Uj Budapest, 1929 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1929-11-02 / 44. szám

2 1929 november 2. most és ezt szándékosunk tenni a jövőben is. Nincs semmi okunk, hogy Sipőcz Jenő polgármester el­len frontot csináljunk. — A mi szervezkedésünknek ilyen tendenciát csak azok imputálnak, akik az ellenzéki megmozdulástól saját és a legutóbbi választásoknál nagyon könnyen szerzett pozícióju­kat féltik. Ezeket rettenetesen ide­gesíti a keresztény ellenzék. — A keresztény dolgozó társada­lomnak friss erőket kell kiérlelnie magából. Uj városatyákra is van szükség a jövőben. A régi garnitú­rát nem lehet hitbizománykónt át­vinni az uj érába. Uj tehetségek és rátermett férfiak előtt nem lehet el­zárni az utat azzal, hogy a keresz­tény párt listái „megteltek.“ Olyan városatyákra van szükség, akik megfelelő készültséggel rendelkez­nek és a fővárosi közéletben tevé­kenyen is részt vesznek. Akik szor­galmasan kiveszik részüket az autonómia munkájából. A vacso- rázgatást és sörözgetést és nem szá­mítom azon tulajdonságok közé, amelyek a város közgyűlésébe az utat megnyitják. — Hogy a községi választásoknál a keresztény ellenzék szervezetei miként fognál: részt venni, az ma még nem állapítható meg, de annyi biztos, hogy azok csakis a fenti szempontok érvényesülésére lesznek beállíthatók. A nivót bizonyos vo­natkozásokban emelni kell. Ez köz­érdek. Ezt akarom becsületesen, ön­zetlenül szolgálni. — A személyi kultusz függő kert­jeiben nem szoktam sütkérezni. Az ünneplésekkel torkig vagyok. Saj­nálattal látom, hogy közéletünk nagyrészben a céltudatos, szívós és alkotó munka helyett, demonstrá­ciókban éli ki magát. Azért, mert én ezzel a narkotikummal nem élek, nem lehet még arra következ­tetni, hogy én az országos politika ellenzéki fringiájával most jó és kedves barátomra, Sipőcz Jenőre és rendszerére fogok rontani. Azt csak a holdkórosok gondolják és azok, akik parafasulyuk tudatában nem tudnak a közélet hullámain helyt­áll ani, hacsak a legkisebb friss sze- lecske is megmozdul. The Neuchalel Asphalte Company Limited Budapesten Iroda: VI., Vilmos császár-út 3í. sz. Telefon : Automata 212-46. Gyár: VI.. Váci-út 35. sz. Telefon : Automata 914-83. Gyárt és elad Vai de traversi mas'ixot, rafinált bitument, falszigetelő aszíal.ol Koszit: Iraveisi természetes tömőritelt aszfaltútokat es öntött asz­faltból járdákat és kocsiutanat. Budapest székeslőváros szerződéses vállalkozója AMON ANTAL ÉS FIAI KÖVEZÖMESTEREK Ok «atoma- és betonépitéoá vállalkozók. FSkhaunka — Vágányfektetés — Mészkőbánya. YBL. FUTÓ-UTCA 10. Telefoni J. »5-85 MÁRKUS LAJOS VASSZERKEZETI GYÁR BUDAPEST, VI., HUN-UTCA 4. TELEFON: LIPÓT 920-40, 920-41. Bő hl er rendszerű acélvázas házak — Ragacsnélküli felülvilágítók MUCSNYÁK KÁROLY Budapest Sz^KeslűvárosiVioadú Merem Bankettek, társas vacsorák, lakomák, stb. céljaira az I. emeleti éttermek kaphatók. Elsőrangú konyha. — Szolid árak. TELEFON: AUTOMATA 811-41. Megalakultak a Fansz társasház-szövetkezetei Csak az kaphat a szövetkezeti társasházakban örök­lakást, aki fővárosi alkalmazott és szövetkezeti rész­jegye van — Mához egy évre lesznek beköltözhetők az első társasházak ,1: Uj Budapest tudósítójától —= Örömmel jelentjük, hogy a fővárosi tisztviselői társadalom építési akciója a komoly megvalósulás stádiumába lépett: október 28-án és 29-én a Fő­városi Alkalmazottak Nemzeti Szövet­ségének Mária-utcai kaszinóhelyisé- gében megalakultak azok a szövetke­zetek, amelyek a társasházak építését le fogják bonyolítani és azután’ is a már felépült házakat kezelni fogják. Wurmb Elemér árvaszéki elnök- helyettes, a Fansz kitűnő elnöke el­nökölt a szövetkezeti alakuló köz­gyűléseken. A szövetkezetei! jogi struktúrája Feigler Károly