Uj Budapest, 1928 (5. évfolyam, 1-51. szám)
1928-09-08 / 35. szám
4 UJ BUDAPEST 1928 szeptember 8. HÍREK Felavatták a Szent Domonkos- egyházközség uj kulturházát. A Regnum Marianum római katolikus egyházközség nagyszerű szociális és kulturális tevékenysége mellett meg kell emlékeznünk a Szent Domonkos-rend, áldozatkészségéről is, amellyel céltudatos működés során uj otthont igyekezett teremteni a kulturális és szociális törekvéseknek. Az egyházközség a vasmunkások szakszervezetének Thököly-uti épületét még a tavasz folyamán megvásárolta és azt fényes ünnepségek között vasárnap megfelelő átalakítások után kulturliázzá szentelte fel. A rend és az egyházközség hatalmas templomában délelőtt tiz órakor Mészáros János dr. prelátus- kanonok, érseki helytartó ünnepi szentmisét pontifikáit, amelyen di- szes közönség vett részt, élén Sipőcz polgármesterrel. A mély áhitatot keltő szentbeszédet P. Márton Bernét házfőnök mondotta, majd disz- közgyülés volt az uj kulturház udvarán. Perneczky Jenő ny. altábornagy, az egyházközség világi elnöke beszélt, majd Mészáros János dr. érseki helytartó megáldotta az uj kulturházát. Haller István ország- gyűlési képviselő mondott még beszédet, majd P. Badalik Bertalan plébános köszönte meg a hivek áldozatkészségét. Délben szeretetlako- ma volt a kulturház disztermében, este pedig kerti ünnepély fejezte be a szép napot. Megemlítjük, hogy a vásárlást és az építkezést az egyházközség legnagyobb részben kölcsönpénzen tudta csak elvégeztetni, amelynek magas kamatait^ is alig tudják a hivek fizetni. Szép cselekedet volna, ha a kegyes cél érdekében a főváros törvényhatósági bizottsága is megfelelő áldozatkészséget tanúsítana! A gömbház. 1923 óta Drezda város évenként megismétlődő kiállítást rendez a német munka eredményeinek a bemutatására. Az üveg-, ü b.DidxJLila~ 6d a puíplx-liIdllHaD után az idén a „Technische Stadt“ került bemutatásra. A kiállítás főattrakciója a világ első gömbháza. A gömbház elnevezés korántsem frázis, mert az egész ház egy kerek alapon nyugvó teljes gömböt képez. A gondolat egy frankfurti mérnöké, aki szerint a jövő egyedüli háza a gömbház. Előnyeit abban látja, hogy bár a házak fent csaknem érintkeznek egymással, miáltal az egész rendelkezésre álló légtér kihasználható, gömbalakjuknál fogva lent minimális^ helyet foglalnak el. A tervező még nag^ előnyt lát abban, hogy a ház alsó részének kerek voltánál fogva elesnek az utcasarkok, a kereszteződések áttekinthetőbbek lesznek és a forgalom igy könnyebben bonyolítható le. A gömbház tisztán vasból készült szerkezete impozáns látvány. Szilárd betonalapon egy gáztartály alakjára emlékeztető váz emelkedik öt emelet magasságba és ekköré van építve vízszintes vasrudak és sínek által tartva a gömb. Kívül ezüstszürkére van festve a ház és hatalmas villanyreklámok díszítik. Belül vaslépcső vezet fel és körülbelül két méter átmérőjű vascsőben felvonó közlekedik. A gömbház alsó emeletén üzletek, fent pedig kávéház lesz a kiállítás tartamára berendezve. Erről és még egy sereg érdekes témáról közöl cikket a főváros köz- igazgatási és statisztikai folyóirata dr. Lamotte; Károly és dr. Illyefalvi I. Lajos kitűnő szerkesztésében megjelenő Városi Szemle legfrisebb száma, melyben többek között dr. Ereky István, dr. Csorna Kálmán, dr. Némethy Károly, dr. Rötzer Fe; renc és dr. Eperjessy István és mások írtak tanulmányokat. LOPOS GYULA ____ szabadalmazott * ISKOLAPADOK. ISKOLAI BÚTOROK ATLÉTIKAI SPORTCIKKEK ÉS TORNV SZEREK GYÁRA BUDAPEST, III., Béc8i-ut 65. Tel.: Ó. 625—05. Árjegyzéket és költségvetést felszólításra küldök. TttSXCÉJC A nóta vége Az István-napi nóta, amely a Boldogasszony anyánkról szóló so/c- százéves zsolozsmával kezdődik, mindig ugyanazzal a diszharmonikus akkorddal végződik: a botránynyal, amelybe az istván-napi ünnepségek egy része fullad. Tavaly előtt nagy díszelőadás volt István király napján az egyik fővárosi footballpályán, egy esztendő is beletelt, amig a felfogadott nyomorúságos statiszták pár pengőnyi éhbérüket a polgármester különös jóindulata révén a fővárostól megkaphatták. Az elmúlt esztendőben a Stefánia-uti virágkorzó posványosodott botrányba: szégyenletes reklámhadjárat lett a nagy hűhóval beharangozott parádéból, balkáni giccse a nizzai virágkorzónak, melynek pőréi, úgy tudjuk, még mindig folynak a bíróság előtt. Az idén változatosság okából megint a Stefánia-uttal van baj. Ebben az évben kétpengős belépődíjak mellett „történelmi felvonulást“ rendeztek a Stefánia-uton, kölcsönvett kosztümökbe öltöztettek fel néhány viharvert kóristát, hogy velük a dicső magyar múlt kopott és torz tükörképét prezentálják az ámuló vidékiek elé. Bevétel volt bőven, segéllyel sem fukarkodtak az illetékes tényezők: mégis mi történt? Újra panaszokat látunk a lapokban, hogy az ünnepséget rendező ismeretlen nagyságok adósak maradtak szegény emberek pár fillérével, és megint olvasunk hangulatkeltéseket arról, hogy az istván-napi ünnepségnek állítólagos deficitjét a fővárosnak kell fedeznie. Elég volt, rendező és főrendező urak azokkal az ünnepi játékokkal, amelyeknek harmadik felvonása a városházi jajgatás az elmaradt statiszta-fizetések fedezésére! Nem akarunk az ezévi istván-napi ünnepség szánalmas kontra és rekontra nagybizottságainak taglalásába bele- benni, ez alkalommal csupán arra kérünk felvilágosítást, hogy miért nincsen egységes kéz a Szent Jobb mögött, amely az ünnepségeket központilag irányítaná, viselve ennek a rendezésnek minden erkölcsi és anyagi felelősségét? Miért adnak különféle engedélyeket kétes vagy már nem is kétes alakoknak ünnepségek rendezésére, akik miután biztosították a maguk polgárinak egy- álalában nem nevezhető hasznát, fütyülnek a hátuk mögött támadó özönvízre, és jajgatni hagyják pár fillérükért a szegény embereket? Hogy ezeken a protekciós népünnepélyeken egy tizede sem lép fel az ott hirdetett művészeknek, hogy a groteszkül kiagyalt „népiesek“ mulatságok fabatkát sem érnek, és azokkal nem hogy dicsekednünk nem lehet, de szégyelnünk kell magunkat a vidék előtt: még hagyján, — de hogy pár pengős követeié sükhöz ne jussanak éhenkórász statiszták, ez olyan szégyenfoltja, most már úgy látszik, rendszeresen, Szent István ünnepének, amely ellen a legélesebben kell tiltakoznia minden tisztességes embernek. Az Uj Budapest naptára. §zcpt. 9 Vasárnap 1 d. e. 8—12 ó. Inspekciós szolgálat a városházán I és a kerületi elöljáróságokon. Szept. 10 Hétfő d. e. 1410 ó. Versenytárgyalási határidő a II. ügyosztályban. d. e. 10 ó. A közigazgatási bizottság ülése, d. e. 12 ó. A magánépitési bizottság ülése, d. u. 5 ó. Az ut- és csatornaépitési bizottság ülése. Szept. ll Kedd d. e. %10 ó. Versenytárgyalási határidő a II. ügyosztályban. d. e. 11 ó. A középitési albizottság ülése. Szept. 12 Szerda d. e. 9 ó. A kislakásépitésre felügyelő bizottság ülése. Szept. 13 Csütörtök d. e. 10 ó. Eendes tanácsülés. d. u. 5 ó. Az igazoló választmány ülése. Szept. 14 Péntek Fizessen elő az „Uj Budapestére! Szept. 15 Szombat 1 Hirdessen az „Uj Budapestében! C C M p ET D 1 T autó>, motor«, hlníó-pneu- ^ 1,1 ■ ■ ■ — malik gyári lerakat SALZBERGER és TÁRSA, VI., Révay-utca 9. Telefon: Teréz 224-84 Koporsók a villamoson. (Levél a szerkesztőhöz). Mélyen tisztelt szerkesztő ur! Külföldet járt ember vagyok, aki kezdve a berlini fényreklámokon és végezve a newyorki Brodway-i reklám óriásain, száz és ezer változatban láttam a hirdetés művészetének legkülönbözőbb megnyilatkozásait. Vannak a külföldi reklámok között Ízlésesek, vannak kevésbbé ízlésesek, de a legizléstele- nebb mind valamennyi között a reklámnak az a módja, amelyre a Beszkárt tiszteletreméltó igazgatósága adta árva fejét. Arról van szó, mélyen tisztelt szerkesztő ur, hogy koporsók jelentek meg a villamos-pótkocsik tetején, amelyek különféle ravasz tükrözésekkel hirdetik az egyik mosószer kitűnőségét. Nem ismerem a technikai berendezését ennek a nem túlságosan ízléses reklámfajtának, csak azt látom, hogy majd minden teherautóbuszon ott disztelenkedik a tükröző koporsó, arról nem is beszélve, hogy már egyes üzletek is szükségesnek tartották a reklámnak ezt a módját a bolt bejárata fölött megcsillogtatni. A legsötétebb hortobágyi éjszakában nem villog olyan kísértetiesen az a bizonyos kimondhatatlan ruhadarab, mint ahogy ez a villogó koporsó sérti különösen napfény idején a közönség szemét. Nem tudjuk, hogy a Beszkárt miért tartotta szükségesnek a koporsók felszerelését a villamoskocsikra, talán csak nem akarja az igy elérendő többletjövedelemből a szakaszjegyek árát leszállítani ? El a mozgó koporsókkal úgy a villamoskocsikról, mint a boltok kapuzatáról! Tisztelettel egy járókelő, akinek szeme nem bírja a színes tükrözést. Több, mint ötvenezer aktát iktatott az év első felében az árvaszék. Ágoston Géza dr., a budapesti árvaszék kitűnő elnöke, most készítette el a közigazgatási bizottság számára jelentését az árvaszék működéséről a folyó év első felében. A jelentés szerint junius 30-án 3273 vagyonnal biró kiskorú, 6336 vagyon tálán kiskorú, 1247 vagyonnal biró gondnokolt és 4896 vagyontalan gondnokolt tartozott az árvaszék felügyelete alá. Jellemzi az árvaszék dicséretreméltó működését, hogy sem az elmúlt évről, sem az azt megelőző esztendőkről egyetlen gyám és gondnok sincsen a számadást illetően hátralékban. A folyó év első felében az árvaszék 50.501 beadványt iktatott, a hátraléka pedig mindössze 2114 ügydarab volt. A folyó év első felében az árvaszék mindazoknak, akik a gyámhatóság alól szabadult, pénzeit és pénzértékeit hiánytalanul kiutalta. Karácsonyra megnyílik a Madarász-utcai csecsemőkórház. Majd tiz esztendeje folyik a harc a népjóléti minisztérium, a Stefánia Szövetség és a főváros között a Madarász- uccai csecsemőkórház épületének befejezését és a kórház megnyitását illetően. Hosszú küzdelem után a főváros végre teljesen birtokába kapta az épületet, azzal a kötelezettséggel, hogy azt szerelje fel. Németiig Béla tanácsnok, a közegészségügyi osztály kiváló vezetője a legerélyesebben sürgeti az építkezés befejezését. Remény van arra, hogy az összes installációs munkálatok november végére elkészülnek és a kórház, amely kétszáz beteg csecsemő befogadására készül, karácsonyra megnyitható lesz. Olvasóink szives figyelmébe ajánljuk Országh Tivadar, a kiváló hegedűművész államilag engedélyezett hegedütanfolyamát, ahol a mester személyes vezetése mellett kezdő foktól a legmagasabb kiképzésig liegedüoktatást nyerhetnek a zenére hajlammal bírók. A beiratások VII., Damjanich-u. 32., I. em. 1. sz. alatt naponta 11—2, 5—7 óra között folynak. AMON ANTAL ÉS FIAI KÖVEZŐMESTEREK Út-, csatorna- és betonépitési vállalkozók. Földmunka — Vágányfektetés — Mészkőbánya, VIII., FUTÓ-UTCA 10. Telefon: J. 303-65 FELD OLY fest - TISZTIT - LEGSZEBBEN ™ tíOzlisztviselűknek oaav kedvezmény. — Gyár: TbSkolv-ul 33. szán. — lelelonszám: Jűzsel 394—41 és 446—72.