Uj Budapest, 1928 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1928-08-04 / 30. szám

1928 augusztus 4. ÍM 3 Uf BUDAI Amerikai képtárak, múzeumok és a művészi élet Irta: Liber Endre kormányfőtanácsos, fővárosi tanácsnok (Két közlemény) Bár a Kossuth-szobor leleplezésére utazó székesfővárosi küldöttség ame­rikai útja programúiban olyan bő­séges volt, hogy jóformán minden percre esett valami foglalatosság, minden alkalmat megra­gadtunk utunkon, hogy a kisza­bott „hivatalos“ látnivalókon felül bepillantást nyerhessünk a csodála­tos földrész életébe. Az élet mozgal­masságának és tempójának külső jelei mellett azonban, melyet mére­teinek impozáns volta miatt meg kellett bámulnunk, kerestük a bepil­lantást a világrész lelki életébe is és különös örömmel vettük, hogy mó­dunk nyilt az amerikai művészi életről, annak alkotásairól, de külö­nösen az Európában aggodalmasan köztudomásúvá vált intenziv gyűjtői tevékenységéről személyes meggyő­ződést szereznünk. De felkerestünk tudományos múzeumokat is, melyek­nek uj rendszere kezd példaadó lenni a mi földrészünkön is. Elsőnek márc. 29-én néhány new- yorki nagy áruházat tekintettünk meg, amelyek az európai nagy áru­házaktól abban különböznek, hogy nagy 'felhőkarcolókban vannak el­helyezve és az egész nagy épület csupán az áruház céljait szolgálja. Délután a newyorki hatalmas Szépművészeti Múzeumot, a Metropolitan Muzeum of Art-ot néztük meg. Ez a múzeum ellentét­ben az európai múzeumokkal, ma- gánmuzeum, 1870-ben gazdag new­yorki polgárok létesitették és tart­ják fenn ma is a városnak igen cse­kély hozzájárulásával. Az épület déli része, ahol a bejáró van, kétemele­tes, az uj épületszárny pedig három- emeletes; az egész épület építészeti szempontból New-York város leg­szebb épületei közé tartozik. A föld­szinten nagyrészt szoborgyüjtemény van és az emeleteken van elhelyezve a képtár, összesen negyven terem­ben. A muzeum anyaga rendkívül gazdag; az amerikai mestereken kí­vül természetesen európai mesterek művei is találhatók, sőt az utóbbiak képezik a muzeum anyagának leg­nagyobb részét. A Szépművészeti Muzeum megtekintése után hosszabb időt töltöttünk a rendkívül érdekes Natural History Muzeum- b a n. Egy rövid délután alig ele­gendő egy ilyen muzeum megtekin­tésére, mégis mint a világ egyik legérdekesebb múzeumát, a lehető­séghez képest elég részletesen tanul­mányoztuk át és talán nem lesz ér­dektelen, ha erről a múzeumról kissé bővebben számolunk be. Az American Museum of Natural History, New-York- ban a Central Park egyik oldalán emelkedik 15 acre 6.075 ha. területen, 710 láb 216 hosszú monumentális épületével, tömör, kiszögellő tornyai­val. A telket és az épületet, mely 10.766.000 dollárba került, New-York városa adta; a telek egy részét fen- tartották a muzeum előrelátható bő­vülésével szükségessé válható épít­kezésre. A gyűjtemények beszerzé­sére a legnagyobb adomány, egy millió dollár, Morris G. J e s u p ajándéka volt, kinek szobra a Me­morial Hallt díszíti. Különböző gyűjteményei négy fő­osztályba sorolhatók, melyek három emeleten vannak elosztva. Ezenkívül 100.000 kötetes szakkönyvtár áll a lá­togatók rendelkezésére. Az anthropologiai osztály az em­berfajokat a primitiv természetes állapotban élő, vagy a kultúra által még alig befolyásolt emberfajoktól kezdve mutatja be. Az ethnografiai- lag is rendkívül érdekes csoportot a történelem előtt élő ember kezdi meg primitív életének maradványaival; az indián, perui, mexikói régiségek, arany, ezüst tárgyak, keramikus eszközök, indián fafaragások egészí­tik ki az ősi kultúrákat. Itt van Észak-Amerika, Afrika, Ázsia, Oce­ania benszülött népeinek életét jel­lemző ruházatok, kultusztárgyak, házieszközök gyűjteménye, melyet a magas művészi fokon álló gazdag kínai kiállítás tetőz be. A különböző emberfajokat fényképek és plaszti­kus másolatok utján mutatják be, a I. kihalt emberfajokat a csontleletek alapján rekonstruált alakokkal. A geológiai és paleontoló­giái osztály a föld alakulatai­val és az ősállatok történetével fog­lalkozik. Itt lehet tanulmányozni a földkéreg elemeit, az ásványokat, azoknak összetételeit a sziklákban, az erők hatásait, melyek a földkér­get megváltoztatták és mai formáját megadták. A fossiliak utján a föl­dön keletkező élet fejlődését követ­hetjük, az ember koráig. A Memo­rial Hallban találjuk a világ legnagyobb meteoritját, a 36 tonna (360 mm.) súlyú „A h n i g h i t o“-t. Morgan ajándéka a remek ásvány- gyűjtemény és a Tiffany- f é 1 e d r á g a k ő g y ü j t e m é n y. A paleontológiái osztályon van az ős- reptiliák, halak, amphibiak nagy gyűjteménye, a szárazföld legna­gyobb ősállatai: a Dinosaurus, Brontosaurus csontmaradvá­nyaival, valamint az emlősök gyűj­teménye az eocen és paleocen korok állataival. Különösen érdekes itt a ló fejlődésének története fossil ötujju őseitől a különböző variációkon át a mai háziállatig. Kiegészíti az egé­szet az ember megjelenésének kora a földön, az ősemberfajoknak s a ve­lük együttélő állatoknak maradvá­nyai, valamint az őséletre vonatkozó felfedezések. Érdekes pl. a földön ta­lált legrégibb fának megkövült da­rabja. A falfestmények a hiányos maradványokból igyekeznek rekon­struálni az ismeretlen világot. A zoológiái osztály a mai világ állatainak elterjedését, életét, szoká­sait mutatja be. Sok ezer gerinces és gerinctelen állat a mikroszkopikus fajoktól az emberig terjedő fejlő­désben, nagyság szerint pedig a 76 láb (23.180 m.) hosszú óriás kék bál­náig és a 12 láb (3.3660 m.) magas elefántig. A Darwi n-t erem mu­tatja be az állatfajok egymáshoz való viszonyát és az előállott variá­ciókat a létért való küzdelem nyo­mán. Az állatvilág teljes és sziszte^ matikus gyűjteményét megtaláljuk itt, de legtökéletesebb a madarak gyűjteménye, a saroktól az egyen­lítőig terjedő színesen gazdag, ra­gyogó állatvilág bemutatása, termé­szetes életük formájában, fészkükön ülve, repülve stb. Hasonló színes a pillangógyiijtemény, mely­ben csak a vándorpillangóknak 1200 fajtája van képviselve. Külön terem­ben van elhelyezve az ember és a majmok öszehasonlitó kiállítása és láthatjuk, hogy a legalacsonyabb fokon álló afrikai pigmeat is milyen óriási távolság választja el az em­berforma orangutántól. Az észak­amerikai óriásfák példányai közt feltűnik egy sequoia-fa átmetszette, mely 1341 éves volt még friss és élő állapotában. Áz egész múzeumot kiegészíti a nagyarányú nevelési-osztály, mely kölcsöngyüjteményeket tart fenn a természetrajzi tárgyakból az iskolák részére, vetítőgépeket küld ki megfelelő képekkel, sőt, ha szük­séges, a hozzávaló előadások szöve­gével. Azonkívül a muzeum tiszt­viselői és tudósok is tartanak elő­adásokat az 1500 személyre beren­dezett földszinti előadóteremben. Az iskolák részére, melyek állandó látogatói a, múzeumnak, kellő veze­tésről mindenkor maga a muzeum gondoskodik. Ezenkívül a muzeum kiadványai terjesztik a természet ismeretét értesítők, kézikönyvek, füzetek alakjában, a Natural History cimü szakfolyóirat pe­dig nemcsak a muzeum, hanem ál­talában a szaktudományos világban előforduló kérdésekről, felfedezé­sekről ad népszerű ismertetéseket. Csak egész röviden kívánok itt megemlékezni az amerikai m ű- vészetről is. Amint már a new­yorki építésekkel kapcsolatban meg­említettem, az amerikaiak archi­tektúrájában igen nagy fejlődés észlelhető, a felhőkarcolók stílusa, azoknak külső megjelenése termé­szetesen egészen más, mint az euró­pai építkezés. Már az iparművésze­tükben nem igen található semmi különös amerikai iz, a művészetnek ez az ága európai nyomokon jár, sőt majdnem azt lehet állítani, hogy bronz, porcellán és egyéb műtár­gyakat Amerika részére is inkább Európa szállítja. Műkereskedések az egész városban mindenütt talál­hatók, de mégis a Fifth-Avenu és a Par k-A venue környéke az, ahol a műkereskedők nagyobb szám­ban vannak egymás mellett és ezekben a kereskedésekben a mo­dern művészet produktumai vannak túlsúlyban; láthatunk eredeti régi­ségeket is, de inkább a fiatal művé­szeknek a munkái, akik a franciák külsőségeit iparkodnak másolni. (Folyt, köv.) Standard-billentyűzettel világszerte legjobban bevált irodákban, otthon és nton egyaránt legalkalmasabb ajándék Felhívásra díjmentesen vételkényszer nélkül bemutatjuk Budapesten és vidéken 18 havi részletfizetésre is kapható REMINGTON ÍRÓGÉP RT. BUDAPEST, VI. KÉR., ANDRÁSSY-ÚT 12. SZÁM. TELEFON: TERÉZ218—09, LIPÓT 975—20. Kipróbálta Ön is talán ? Ugy-e legjobb szer a SÁLÁN! Teherautomobilok, autóbuszok, ulcaseprögópek, tüzoltólocsoló- autók, automobilok külön­leges célokra a legjobb anyagból készülnek Kiváló egyeb gyártmányok: Ipari és stabilmotorek, lokomo- bilok, mezőgazdasági gépek, traktorok, vizhordó- és öntöző­kocsik. Különféle hengerelt áruk, acél- és vasöntvények, kereske­delmi öntvények, öntött vas­csövek és karikás kályhák Jobbagy-fete folytonégö kályháink felülmúlhatatlanok! MAGYAR KIR. ÁLLAMI VAS , ACÉL ÉS GÉPGYÁRAK Budapest, X., Kőbányai-út 21. Telefon : József 460 —29. Az 1924. évi 18. t.-c. alapján szervezett iparosok Országos Központi Szövetkezeié Boripari SzakoszfUya Budapest Központi iroda: V., Nádor-utca 22. Bőrszakosztály irodái és raktárai: VII., Klauzál-tér 5. sz. C '11 •!.. Kifogástalan minőségű _ ________! gyermekcipőket, mun­ká sbakancsókat, férfi és női box- és chevreaux-cipőket. Kötelékes szö­vetkezetek hetitermelése 10.000 pár. Viláoszabadoloin! A „Töreky^-féle fürdőkályha a begyújtás utáni percben már meleg vizet ad és 15 perc alatt 2 kiló fa eltüzelésével 180 liter 42° C me­legvíz előállítását teszi lehe­tővé. Ezáltal egy fürdő készítése 9 fil­lérbe kerül. Késziti: MAURER SÁNDOR BUDAPEST, I, ATTILA-UTCA 31. SZ. Szaküzletekben kapható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom