Uj Budapest, 1928 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1928-11-10 / 44. szám
Budapest, 1928 november IO */ A V. 6A hi UJ BUDAPEST VÁROSPOLITIKAI Előfizetési érák: Egész évre ......................................... 30 pengő Fé l évre .... ...............................15 pengő Eg yes szám éra 60 fillér { FELELŐS SZERKESZTŐ: O DOBY ANDOR dr. § Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest, IV., Semmelwei«-ulcá 4. Telefon: Automata 802.—47. Postatakarékp. chequeüzámla : 30013. Három beszéd A Keresztény Községi Párt elnöke három érdekes beszédet tartott az elmúlt napokban, az elsőt a párt arcképleleplezési ünnepélyén, a másodikat a, Gellért-szállóban a tiszteletére rendezett vacsorán, a harmadikat a közgyűlés költségvetési vitájában. A három beszédből egy portré ecsetvonásai tevődnek össze, a három beszédből Wolff Károly igazi arculatja fordul felénk, arnely- lyel mint a községi politika jelentős tényezőjével, érdemes külön foglalkozni. Az első esztendők Sturm und Drang periódusa után egy uj Wolff Károlyt mutat ez a három beszéd, amelyek azt bizonyítják, hogy a lehiggadt elméletek sallangoktól mentes alapelvek lettek, mondhatnák, hogy a forradalmi idők lávája tiszta, és egyszerű kristállyá jege- cesedett. Leegyszerűsített vonalak jellemzik Wolff Károly mai világ- szemléletét, amely alapjaiban ugyanaz maradt, ami tiz évvel ezelőtt volt, ám a változatlan célkitűzést sok esetben uj eszközökkel igyekszik elérni. A keresztény és nemzeti irányzót elérésére uj hangokat hallunk Wolff tói a munkásság ezen alapon való megszervezésére, amihez kapcsolódik, hogy Wolff a keresztény és nemzeti eszme legnagyobb ellenségének a szociáldemokráciát tartja. Bizonyos ezek- után, hogy a Keresztény Községi Párt részéről az uj községi választások alkalmával a legerősebb harc a szociáldemokraták ellen fog megindulni, aminthogy a szociáldemokrácia a jobboldalon Wolff Károlyt tartja a legnagyobb ellenségének. A három beszéd mindenesetre értékes jelensége volt a városházi közéletnek, annak bizonyítékául, hogy vannak még férfiak, akik a hétköznapi csetepaték fölé tudnak gondolataikkal és tetteikkel emelkedni... Az adminisztráció revíziója Logikusan és világosan állította fel a tételt a költségvetési vitában Wolff Károly a fővárosi törvény revízióját illetően. Igaza van Wolff- nak: nem a fővárosi törvény revíziójára van szükség, amelyet három évvel ezelőtt ugyanez a kormány és ugyanez az országgyűlés alkotott meg, legfeljebb az adminisztráció revíziója az, amelyet megkövetel a gyakorlati élet vágtató üteme. Nem szabad a revízió során az általános titkos választójoghoz, a lajstromos szavazáshoz nyúlni, egyáltalában ügyelni kell arra, hogy a választóközönség akaratának megnyilatko- zási_lehetősége megmaradjon. Hogy az adminisztrációban vannak hibák, az kétségtelen, ám ezeket a hibákat ki lehet küszöbölni anélkül, _hogy mi ndenáron politikumot keverjenek egyszerű technikai újításokba és a rossz adminisztrációért nem szabad felelőssé tenni a jó tisztviselőket, mint azt tárgyalásánál a belügyminiszter is tette . . . Nincs törvényes i o közgyiles {eloszlatására- Honija az inazolóválaszlmány elnöke Gaár Vilmos nyilatkozata a mandátumokat meghosszabbító törvény- javaslat azon intézkedéséről, amely a törvényhatósági bizottság időközi feloszlatása esetén négy hónappal eltolja az uj választások kiírását — „Nem a belügyminiszter kénye-kedve, hanem a törvényhatósági bizottság működése adja meg az alapot a feloszlatásra“ — Az Uj Budapest tudósítójától — „A mandátumhosszabbitás háttere a törvényhatósági bizottság feloszlatása.