Uj Budapest, 1929 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1929-09-07 / 36. szám

Budapest, 1929 szeptember 7 VI. évfolyam 36. szám UJ BUDAPEST Előfizetési órak: Egész évre - ­....................................30 pengő Fél évre ............ is pengő Egyes szám ára 60 fillér A fejőstehén Az egyik vállalkozó a Rákosfal­ván levő Kristály-tóhoz címzett strandfürdőt akarja a fővárosnak eladni, a másik vállalkozó föld­alatti területeket kér, olcsó gázzal és villannyal, hogy a forgalmasabb terek alatt kávéházakat és üzlete­ket létesítsen, a harmadik vállal­kozó az Erzsébet sósfürdőt akarja a fővárossal megvásároltatni, hang­súlyozván, hogy az ingatlanon levő keserűvízforrások nagyszerűen pros­peráló hashajtó-üzemmel bővítenék ki a Harmatviz-vállalatot. A negye­dik vállalkozó a budai Siesta-sza- natóriumot szeretné borsos áron a Segitőalappal megvétetni. Ezek az elmúlt egyetlen hétnek a városhá­zával kapcsolatos üzleti tervei. Nem kétséges, hogy, ha erre helyünk és kedvünk lenne, a következő héten újabb, nem kevésbé fantasztikus űz. leti elgondolásokról számolhatnánk be. Ebben a városban minden eladó, grófi palotától kezdve csipkegyüj- teményig, mindent a főváros nya­kába kívánnák sózni és a főváros, ez a jámbor fejőstehén, kezdve a grófi palotákon és végezve a csip- kegyüjteményeken, nagyon sok minden, a közre nem okvetlenül szükséges dolgot meg is vásárol. Mindenkinek joga van az üzleti lehetőségeket kihasználni és ha a fővároshoz mint központi finanszí­rozási intézethez fordulnak a zava­rosnál zavarosabb és képtelennél képtelenebb üzleti ötletekkel, két­ségtelen, hogy az egyébbként vilá- gosfejü üzletemberek lehetségesnek tartják az ötletek és tervek megva­lósítását a főváros utján. Az a hire van a fővárosnak az üzleti speku­lánsok és fezőrök világában, hogy megfelelő összeköttetésekkel akár­mit a nyakába lehet jó áron varrni. A fővárosról megvan ez az általá­nos vélemény, dacára annak a tisz­teletreméltó ellenállásnak, amellyel a főváros tanácsa ezeket a nehezen visszaverhető ajánlatokat igyek­szik visszautasítani. A fővárossal kapcsolatos üzleti manővereket mi nem is egy erkölcsi hanyatlásnak, hanem az általános gazdasági leszegényedésnek a szám­lájára Írjuk fel: a magánspekulán­sok tönkrementek, ebben az ország­ban nem azonnal és nem nagysze­rűen fruktifikáló vállalatokra más­nak, mint az államnak vagy a fővá­rosnak pénze nincsen. A magánvál­lalkozás kezd mindjobban tönkre­menni, az elárvult gyártelepeket ki vegye meg más, mint valamelyik minisztérium vagy a főváros? A fővárost, mint közületet azon­ban hidegen kell, hogy hagyják a gazdasági és egyébb sirámok és a főváros minden, csak nem jóté­konysági intézmény veterán üzle­tek és idült ötletek számára. Mód­ját és lehetőségét kell találni an­nak, hogy megszűnjön az üzletek­nek és ötleteknek a várost már-már elborító áradata, mert a közpénzek mindenre valók, csak protektorok- kal vagy anélkül jelentkező ágen­sek és fezőrök kétesértékü vállalko­zásainak finanszírozására nem. Fridrich István nyári üdü­lését befejezve, az elmúlt hé ten Budapestre éilrezett. Arra a nagyrabecsülésre való te­kintettel, amellyel Önagymél- tósága iránt viseltetünk, siet­tünk őt meginterjúvolni az aktuális várospolitikai és gazdasági kérdésekről. Első kérdésünk Lázár Ferenc di\- nak és Petrovácz Gyulának az Uj