Uj Budapest, 1929 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1929-12-14 / 50. szám
VI. évfolyam 50. szám Budapest, 1929 december 14 TU BUDAPEST Előfizetési árak: ■ FELELŐS SZERKESZTŐ: S S*erke»*tő»éo é* kiadóhivatal: Eaesz évre ........................30 pengő • _________ ___ - • Budapest, V., VlsegrAdt-utca 1S................................................................... 15 pengd V D O B Y ANDOR DR- 9 Hídon: LIpól 923-23. Fel e-t azAm türa 60 liner ^ 1/ W O 1 A V K " Q Pottaiakarékp. chequeszámla: 30013 Szélmalomharc A Haggenmacher-erdő ie& é Községi Takarék A Takarék csak a vételári részletek teljes kifizetése után hajlandó a székesfőváros telekkönyvi tulajdonába boesájtani az ingatlant — A törvény megtiltja a Haggen- maeher-örökösök erdejének kiirtását és igy a vétel elmaradása esetén nem kell Budapest levegőjét félteni — Darára minden pénzügyi bizottsági körtelefonálásnak: mégsem pártkérdés a tanácsi előterjesztés megszavazása Az adventi hetek ünnepetváró áj- tatos hangulata mögött ott leselkedik a sötét gond, a régi gyermekver sike: Ha nincs kalács a rácson, szomorú a karácsony! Hány család fogja nélkülözni az Ur születésének 1929. évfordulóján nemcsak az ünnepi kalácsot, de a betevő falatot is, hány család gondol rettegve az elkövetkező téli hónapokra, kenyér nélkül, ruha nélkül, tüzelő nélkül! Őszintén szólva, nagy jelentőséget nem tulajdonítunk a munkanélküliség ügyében összehívott rendkívüli közgyűlésnek, eredményt vajmi keveset várhatunk tőle. A munkanélküliséget szónoklatokkal megszüntetni nem lehet, a cselekvés pedig túl van a törvényhatósági bizottság és a főváros közönségének lehetőségi körein. Közmunkák nincsenek, kezdeni sem lehet azokat, hiszen hiányzik minden dolgok mozgatója, a pénz. És ha már közmunkákat kezdeményez a főváros, adóárveréseken eladott párnák szomorú liozadékát igyekszik újra a gazdasági élet vérkeringésébe belevinni: mi a csöpp a tengerben, ár- kánum-e a pár ezer embert foglalkoztatni tudó főváros a munkanélküliek tízezreihez képest? A főváros nem segíthet, de viszont nem is felelős, még bürokratikus lassúsággal sem vádolható, hiszen a folyó évre előirányzott közmunkákat hiánytalanul elvégezték, sőt nem kis mértékben a jövő évi költségvetés terhére is igyekezett építeni, alkotni, a munkanélküliséget letörni a főváros. A szomorú circulus vitiosus központjában ott áll minden bajok okozója: Trianon és általában a békeszerződések. A nagy világégés közepette, amikor gazdasági katasztrófa rázza Közép-Európa testét, amikor a munkanélküliség nemcsak nálunk probléma, hanem a gazdag és győztes Angliában is, ahol kormányok és pártok buknak meg ezen a kérdésen — mit tehet, mit produkálhat, mit segíthet Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottsága? A közgyűlési teremből induljon ki az a gyógyulási folyamat, amelyet Mac Donald kormánya nem tud megindítani? A magyar parlamentből kezdődjön el a munkanélküliség elleni küzdelem, amikor egész Magyarország munkanélküli, mert a monarchia önálló gazdasági egységét szétdarabolták és csonka országunk mai elszigeteltségében és elhagyottságában teljesen életképtelen? A teljes kétségbeesés és reménytelen éjszaka közepette vajmi nehéz nem a lemondást hirdetni és arra ügyelni, mikor hirdeti a kakaskukorékolás a közeledő hajnalt. A siralom völgyében dobok pergésére Ügyelünk fel, egy országot visznek a vérpadra, jön a nagyszerű halál, amelyet megjósolt a költő. Egy ünnepélyes gyazzmise lesz a munka- nélküliség ellen egybehívott rendkívüli közgyűlés, fekete feszülettel, gyászdrapériás katafalkkal, fune- rátori beszédekkel... Ám az egész, nagy garral összeharangozott közgyűlés a munkanélüliség elleni küzdelemben csak jámbor szándék, melynek célja és jelentősége nincsen! Itt nincsen szó mulasztásról, nem