Uj Budapest, 1929 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1929-07-27 / 30. szám
2 UJlfUmJRESI 1929 julius 27, Egyre több budapesti ház kerül külföldi kézre A vagyonukból élő háziurak kétharmada: nő! — Laky Dezső érdekes statisztikai munkája Budapest háziurairól — Az Uj Budapest tudósítójától — hozzáférhető módon helyezni el. A kőemlékek elhelyezésével viszont felszabadul két szoba is a muzeum belsejében, ahol a szobák újból való berendezése után az uj ásatások gazdag, sokszor unikum anyagának bemutatása is méltó módon megtörténhet. A fővárosi közgyűjtemények céljára megvásárolt gróf Károlyi-palota átvétele 1929. év április 16-án történt meg, ezzel kapcsolatban a parkot a székesfővárosi kertészet rendbehozva, megnyitotta a közönségnek és a park nagy látogatottsága világosan igazolta, hogy a Belváros területén egy park megnyitása tényleges szükséglet volt Az épületben egyelőre lakók vannak, akiknek eltávolítása csak a lakásrendelet rendelkezései értelmében ^történhetik meg, igy legfeljebb az 1930. évben foglalkozhatnak az átköltöző múzeumok az átköltözés programmjával, mely egyébként rövidesen elkészül és az illetékes bizottságok tárgyalása alá kerül. Újabban sok szó esett a fővárosi filmmúzeum létesítéséről is, mely egyrészt a főváros története szempontjából értékkel biró régi filmeket kívánja felkutatni és összegyűjteni, másrészt pedig a jelen fontos eseményeiért iparkodik majd a legmodernebb eszközökkel az utókor számára élethűen megörökíteni. Ilyen értelmű indítvány már a főváros közgyűlésén is elhangzott és a múzeumi, valamint a művészeti és közművelődési bizottság, átlátva ennek az uj intézménynek kultur- históriai jelentőségét, a maguk részéről javasolták, hogy ennek a létesítése lehetőleg mielőbb biztosítható legyen. T Tzemgazdasági-. műszaki és gazdaság- U technikai berendezések tervezése. Erőtelepek és belsőberendezések készítése. Könyvelések át reformálása. Adóügyekben felvilágosít és eljár. Fuvarleveleket felülvizsgál. ALTALANOS GAZDASÁGI VÁLLALAT VI., RÉVAY-UTCA 10. — TELEFON: L. 922-08. AMON ANTAL ÉS FIAI KÖVEZÖMESTEREK csatorna- és betonépitési vállalkozók. Földmunka — Vágányfektetés — Mészkőbánya. VUI.. FUTÓ-UTCA 10. Telefon: J. 30S-85 BELLÁM K. ISTVÁN iSf VALLALATA I Vili.. AGGTELEKI-UTCA 17. £pli - Terve* - Rekonstruál Speciális tekercselések és kapcsolótáblák CZIGLEH JÁNOS CTÁtz* BUDAPEST, Vin. KOSZORU-U. «. SZOL Telefon: J. 368—24. VbrOeréi-, aluminium-, nikkel- te emnsoW uoéledtnyek gyártó*». - Állandó eineséa.. FÖLDESSY HENRIK épület-, műlakatos és tűzhely-készítő Budapest. VII., Rózsa-utca 38/a Telefon hivó : József 435—02. HICKER ÉS TÁRSA sodronykerités, drólszövet és ágybetét gyára IV., Ferencz József-rakpart 29. HLATKY JÓZSEF Budapest, Vili., József - körút 77. sz. Telefon: J. 395—78. Magasépítés, ut-, vasút-, hid- és vasbetonépitési vállalat. — Saját fuvar-, állvány és anyagtelepe : 1., Fehérvári ut 42. Telefon J. 425-91 FIÓKIRODÁK: Kecskemét, telelőn 109. Gödöllő. Gr. Festetich-ut 9 KASS BÉLA UüDII Viliid vended® és kávéim II., Szilágyi Dezső-tér 5. LOPOSGY HA JÁTSZÓTEREK BERENDEZÉSE. ISKOLA PADOK ISKOLAI BÚTOROK. ATLÉTIKAI SPORTCIKKEK ÉS TORNASZEREK GYÁRA BUDAPEST. HL. Bécsl-ut 85. Tel.