Uj Budapest, 1927 (4. évfolyam, 1-19. szám)
1927-12-17 / 18. szám
1927 december 17 tU BUDAPEST Egyetemi tanárok akarnak közkórházi főorvosok lenni. A főváros tudvalevőleg reorganizáció alá vette a közkórházak orvosi karát, aminek első jeleképpen a főorvosi állások betöltésére történt meg az intézkedés. A kiírt pályázaton a tizenegy főorvosi állásra huszonhét pályázó jelentkezett. Természetesen pályáznak azok az orvosok, akik az állásokat ideiglenesen betöltik, de a kérvényezők sorában igen sok előkelő fővárosi specialista nevével találkozunk, sőt van a reflektánsok között több egyetemi tanár is. A sebész-főorvosi állásro tizenegy pályázó van : Gercjö Imre egy. m. tanár,Elischer Ernő műtőorvos,Fay- kiss Ferenc id. főorvos, Csákányi Győző műnk. pénzt, főorvos, Tóih- falussy Imre egy. m. tanár, Gellert Elemér műtőorvos, Erii János egy. m. tanár, Milkó Vilmos egy. m. tanár, Sándor Jenő orvos, Sajgó Győző, Milkay Endre áll. gyerrn. menhelyi főorvos. A belgyógyász- főorvosi állásra hárman pályáznak : Bossányi Andor id. főorvos, Fülöp Andor, Nádor-Nikitics István egy. tanársegéd. A gyermekgyógyász- főorvosi állást ugyancsak hárman óhajtják elnyerni : Erdélyi János, Flesch Ármin id. főorvos, Preissich Kornél egy. m. tanár. A kémiai- bakteorológiai két főorvosi állásra a jelenlegi ideiglenes főorvosok a kizárólagos pályázók : Szily Sándor és Kiss Gyula. A három Röntgen-laboratóriumi főorvosi állásra négy pályázat érkezett : Fischer Ernő, Stein Adolf, Dackó Albert ideigl. főorvosoké és Prediger Albert munkásbizt. pénzt, orvosé. A fizikó- therápiás intézeti főorvosi állásra Keller Kálmán id. főorvos és Tur- csányi Béla munkáspénztári főorvos pályázott. Az egy alorvos-titkári állásra Léviusz Lajos és Pogány Móric pályáznak. A főpolgármesteri hivatal a beérkezett pályázatokat véleményezés céljából az Országos Közegészségi Tanácshoz tette át, majd az igazgató-főorvosok értekezlete elé terjeszti. A főpolgármester, értesülésünk szerint, január első napjaiban meg fogja a kinevezéseket ejteni. Ugyanez alkalommal lesz a közkórházak igazgatásának decentralizációjára is. A művészet, technika és magyar munkáskezek gyönyörű alkotása a SPOLÄRICH-ETTEREM sörözö Budapest, IY. kerület, Ferenciek-tere 7. szám. Legjobb m.igyar konyha! A legszebb kávéház pedig a SPOLORICH-KÁVEHflZ Budapest, Vili. kér., József-körut 37-39. szám. Estenként cigányzene. Expresso kávé. Saj'át sütő- és cukrdszipari üzem Ha teijes nyugalmat és abszolút biztonságot akar lakásán, üzleteben, raktárában használjon FÜRST-féle szabad, biztonsági zárat Oyártja és szereli Fürst J. Vörösmarty.utca 58/a. KÖZGAZDASÁG----a——I■IMII P I I ........ Ba nkok öröme, árvák bánata A jogügyi bizottság félesztendő őta hevertetl az árvaszéki kölcsönök ügyét — Az Uj Budapest tudósítójától. — Még a tavasszal elhatározta a főváros tanácsa, hogy a változott időkhöz képest módosítja az árvaszéki kölcsönök nyújtásáról szóló szabályrendeletet, olyképpen, hogy az árvaszék által adható kölcsönök határát ingatlanonként 800 pengőről 50.000 pengőre emeli fel. A kölcsönnyújtási határösszeg felemelésével jól járnak a gyámoltak és gondnokoltak, mert az árvaszéknél letétben lévő pénzeik nagyobb kamatot hajtanak, mint most, amikor ezek az összegek olcsókamatozású takarékbetétekben vannak elhelyezve, de jól jár a hitelt kereső és ingatlannal rendelkező közönség is, mert az