Uj Budapest, 1929 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1929-11-09 / 45. szám
4 UJ BUDAPEST 1929 november 9, A Beszkárt 1930-ban Az egységes tipusu villamosjegy a statisztika tükrében — Nagyon drágán termel és magas áron vásárol áramot a Beszkárt — A vasút fejlesztési terveiről és a felveendő nagy kölcsönről hallgat a Beszkárt jövő évi költségvetése A pénzügyi bizottság költségvetési vitájában, leszámítva Buday Dezső nagy szakértelemről tanúskodó beszédét, az időközben kitört Sztrókay- vihar lehetetlenné tette, hogy a Budapest Székesfővárosi Közlekedési R.-T. jövő évi költségvetési előirányzata abban a komoly megvitatásban részesüljön, amelyet a főváros legnagyobb vállalata, egyben a kontinens legnagyobb községi üzeme, megérdemel. Kétségtelen lóvén, hogy a törvényhatósági bizottság most megindult budget-vitá- jában ezeket a hiányokat pótolni fogja, a magunk részéről is szükségesnek tartjuk, hogy a Beszkárt költségvetésével részletesen foglalkozzunk. A Beszkárt a jövő esztendőre összbevételül 63,832.500 pengőt irányoz elő, 77.500 pengővel többet, mint volt a folyó évi előirányzat. Megállapíthatjuk, hogy az előirányzati bevétel meglehetősen pesszi- misztikusan van beállítva: jegybevételből közel 3 százalékkal, 1,230.400 pengővel kevesebbet irányoz elő az igazgatóság, az előirányzat több mint egy százalékkal alatta marad az 1928-ik évi 64,187.858 pengős tényleges jegy-bevételnek. A bevétellel arányosan csökkennek a vasútüzem személyi és dologi kiadásai: a folyó évi 45,448.980 pengős előirányzattal és az elmúlt évi 42,673.024 pengős tényleges kiadással szemben a személyi és dologi kiadások jövő évi előirányzata 44,580.600 pengő. A személyi kiadásokat illetően közölhetjük, hogy az igazgatási és végrehajtási szolgálat összillet- ménye 34,649.300 pengőre rúg. Szembeállítva a mérlegjutalmakat és karácsonyi jutalmakat a többi fővárosi üzem hasonló tételeivel, látjuk, hogy mind a két tétel a Besz- kártnál feltűnően kevés, bizonyságául annak, hogy az igazgatóság tudja azt, hogy közpénzeket kezel és nem tartja feladatának, hogy karácsonyi jutalom vagy mérlegjutalom cimén több hónapi fizetést osz- szon szét az alkalmazottak között. A dologi kiadások legnagyobb tétele a forgalomra esik: 18,240.700 pengő. Az üzletvezetés a dologi kiadásoktól 3,462.300 pengőt von el, ez a mérlegadat annak bizonyítéka, hogy a vasút igazgatósága nincs túlméretezve, hogy az adminisztráció nem hidrafeje a kicsiny testnek, hanem százalékszerüen is pontosan ugyanakkora, mint a külföldi nagy hasonló vasúti üzemek aránya az összes kiadások és az adminisztráció kiadásai között. Parafakőgyár R.-T. «dőlt-iTlbTÍer és bokmayer városi irodák: Budapest, Főherceg Sándor-tér 4 Telefon: József 301-14 és József 801-16 Gyárt Bpest, X, Noszlop!