dr. tiszti ügyész érdemes munkája. Egyelőre négy szövetkezet alakult meg: az első a Bertalan-utcai társasház építésére, a második, harmadik és negyedik a Lengyel-utón épülő A. B. C. jelzésű társasházak építésére. A szövetkeze­tek hivatalos neve: Fővárosi Alkal­mazottak Nemzeti Szövetségének /., II., III. és IV. számú Társasház Szövet­kezete. A szövetkezetek bármelyikének tag­ja természetszerűleg csak fővárosi al­kalmazott tehet. Egy részjegy ára 100 pengő les: és kimondották az alakuló közgyűléseken, hogy lakást csak az kaphat az épülő házakban. aki megfelelő száma részjeggyel ren­delkezik. Az egyes szövetkezeteknek három-három tagú igazgatósága és három-három tagú lelügyelőbizottsága Néhány héttel ezelőtt vezető helyen mutatott rá az {Jj Budapest azokra a visszáságokra, amelyek a fővárosi tisztviselői karban bekövetkezhetné­nek, ha a belügyminiszternek a párt­vezérek előtt ismertetett törvényter­vezete a maga eredeti elgondolásá­ban válna valóra. Ezen cikkünkben figyelmeztettünk arra, hogy az egy kézben központosuló kinevezési rend­szer, nemkülönben a választások je­lentékeny részét teljesítő intéző bi­zottság összetétele a választott tiszt­viselőket is kiteszi annak, hogy egyik napról a másikra kenyér nélkül ma­radjanak és helyükre esetleg olyanok is kerülhessenek, akik azelőtt nem is voltak a fővárosi tisztviselői stálus- ban, hanem másutt, például az ál­lam tisztviselői státusában. Cikkünk kapcsán eggre-másra kapjuk a helyes­léseket a tisztviselői kar köréből, hi­szen maga a tisztviselő-társadalom érzi a legjobban, hogy a mai Ínséges időkben hányán és hányán ostromol­ják kívülről a főváros vezetőségét tisztviselői állásokért és könnyen el­képzelhetőnek tartják, hogy a tör­vénytervezetnek mai formájában való megvalósulása esetén a kormánynak a fővárosnál levő képviselője sem a kinevezések, sem az intézőbizottsági választások alkalmával nem fog tudni kitérni olyan protezsálások elől. hogy az eddig homogén tisztviselői státus­ba idegen elemek kerüljenek. Ebből a szempontból különösen nagy-fontosságú lesz a Fővárosi Alkal­mazottak Nemzeti Szövetségének lég­it üzelebi igazgatósági ülése, amely van, az igazgatóságok egyelőre a Fansz ügyvezető elnökének vezetése mellett a közös érdekekért együtt dol­goznak. A Fansz vezetősége az illetékes té­nyezőknél eljárt aziránt, hogy a tel­kek átengedésére vonatkozóan, amit a lakásügyi bizottság már elhatáro­zott, a kisajátítási bizottság is sürgő­sen hozzon határozatot. Csármann tanácsnok Ígéretet is tett a szövetség vezetőségének arra vonatkozóan, hogy az első őszi kisajátítási bizott­sági ülésen tárgyalni fogják a Fansz telekvételi kérelmét. Arról azonban, hogy az ügyosztály milyen eladási árat fog javasolni a kisajátítási bi­zottságnak, döntés még mindig nin­csen és az érdekelt tisztviselők félnek attól, hogy ez az ár tulmagas lesz. A magunk részéről e tárgyban ismé­telten leszögezzük azon álláspontun­kat, hogy a főváros nem nyerészked­het saját alkalmazottain és ha már elhatározta magát arra, hogy alkal­mazottainak társas-épitkezés céljaira lelkeket ad el, az eladást csak ön­költségi áron eszközölheti. Az egyes építő szövetkezetek munkássága kü­lönben annyira előrehaladt, hogv a kora tavaszi hónapokban az építke­zés megkezdhető les: és a boldog öröklakástulajdonosok mához egy év­re már be is költözhetnek saját ott­honaikba. Nyékhegyi István dr. javaslatai kap­csán foglalkozni fog a fővárosi tör­vénytervezetnek az alkalmazottakat illető részeivel. Kétségtelen ugyan, hogy az a válasz, amely a polgár- mester részéről a fővárosi törvényter­vezetei illetően a belügyminiszterhez a legutóbbi napokban már elment, a polgármester közismert kartársi ér­zülete folytán erősen kidombo­rítja a törvénytervezetnek az nl- kalmazotti kart illetően sérelmes ren­delkezéseit. Ennek ellenére igen figye­lemreméltónak tartjuk a Fansz ak­cióját, mert az erősen alá fogja tá­masztani a polgármesteri megnyilat­kozást. azon tervével kapcsolatosan íredig, hogy a polgármester defenzív harcát a tisztviselői kar bizalmával tetézi, a kormányzatnak is tudomá­sára hozza, hogy a tervezetnek a tisztviselőket illetően sérelmes ren­delkezéseit módosítani kell még a ja­vaslat parlamenti benyújtása előtt. Értesülésünk szerint a Fansz igaz­gatótanácsi ülése elé a polgármester­hez intézendő felirat tervezete fog in­dítvány formájában kerülni, amely megállapítja, hogy a székesfőváros egész tisztikara éber figyelemmel és nagy csodálattal kíséri a polgármes­ter ur heroikus küzdelmét az auto­nómia védelmében „Azzal is könnyí­teni óhajtja a tisztviselői kar — mondja ékes szavakkal a felirat-ter­vezet — a polgármester ur nemes defenzív harcát, amelyet nem politi­kai érdekekből, hanem Budapest egész polgárságáért folytat, hogy mélységes ragaszkodását juttassa ki­fejezésre és jelentse, hogy a székes- főváros valamennyi tisztviselője tö­mör egységben sorakozik fel mögötte és fohászkodik az egek Urához, hogy a polgármester ur nemes törekvését teljes siker koronázzac Kétségtelen, hogy a Fansz igazgatótanács egy­hangú lelkesedéssel fogja magáévá lenni ezt a feliratot, bizonyságát szol­gáltatván annak, hogy az autonó­miáért folytatott küzdelem történel­mi idejében állja a helyét, tudja kö­telességét! A F'ansz egyes érdekképviseletei­nek a fővárosi törvény revíziójával kapcsolatos megmozdulásairól már részletesen beszámoltunk és közöl­tük, melyek azok, a kívánságok, ame­lyeket az egyes fővárosi szakok az uj fővárosi törvényben megvalósítani akarnak. A Fansz igazgatótanácsi ülése ugyancsak Nyékhegyi István dr. előterjesztésében újabb kívánságokat fog tárgyalni, amelyek a belső ad­minisztráció szervezetén kívül általá­nos tisztviselői problémákat is ma­gukban foglalnak. így szó van az ideiglenes fogalmazók azon rangso- rozási kérelméről, mely szerint a diploma megszerzésének időpontját kellene a fizetési osztályokba való sorozásnál tekintetbe venni, a fogal­mazáshoz beosztott jogi képzettségű tisztviselők azon kérelméről, hogy ők fogalmazóknak és ne fogalmazási hivatalnokoknak neveztessenek stb. Az éremnek azonban ez a kérdés .most a kevésbbé jelentős oldata: a fontosabbik az, hogy a. tisztviselői választásokat és kinevezéseket ille­tően az autonómja szervei legyenek továbbra is a: ural; a városházán! GeANDJEAÜ JÓZSEF épület és műlakatos Takaréktűzhelyek gyártása V., Gróf Tisza István-u. 14. (Bálvány-u. sarkán) Parafakőgyár R.-T. ezeiótt K L bTn ER ÉS BOKMAYER vároal Irodák: Budapest, Főherceg Sándor-tér 4 Telefon: József 801-14 éi József 301-16 Gyár: Bpest, X., Noszlopl-u. I. Tel.: J. 390-4« GYÁRT: ■nludenféle hőszigetelő anyagokat, gőzkéezölé- kek, csővezetékek, hütőhelyiségek szigetelé­sére. „Kabe*‘ Jelű kovaföld építési és szigete­lési lomezeket. Száraz gipsztablafalak, rabit*- falak, mennyezetek, stucco-munkák stb. szállí­tása és készítése. SÁMUELGYÖRGY egészségügyi berendező, bádogos Budapest, VI., Aradi-utca 45 Telefon : Aut. 223—62. KASS BÉLA BUBÁI VÍG A i 0 vendéglőié és kávéMza II., Szilágyi Dezső-tér 5. 1 N! A LEGJOBB KERESZTÉNY NAPILAPOK: iMZETI ÚJSÁG m U. J N EMZE :dek ............................................... A tiszviselői kar és a törvény-revízió A Fansz igazgatótanácsi ülésén felirattal biztosítja a a fővárosi tisztviselőtársadalom egységes ragaszkodá­sáról a polgármestert — A tisztviselők kinevezését és választását továbbra is az autonómia szerveinek kell intézniök! — Az Uj Budapest tudósitójától —

Next

/
Oldalképek
Tartalom