- ó. 625-05 Árjegyzéket és költségvetést felszólításra köldök. Most, amikor a lakáskérdés szinte állandó izgalomban tartja a főváros népességét; amikor állandóan feszült figyelemmel kiséri lakó és háziúr egyaránt a lakások felszabadítását és a lakbérek sorsát, — fokozottabb jelentőségű minden olyan adat. ami közelebb visz Budapest épületeihez. A székesfőváros statisztikai hivatala már a múltban is elég sűrűn rendezett épületstatisztikai felvételeket. Állandóan figyelemmel kiséri ma is az építkezések fejlődését. Táblázatos kimutatásait gyors egymásutánban küldi a közönég elé. Az évenként megjelenő hatalmas statisztikai évkönyveken kiviil külön közlemények is publikálják az időközi'adatgyűjtések feldolgozását. De az egyre bővülő adatkincs egymagában véve csak féleredményt ad. A számok beszédét nem mindenki érti. A bennük rejlő tanulságok elmosódnak, hatás nélkül maradnak, ha szöveges kommentár nem magyarázza, vagy nem domborítja ki azokat az értékes összefüggéseket, amiket csak a pártatlan elmélyedő búvárkodás és tudományos vizsgálódás tud teljes értékűvé tenni. Ezért érdemelnek fokozottabb ügyeimet a székesfővárosi Statisztikai Közlemények egyre gyakrabban megjelenő kötetei és ezért illeti meg elismerés Illyefalvi I. Lajos dr.-t, a fővárosi statisztikai hivatal igazgatóját, aki úgy irányítja a szerkesztés munkáját, hogy a gondosan összegyűjtött értékes adatok szakszerű elrendezése, helyes értelmezése és kellő időben való megjelenése mindig megtalálja a legmegfelelőbb embert, aki a szélesebb nyilvánosság előtt teszi beszédessé a feldolgozott anyagot. A legújabban megjelent kötet „Budapest épiiletviszonyai“ cimen most került a közönség elé és a szerencsés kézzel választott szerző Ismét Laky Dezső dr., legjelesebb statisztikusaink egyike. Mostani tanulmánya sorra öleli mindazt, ami vonatkozásba hozható a fővárosi építkezések fejlődésével. Külön fejezetben tárgyalja a budapesti épületek keletkezését 1906-tól 1927-ig. Részletesen beszámol magasságukról és szobák szerinti megoszlásukról. Tanulmányozza a melléképületeit is, majd a lakók adatait boncolgatja. Bemutatja az épületek építési módját, felszerelését és a telekviszonyokat. Végül a háztulajdon statisztikáját dolgozza fel. Ebből a fejezetből rajzolunk ide egy pár jellemző képet. Budapesten 1906-ban 11.602 volt a háztulajdonosok száma és 16.829 ház volt a tulajdonukban. Túlnyomó részük fizikai személy volt, össze-vissza 388 jogi személy volt köztük. Csaknem egyforma számmal szerepeltek az iparforgalomhoz tartozók (3251) és a más foglalkozás híján vagyonukból élők (3307.) Ez utóbbiak között volt a legtöbb többes ház- tulajdonos. 1660 háztulajdonos közszolgálati vagy szabad foglalkozású volt, de elég sok földbirtokos is (720) akadt, aki szívesen fektette jövedelmének fölöslegét az ország fővárosában fekvő házakba. 1920-ra már jelentékenyen megnőtt a háztulajdonosok száma: 3728-al több a számuk, mint 14 év előtt. A jogi személyek száma szinte megkétszereződött, de kieemlekedik az ipar és forgalomba tartozók erős gyarapodása is (40%), amit sok tekintetben az 1907 után fellendülő gazdasági helyzet magyaráz. De az újonnan bekapcsolódók már inkább a csupán egy házzal bírók számát emelték erősebb tempóban. 