­dalmi vasútra is kiterjeszkedett, ered­ménnyel járt. Ezzel már megvetették az alapját a berlini közlekedés továbbfej­lesztésének és kiépülésének. Ma bár­mely közlekedési eszközön való uta­ügyi ügyosztály kitűnő vezető­helyettese, akinél agilisabb, ráter­mettebb ügyvezetőt nem igen talál­hat magának a tisztviselői egyesü­let. Főtitkárul pedig szintén egy­hangúan továbbra is Budó Jusztin dr, levéltárost kandidálják. Budó hallatlan energiája, szeretetreméltó modora általános népszerűséget biz­tosított számára a FANSz. keretein belül, az ő megválasztása is egy­hangú helyeslésünkkel találkozik. — Igaza van! Mi újság az utazási fronton? — Lamotte Károly Mentone-ban örül az azúrkék tavasznak és hogy egyetlen Lamotte^ se legyen Pesten, bátyja, Lamotte Ernő, a Hirdető Vállalat igazgatója, Lipcsébe ruc­cant ki a tavaszi vásárra. Jelentem továbbá, hogy husvétra teljesen ki fog ürülni a városháza, mindenki igyekszik a komor és rideg tél után néhány tavaszi napot a szabad ter­mészet ölén eltölteni. Balatonkenese zsúfolva lesz városiakkal: Kuszenda már szortírozza a húsvéti sonkákat. — Házasság? — A Purébl-dinasztia ifjú haj­tása: ifj. Purébl Győző dr., tanácsi fogalmazó ur nősül. Esküvő: ápri­lisban. — Előre is gratulálunk! A viszont­látásra, kedves dr. Városházy! — Ajánlom magamat, mélyen tisztelt szerkesztő ur! zásra jogosító menetjegy — amellyel bármely más városi közlekedési esz­közre is át lehet szállni — (közúti vasút, magasvasut, omnibusz) 20 pfen­nigbe kerül. Húsz pfennigért tehát mintegy 50 kilométernyi távolságra, vagyis Berlin egyik végéről a másikig utazhatunk. A valamennyi közlekedési eszközre való korlátlan átszállási jogo­sultságot biztositó tarifareformot a kö­zönség minden rétege igen kedvezően fogadta. Az egységes menetjegy esz­méje mindenütt bevált, annak előnyeit a közönség egyre fokozódó mértékben ki is használja. A fentemlitett érdekközösségi szerző­dés a közlekedés egységes lebonyolitá- sára csak a külső keretet teremtette meg, nyitva maradt azonban az a kér­dés, hogy vájjon jogilag különálló köz­lekedési vállalatok belső szervezete a jövőben is biztosítani tudja-e majd a forgalmi és gazdasági teljesítmények maximumát? A város ezt a kérdést éppen Berlin­ben tartózkodásom alatt tárgyalta s a tanács a közlekedési vállalatok teljes egységesítésének keresztülvitelére tett előterjesztést a közgyűléshez. A tranzakció keresztülvitelére vonat­kozó javaslatában megállapította a ta­nács, hogy a mostani állapot az előbbi viszonyokhoz képest bár tetemes hala­dást jelent, de azért még sok hiányt kell kiküszöbölni az egységes közleke­dési politika bevezetésének érdekében. Ezek a hiányok gazdasági, szervezeti és közlekedéstechnikai jellegűek. (Folytatjuk.) SOHASEM KELL FELHÚZNI a villamos ./Srétj, Tájékoztatót küld : ÓRAGYÁR TÓWO-U. 26. TEL.; 414 OI. SCHÖFER ERNŐ FESTŐ ÉS MÁZOLÓ BUDAPEST, Vii., BCRAfíSZKY-UTCA 25. SZ. TELEFON: J. 378-92 :: ALAPÍTVA: 1911. ÉVBEN oki. mérnök HLATKY JÓZSEF