Uj Budapest, 1929 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1929-02-02 / 5. szám
Kgs. S;ya#w 5. ■•'i Sándor urnák ""II. Conti-uto. Budapest, 1929 február 2 UJ BUDAPEST A kritika A belügyminiszter az elmúlt héten jóváhagyta a főváros ezévi költségvetését és a jóváhagyó leirat már meg is érkezett a tanácshoz. Amint az elmúlt évi költség- vetési adatokhoz viszonyítva újat vajmi keveset tartalmaz a főváros ezévi költségvetési előirányzata, azonképen a miniszteri leirat sem mond sok újat, általánosságban megelégszik azokkal a kritikai elvekkel, amelyeknek alkalmazásával a belügyminisztérium a fővárost, ezt a rossz és rakoncátlan fiút, minden esztendőben egyszer meg szokta fenyiteni. Egyetlen pillanatig sem vonjuk kétségbe a belügyminiszter kritikai jogát a főváros költségvetését illetően, annál kevésbbé, mert a kormányhatóság ezen felügyeleti jogkörét tételes törvény biztosítja. Fel kell azonban szólalnunk a kritika módja és hangja ellen, tiltakoznunk kell a leckéztetés azon formája ellen, amellyel a belügyminisztérium a fővárosnak az ország népességre egyhetedét, vagyonra, kultúrára, gazdasági fejlettségét kétharmadát képező törvényhatóságát és annak szerveit úgy leckézteti, mintha a főváros bugaci kisfalu, vezetője pedig egy elárvult körjegyző lenne. Nem beszélünk ez alkalommal azokról az általános szólamokról, amelyekkel atyai intelmek formájában a jóváhagyó leirat meg van spékelve. A belügyminiszter saját személyében elég nagy ur ahhoz, hogy ilyen intelmek megtételére még a legnyakasabb ellenzékiek is jogosultnak érezzék az ő kiváló személyét. Ám a belügyminiszteri bürokratizmus során csak a hang a miniszteré, a kéz inci-finci titká- rocskáké, a legjobb esetben osztály- lanácsoskáké, akik egyébként kifogástalan elméjüket az ország első törvényhatóságán köszörülik és nagy embereknek képzelik magukat, mert a miniszter ellenjegyzése mellett kritikát mondhatnak Budapest költségvetéséről, egy-egy mondattal intézhetik el azokat a problémákat, célokat és törekvéseket, amelyek oly súlyos, annyiszor meg- hánytorgatott és még mindig megoldatlan témái a városházának. Így történik, hogy a költségvetés jóváhagyása, noha annak a maga egész terjedelmében nívósnak, komolynak, mondhatni fenségesnek kellene lennie, egyrészt puffogó és évenként visszatérő frázisokkal van telítve, másrészről a detailok túlzott pointirozásával elérkezik addig a határig, amelyiket a nevetségességtől már csak egy lépés választ el. Ezekből a részletekből nem a minisztérium fölénye és a kritikának azon önmagával szemben való kötelezettsége derül ki, hogy legalább annyit értsen a dologhoz, mint maga a kritizált valaki: fölény helyett fölényeskedés, alaposság helyett felületesség, nagyvonalúság helyett gyarló szőr szállt a- sogatás a tulajdonságai ennek a miniszteri leiratnak, amely nem használ a kormányhatóság tekintélyének és nem védi meg a főváros közönségének érdekeit! A városházi szélcsendben, amelyet a Polónyi-féle indítvány hullámai kavartak csak fel, szinte nyom nélkül tűnt el a belügyminiszter leirata a fővárosi költségvetés jóváhagyása ügyében. Szükségesnek tartjuk lapunk mai számának más helyén a leiratnak azon érdekesebb részeit ismertetni, amelyek eddig elkerülték a nyilvánosságot, de azt is fontosnak tartottuk, hogy miniszteri leirat ügyében kérdést intézzünk Fridrich Istvánhoz, akinek a törvényhatósági bizottságban csakúgy, mint a politikai életben és a Keresztény Községi