Uj Budapest, 1928 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1928-02-04 / 5. szám

2 TU BUDAPEST 1928 február 4 Ui iskolák Irta: PURÉBL GYŐZŐ dr. fővárosi tanácsnok A közoktatási ügyosztály, elte­kintve a felmerülő egyéb teendők­től, ebben az évben az iskolaépítés és a gyermekvédelem jegyében in­dult el. Az iskolaépítés tekinteté­ben a tizenkettedik órában va­gyunk. Ugyanis a háború követ­keztében beállott tanulóhiány meg­szűnt, az elemi iskolákban az ezévi beiratás oly nagymértékű volt, hogy a jelentkező tamilokat befogadni alig tudják. Tudott dolog, hogy 1914 óta iskolát alig építettek, a főváros lakossága erősen megszaporodott s ezzel emelkedett a tanulók száma is. Időközben a főváros, különösen egyes körzetekben, kislakásokat épített, amelyek szintén erősen nö­velik a tanulók számát, de egyéb­ként a főváros eddig be nem épí­tett területein szinte tömbszerűen lakások épültek s e helyütt iskola egyáltalában nincsen. A lakásrendelet, mely azelőtt kö­töttséget teremtett, ma nemcsak a lakások, hanem a bérletek ügyé­ben is mozgási lehetőséget biztosít. A bérletek pedagógiai és higiéniai szempontból legtöbb esetben nem megfelelők. Ezért a közoktatási ügy­osztály két évvel ezelőtt három évre terjedő iskolaépítési pro grammot ter­jesztett elő, melyet az összes bizott­ságok, valamint a közgyűlés egy­hangúlag el is fogadott s ennek megfelelően a további intézkedések megtételére a tanügyi osztályt fel­hívta. Sajnos, az idevonatkozó költ­ségösszegek sem az 1926, sem az 1927. évben nem vétettek fel meg­felelő fedezet hiányában, a kölcsön­összegből való felvételhez az ille­tékes fórumok nem járultak hozzá, lévén az iskola népi lukrativ vállal­kozás. Mindössze annyi történt, hogy az 1928. évi költségvetésbe iskolaépítés céljára 2,000.000 pengő állíttatott be, amely összegből a tanácsi II. iigyosztáiy számításai szerint három iskola építése sem kerül ki, holott ezidőszerini sürgősen hét iskolának a megépítésére volna szükség. * Mindehhez az a sajnálatos körül­mény is hozzájárult, hogy az Üllői - út 54. számú ingatlan tulajdonosa, Leyrer Lőrinc, a polgári fiúiskola céljára bérelt bérletet nemcsak hogy felmondta, hanem a bíróságnál a lakásrendelet értelmében a főváros ellen a pert megindította, azt meg is nyerte s a bérlettel szemben a saját egyszoba-konyhás lakását ajánlotta fel. Az ügy fellebbezés alatt áll. Hasonlóképpen felmond­ták a következő iskolabérleteket: VII., Aréna-út 16, amelyet eddig a fő­város elemi iskola céljára használt, a VII., Damjanich-utca 29. sz. alatti, ugyancsak elemi iskolai bér­letet, végül a VI. kér., Országbíró­utca 12—14. számú kisdedóvodai bérletet. Felmondás alatt áll a Práter-utcai polgári iskola bérlete. A tanügyi osztály a főváros ta­nácsa nevében felterjesztést inté­zett a népjóléti miniszter úrhoz, hogy a lakásrendeletbe, amelyből a köz céljára bérelt épületek ol­talma kimaradt, ezt a pontot újra felvegyék. Sajnos, erre, ahogy azt előre jelezték, kevés kilátás van. Az előadottakra való tekintettel, amennyiben mindezekből különösebb bajok fognak származni, az ügyosz­tály a továbbiakban a felelősséget nem vállalhatja, mert a megfelelő előterjesztést kellő időben megtette. A gyermekvédelmet illetőleg, mi­után az iskolanővérek, gondozó­totta. Értesüléseink szerint hasonló lesz a helyzet azoknál az elöljáróknál, akik­nek szolgálati ideje ebben az esztendő­ben lejárt, a kitűnő Szalay Sándor Öméltóságáról, a nagytehetségű Rupp Lászlóról és a Ferencvárosban annyira közkedveltségnek örvendő Ernőd József dr.