Uj Budapest, 1927 (4. évfolyam, 1-19. szám)
1927-12-24 / 19. szám
IV. évfolyam 19. szám Budapest, 1927 december 24 ZH BUDAPEST «aas*® Előfizetési érák : Egész évre ..................................30 pengő Eél évre...................................................................15 pengő Egyes szám éra 60 fillér FELELŐS SZERKESZTŐ : DOBY ANDOR őr. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest, IV-, Ualmady Győző-utca 3. Telefon: Teréz 2«6-56 l'oslaíakarékp- chequeszémla: 30913. Karácsonyi prédikáció Budapest nyomoráról és erkölcséről Irta : HUSZÁR KÁROLY volt miniszterelnök, a képviselőhöz alelnöke Amikor 1920 karácsony hetében inkognitóban végigjártam a fővárosi legzsúfoltabb és a legszegényebb nép által lakott bérkaszárnyákat és a külső részeken lévő botrányos nyomortanyákat, úgy megdöbbentem, hogy azonnal vészkiáltással fordultam a magyar társadalomhoz és a külföldön azokhoz az ismerőseimhez és barátaimhoz, akik sürgönyeimre megbízottaikat azonnal Magyarországra küldötték. Néhány nap alatt megindították élelmiszerekkel és ruhaneműek- kel tömött segélyvonataikat és a magyar társadalom is óriási áldozat- készséget tanúsított a legsürgősebb bajok orvoslására. A miniszter- tanácsban egy igen jelentékeny összeget szavaztunk meg a népgondozó akció céljaira. Egy csöpp volt mindez csak a forró kályhára, de azért mégis több mint tizenhat - ezer család szabadult meg pillanatnyilag a legkétségbeejtőbb gondoktól. Azt hittem akkor, hogy néhány év alatt sikerül minden irányú intézkedésekkel annyira meg- javítani a helyzetet, hogy hasonló, emberi sorshoz nem méltó állapotok nem lesznek többé a fővárosban és közvetlen környékén. Most, 1927 karácsonyán, a helyzet teljes ismeretében meg kell állapítanom, hogy az idei tél még borzalmasabb lesz, mint az eddigiek közül bármelyik. A munkanélküliek száma sokkal nagyobb, mint ahogy azt a rendelkezésre álló statisztikai adatok feltüntetik. A vidékről irtózatos mennyiségben tódulnak az alkalmazás nélküli egyének a fővárosba, ahol csak szaporítják a keresetnélküliek, a rongyosok, az éhezők és a kétségbeesettek számát. Az én biztos értesüléseim szerint negyvenezer olyan család van Budapesten, amelyik nem keres annyit, amennyi a legelemibb szükségletek fedezésére elegendő volna. A tehetetlen öregek, a munka- és keresetképtelen állandó betegek és a nyomorékok olyan sokasága van itt összetorlódva ebben a városban, amelynek borzalmasságáról azoknak fogalmuk sincs, akik nem járnak a nép között. Nem beszélek a nagy világvárosok természetéiben rejlő nyomorról, nem beszélek a csőcseléknek arról a részéről, amelyik akár a bűnözésre való hajlamosságánál fogva, akár az alkoholizmus pusztításai miatt veszélyezteti a főváros közbiztonságát. Ilyen elemek mindenütt vannak. Meg kell azonban állapítani, hogy ezek szerencsétlenségének is nemcsak ők maguk az okai. Ha a magyar társadalom nyugalmat, békességet és nyugodt lelkiismeretet akar, úgy mindenkinek komolyan kell foglalkoznia azzal a kérdéssel, hogy mi történjék azzal a nagy tömeggel, amely az életnek olyan körülményei között él, amiket a bűnre való alkalomnak, sőt kényszernek lehet nevezni. Több száz család van Budapesten lakás nélkül. Ferslogokban, tűzfalak között, ponyvával letakart zúgokban, kint az erdőben, gödrökben élnek százával emberek és fedél alá, meleg helyre csak akkor jutnak, ha vagy a várótermekben ödöngenek vagy pedig a pálinkamérésekben verődnek össze. Ezeken a legborzalmasabb eseteken kívül igen súlyos helyzetben vannak azok is, akiknek van ugyan állásuk, keresetük, de jövedelmük aránya nem éri el azt az összeget, amely feltétlenül megkívánható egy népesebb család eltartásához. Tíz—tizenöt—tizennyolc tagú családok kénytelenek élni egy vagy két ember silány keresetéből, fizetni horribilis lakbéreket és nyögni az egyre emelkedő élelmiszer és ruha- drágaság terhe alatt. Csatlakozik ehhez a gondterhes ármádiához azoknak a szomorú tábora, akik akár mint szakképzett munkások, akár mint tanult emberek nem tudnak elhelyezkedést találni a súlyos gazdasági viszonyok között. Soha még annyi ember nem jelentkezett nálam állásért, mint mostanában. Három hét alatt, azóta, hogy beszédemet az egykéről elmondottam, több mint ötezer ember fordult hozzám vagy írásban vagy személyesen azért, hogy helyezzem el, az államnál, a fővárosnál vagy valamely magánvállalatnál vagy pedig szerezzek nekik valahonnan azonnali segélyt. Ilyen nagy követelményeknek senkisem felelhet meg és így természetesen nekem, akinek e célra anyagi eszközök rendelkezésemre nem állanak, sokszor lelkileg csaknem elviselhetetlen fájdalmat okoz, hogy tehetetlenül kell néznem embertársaim borzalmas tragédiáit. Fk én lángszavakkal ostorozom azokat, akik kedvező anyagi helyzetükben megfeledkeznek azokról a kötelességekről, melyekkel isteni törvények alapján a nemzet és az emberiség fajfentartása szempontjából tartoznak, ugyanilyen lángoló erővel kell szót emelnem a megszorult családok és a fuldokló exisztenciák mellett is. Hibázta- tem, hogy a luxusintézményekre horribilis összegeket fordítanak, amikor a legelemibb szociálpolitikai intézmények hiányoznak. Nem tudom, miként képes valaki jó kedvvel fürödni a hullámfürdőben, amíg az életnek sokezer hajótöröttje hánykolódik a nyomor áradatában. Nem kell azonban csak a nyomor mocsarait és az Ínség poklait tekinteni. Meg merem állapítani, hogy egy kis réteget kivéve, a legtöbb magyar családban valóságos pánikérzés van a jövőt illetően. Nem kerüli el az én figyelmemet, hogy ebben a pánikban nagy szerepet játszanak erkölcsi okok is. Életbátorság, életakarat és önfeláldozás szelleme nélkül ily válságos időket nem élhet egy nemzet sem. A nagy társadalmi összeomlás elkerülése céljából tehát feltétlenül szükség van az erkölcsi tényezők érvényesítésére is. Nem lehet csak az éhezőknek, a rongyosoknak és a reményteleneknek prédikálni az erkölcsi elveket, hanem elsősorban azoknak kell ezeket a morális törvényeket önmagukon alkalmazniok, akik kedvezőbb anyagi helyzetben vannak és így segíthetnek embertársaikon. Én a magántulajdon álláspontján állok, hibáztatom azonban a modern társadalmi berendezésben azt a körülményt, hogy a jövedelem eloszlása tekintetében nem valósítanak meg bizonyos korrektivu- mokat. Azt ugyanis elképzelhetetlennek tartom, hogy egyes nagy gazdasági vállalkozásoknál négy-öt ember annyi jövedelmet vigyen el az üzemből, mint amennyiből esetleg száz családnak kell megélnie. Én elismerem, hogy a tőkének és a tőkésnek joga van vagyonának gyümölcsöztetéséhez. Senkisem va- gyonosodhatik meg azonban olyan úton és olyan hirtélenül, hogy azzal száz és száz exisztenciát létében támadjon meg. Keresztény igazságossággal, emberszeretettel, megfelelő szociális kötelességtudással sok mindenen lehet és kell is segíteni. A magyar munkásbiztosításról szóló legújabb törvény igen jelentékeny haladást jelent a tömegek szociális gondozása tekintetében. A legsürgősebb teendőnek tartom az öregség esetére szóló biztosítást, a kisiparosok biztosítását és bizonyos irányú családbiztosítást. Addig is azonban, amíg ezek megvalósulnak, meg kell találni a módját annak, hogy a legégetőbb szükségletek fedezéséről gondoskodjék a társadalom azok számára, akiknek a víz a szájukig ér. Ez a karácsonyi prédikáció, amelynek témája Budapest nyomora és erkölcse, szóljon főként a gazdagoknak. Azoknak, akiknek nem szabad elfelejtkezniök arról, hogy mindaz, amit a kétségbeesés elhárítására a szegényeknek adnak, az tulajdonképen saját maguknak fizetett biztosítási összeg. Ezzel a metódussal sok magyar családban lehetne a fővárosban a pánikot megszüntetni és a szegények tűzhelyére egy kis karácsonyi melegséget varázsolni.