Budapest, VIII., József - körút 77. sz. Telefon: J. 395-78. Magasépítés, ut-, vasul-, híd- és vasbetonépilési vállalat. — Saját fuvar-, állvány és anyagtelepe : I., Fehérvári ut 42. Telefon J. 425-91 FIÓKIRODÁK : Kecskemét, telelőn 1G9. Gödöllő. Gr. Festetlch-ut 9 KIRNßAUER JÁNOS ére6ní6­BUDAPEST. Ym., KEMÉNY ZSIGMOND-U. 7. Elvállal különböző figura, piákét, dombormű, csillár, armatúra és minden t szakmába vágó Öntést. Egyedüli Speciális Magyar Automobilgyár ^Magyar Általános Gépgyár Rt. Mátyásföld Eladási központ: Budapest, ÍV., Váci-utca 1. sz. Telefon: Automata 819-73 LEGÚJABB TÍPUSAI: 2 literes 6 hengeres MAGOSIX 1'5 literes 6 hengeres MAGOTAX 1'5 tonnás 6 hengeres gyorsteher­autó. 1 tonnás gyorsteherautó, Betegszállit ő- és mentőkocsik KözpontOUtésekj^^ csatornázási berendezések RGHONCZI HUGÓ oki. mérnök egészségügyi műszaki berendezések gyára Budapest, VI., Fóthi-út 19. sz. 0ZALID, fény- és alumínium-másolatok Költságvetérek, műszaki tervek, térképek rajzó MA MCI IT7 CCQCMP Budapest, V'il.,Józ8ef-u. 12 lését es sokszorosítását több síinoen is vállalja «IHliwLI I U runLlib Telefon : József 431—47 A száraz porral oltó TAT AI 66 a tiizoltókészülékek „AVI fiLi királya, mert nem vízzel,ha^m száráz porral olt. tehát semmiféle vízkárt vagy egyéb kárt nem okoz. Télen be nem fagy, nyáron ki nem szárad. El lehet vele oltani minden anyag tiizét, nem robban és a legtartósabb, mert nem rozsdásodik el. Keze1 és a tehető legegyszerűbb Magyar gyártmány! Ismertetővel és árajánlattal szolgál: LIGETI ÉS BÍRÓ, Budapest, V., Vigszinház-u. 5. TELEFON: AUTOMATA 277-99. yillllll»lllllllllllllltllllllllllllll*llll!lllllllll*llllllllllllll|llllllllllllll*lllllll^ j Shaku-Do | = Er | művészi bronzcsillárok gyára | és szoboi öntöde | | 1 Budapest, 1 IX. kér., Mester-utca 26. 1 A fővárosi alkal­mazottaknak 4-6 havi hitel kész- 1 'I' pénzárakon. 'i> I 1 = Mintatermeinkben úgy pol- = ~ — § gári, mint luxuslakások ré- § I szére állandóan nagy vá- § lasztékot tartunk. STELLA CIPŐKERESKEDELMI RÉSZV.-TÁRS. VII., KXRÁLY-U. 57. TELEFON: József 321-73. ^ fővárosi oikulmozoltuk beszerzési forrása Állandóan nagy raktárt tartunk első­rendű női-, férfi-, gyermek-, luxus-, sport-, vadász- és strapacipőkben, házi-, tenniszcipőkben és szandálokban, to­vábbá elsőrendű selyem- és flórharis­nyákban és zoknikban. 4 HAVI HITEL! FÉRFIRUHA OSZTÁLYUNKBAN 6 HAVI HITEL MELLETT elsőrendű bel- és külföldi szövetek­ből és posztóból készült kész férfi­ruhák, u. m.: sacco-, sportöltönyök, divatnadrágok, felöltők, átmeneti- és télikabátok, valamint gyermekruhák, gummikabátok és munkásöltönyök kaphatók. Yersenyldroyaldsi MrdeMy Budapest székesfőváros tanácsa nyilvános Írásbeli versenytárgya­lást hirdet az 1929. évi felruházást akció textilanyagok, cipíínemii, va­lamint guinmi- és fonottáru szük­ségletének beszerzése céljából. Beszerzésre kerül kb. 15.000 m. mo­linó, 2.000 m. 80 cm. szélességnek megfelelő vászon pólyahuzatokhoz, 7.500 m. 80 cm. szélességnek megfe­lelő vászon pelenkának, 1.600 m. 80 cm. szélességnek megfelelő vászon csecsemőingekhez, 1.000 m. anyag ílanell pelenkákhoz. 1.500 m. ruha­szövet 140 cm. szélességnek megfe­lelő, 1.000 m. télikabát szövet — 140 cm. szélességnek megfelelően. 1.000 — 1.500 drb sweter különböző nagy­ságokban, 1.200 m. télikabátra bélés (300 m. klót, 600 m. ujjabélés). 1500 drb. kötött csecsemő rekli, 500 drb. flanell csecsemőtakaró, 2500 pár cipő 25—43 sz. nagyságban, továbbá 300 pár nyersbőrből készült gyermek- bakancs 32—42 sz.-ig 2.800 pár haris­nya, az előbbi cipő számoknak meg­felelő nagyságokban. Beszerzésre kerül továbbá 1.000 drb. gumipelen­ka és ugyanannyi nadrág, valamint 500 drb. csecsemőbölcső (fonott ko­sár.) A szabályszerűen kiállított, vala­mint lepecsételt borítékban elhelye­zett ajánlatokat és a cipők kivételé­vel, a többi áruknak a Fővárosi Anyagvizsgáló Állomás (IX., So- roksári-ut 31. sz.) által már előzete­sen megvizsgált mintákat 1929 ápri­lis hó 4-én d. e. 10 óráig kell a ta­nácsi IX. (közjótékonysági és szo­ciálpolitikai) ügyosztálynál (IV. Központi Városháza I. pavilion I. em. 36. sz.) benyújtani. Az ajánlat­ban az egyes cipőszámok pontos méretét kérjük feltüntetni. A ruha barchendnél a színmintákat is csa­tolni kell. A megajánlott cipőket a székesfőváros tanácsa fogja meg­vizsgáltatni, éppen azért egy párat egészen szétszedve kell beküldeni. A versenytárgyalás 1929 április hó 4-én d. e. 11 órakor fog megtar­tatni a közjótékonysági és szociál­politikai ügyosztályban. Az ajánlattevők ajánlataikkal a végleges döntésig kötelezettségben maradnak. A főváros tanácsa fenn- tarta azt a jogot, hogy a kimuta­tásban felsorolt árukból kevesebbet, vagy egyáltalán nem x-endel, vala­mint, hogy az ajánlatok közül az ajánlott árakra való tekintet nél­kül szabadon választhasson. A szállítandó áruk hazai eredetét igazolni kell. Az ajánlati ár olyképpen adandó meg, hogy abban mindennemű költ­ség, úgymint a II.—III. fokozatnak megfelelő bélyegilleték, a székesfő­városi alkalmazottak segélyalapját megillető 1 ezerelék részesedés és netán egyéb költségek is bennfoglal­tassanak. Amennyiben valamelyik ajánlat­nyertes szállítási kötelezettségének nem tenne eleget, úgy az áru, az il­lető terhére máshonnan fog besze­reztetni és a jövőben megtartandó versenytárgyalásokból egyszer s mindekorra ki fog záratni. Szállítási határidőt az ajánlatban meg kell jelölni és tekintettel a sür­gősségre, azt rövid időben kell megállapítani. Budapest, 1929 március hó 12-én. A székesfőváros tanácsa. VOZARY PÁL oki. gépészmérnök villamossági vállalata Iroda és műhely: Budapest, Vili., Hunyadi-u. 37 Telefen : József 373—34 Vállal: Villamosvilágitási, erőátviteli és gyenge­áramú berendezések tervezését és építését. Köz­ségek, gazdaságok és épületek villamos szerelését GATSKA FERENC szobafestő, mázoló és butorfényező Budapest, IV., Váci-utca 59. Vállal minden e szakmába vágó munkát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom