Uj Budapest, 1928 (5. évfolyam, 1-51. szám)

1928-05-19 / 19. szám

4 1028 május 19 can Association for Community Organisation«, a »National Confe­rence of Social Work« stb., sib. — vagy pedig az állam és városok Veszik tevékenységük körébe. Ál­lam és város tehát lényegileg csak síibsidiarius, pótló és kisegítő mű­ködést fejtenek ki. Még igy is akad elég dolguk, még az amerikai népmilliók hasonlítha­tatlanul jobb gazdasági, termelési és kereseti helyzete mellett is. A bámulatos gazdasági tevékenység­nek ott is meg vannak a verseny­ben elhulló áldozatai, vagy a sors és a maguk hibájából elesettjei. Híven igazán ahhoz az ameri­kai életelvhez, hogy minden egyént elsősorban a maga kezdeménye­zésére, erélyére és munkájára kell bízni; még a közjótékonyságnál és segítésnél is elsősorban az a vezér­elv, hogy a segélyezettet talpra kell állítani. A segélyezés csak át­menetileg’ van elgondolva, hogy az illető, vagy hozzátartozói vissza- segittessenek a rendes egyéni munka, kereset s a hozzátartozók­ról való gondoskodás rendes út­jára. Csak amikor ez nem lehetsé­ges, csak ekkor szerepelhet az illető egyén vagy család az egy­házak, az egyesületek, az állam és a városok nyilvántartásának ál­landó személyi lapjain. Mellőzve ez alkalommal a többi ellátó szerveket, és a szociálpoli­tika és a köz jótékonyság egyéb ágait, ezúttal csak a nagyvárosi 'gyermekvédelemről szólok pár szót, azt is konkrété a legnagyobb amerikai város, a kb. 7.000,000 la­kost számláló Newyork példáján illusztrálván. A számadatokat azokból a pompásan kiállított ké­pes jelentésekből veszem, amelye­ket James Walker newyorki pol­gármester volt szives nekem át­adni. (»Seven Years of Progress, 1918—1925« és »Tenth Annual Re­port of the Board of Child Wel­fare of the City of Newyork« 1925.) A város gyermekvédelmi ható­ságának a cime: »Board of Child Welfare, City of New-York«. Emel­lett azonban, mint nálunk is a közoktatási és közegészségi ügyosz­tályok is, nagy kapcsolatos tevé­kenységet fejtenek ki. A gyermek­védelmi hatóság elsősorban az olyan családokat vonja gondozása körébe, amelyeknek férfi feje meg­halt, vagy valamely okból nem tudja, vagy nem akarja teljesíteni törvényes és természetes család- fenntartói kötelességét, s amelyek­ben a lakhatási engedéllyel biró anya 16 éven aluli gyermekkel él együtt. A segítés alapelve, hogy a csa­lád ilyen megcsonkított szervezet­tel is együlthagyandó, az anya ve­zérlete és felügyelete mellett. Csak ha a pontos nyomozás eredménye­képpen a hatóság úgy találja, hogy az anya erre a szerepre alkalmat­lan, csak akkor veszi el tőle a gyermekeket, hogy kihelyezésre al­kalmas, becsületes családba he­lyezze el tartasdij mellett; de ak­kor is a gyermekvédelmi szervek állandó felügyelete alatt tartják őket és gondozóikat. A gondozott családok száma, amelyekben az apa meghalt, vagy teljesen meg­rokkant, vagy fogságban, vagy őrültek, vagy csavargók házában stb. volt elhelyezve, a legutóbbi kimutatás szerint 9.493 volt 25.265 gyermekkel. Az évi segély összege 5,000.000 dollárt tett ki. A havise­gély maximuma gyermekenként 18.85 dollárt tett ki, tehát a mi pénzünk szerint kb. 107 pengőt; 77 állandó nyomozó működik, akik legfeljebb csak közlekedési kész- kiadásaikat kapják meg. Ezek a jelentés (1925) évében 14.087 