1906-ban még 73 háztulajdonosnak volt négy vagy öt háza, 1920-ban már csak 18-nak, az ötnél több házzal bírók száma pedig 34-ről 12-re fogyott, ami azt mutatja, bogy a többes háztulajdonosok csoportja alatt a háborús évtizedben megingott a talaj, megritkult a számuk. A több házzal’ biró háztulajdonosok egyre-másra kényszerültek házaiktól megválni. Legjobban hanyatlott a vagyonukból élő ház- tulajdonosok száma, jelentékenyen nőtt azonban a földbirtokos háztulajdonosoké. Részben az őstermelő népesség helyzetének kedvezőbbre válása miatt, részben azért, mert a vidéki földbirtokosok közül egyre többen költöztek Budapestre. 1925-re újabb 2193-al emelkedett a háztulajdonosok száma. Most már 16.190 fizikai és 1333 jogi személy volt a tulajdonosa a 21.631 fővárosi háznak. És újból az egy házzal rendelkezők nyomultak rohamosabban előre. A két házzal birók 176-al, a hármasok 87-el, a négy vagy öttel rendelkezők 41-el fogytak. Ezeknek már a felét sem látjuk viszont. Öt házon felül 70 háztulajdonost találtunk, akik közül 56 jogi személy volt. Az 1920—1925. éveket a jogi személyek térhódítása és a többes háztulajdonosok gyérülése jellemzi. A gazdasági válság nehéz évei a küzködő egyéneket mint háztulajdonosokat ritkította, mig a részvénytársaságok inkább tudták szaporítani házaikat. 1925-ben, a szanálási válság kezdetén, rögzítette meg a statisztika Budapest háztulajdon-viszonyait. 1927-ben a szanálási válság hatását már jobban mutatja az újabb felvétel. A háztulajdonosok száma már alig változott. Mindössze 53-al emelkedett. De olyanformán, hogy a jogi személyek száma 43-al csökkent és a fizikai személy háztulajdonosoké 96-al növekedett. Még jelentősebb az a változás, amely az összes háztulajdonosok számának a csökkenését — és a többes háztulajdonosok szaporodását mutatja. A négy és öt házu tulajdonosok száma pl. 42-ről 68-ra ugrott. Tehát már a jogi személyek között is sokan akadtak, akiket a gazdasági válság megfosztott házaiktól, mig a fizikai személyek száma bővült. Ám csak egyes csoportokban javult a helyzet. Az őstermelők pl. mint egyes háztulajdonosok megfogytak, de megduplázódtak, mint két ház tulajdonosai — és mint három házzal birók is növekedtek. Sőt 1925-ben csak kettőnek volt közülük négynél több háza, — két évvel később már tíznek. Az iparosok száma azonban 129-el kevesbedett a háztulajdonosok között, ami annál szomorúbb, mert túlnyomó részük olyan földszintes házzal rendelkezik, amely jórészt még az ősöktől átvett hagyatékképpen maradt reájuk. A kereskedő háztulajdonosok fogyása csak 30 egységnyi volt. Ugylát- szik a kereskedelem körébe tartozó ház- tulajdonosok jövedelme még sem szenvedett olyan csorbát, mint az iparhoz tartozóké. Emelkedett a szabad foglalkozású háztulajdonosok száma is, jórészt mint egyes házak tulajdonosai szaporodtak. Az ügyvéd-háztulajdonosoké 281-ről 352-re, az orvosoké 210-ről 232-re szökött. És bár a jogi személyek száma általában csökkent, mégis a többes háztulajdonosok között erősödött a részvénytársaságok száma. S olyan részvénytársaság is akadt, amelynek birtokában 40- nél több ház