-ról lesz még ebben az esztendőben szó. — A kérdés anyagi részéről e heti számában vezető cikket is ír az Uj Budapest. — A főjegyző között vannak, akik ki akarnak menni elöljárónak, vannak, akik nem. Mindenesetre elöljáró lesz ebben az esztendőben Spannberger Ala­jos dr. A soron következő főjegyző, a derék Bucsánszky Berci nem megy ki elöljárónak, belőle tanácsnok lesz. Szó van azután Tatár Béláról, Gömöry Al­bertról. Muzsikó István és Szendy Ká­roly még nem döntöttek, hogy pályáz­zanak-e elöljárói állásra, vagy pedig megvárják a tanácsnoki üresedéseket. Minden valószínűség szerint bejön ta­nácsnoknak Guth Ferenc dr. is, akit úgy Wolffék, mint Kozmáék nagyon szeretnek a Vízivárosban. De nem fog sokáig késni Holzpach Ödön dr. és Goszleth Ernő dr. elöljárósága sem. — A gratulációt felfüggesztem a szavazás befejeztéig. Kik mennek Ame­rikába 1 — Most már bizonyos, hogy kimegy maga Sipőcz polgármester is, hűséges titkárával, Farkas Ákos dr. tanács­jegyzővel, aki mint Jack London teg- hivatottabb tollú fordítója, angol tol­mácsa lesz Amerikában a fővárosi kül­döttségnek. Mindenesetre kimegy Liber Bandi, akinek hatáskörébe tartozik az egész szoborleleplezési ünnepség. Mint főidegen forgalmú kapacitás, kimegy nővérek, iskolaorvosok, valamint a gyermeknyaraltatás s a napközi otthonok kiterjesztése tekintetében a szervezések megtörténtek, az ügy­osztály törekvése az, hogy az is­kolai gyermekvédelem a közoktatási ügyosztály hatáskörében egyesíttes- sék és az iskolák gyermekvédelmi kötelezettségei a székesfőváros kü­lönleges követelményei szerint sza- b ály o z tas s an a k. Gyermekkataszter fog felállíttatni ideiglenesen az is­kolaköteleseket nyilvántartó hiva­tal keretében, addig is, míg az is­kolakötelesek gyermekvédelmi köz­pontja elkészülhet, mert egységes, mindenkire kiterjedő gyermekvédel­met csakis a tankötelesek tökéletes nyilvántartása mellett lehet elérni. At. iskolaköteles gyermekvédelem 3—14 évig tart, tehát az óvodától kezdve egészen az iskolaköteles kor befejezéséig. Az iskolakötelesek fejlődésének biztosítása érdekében három szem­pontot kell figyelembe venni: szellemi, erkölcsi, testi (egészségi) fejlődést. A szellemi fejlődés az ál­talános iskolakötelezettség kereté­ben folyik le, ahol a tanerőnek a szülővel állandó összeköttetésben kell lennie, amelyet a szülői érte­kezletek megtartásával igyekszünk előmozdítani. Előmozdítja ezt a tanulási lehetőséget a tanszereknek és tankönyveknek a szükséghez képest való díjmentes átengedése és a tandíjmentesség lehető elő­mozdítása. Nemcsak a szellemi fej­lődés, hanem a gyermekvédelem szem­pontjából is igen fontos, hogy a nyolcosztályú elemi iskola felállít- iassék, ilyen körülmények között tizennégy éves korig köteles legyen gyermek iskolába járni, mert a VII. és VIII. osztályt pótló ismétlő­iskola, amely hetenkint kétszer kényszeríti