Pártban elfoglalt pozíciója sokszorosan érdekessé tenné az általa elmondottak még abban $7 esetben is, ha Fridrich István véleménye nem lenne az ő egyéni súlyánál fogva is értékes, jelentős és fontos. Önagyméltósága nyilatkozata a következő: — A belügyminiszter jóváhagyta a főváros 1929. évi költségvetését, de jóváhagyó leiratában bizony súlyos kritikát mond a pénzügyi gazdálkodásról. A miniszter, tehát a kormány sehogy sincsen megelégedve a városházával, azaz a tanácscsal és azt támogató pártokkal. — A Keresztény Községi Párt és a Községi Polgári Párt együtt kormányoznak a városházán, ök állanak mint többség a tanács mögött. A tanács minden fontosabb elhatározását ez a két párt fedezte és fedezi. A Wolff-párt nagyobbik része a Keresztény Gazdasági Párt elemeiből toborzódott, tehát a kormányhoz közel áll, de mégsem any- nyira, mint a Kozma Jenő elnöklete alatt álló Ripka—Bethlen-párt, amely százszázalékos kormánypárt. — Legalább is furcsa, hogy a kormány egymás után, ahol csak erre alkalom nyilik, üt egyet ezen a városházi rezsimen, amely tulajdonképpen közeli rokonságban van ővele. Én ezt a suta helyzetet már a parlamentben is szóvá tettem, Írtam is többször róla, Szilágyi Lajos képviselőtársam is firtatta már ezt a fonákságot, de a helyzet változatlan maradt. — Nem tudom megérteni, hogy a városházi Bethlen-párt hogyan tűrheti el szótlanul ezt az örökös fricskázást. Mindenesetre nagy hidegvér és rendkívül fejlett guver- nementális érzék kell ehhez. Én például ilyen galamblelküségre nem volnék kapható. — De minek is keressük a városháza vidékein a politikai rezónt, ha a dunaparti márványpalotában sem — Az Uj Budapest tudósítójától — lelhető fel semmi ebből az ócskaságból? Ott is már régen a múzeumba helyezték, a többi demokratikus ócskaságok közé. — Vicinális demarkációs vonalak közé szorult a konszolidációs Csonkaország egész belpolitikája. Formalizmus lett. Közigazgatási segédhivatal, a bürokrácia és a diszkrécio- nális jog hadtápterülete. A mucsai stilustalanságba mechanizálódott az egész közélet. Ez az ár ragadta magával a fővárosi községi politikát is. — Az egyik oldalon próbálkozás a dolgozó társadalom választótömegeinek, illetőleg azok akaratának az érvényesitésével, a másik oldalon a kormányhatalom Damok- le? kardjának örökös fitogtatása. E két pólus között botorkál a tanács. Nem irigylésreméltó sors! — Ez az angolkór meg is látszik a közgyűlés menetén. A komoly tanácskozás lehetősége onnan, minden megafon dacára, már régen kivonult, helyét egy diskuráló, szórakozó, városatyai kedélyes összejövetel foglalta el. Ahová csak benéznek a bizottsági tagok egy kis információszerzés, no meg egy jó kis uzsonna céljából. A közgyűlés legértékesebb elemei csak akkor láthatók, ha berendelik őket valamilyen szavazáshoz. Különben csak azok töltik el ott idejüket, akiknek másutt nem adott a sors közszereplési lehetőséget. Ha nem volna jól szervezett és olcsó büffé, nagy baj volna a határozatképességgel is. Mi a véleménye Nagyméltósá- godnak azokról a súlyos kijelentésekről, amelyeket a belügyminiszter ismeretes leirata a villa- mosvasutak ügyében tartalmaz ? — volt a következő kérdésünk. — Rendkívül meglepő a belügyminiszternek a Beszkárt-ról szóló kritikája. Én nem ismerem közelebbről a Beszkárt üzletmenetét, csak tudom azt, hogy annak az igazgatóságában is igen illusztris egységespárti urak foglalnak helyet. így Platthy György országgyűlési képviselő, az egységespárt alelnöke is irányitó szerepet tölt ott be. Hogy lehet az, hogy a belügyminiszter ur nem szerzi be információit saját pártjának alelnöke utján is ? Mert ha ez megtörtént volna, akkor valószínűleg nem jutott volna ilyen megsemmisítő konklúzióhoz. — Mégsem tréfa, ha a felügyeleti hatóság ilyeneket állapit meg: „A Beszkárt nem rótta le a fővárossal szemben a kötelezettségeit, szolgáltatásai nincsenek arányban a vállalat vagyonával és jövedelmével“. — Az is jelent valamit, ha a kormány felhívja a fővárost, hogy a Beszkárt üzemvitelét (!?), személyzetlétszámát és illetményeit, valamint az üzemi kiadásokat tegye vizsgálat tárgyává és az üzemvitelét kisérje állandóan éber figyelemmel. — Ezekkel a miniszteri megállapításokkal szemben nem lehet tovább a strucc szerepét játszani. Vagy alaposak és helytállók a kormány kritikai, jobban mondva felügyeleti megjegyzései, vagy nem. Ha igen, akkor a Beszkárt beteg, ha nem, akkor a minisztert félrevezették. Harmadik eset nincsen. Aki a nemlétező harmadik eset patópáli karosszékében ülve, tovább akar pipázgatni a homályban, az maga alatt vágja a fát. Milyen álláspontra helyezkedik Nagyméltóságod azzal a kritikával szemben, amelyet a belügyminiszter általánosságban gyakorolt a fővárosi üzemeket illetően % — volt utolsó kérdésünk. — De nemcsak a Beszkártól, hanem az összes többi üzemekről is lesújtó a kormány kritikája. Tagadhatatlan, hogy a miniszter mostani leiratával aktuális lett megint az összes üzemek problémája, amelyhez a tanács átszervezési szempontokból azért nem nyúlt mostanáig, mert nem akart az uj fővárosi törvény rendelkezéseinek elébe vágni. — És még valami. Közeledik a Talbot-centrálé ügye. Ennek vészt- jósló villanásait látom ezekben a hideg zuhanyként érkezett miniszteri ukázokban. Az a kérdés tódul előtérbe, hogy saját kezelésébe veszi-e a főváros a Talbot-centrálét. Egyszer már napirenden volt ez A kérdés, azután megint letűnt. Ki tudja miért ? Lehet, hogy taktikából. Talán ezzel is várnak az uj energia-törvény életbeléptetéséig'? Nézetem szerint nem helyes a problémáknak ez a folytonos halogatása. Nem lesz jó vége. — Itt is elharapódzott Bethlen István időelméletének a ragálya: „az idő nekünk dolgozik“. Igen, nekünk, de az a kérdés, ki lesz ez esetben az a bizonyos „nekünk“ ? E tekintetben rossz sejtéseim vannak, de nem akarok Habakuk lenni. Nem jósolok. Jóslatom izgalomba hozna, idegessé tenne sokakat, akik azután nekem esnének. Ezt pedig ki akarom kerülni, mert félénk természetű vagyok. Hiába, már én is konszolidálódtam, de legalább még hallok, látok. Nem konszolidálom még búbánatos fejemet strucc módjára, „az egy erős vezérlőakarat“ homokjába. VÁROSPOLITIKAI V ÉS 'KÖZGAZDASÁGI VHETILAP Előfizetési árak: flfe FELELŐS SZERKESZTŐ: tt Szerkesztőség és kiadóhivatal: Egész évre...............................30 pengd A _ _ _ _ _ . _ , _ _ _ _ A Budapest, V-, Vlsegradl-utca 19. Fét évre .....................................*3 pengő W DOB* ANDOR cl r. Z telefon: LlpOt 023-23. Egyes szánt ara 60 filler tB ^ _-—A Postalakarékp. chequeszámla : 30013 A kormány, ahol csak emtlkalom nyílik, üt egyet a városházi rezsimen, — mondja Fridrich István Nem érti, hogy a városházi Bethlen-párt hogyan tűrheti el szótlanul ezt az örökös fricskázást — A Beszkárt ügyében kijelenti, hogy vagy a vállalat beteg vagy félrevezették a minisztert — Komoly tanácskozás helyett városatyai kedélyes összejövetel a főváros közgyűlése