Budapestben megjelent ismeretes nyilatkozataira vo­natkozott. A következő vá­laszt kaptuk: — Nagy érdeklődéssel olvastam Lázár Ferenc barátom érdekes vá­lasztási tervét. Egy egységes pel- gári frontot óhajt létesíteni és ilyen egyesült erővel kíván a szo­ciáldemokrata párttal szembeszál- lani. Én ezt a tervet keresztülvihe- tetlennek tartom, mert a jelölések eszközlésénél a pártok úgyis hajba kapnának. A mostani pártvezetősé­gek kénytelenek volnának mai hí­veiknek minél posszibilisebb jelö­lési helyet biztosítani, aminek az volna a következménye, hogy azok az aspiránsok, akik ma nem város­atyák, kívülről felrobbantanának minden ilyen szövetkezést és külön mennének bele a választási harcba. Lázár Ferenc terve mindenesetre előnyös auspiciumokat jelentene a mai bizottsági tagok átmentése szempontjából. Az egységes polgári front kétségtelenül a városháza mai fő- és alvezéreinek szignaturá- jával jelenne meg a porondon és azok esélyeit erősítené. Igen ám, de az nj törvény alaposan redu­kálja a bizottsági tagok számát, úgy hogy a mostaniakból is több mint a fele ki fog maradni és na­gyon sok jogosult ambíció pedig kívülről döngeti a városháza kapu­ját. Tehát akárhogyan is ravasz- kódunk, a mai garnitúra nagy ré­sze el fog tűnni, az eljövendők egy- része pedig be fog kerülni. Ha csakugyan lesznek választások, akkor azok a mai pártok helyzetét gyökeresen fel fogják borítani. Hogy a választások után az egyes pártok miként fognak elhelyez­kedni és hogyan lehet majd egy stabil többséget létrehozni, azt ma még nem lehet tudni. — És még valamit. Ez a nagy egységes front nagyon jó meglapu- lási hely volna a kormánypárt ré­szére, amely már lemondott róla, hogy hófehér zászlajával részt ve­gyen a küzdelemben. Nem mer a választási napra kibújni. Elolvad­na. De igy egy tágabb keretben, ahol a lendületet kevésbé kompro­mittált jelöltek adják, a pártkasz- szát pedig a konszolidáció tölti meg, ott még volnának mérsékelt reményei. Ök tudniillik vérbeli op­timisták. — Ami engemet illet, én esetleg részt vennék barátaimmal egy ilyen koncentrációban, ha az a kor­mánytámogatók kizárásával léte­sülne. A mai dicsőségesen uralkodó rendszer exponenseivel azonban nem eszem cseresznyét közös tál­ból. — Petrovácz Gyula barátomnak azonban e helyen legutóbb megje­lent állítása, hogy én egy külön községi pártot alapítanék, tévedé­sen alapszik. Ilyenről nincsen szó. Ezek a hírek onnan származnak, hogy Budapest ellenzéki érzelmű polgársága lázasan szervezkedik és én ebből a munkából kötelességsze- rüen, mint ellenzéki képviselő ki­veszem a részemet és szervezem a keresztény ellenzéket. Ez a mozga­lom azonban csak az országos poli­tika jegyében indult meg és fejlő­dött ki néhány hónap alatt a mai méretekre. — Természetes, hogy mint száz- százalékos ellenzéki képviselő csak ellenzéket szervezhetek. Sem Schö­berl, sem mungópártot. Emiatt az­után igen is van velem szemben duzzogás, féltékenykedés és gyanús bizalmatlanság. No de én már any- nyira megedződtem a politikai pá­lyámon, hogy mindent kedélyesen fogok fel. Aki ismer engem az tud­ja, hogy a jó kedélyem sohasem hagy el. Ilyen öreg róka, mint én, az ismeri már a dörgést. Az tudja, hogy a duzzogókból lesznek akár­hányszor a legjámborabb „kérlek- alássan“ hívek és néha a jó bará­tokból lesznek azok, akik az idők és körülmények változásával óva­tos messzeségekbe távoznak. Amit én ezen a téren már átéltem, az szinte sok már a jóból. És én soha­sem haragudtam. Most se harag­szom. Csak tovább szervezem a ke­resztény ellenzéket. Azt hiszem, ez a kötelességem. — Hogy a keresztény ellenzék a legközelebbi fővárosi választáso­kon miképpen fog szervezeteivel részt venni, arról még rá érünk be­szélgetni. Kommt Zeit, kommt Rat. Mindent a maga idejében. E téren én Pató Pál nyomdokain haladok. Ráérünk arra még! Az Erzsébet-sugárutra vo­natkozott következő kérdé­sünk. — Én a fejleményeken egyáltalá­ban nem csodálkozom. Nagyon ter­mészetes, hogy idejutottunk. A fő­városnak igaza van, amikor ahhoz ragaszkodik, hogy előzőleg a teher­viselés részletei tisztáztassanak és az, hogy a Közmunkatanács milyen anyagi áldozatokat akar hozni ezen a téren. A Közmunkatanács pedig jól teszi, ha sietteti az építkezést, mert munkaalkalmak teremtése most a legfontosabb és legsürgő­sebb. Hogy a betterment csak tör­vényhozási utón valósítható meg, azt a főváros is, a főpolgármester is és a Közmunkatanács is régóta tudja. — Tehát mindenki tud mindent, mindenkinek igaza van, mindennel elkéstek, semmiről sem gondoskod­tak előre, minden el fog halasztód­ni. Legfeljebb a nyugalmazott bel­ügyi államtitkár ur közben épiteni fog. Azután minden el fog megint aludni. Tipikus eset. Nem az egész problémát szerves egészében meg­oldani, hanem egy testhezálló részt kiválasztani és azt snájdigul ke­resztülhajszolni. így lesz most is. Ez a konszolidációs újjáépítés. Jobban mondva packázás. — Nem kell azért félni. Nem lesz ebből semmiféle baj. Sem a dunai hidból, sem a Talbotból, sem a fe­rencvárosi kikötőből, sem a Rókus- kórházból, sem az útépítési köl­csönből nem lett baj. Ebből se lesz. Fogadni mernék, a végén még va­lami ajándékot vágnak a főváros fejéhez. Olyan bicskei kis kastélyt fúrási engedéllyel vagy egy budai palotát. Ajándékló lesz a vége, amelynek nem illik a fogát meg­nézni. Sőt, talán még egy villamos centrálét is kap. Csak türelem! Ami késik, az nem múlik. Mi a véleménye Nagyméltó­ságodnak az adóhozam állan­dó csökkenéséről? — Minden pénzügyi felszólalá­somban és cikkemben óva intettem a hatalmon lévőket, hogy az adó­prés hozadékának először lassú és később rohamosabb csökkenésére kell elkészülve lennünk. Olyan arányban, amilyenben a konszoli­dáció áldásai érezhetőkké válnak. Búd János miniszter ur szellemi irányításával az államapparátust úgy szanálták és hizlalták fel való­ságos masztodonná, hogy elszívták a magángazdaság egész mobil tőké­jét. Most azután megállt a konszo­lidáció tudománya. Az adóprés nagymestere egyik tárcából mene­kül a másikba és retorikai mutat­ványokkal kedveskedik a balektár­sadalomnak. Minden hónapban uj programot kapunk, ezekből azon­ban sohasem lesznek gazdasági eredmények. Nagyképüsködve ad­VÁROS ES CKÖZGAZDASÁGI VHETILAP FELELŐS SZERKESZTŐ : DOBY ANDOR <lx srZlf\ Fridrich István válasza Lázár Ferencnek és Petrovácz Gyulának Nem alapit külön községi pártot és a nagy egységes front megalakí­tását lehetetlennek tartja — „Nálunk mindenki tud mindent, minden­kinek igaza van, mindennel elkéstek, minden el fog halasztódni“ — Nagy-Budapest terve választási kortézia, a fővárost most nem szabad mesterségesen tulteliteni A költségvetési vita szomorú perspektívája

Next

/
Oldalképek
Tartalom