csak a gyermekeket az iskolába járásra, nemcsak hogy nem vált be, hanem éppen azért, mert a hét túlnyomó részén a gyermekek Lobmayer Jenő, aki a szoborleleplezési ünnepélyt össze fogja kapcsolni az Ame­rikában megindítandó fővárosi idegen- forgalmi propagandával. Nem kétséges, hogy Jenő barátunk, aki egyforma töké­letességgel beszéli a magyar, német, olasz, francia és angol nyelveket, nagyon jól fogja dolgát odaát elintézni. Még bi­zonytalan, hogy a leleplezési ünnep­ségre menő küldöttséggel együtt megy-e ki Zilahy Dezső, akinek az a szándéka, hogy csak a küldöttségjárás lezajlása után egyedül menjen ki, amikor a vetést learathatja. Ripka atyánk nem megy ki, azt mondja, hogy egy háromszoros após­nak nem való már ilyen nagy útra kelni. A főpolgármestert titkára, Né- methy Károly dr. főjegyző fogja a le­leplezési ünnepségen képviselni. — Kik mennek ki a pártok vezetői közül1 — Egyelőre csak az a bizonyos, hogy Bródy Ernő kimegy. Minden való­színűség szerint kimegy Wolff Károly, azután Kozma Jenő. A negyedik hely még betöltetlen, erre valószínűleg, mi­vel a szociáldemokraták nem igen kíván­koznak kimenni, egy kinevezett bizott­sági tag fog kerülni. — Indulás? — Március 5. Érkezési dátum : még bizonytalan, de négy-öt hétig el fog tartani az út. T- A múltkor azt méltóztatott mon­dani, hogy újabb méltáságosok lesznek a tanácsban. Kik ezek? — Nincs jogom elárulni. Annál kevésbé, mert a költségvetés kormány­hatósági tárgyalásai során olyasféle beszélgetések is történtek, hogy a tanács­nokok, akiknek fizetési osztálya bőven megfelel az állami V-ik fizetési osztály­nak, hivatalból méltóságosaknak minő­síttessenek. Akik ezt a tervet propagál ­teljesen szabadok, a bűnöző gyer­mekeknek nagy része, miként azt a gyermekbíróság és statisztika igazolja, éppen ebből az időből kerül ki. Az erkölcsi fejlődés tekintetében a törekvés az, hogy a meglévő nap­közi otthonokat az óvodákra és a polgári iskolákra is kiterjesszék. A napközi otthonok teljesen át- szervezendők és az itt alkalmazott tanítók rendszeresítése annyiban szükségessé válik, hogy ne időleges pedagógiai és nevelési gyakorlattal alig bíró ifjú tanerők vezessék a napközi otthonokat, hanem olyanok, akik e téren kellő tapasztalatot sze­rezve, a gyermek erkölci és szel­lemi neveléséhez különösen hozzá tudnak járulni. Szükségszerű, hogy a gyermekek a napközi otthonban ne csupán a következő napra való tanulás előkészületeivel foglalkoz­zanak, hanem szabad idejükben kézügyességre tegyenek szert és naponta, amennyiben az időjárás megengedi, 3 és 5 óra között a játszóterekre kimen ve, felügyelet alatt bizonyos szabadmozgást vé­gezhessenek. Szükségszerű, hogy a gyermek- védelmet ellátó iskola és a gondozó­nővérek számára tanfolyam állít­tassák fel a tisztifőorvos vezetésé­nek keretében. A közoktatási ügy­osztály intézkedett, hogy mindegyik iskolában a tantestület tagjai között gyermekvédők legyenek, akiknek kö­telességük lesz az iskolát illető gyermekvédelemre vonatkozólag el­járni és a megfelelő tanulmányokat folytatni. Ezeknek kiegészítésül fog szolgálni a gyermekvédelem érde­kében megszervezendő iskolánkívüli gyermekvédelmi bizottság, miként az Angliában már megvan és igen szépen bevált. Szükséges továbbá az is, hogy a gyermekvédelem te­kintetében a gyermekek megfelelő ellátásban részesüljenek, ami szin­tén folyamatban van. ják, azzal érvelnek, hogy az államnál, ha valaki bejut az V-ik fizetési osztályba, automatikusan méltóságos úr lesz. Sem­mi szükség nincs arra, hogy a tanács­nokok között megkülönböztetést tegyenek, hogy ki a ynéltóságos, ki a nem, amikor állásuk és fizetésük után hivatalból mindannyiukat megilleti a méltóságos címzés. Azután van itt még egy zavaró momentum. Több üzemigazgató, hivatal- vezető van, akik méltóságos urak, míg a gazdájuk nem az. Hogy ez mennyire fonák helyzet, a legjobban mutatja, hogy az egyik üzemigazgató, amikor szóbakerült, hogy érdemei elismeréséül kormányfőtanácsosi címmel tüntessék ki, ő maga tiltakozott ellene, azzal a kijelentéssel, hogy amíg a tanácsnok gazdája nem méltóságos, ő sem lehet az. — Tiszteletreméltó álláspont ! — Meglehetősen kényes azután a nem-méltóságos tanácsnokok helyzete. Hogy minden levelet, beadványt méltó­ságos címmel kapnak, az még hagyján ! De ha eljárásuk, ankétjük, tanácsko­zásuk van valamelyik minisztériumban, akkor úgy méltóságozzák őket kivétel nélkül, mint annak a rendje. Már most az alaptalanul méltóságorzott tanácsnok vagy kijelenti, hogy ő nem méltóságos és kínos jelenetet idéz elő, vagy pedig tűri, hogy méltóságozzák, ami szintén nem a legkellemesebb állapot. — Ezennel előlegezem a tárgyalások befejeztéig minden tanácsnoknak a mél­tóságos címet ! Hogy sikerült a Fansz- bál? — Mint minden évben, ezidén is kitünően. A Fansz-bál évek hosszú sora óta a legnépesebb bálja a pesti Vigadónak, noha minden esztendőben egy másik előkelő bállal esik össze. Ezidén a Széchenyi-bállal esett Össze a MI ÚJSÁG A ry VÁROSHÁZÁN • — Mi újság a városházán, kedves dr. Városházy bizottsági tag úri — Előkészület az egész vonalon szer­kesztő úr. Mindenki készül valamire, a polgármester, a tanács, a pártok. — Ki mire készüli — A polgármester a Folkusházy Lajos alpolgármesteri visszatartására vonatkozó aktát készíti elő. Már meg is van állapítva a terminus, amiken' az ügy a törvényhatósági bizottság elé fog ke­rülni. Ez a dátum február 15. Addig tudniillik nem tart ülést a törvényható­sági bizottság. — Reméljük, hogy simán keresztül fog menni a dolog és Folkus, aki igazi értéke a városnak, továbbra is mai dí­szes pozíciójában fog maradni. — Itt már remélni sem kell, szer­kesztő úr, annyira biztos a dolog. Ellen­ben az elöljárók visszatartása körül za­varok vannak. — Halljuk, halljuk! Hiszen azt méltóztatott nemrégiben mondani, hogy Badál Ede visszatartása nem kétséges. — Azóta megváltoztak a körülmé­nyek ée a pártok hangulata, a tény az, hogy Badál Ede, aki különben közszere­tetnek örvend a Várban és kapcsolt ré­szein, nyugdíjba megy. A tisztviselők egyetemes állást foglaltak az ellen, hogy bárki, akinek szolgálati ideje lejárt, visszamaradhasson. A polgármester meghajolt az érvek előtt egyetlen fő­tisztviselőnek idején túl váló visszatar­tása, nyolc-tíz előmenetelt gátol meg — és ennek folyományaképpen az elnöki ügyosztály a derék Badál Ede nyug­díjaztatási eljárását már meg is indí­

Next

/
Oldalképek
Tartalom