uj esetben jártak el és 66.119 felügye­leti látogatást vagy pólnyomozást végeztek. A jelentés nem hallgatja cl, hogy sok esetben a segély em­lített maximuma is kevésnek bizo­nyult, de ennek az emelését ez idő rrjRUDAPEST szerint még állami törvény tiltja. (Az 1915. évi General Municipal Law 228. fejezete szól a gyermek- védelemről [Law governing boards of Child Welfare]). A munkások főtelepén, Manhattan,ben az átlagos lakásbér egy hónapra 26 dollár, s ha az anya pld. 3 gyermek után kap 56.55 dollár segítséget, marad a családnak, tehát hármuknak, ha az anya is keres, sőt négyüknek, ha az anya nem keres, mindössze havi 30.5 dollárjuk, azaz 170 pen­gőjük. Ennek az elégtelensége an­nál jobban kitűnik, ha tudjuk, hogy a bizonyos okokból zárt in­tézetekben nevelt gyermekeknél egy gyermekre havi 20—30 dollárt vesznek be az állami vagy városi költségvetések. A gyermekvédelmi osztálynak Am;n azután egy külön jsef gélyalapja (»Emergency Found«), amelyből a gyermekek sérvkötő, orthopéd-cipő, gummiharisnya, szemüveg stb. szükségletét fedezik, de esetleg a család elköltözködési költségeit (kilakoltatás esetén), or­vosszámláját, stb. is fizetik. A talpraállitás politikájában nagy szerepet játszik az anyának és már nem iskolaköteles gyer­mekeinek elhelyezése kereső ál­lásba. A jelentés évében 3.677 je­lentkező közül 2.151-et sikerült ál­landó keresethez juttatni, s 5.880 esetben adtak pályaválasztásra vagy változtatásra tanácsot. Sok esetben a gyermeket pótiskolázta­tás alá fogták. A gyermekvédelmi osztály 5.000 esetben nyújtott fogorvosi vagy egyéb klinikai segítséget. Ezt a tevékenységet nagymér­tékben egészíti ki az iskolai ható­ság gyermekegészségügyi tevékeny­sége, amiről szintén álljon itt né­hány beszédes adat. A gyermek­étkeztetésnél kiszolgáltatott adatok száma 1.250.000, a vakok osztá­saiban 68 gyermeket a siketné­mákéban 377, a gyenge látásuaké- ban 898, a rosszul táplált és vér­szegény gyermekek kerti és ház­tetőkerti »roof garden« iskoláiban 3.357 gyermeket, a tuberkulózisra hajlamosak közül szanatóriumi te­lepeken és hajókon 620-at isko­lázlak. Ezenkívül külön iskolák speciális berendezésekkel gondos­kodtak 6.103 gyengetehetségü, 873 szívbeteg és 2.729 félnyomorék gyermekről, akik még valahogyan képesek a helyváltoztatásra. Vi­szont azokat a nyomorék gyerme­keket, akik kénytelenek otthon mozdulatlanul feküdni, a hét néhány óráján külön tanítók ke­resik fel és oktatják. Az iskola­kerülők és a gyenge.tehetségnek ja­vító osztályaiban 374 gyermeket próbáltak »megreformálni«. Vi­szont külön gond van a tehetsége­sekre is, akik közé 66.100 gyer­meket számítottak, az elemi isko­lát látogató 764.752 gyermek közül. Naponta 138.000 gyermek játszott a különböző iskolai játszótereken, 35.000-ef küldtek a szünidei gyer­mektelepekre, mig a newyorki üdülő- és szórakoztató helyeken 513.000 gyermek előtt 2.500 felol­vasást, mesedélutánt, stb. ren­deztek. A gyermekvédelmi és iskolai osztály hivatalos működését nagy­mértékben segítette a polgármes­ter mellett alakult hölgy bizottság, »Mayors Commitee of Women«, amely gyermekeknek és anyáknak 3,868.130 kvart tejet, 4.535 tonna szenet szolgáltatott ki társadalmi gyűjtésből és 137.667 gyermeket vitt napi hajóidra a Hudsonre vagy messzebbre, a nyílt tengerre, »allday water trips«, sokszor az anyák kíséretében is, hogy a csa­ládi jelleg még jobban megóvas-sék. A gyermekek egészsége érdeké­ben kifejtett eme tevékenység meg is szülte a kedvező.eredményeket, amennyiben a gyermekhalálozási arányszám 10 év óta 21 pont­tal esett. A csecsemőlialandósági arányszám most ezrcnkint 65 kö­rül jár, mig az általános halálozási arányszám 11:61 (1898-ban még 20:26 ezrelék volt). A jelentések büszkén állapítják meg, hogy New-York egészségesség tekinteté­ben is élén halad a 10 legna­gyobb észak-amerikai nagyváros­nak és az a hely, amely egész­séges csecsemők megszületésére és megélhetésére a legtöbb esélyt nyújtja. (A következő hely Cleve- land-oit illeti). A mondottakból látható, hogy az amerikai városok szociális lelki- ismerete is éber. Hazai összehason­lításokba ne bocsátkozzunk, s az­zal se büszkélkedjünk, hogy a mi segítésünk számadatai aránylag sok esetben magasabbak. Hisz az, hogy a mi hatóságainknak többet kell tenniök, — ismételjük — tár­sadalmunk és gazdasági helyze­tünk nagyobb erőtlenségének fo­lyománya. Egyes dolgokban a teendők specializálásában, egyes ágak behatóbb és szeretettel telje­sebb felkarolásában igen is jó is­kolánk lehet Amerika. (Folytatása következik) jg|]g! A fővárosi üdülőtelep a Balaton gyöngye Junius 10-én nyílik meg a balatonkenesei uj szálló — Az Uj Budapest tudósítójától — A főváros legnagyobb jóléti in­tézményének, a tisztviselők szá­mára létesitett balatonkenesei üdü­lőtelepnek nagyszabású munkála­tai befejeződtek. Most végzik az utolsó simításokat az uj nagyszálló épületén és junius 10-én ünnepi külsőségek közölt átadják a tiszt­viselők használatába a nagysze­rűen megkonstruált és minden ké­nyelemmel, valamint az üdüléshez szükséges teljes berendezéssel ellá­tott telepet. A balatonkenesei üdülőtelep építkezését 1923-ban kezdték és a legutóbbi napokig tartott, mig mindazok az objektumok elkészül­tek, amelyek az üzem folytatásá­hoz, a tisztviselők nyári életének kellemessé tételéhez szükségesek. Gyönyörűen kiképzett, negyvenhét katasztrális hold területű park áll rendelkezésére az üdülőknek, a parkot fásitották és sétautakkal látták el, tehát a nagykiterjedésü kertben az üdülők összezsúfoltság nélkül a legkellemesebb sétahelyet találják. A parknak a Balaton partját szegélyező részén hatszáz méter hosszúságban védelmi mun­kálatokat is folytatnak, azonban a feltöltés és a kotrás csak a nyár folyamán kezdődhet és előre­láthatóan egy-két évig tart. Ez, idő alatt az üdülőtelep nagvhosszuságu strandjáról minden nádast és po­csolyát eltüntetnek. Ezidőszerint is elég nagy strand áll az üdülők rendelkezésére, egyébként a park kiépítése azért tart hosszabb ideig, mert a siófoki kikötőfelügyelőség­gel, tehát állami szervvel karöltve kell elvégezni a munkálatokat, ami alkalmazkodási kötelezettséget és hosszabb időt jelent. Az üdülőtelep két száll óép ül elég­ben száz halva nőt egy- és kétágyas szoba áll a tisztviselők rendelkezé­sére. A második, tehát a most el­készült szálló téli használatra is alkalmas, központi fűtéssel és me- legvizszolgáltalással van ellátva, úgyhogy a szálló lesz a legmo­dernebb épület az egész Balaton mellett. A szállóépület építkezési feladata szokatlanul érdekes volt, mert a talaj rendkivülisége foly­tán az uj szállót