-u. 1. Tel.: J. 390-4« GYÁRT: mindenféle hőszigetelő anyagokat, gőzkéezfilé- i kék, csővezetékek, hütőhelyiségek ezigeteléS sére. „Kabe“ jelű kovaföld építési és szigete* iési lemezeket. Száraz gipsztáblafalak, rabitz- falak, mennyezetek, stucco-munkák stb. szálli- * táaa és készítése. Bieoensiok lözsei és Fia írógép, papír, nyomtatvány és irodafelszerelési osztálya, ruggyanta bélyegző-gyár, vésőintézet, zománctábla-gyár Budapest, Vili., Rákóczi-ut 27. Telefon: József 421—34. — Az Uj Budapest tudósítójától — Érdekes része a költségelőirányzatnak az a statisztika, amely számszerűen és százalékszerüen részletezi a Beszkárt jövő évi utasforgalmát. A folyó év csökkenő személy- szállítási adataiból az igazgatóság azt a következtetést vonja le, hogy a Beszkárt a jövő évben is csökkenő bevételeket fog a személyszállításból elérni, főleg az autóbuszüzem és az autótaxi konkurenciája miatt. A Beszkárt a jövő évben 317,500.000 utast vár, ami azt jelenti, hogy Budapest minden lakosának, a csecsemőket is beleértve, napoyta egyszer kell villamosra ülni, hogy a Beszkárt előirányzott utaslétszáma a statisztikai adatokból kikerüljön. Az utas-statisztika szerint legtöbben vonal- és átszálló jeggyel utaznak: 48.57 százalék. (Itt szívesen láttuk volna a két jegytipus különválasztását, külön a vonaljeggyel és külön az átszállójeggyel utazók számát.) Szakaszjeggyel az utasszám 19.33 százaléka utazik, legkevesebben külkerületi hetijeggyel utaznak, az utasszám 0.13 százaléka. Igen kevés a bérlet jegyesek száma, mindössze 2.71 százalék, ami nagyrészben a helytelen bérletjegypolitika következménye (nincsenek egyes vonalakra szóló bérletjegyek). Igen nagy a kedvezményes jegyekkel utazók száma: 8.28 százalék. E tekintetben külön részletes adattal nem szolgál a Beszkárt, mert a kedvezményes jeggyel utazókat a külön- vonaton utazókkal és a sinautón utazókkal egy kalap alá veszi. Holott itt is szívesen láttunk volna önálló adatot, igy is azonban kiszámit- hatjuk, hogy a Beszkárton átlag minden tizedik utas valamiféle kedvezményes jeggyel utazik, amit horribilis számnak kell tartanunk. Az utasszám ilyetén elosztása megcáfolja azokat a velleitásokat, amelyek az egységes jegytipustól a forgalom fellendülését várják. Az egységes jegytipus behozatala esetén, mint azt az Egyesített Vasutak egységes jegytipusának adatai bizonyítják, azok, akik eladdig szakasz- jeggyel utaztak — vagyis jelen esetben a közönség mintegy húsz százaléka — jelentékeny részben inkább gyalog megy, semhogy a magasabb jegyárat megfizesse. Ha hozzávesz- sziik azt, hogy a baloldali villamos- jegyszakértők húsz fillérben kívánják az egységes tipusu jegy árát megállapítani, akkor könnyen kiszámíthatjuk, hogy a 37,008.000 pen- gőnyi vonal- és átszállójegyből származó bevétel ezen összeg egyhato- dával 31,000.000 pengőre csökken, a Zimmermann és Lovász festők és mázolok tapéta raktár és menyezetdisz-gyár Budapest. VII., Almássy-tér 16. Telefon: J. 424-81. Andezit utburkoló követ, kocka-fejkő, járda-, termés- és zúzott- követ Dunabogdány—csódi és Visegrád— mátyáshegyi kőbányából vagy budapesti raktárból azonnal szállít: Kondor és Feledi Épitö* és Kőbánya-Vállalat RT. Budapest, V., Vörösmarty-tér 3. sz. Telefon: Aut. 839—18. FARKAS LAJOS mérnök Magas-, mély-beton- és vasbeton építési vállalkozó Budapest, VII.. Kolumbus-n 11/a.™.:j.sw-?