“ Ez a kijelentés ismétlődött meg minduntalan „a székes- fővárosi törvényhatósági bizottság ujjáalakitásának elhalasztásáról“ szóló törvényjavaslat képviselőházi vitájában. Ezúttal nemcsak a baloldalról gyanúsították meg a kormányzatot a fővárosi közgyűlés feloszlatásának a szándékával, hanem aggodalmas hangok hallatszottak a kereszténypárti oldalról is, ahol nem kisebb egyéniség tartotta szükségesnek intő szavát felemelni, mint maga Ernszt Sándor. A képviselő- házi vitában a feloszlatásról szóló hireknek először Kun Béla, Hódmezővásárhely képviselője adott hangot, aki azt mondotta, hogy „úgy látszik, salvus conductus akar lenni ez a törvényjavaslat a kormány számára, ha elköveti azt a bűnt, hogy a feloszlatás méltatlan eszközéhez nyúlna.“ Kun Béla ugyanis gyanúsnak Ítélte meg azt a körülményt, hogy a fővárosi mandátumok meghosszabbításáról szóló törvényjavaslat 1. §-ának 3. bekezdésébe a belügyminiszter bizonyos rendelkezést vett fel a feloszlatásra vonatkozólag. Ernszt Sándor, mint a kereszténypárt vezérszónoka, bár elfogadta a javaslatot, — kizárólag a belügyminiszter személye iránti bizalomból — olyan éleshangu beszédet mondott a mandátumhosszabbitás ellen, hogy bármelyik baloldali ellenzéki képviselőnek is becsületére vált volna. Ernszt Sándor nagy figyelmet érdemlő és kétségkívül feltűnést keltő beszédében abból a kijelentésből indult ki, hogy nem tartja okos dolognak a fővárossal való folytonos kísérletezést. A múltban egyszer a kormány már súlyosan megsértette a főváros autonómiáját, amidőn feloszlatta a törvényhatóságot és hosszú ideig interregnum alatt tartotta. Veszélyes dolog az ilyesmi és nem mutat előrelátó kormányzásra. A főváros autonómiájával azzal a nagy respektus- sal kell bánni, amit a főváros közönsége megérdemel. Ugyancsak éles hangon támadta a mandátumhosz- szabbitó törvényjavaslatot. Friedrich beszédéből is a feloszlatás fenyegető veszedelmétől való félelem hangja csendült ki. Ilyen körülmények között, — minthogy a kormány feloszlatási terveiről szóló hírek tekintélyes egyéniségek részéről a képviselőházban is hangot kaptak, szükségesnek tartottuk, hogy megkérdezzük dr. Gaár Vilmos nyug. kúriai bírót, az Egységes Községi Polgári Párt egyik vezető tagját, miként Ítéli meg a budapesti törvényhatósági bizottság feloszlatásának a lehetőségét. Dr. Gaár Vilmos, a fővárosi igazolóválasztmány elnöke, a felsőház tagja, aki mint elsőrendű jogász is figyelmet érdemel, a következőket mondotta az Uj Budapest munkatársának: — Közéletünknek egyik szomorú jelensége, hogy a társadalom intelligens rétegei is mende-mondáknak ülnek fel és készpénzül fogadnak el mindenféle riasztó híreket. így mosj tanában sokat beszélnek mindenfelé arról, hogy a székesfőváros törvény- hatósági bizottságéit a költségvetés elfogadása után feloszlatják és interregnum fog bekövetkezni. Ha a törvény a belügyminiszternek teljesen szabad tetszésére bízta volna a feloszlatást, akkor még valószínűsége volna az ilyen mende-mondáknak. Amikor azonban az 1924. évi XXVI. t. c. 19. §-ában előfeltételekhez kötötte annak a lehetőségét, hogy a törvényhatósági bizottság feloszlatható legyen és amikor azonkívül, még a miniszteri feloszlatást bírói ellenőrzés alá is helyezte, akkor igazán érthetetlen, miként lehet ilyen híreket valóságként elfogadni. Majdnem azt mondhatnám, nevetséges dolog olyan hireknek bedülni, hogy a belügyminiszter önkényesen valamilyen rejtett célok érdekében interregnumot akarna teremteni. Mert mit is mond az idézett törvény 19. szakasza? Ezeket mondja: — „A törvényhatósági bizottság feloszlatható a főpolgármester előterjesztésére vagy annak meghallgatása után: 1. Ha a bizottság a törvénnyel vagy törvényes rendelettel szembehelyezkedik. 