ötszáz beton- cölöpön kellett felépíteni. A ke­néséi partnak ezen a környékén ingoványos, süppedékes, iszapos a talaja, valamikor a Balaton medre volt ez a terület, az építkezést tehát nagyon nehezen lehet meg­valósítani. Mégis az egész telep kiváló konstruktőrje, Lavotta Gyula műszaki tanácsos, hosszas tanulmányozás után oly sikeresen oldotta meg a feladatot, hogy a bizonytalan és alkalmatlan terüle­ten egész kis paradicsomot sikerült létesítenie. Az épületben a legna­gyobb kényelem biztosítása mel­lett történik gondoskodás minden modern igény kielégítéséről. Étter­mek, hallok, dohányzók, női szalo­nok és olvasótermek állnak az üdülők rendelkezésére. Külön ér­dekessége a telepnek a játékház, amely mintaszerű kuglizópályád tartalmaz, ezenkívül alkalmassá tették asztali tenisz- és más játé­kok befogadására is. Az üdülőte­lephez sok gazdasági és műszaki építmény is tartozik: istállók, ga­rázsok, szejanyvíztisztító berende­zés, vízvezeték, valamint villamos- áramfejlesztő-telep, mert minden technikai követelmény tekintetében ellátja önmagát az intézmény. Az uj szállóépület építészeti stí­lusa modern. Sima íalsikokkal, ke­lés díszítménnyel megoldott kon­strukció. A belső architektúránál elsősorban a célszerűséget és a kényelmet vette tekintetbe a mű­építész. A kertrendezési munkála­tokat a főváros kertészeti hivatala készítette. A szállóépületek belső berendezése igen Ízléses. Az üdülőtelep junius 10-iki fel­avatásán a tanácsot Folkusházy alpolgármester képviseli. Az üdülő­telepnek jelenleg Kuszenda Béla az igazgatója. A nagyszabású jóléti intézmény felett egyelőre az el­nöki ügyosztály diszponál, mihelyt azonban a kormány jóváhagyja a fővárosi tisztviselők segilőalapjáról készült tervezetet, a kenései üdülő­telep felett a tisztviselők segítő- alapja fog rendelkezni. A tiszt­viselők részéről olyan rendkívüli érdeklődés mutatkozik az üdülő­telep iránt, hogy julius-augusztus hónapra mind a két szállóépület majdnem minden szobáját előre lefoglalták. Parafakögyár R.-T. azelőtt Kleiner és Bokmayer városi Irodák: Budapest Főherceg Sándar-tér 4. Telefon : József 301-14 és József 301-16. Gyár: Budapest. X.. Hoszlopi-o. 2. lel: 1.390-46. GYÁRT: mindenféle hőszigetelő anyagokat, gáz­készülékek, csővezetékek, hütőhelyisegek szigetelésére. „Kabe" jelű kovaföld építési és szigetelési lemezeket. Száraz gipsztábla- falak, rabitz-falak. menyezetek, stucco- munkák stb. szállítása és készítése. Ilrco-Top, flrco-Sealit, Oildag és Greadag grafftos kenőanyagok minden gép és motor számára több mint 4000 hazai ipartelepnél és autóüzemnél használatban. amerikai for­málható az­beszt fedő- és szigetelő anyagok, 10—30 évi élet­tartammal, mindenfajta tető számára. AfCO 380 festek, 380 fok Celsiusnak Vezérkép- |f||l| CfílilMD Budapest, IV., Ferenc viselet: IVlin OJlnUUn Józser-rakpart 18. sz Alapítási év: 1892. Sürgönyeim: KUNSHIP. Telefon: József 361-23 DAN ADRIAN festéknagykereskedő Budapest, Vili., Kisstáció-u. 5. s. TELEFON : J. 312-59. Mindennemű festékáruk és lakkok megbízható beszerzési forrása BÚTOR MfiflSZTALOSOK TERMELŐ-ÉS ÍRTÉKESIiÖ SZÖVETKEZETE ÚJPEST, ÁRPÁD-UTCÁ 18. Közlekedés az 55. villamossal Kiváló minőségű bútorok — A FANSz tagjainak a legmesszebb menő kedvezményeket nyújtjuk

Next

/
Oldalképek
Tartalom