« szakaszjeggyel utazók mai 9,824.000 pengőnyi bevételéből pedig ez a dife- rencia a fentebb említett okok miatt kikerülni nem fog. Kétségtelen, hogy az egységes jegytipus bevezetése nem egyszerű technikai kérdés, amely anyagi károsodással a vasút részére nem jár, hanem bonyolult, anyagi természetű probléma, amely a vasút eddig nehezen megóvott költségvetési egyensúlyát fogja felboríthatni. Kapcsolatosan a Sztrókay-ügy újabb hullámaival, nem érdektelen a Beszkárt szénszükségletének és szénköltségének, nemkülönben áram- termelési adatainak vizsgálata. A költségelőirányzat szerint a Beszkárt évi áramszükséglete 86,150.000 kilowatt óra. Az ezen árammennyiség termeléséhez feltűnően sok: 1.83 kilogram normál szén szükséges kilowatt-óránként, tehát a Beszkárt szénszükséglete kilowattóránként most 3.71 fillér, vagyis jóval na- gyob, mint a bánhidai centrále kilo- wattóra-önköltsége. Feltűnő tétele a költségelőirányzatnak, hogy a jövő évben az Elektromos Müvektől és a Trust-től vásárlás utján 6,250.000 kilowattóra áramot akar a Beszkárt vásárolni, kilowattóránként 8.5 fillérért! Ezekhez a számadatokhoz bővebb kommentár igazán felesleges. A költségvetés magában foglalja a svábhegyi fogaskerekű vasút költségelőirányzatát is, amellyel már volt alkalmunk részletesen foglakozni, amikor is kimutattuk, hogy az elektrifikálásra szükség nem volt, és a közpénzekből a Beszkái’t nemzeti ajándékot juttat a svábhegyi villatulajdonosoknak, az önköltségi áron lényegesen alul levő fogaskerekű viteldijak megállapításával. A fentiekben ismertettük a Beszkárt költségelőirányzatának főbb adatait, nem hallgathatjuk el azonban, hogy azt, összevetve a tavasz folyamán nyilvánosságra került zárszámadási adatokkal, hézagosnak és hiányosnak tartjuk. A Beszkárt fejlesztése tekintetében nem kaptunk nyilatkozatot a költségelőirányzatban, hiányzik annak megállapitása is, hogy a fejlesztést folyó bevételekből, vagy az évek óta ígért nagy külföldi kölcsön felvétele kapcsán akarja-e az igazgatóság végrehajtani. Reméljük azonban, hogy a költségvetés közgyűlési tárgyalása alkalmával az illetékes tényezőktől az erre vonatkozó szakszerű magyarázatokat is megkapjuk. Telkek, házak vétele és eladása a fővárosban és bárhol a vidéken. Épit családi házakat. Bővebb felvilágosítást bárkinek díjmentesen adunk, MONTANA ingatlaniroda Budapest, ül.. Lajos-utca 9. sz. Telefon : 606—15. Bőrkabátok, autó-bőrfejvédők, bőrnadrágok, sportmellények, stb. — Gyártja: ACZÉL BŐRRUHÁZAT! IPAR VII., Károly-körut 13, I. cm. Fansz tagoknak előnyös fizetési feltételek. KUPÁN JÁNOS angol úri szabó Budapest, IX., Ferencz-körut 31 Meinl kávé „GUWY“ az egyetlen kézi tűzoltó káezülék, amely minden emberi beavat* kazán nélkül 60° C hőmérsékletnél automatikusan működik és a tüzet keletkezése pillanatában azonnal eloltja, emellett kézi használatra is ah kalmas. Kizárólagos eladási hely: YÉriesSísTürsfl Budapest, IV, Appony i-16r I Telefon: 834-59 Országot Épiftő R.-T + V., Harminca« ■ 1 - utca 3. Teherautomobilok, autóbuszok, utcaseprőgépek, tűzoltó- és locsoló-autók. Automobilok különleges célokra a legjobb anyagból készülnek. Kiváló egyéb gyártmányok: Ipari stabilmotorok, lokomobilok, mezőgazdasági gépek, traktorok, vizho rdó- és öntözőkocsik. Különféle hengerelt áruk, acél- és vasöntvények, kereskedelmi öntvények, öntött vascsövek és karikás kályhák Jobbágy-féle folytonégö kályháink felülmúlhatatlanok! MAGYAR KIR. ALLAMI VAS-, ACÉL- ÉS GÉPGYÁRAK Budapest, X., Kőbányai-ut 21. Telefon : József 460 — 29.