2. Ha felettes hatósága törvényes intézkedéseinek a végrehajtását jogellenesen megtagadja. 3. Ha tartósan munkaképtelenné vált.“ — Ha ezeket a lehetőségeket sorra megvizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy az első pontban foglalt lehetőség egyáltalán nem jöhet figyelembe, mert hiszen a törvényhatósági bizottság a maga összetételében olyan, hogy a törvénnyel vagy törvényes rendelettel egyáltalán nem is akar szembehelyezkedni. Bizonyítja ezt az a tény, hogy a pártvezérek pártállásra való tekintet nélkül minden beszédjükben és cselekvésükben a törvény és a törvényes rendelkezések alapján állanak. A második bekezdés alapján ugyanezekből az indokokból a feloszlatásnak azért nem lehet helye, mert hiszen ki van zárva az, hogy a felettes hatóságai által tett törvényes intézkedéseknek a végrehajtását megtagadja, akkor, amidőn a törvény- hatósági bizottság egyeteme, de annak mindenesetre túlnyomó többsége a törvénnyel és a törvényes rendelettel nem helyezkedik szembe. Itt meg kell még jegyezni azt is, hogy a megtagadásnak jogellenesnek kell lennie, ami azt jelenti, hogy a törvényhatósági bizottságnak az 1872. évi XXXVI. t. c.-ben biztosított tiltakozási jogának a gyakorlása maga nem jogellenes eljárás és igy ha olyan eset adódnék, hogy a törvényhatósági bizottság remonstrál, ez magában véve jogos feloszlatási ok nem volna. A harmadik eset, amidőn a törvényhatósági bizottságot jogosan lehet a belügyminiszternek feloszlatnia, — magától a törvényhatósági bizottságtól függ. A harmadik pont ugyanis a munka- képtelenségre vonatkozik. Ha a pártok szélsőséges csatározásokkal, oktalan szóbeszédekkel nem fecsérelik a közgyűlés idejét, ha megadják a lehetőségét annak, hogy a székes- főváros közigazgatása rendes folyamatát megőrizhesse, akkor nincs törvényes alap arra nézve, hogy a törvényhatósági bizottság feloszlat- tassék, még ha — feltéve de meg nem engedve, volna is szándék valamelyes interregnum megteremtésére. Szinte látom vagy hallom az ellenvetést, hogy „a miniszternek a mai önkényes időkben nem igen kell okot keresnie arra, hogy akaratát a törvény megőrzésének látszata mellett megvalósítsa.“ Akik igy gondolkodnak elfelejtik azt, hogy a feloszlató miniszteri rendelet ellen panasznak van helye a közigazgatási bírósághoz és a panasz előterjesztésére a bizottsági tagok egy- harmadának már megvan a joga. Viszont elfelejtik azt is, hogy Magyarországon a független bíróság mindenkor politika nélkül működött és működik ma is. A képviselőválasztások idejéből láttuk, hogy a közigazgatási bíróság mandátumokat semmisített meg, amelyeknek birtokosai azokat törvénysértéssel szerezték meg. Nem tételezhető fel tehát egyrészről a felelőségének teljes tudatában lévő belügy miniszterről, hogy ok nélkül a feloszlatást elrendelné, — mert hiszen ezt a cselekedetét a független bíróság bírálja felül, — másrészről pedig nem tehető fel a független bíróságról, hogy a feloszlató rendeletet meg ne semmisítse olyan esetben, ha erre törvényes ok nincsen. — A kifejtettekből megállapítható, hogy a törvényhatósági bizottságnak a feloszlatása a bizottság magatartásától függ. Nem a belügyminiszter kénye-kedve, hanem a törvényhatósági bizottság működése adja meg az alapot és a lehetőséget arra, hogy van-e a feloszlatásra törvényes tényálladék, avagy nincsen. Az a körülmény, hogy a választások elhalasztását célzó törvényjavaslat egyik rendelkezése szerint a törvényhatósági bizottságot a meghosszabbított idő alatt való feloszlatása esetén nem kell egybehívni, az idézett 19. szakaszban meghatározott két hónapon belül, még nem ok a nyugtalanságra, mert hiszen az elhalasztó törvényjavaslat