árvaszéknél olcsóbban kap kölcsönt, mint a bankoknál. Az árvaszéki kölcsönök ügye már fel volt véve a pénzügyi bizottság utolsó júniusi ülésének napirendjére azzal, hogy a tárgyat még az utolsó nyári közgyűlés letárgyalja és az július havában már a belügyminisztériumhoz lesz felterjeszthető jóváhagyás céljából. A pénzügyi bizottság ülésén azonban Folkus- házy alpolgármester kénytelen volt a táígvat a napirendről levenni, A kartel furcsa ajánlata a fővárosi autók szavatossági biztosítására. A városgazdasági ügyosztály elhatározta, hogy a főváros tulajdonában lévő összes autókra szavatossági biztosítást köt, ami azt jelenti, hogy a fővárosi autók által emberéletben és anyagban okozott esetleges károkat nem a fővárosnak, hanem a szavatosságot vállaló biztosítónak kell megtérítenie. Az egész biztosítás a főváros szempontjából nem nagy jelentőségű és túlzott óvatosságra vall, hiszen arra még példa sem volt, hogy locsoló-automobil, vagy seprőgép elgázolt volna valakit, arról nem is szólva, hogy a tanácsnoki autók olyan vigyázva és óvatosan közlekednek a kipróbált régi soff őrök vezetése alatt, hogy összeütközés vagy elgázolás ki van zárva. Az ügyosztály, illetőleg a tanács mégis elhatározta a szavatossági biztosítás bevezetését, mivel ma mindenki, akinek autója van, a nem sokba kerülő biztosítási üzletet, amely mégis biztonsági érzetet nyújt az autótulajdonosnak, megköti. A főváros e határozata kapcsán ajánlattételre szólította fel a hazai biztosítóintézeteket, amelyek közül tizenheten jelentkeztek az üzletre és nyújtottak be teljesen azonos feltételek mellett ajánlatokat. Azaz csak tizenhat, a biztosítókartel kötelékébe tartozó intézet nyújtott be azonos ajánlatot, mert a tizenhetedik intézet, név- szerint a Pátria Biztosító E. T. a kartel által megszabott díjaknak pontosan egy harmadáért nyilatkozott hajlandónak ugyanazt a szavatosságot elvállalni, mint a többi intézet. A városgazdasági ügyoszmert a főváros statútumai értelmében új szabályrendeletet csak a jogügyi bizottság véleményének kikérése után lehet és szabad a pénzügyi bizottság, illetőleg a közgyűlés elő terjeszteni. Az akta így a közjogi ügyosztály »hatáskörébe« került, amelynek útvesztőjében ke- rek félesztendő óta hányódik anélkül, hogy a jogügyi bizottság napirendjére került volna. A gyámhatósági fellebbviteli küldöttségnek, mely a közigazgatási bizottságnak az árvaszéki másodfokú ügyekkel foglalkozó albizottsága, legutóbbi ülésén szóba is került a közjogi ügyosztály érthetetlen késedelmeskedése. Platthy György szóvátette, hogy ismeretlen okból késik az ügynek a jogügyi bizottság napirendjére való felvétele, holott itt csupán formalitásról van szó, a jogügyi bizottságnak ehhez az ügyhöz érdemben hozzá- szólnivalója nincsen. Végezetül Si- pőcz polgármester ígérte meg, hogy sürgősen intézkedni fog aziránt, hogy a jogügyi bizottság rányomja a tnaga pecsétjét az árvaszéki kölcsönök régóta húzódó aktájára. tályban élénk és kínos feltűnést kel" tett a kartel eljárása és most azt találgatják, hogy a kartel akart-e a kis üzlethez mérten megfelelő nagyságú eret vágni a fővároson, vagy pedig a látszólagosan karte- len kívül álló Pátria Biztosító csakhogy üzletet csinálhasson a fővárosnál, túlságosan lemérsékelte az árakat. Viszont azt sem tartják kizártnak illetékes helyeken, hogy a Pátria Biztosító ajánlata a kartel tudtával és beleegyezésével jött létre, hiszen a Pátria is a kartelhez tartozik és a magasabb ajánlat benyújtása csak kiosztott szerep volt, hogy a Pátria hasfájás nélkül győzzön. A városgazdasági bizottság hétfőn foglalkozik a különös biztosítás zavaros ügyével. A főváros meg van elégedve a bankok által épített kislakásokkal. A kislakásépítkezésekre felügyelő bizottság szerdán reggel ülést tartott, amelyen az illetékes ügyosztály referense bejelentette, hogy a felépített kislakásokat a Bécsi- útón épülő házak kivételével már átvette, a kerületi elöljáróságok a lakhatási engedélyeket kiadták és a tanács által kijelölt lakók beköltözése megkezdődött. A lakások azonban sokhelyütt még elég nedvesek, úgyhogy a lakók egyrésze nem mer beköltözni, egészségét féltve a nedves falaktól. Ezek a lakók még régi lakásaikban laknak és fizetik a dupla házbért, ami szerintük még mindig olcsóbb, mintha az új városi lakásukat a megfelelő mennyiségű fűtőanyaggal annyira kifűtik, hogy a nedves lakás egészségüknek ne ártson. Azt is bejelentették a szerdai ülésen, hogy a bankokkal a leszámolás rendben folyik és az annakidején kötött világos és minden részletre kiterjedő szerződés folyományaképpen nehézségek e téren egyáltalában nem mutatkoznak. A felügyelőbizottság szakértő tagjai megállapították a szerdai ülésen, hogy a bankok építési akciója általánosságban sikerrel végződött. A bécsi-úti bérházakat a szerződés értelmében december 30-án köteles a vállalkozó cég a fővárosnak átadni és így azokba január első napjaiban lehet majd beköltözni. A főváros megfizette a 20 millió dolláros kölcsön első annuitását. A főváros a Bankers Trust Com- pany-tői felvett 20 millió dolláros kölcsönének első annuitását, összesen 083,000 dollárt már visszafizette, még pedig a szerződés szerinti időben, december elsején. Az annuitásokat a fővárosnak tudvalevőleg félévenként kell fizetnie és azoknak egy része kamatra, másik része tőketörlesztésre esik. A tőke- törlesztésre eső részt a fővárosnak jogában áll eredeti kötvényekben fizetnie, amelyeket esetről esetre a külföldi pénzpiacokon szerez be. Az első visszafizetési céllal történt vásárlásokat a főváros megbízásából maga a Bankers Trust Company végezte a newyorki tőzsdén SSVí-es árfolyamon. A kamatot, mely készpénzben fizetendő, a főváros a Nemzeti Bank útján utalta át a Trust newyorki főintézetének. szaraz utón való Fénymásolás KUNSTÄDTER VILMOS papirneműgyáros Központ VIII., József-k^rut 7. Tel: J. 300— 58 Gvár \ III., Coi t -utca -8. Telefon : J. 308- 33 Schöndorf er Jenő mérnök központi fűtési, szellőztetési, vízvezetéki és csatornázási berendezések vállalata. Budapest, VIII. kér., Gólya-utca 22. szám. — Telefon : József 131—72, PÁNTOL MÁRTON .BUDA! KÉMÉNYSEPRŐ" vendéglője, I. kér., Paulev-utca 3. sz. RÉGI ELISMERT JÓ KONYHA SAJÁT SZÜRETELÉSŰ ÉS URADALMI FAJBOROK Szobrász műkő-, stucco- és mümárványmunkák elsőrangú kivitelben RÁKOS MANÓ Budapest, VII., Szt. Domonkos-utca 5 Telefon : József 80—87 Uj papirkereskedés BERNTMALLER ÉSTARSA VI., KÉR., ANDRÁSSY-UT 79. Papiráruk, le élpapirok. Szolid árak. Nyomtatványod es névjegyek Üzleti könyvek. Könyvkötés SC« NABEL ANDRAS JOSZEF szemfedél, temeti-ezési és ravatalozási cikkek lerakata. BUDgPESr. 1.. GELLÉRTHEGY IFCfl It SZ Celluloid ajtóvédő tartós — elegáns REDO celluloid árugyér III, Sárkány-ulca 5. Telelőn: J. 344- 90 Hirdessen az UJ BUDAPEST-hen