volt, holott azelőtt ilyen nem akadt. A 40-nél több házzal biró háztulajdonosok között három állami és városi hatóság is volt. Meg kell még említeni a tekintélyes számmal szereplő nő-háztulajdonosokat is. A vagyonukból élő háztulajdonosoknak csaknem kétharmada a nők sorából került ki. Különösen nagy számmal vannak képviselve a földbirtokos-nők. Elszegényedésünk bizonyítékaképpen egyre nagyobb a száma a külföldi ház- tulajdonosoknak: 1920-ban 202, 1925-ben 224, 1927-ben 269 volt a számuk. Tőke György emelési vállalkozó Budapest, VI., Hungária-körut 79. TELEFON: L1PÓT 975-62. WIHARTFERENC építész és építőmester BUDAPEST. VII., COLUMBUS-tl. Vb. Telefon s József 350—97. Imucsnyák károly Hudfloest Sztelövárosi Vigadd euerem Bankettek, társas vacsorák, lakomák, stb. céljaira az 1. emeleti éttermek kaphatók. Elsőrangú konyha. — Szolid árak. TELEFON: AUTOMATA 811-41. iihiim Telkek, házak vétele és eladása a fővárosban és bárhol a vidéken. Épit családi házakat. Bővebb felvilágosítást bárkinek díjmentesen adunk, MONTANA ingatlaniroda Budapest, III., Lajos-utca 9. sz. Telefon : 606—15. Fischer ßs flartmann mázolómesterek Budapest, IV.. Képiró-utca 3 Telefon: A'it. 847—73 Horváth Sándor ÄVÄ,. Budapest, Rökk Szilárd-utca 39. Uj cserépkÁlyhAk, kandallók, taka- réktiizhelyek, fayence falburkolat és vaskályhák állandóan raktáron V0ZÁRY PÁL oki. gépészmérnök villamossági vállalata Iroda és műhely: Budapest, Vili., Hunyadi-u. 37 Telefen : József 373—34 Vállal: Villamosvilágitási, erőátviteli és gyengeáramú berendezések tervezését és építését. Községek, gazdaságok és épületek villamos szerelését Fővárosi tisztviselőknek családi házat a legelőnyösebb feltételek mellett, lakbértörlesztéssel, csekély lőkehozzájárulással épit otthon“ építő szövetkezet VII., Károly-körut 7♦ Értekezés d. e. 11—1. Mégyökrü Vince ~ Minden a szakmába vágó munkát elvállal. Budapest, V., Vadász-utca 27. 1 vitéz Horváth Nándor bádogos- és szerelő-mester Elvállal minden e szakmába vágó munkát. I., Döbrentei-tér 3. Telefon hivó: Aut 604 — 4 6. FARKAS LAJOS mérnök Magas-, mély-beton- és vasbeton építési vállalkozó Budapest, VII.,Kolumbus-n11/a.iíL£±*!LZ* Munkácsy Ernő épület- és műlakatosmester. takaréktűzhely- éa kályhakészltő ♦ BUDAPEST. VII., Rózsa ncca 39 Tel.: J. 312-80. KUPÁN JÁNOS angol úri szabó Budapest, IX., Ferencz-körut 31 |#| CTI címer, cimtábla ALCaL és plakAt festő m. kir. pénzügyminisztérium szeiződéses szállítója Budapest, VIII., Hunyadi-utca 18. A Fansz tagjainak kedvezmény. Parafakőgyár R.-T. ezelőtt KLEINER ÉS BOKM A Y ER városi Irodák: Budapest, Főherceg Sándor-tér 4 Telefon: József 801-14 és József 801-16 Gyár: Bpest, X.( Noszlopi-n. 2. Tel.: J. 390-44 GYÁRT: mindenféle hőszigetelő anyagokat, gőzkéezQlé- kek, esővezetékek, hQtőhelyiségek szigetelésére. „Kabe;< jelű kovaföld építési és sziget»* lési lemezeket. Száraz gipsztáblafalak, rabltx* falak, mennyezetek, stucco-munkák sth. szállítása és készítése. 0ZALID, fény- ás aluminium-másolatok Költsépvetérek, műszaki tervek, térképek re]zo- MANCI IT7 FFRFNP Budapest, Vili., Jézsef-u. 12 lését es sokszorosítását több színben le vállalja HIHIIULI It I Lntllli Telefon : József 431—47