lehet felelősségre vonásról beszélni: a nagy semmivel állunk itt szemközt, tényekkel, adottságokkal, amelyekkel szemben minden ellent- állás, minden nekirohanás, minden küzdelem a spanyol lovag örökké ismétlődő szélmalomharca... — Az Uj Budapest tudósítójától. ■— A Hággenmacher-féle erdők megvásárlásának ügye furcsa és szokatlan viharokat támasztott a főváros pénzügyi bizottságának szerdai ülésén. Ideges tanácskozások, izgatott telefonálások, meggyőzés helyett fanatikusan szembenálló pártkeretek voltak azok a külsőségek, amelyek ennek a kisjelentősé- gü, de szenzációvá dagadt erdőügynek apróbb állomásait jelentették. Mire e sorok napvilágot látnak, a pénzügyi bizottság újra együtt ül, hogy annyi tanácskozás után, amennyi sokkal, de sokkal fontosabb témáknak sem jut,- kimondja a boldogitó igent, vagy a keserű nemet. Hátra van azonban még a törvényhatósági bizottság, és arra való tekintettel, hogy az erdővétel ügyét pártkérdéssé nem lehet, de nem is szándékoznak tenni, függetlenül a pénzügyi bizottság határozatától, teljesen nyílt a kérdés: fővárosi tulajdont alkotó fák felől fog-e a reánk következő szomorú 1930-as esztendőben felénk lengeni a budai ajer, vagy továbbra is Hág genmacher-tulajdon lesz-e az erdő, amelynek fái ózondus levegővel frissítik fel a gyengült pesti tüdőket? Túlmenően azonban a problémának tulajdonjogi részén, van egy néhány megjegyzésünk, amelyet nem hallottunk, vagy nem láttunk eléggé kidomborítva a pénzügyi bizottság tárgyalásán és ezért a városházi közvélemény helyesebb informálása céljából szükségesnek tartjuk a probléma taglalását. Vonatkozik ezen véleményünk elsősorban a Községi T akar ékpénztár szerepére. A városrendezési és magán- épitési ügyosztály részéről tett 71.037/1929.—III. számú tanácsi előterjesztés hangsúlyozottan emeli ki, hogy a Székesfővárosi Községi Takarékpénztár kezdeményezte az erdővételt „hónapokon át tartó szívós utánjárás és alkudozások árán sikerült a Takarékpénztárnak az I. kér., Zugligetben fekvő 10.503, 10.505 és 10.524/1. hrsz. összesen kerek 81 kát. holdra kiterjedő ingatlan tulajdonosával: a Haggenmacher-csa- láddal oly értelmű megállapodást kötni...“ A vételár 1.170.000 pengős összegét a Községi Takarékpénztár előlegezné olyképpen, hogy ezen összeget az eladóknak egy összegben kifizetnék, a főváros három évi törlesztés kapcsán a Nemzeti Bank váltóviszleszámitolási kamatlábával egyenlő, jelenleg 8 százalékos kamatot űzetne a Takarékpénztárnak. A Községi Takarék az üzleten 4 százalékot kíván keresni: költségek és készkiadások címén 2 százalékot, jutalékmegtéritése címén további 2 százalékot, összesen 46.800 pengőt, ezen összeg megkeresése pedig a. Községi Takaréknak igen sürgős, azt a Takarék a székesfővárostól a vételár első egyharmadának kifizetésekor követeli! Látjuk tehát, hogy a Községi Takarék a banktechnika minden fejlettségével és kíméletlenségével vigyáz arra, hogy ezen üzleten a maga tisztességes hasznát biztosítsa. Látjuk, hogy a Községi Takarék számára ezen ügyletben a főváros egyszerű ügyfél, jó komitens, annak minden hátrányával és előnyével: fizetni kell a jutalékokat, kissé talán alacsonyabb kamattételt, mint más komitensek fizetnének. Hiányzik azonban a szóbanforgó tanácsi előterjesztésből egy momentum, amelyre pedig nagyon kiváncsiak lennék: kiván-e és mekkora térítést kíván költségek és készkiadások címén a Községi Takarék a főváros közönségétől abban az esetben, ha a Hág genmacher-f éle erdőknek a főváros részére való eladása bármilyen okból nem sikerülne? Van ugyanis a fentebb említett 71.037.1929.—III. számú tanácsi előterjesztésnek egy passzusa, amely a maga szigorú és kérlelhetetlen bankjogászi álláspontjával még a vétel nem sikerülése esetén is felszámításra kerülhető költségmegté- ritést valószínűvé teszi. A Községi Takarékpénztár bejelentette a főváros tanácsának, hogy „az ingatlanokat a Takarékpénztár a saját nevére vásárolná meg és az 1920. évi XXXIV. t.-c. 110. szakasza alapján mint telekkönyvön kívüli tulajdonos bocsájtanó a székesfőváros telekkönyvi tulajdonába. Maga az idézett törvényhely nem fontos, mert az csak a vagyonátruházási illeték kétszeresen való fizetését gátolja meg bizonyos előzetes közokiratokba foglalt meghatalmazások eseteiben, fontos azonban az a mód, ahogyan a Községi Takarék saját gazdájával, a fővárossal szemben e tekintetben is viseltetik. A főváros nem jó a Községi Takaréknak a tekintetben, hogy vétel esetén az ingatlan tulajdonjogi bekebelezése a telekkönyvben azonnal a főváros javára történjék meg, a főváros az ingatlan megvétele esetén csak telekkönyvön kívüli tulajdonos, a Községi Takarék csak abban az esetben járul majd hozzá a fővárosnak mint tulajdonosnak a telekkönyvben való feltüntetéséhez, ha a főváros az egész vételárat a Községi Takaréknak kamatostól, jutalékostól, költségestől megfizette. Ilyen kikötést a Községi Takaréknak nem szabad a fővárossal szemben felállítani, az ilyen tulajdonjogi fenntartásokra csak vidéki törpebankoknál látunk példát, parcellázásoknál, amelyeknél a részletre vásárló vevő nem jó a pénzintézetnek, és csak az utolsó részlet megfizetése alkalmával adja ki ez okból a telekkönyvi tulajdonjogi bekebelezésre alkalmas okiratot! Hagyjuk ezekután az előterjesztésnek a pénzügyi bizottsági vita alkalmával agyoncséplelt frázisait, „a város levegőjének közegészség- ügyi szempontból feltétlenül szükséges regenerálását“, „a székesfővárosi erdőállomány további apasztá- sának a lehetőségig való megakadályozását“, „a Disznófő-forrás el- záratását, amelyhez a közönség éppen a legnagyobb melegek idején nem férkőzhetik hozzá“, „a székes- főváros kevésbbé módos ezreinek nyári üdülhetését“, „annak valószínűtlenségét, hogy az ingatlan megvásárlására a székesfővárosnak a jövőben még egyszer ilyen alkalma nyíljon“ — és állapítsuk meg: mindannyiunk jövője, egészsége, levegője attól van függővé téve, hajlandók vagyunk-e a Községi Takarékpénztár közbenjöttével, annak hónapokig tartó tárgyalásait és előkészítő munkálatait külön jelentékenyen honorálva, megvásárolni a Haggenmacher-féle erdőt, amelynek büszke tulajdonosai a főváros erdő- és mezőgazdasági hivatalának eddigi érdeklődéseire foghegyről és vállránditva vetették oda: ez az erdő pedig nem eladó! Azonban az előterjesztés is, amelyik minden lehető erőfeszítést produkál arra, hogy a pénzügyi bizottság és a törvényhatósági bizottság igen tisztelt tagjait az erdővétel halaszthatatlan szükségességéről meggyőzze, kénytelen egy nagyon fontos megállapítással szolgálni, amely megállapítás szerény véleményünk szerint egyik legfontosabb része az előterjesztésnek, bár azt az előterjesztés szerzője egy odavetett félmondatban igyekszik elrejteni. Megállapítja ugyanis az előterjesztés, hogy „az ingatlanon levő és kereken 46 kát. holdat kitevő erdő-területen az erdő-üzemtervben fel van véve, amely erdőt az ingatlan tulajdonosai az erdőtörvény erre vonatkozó rendelkezései szerint fenntartani kötelesek.“ Vagyis nem fog kipusztulni a Hag- genmacher - féle erdő, ha annak holt tőkéje továbbra is az örökösök kezén marad, a tuberkuló- tikus Budapest gyenge tüdeje elől az örökösök nem zárhatják el a jövőben sem a város felé áramló erdei levegőt, ahogyan az „Isten-sze- me“-villa vízvezetéke érdekében a forrásokat elzárhatják a kirándulók elől. A többi szempont, amelyeket az előterjesztés verejtékes fur- fanggal igyekszik érvekké csoportosítani, bennünket nem érdekel. Még azt sem mondjuk, hogy szegényházakra és szükséglakásokra kell momentán a pénz, jól tudván, hogy az örökké élő városnak egyéb
