Uj Budapest, 1927 (4. évfolyam, 1-19. szám)
1927-12-17 / 18. szám
1927 december 17 nr mmxmM Aníiquiíások a fővárosi Állalkerlben Amikor a törvényhatósági bizottság 1907. évi október hó 30-án hozott határozatával a mai Székesfővárosi Állat- és Növény kert alapkövét lefektette, végérvényesen véget kívánt vetni annak az 1864-től 1907-ig terjedő és a magyar zoológia szempontjából annyira szégyenteljes kornak, melyet az ú.. n. Pesti Állat kert R.-T., majd később az Állat- és Növényhonosító Társaság tisztán üzleti alapon álló, de érthetetlen, sőt homályos céllal mégis magasan szubvencionált vállalatok működése karakterizált. Gonosz, de kétségtelenül jól informált nyelvek annak idején tudni vélték, hogy a főváros állandóan javuló közélelmezése és az akkori állatkert kiterjedt állatállománya (2 drb, nem a legtökéletesebben konzervált-szőrű farkas) között, némi összefüggés áll fenn. Tárgyilagosabb szemlélők viszont az Állatkert területén levő Ösbudavára szubvencionált virágzásában vélték a magyar reprezentatív fauna és flóra jövőjét biztosítottnak látni. Hogy mi volt az igazság, azt ma már az idők távlatából megállapítani alig lehet. ösbudavára azonban tényleg virágzó vállalat volt. Ez— húszéves perspektívában is kétségtelen. A A főváros legkedveltebb gyógyintézete Budapest, Kill., Vas-atca II Dr.Pajorszanatörjumésvjzgvágviiitézet Eddig még nem létezett olcsóság! Valódi 14 karátos arany gyermek-pecsétgyűrű P 4.— és feljebb Valódi 14 karátos arany női és férfi pecsétgyűrű P 8.40 és feljebb Tömör arany, gyönyörűen cizellált pecsétgyűrű P 60.— és feljebb Valódi 14 karátos arany kar- és nyakláncok 8.— és feljebb Valódi 14 karátos arany férfi-óraláncok P 24.— és feljebb Valódi 14 karátos arany kézelőgombok P 32.— feljebb Valódit4 karátos arany férfiórák P 78.— és félj. Valódibrilliáns solitergyűrük és -függők P 30.— és feljebb Igen ízléses arany tűk.... P 8.— és feljebb Ezüst retikül selyemmel, cégünk reklámcikke P 30.— és feljebb Valódi 14 karátos arany karkötőórák P 24.— és feljebb Espárnál, VII., Király-utca 43-45 Telefon: József 404—68. —.Alapítva: 1912. Vidékre a pénz előzetes beküldése mellett bérmentve szállítunk. Magyar Olaj- és Vegyipar R.-T. Budapest, V. kér., Vilmos császár-út 76, szám Telefon: 62-51. Budapest székesfőváros útjait speclal- Impregnol-olajaival szabadalmazott eljárás szerint portalanítja. Oildag és Greadag grafno'i kenőanyagok minden gép és motor szamara több mint 4000 hazai ipartelepnél és autóüzemnél használatban. nrco-Top, Srco-Sealit, málható azbeszt fedő- és szigetelő anyagok, 10—30 évi élettartammal, mindenfajta tető számára. ArCO 380 híl^állfesték’ 380 fok Celsiusnak Vezérkép- vilii CÁUIMB Budapest, IV., Ferenc viselet: llUil uHnUUJl Józsel-rakparj 18. sz. Alapítási év: 1892. Sürgönyeim: KUNSHIP. Telefon: József 361—23 A hamburg—stellingeni mintára épült Budapesti Állat- és Növénykert tizenötéves élete fejlődés szempontjából nem mutat egységes vonalat. Nem beszélve arról a megrázkódás- ról, melyet a háború a dolgok természeténél fogva itt fokozott mértékben előidézett, csak a legutóbbi idők bajait kívánom szóvátenni, melyek már nem tárgyi okok következményei, hanem kizárólagosan csak adminisztrációs hibák. A mai állatkert építési . költségei annak idején 4.5 millió koronát tettek ki. Ezzel — az akkori vásárlóerőt tekintetbe véve — igen nagy összeggel, a főváros egy tudományos és nevelésügyi szempontból mérhetetlen fontosságú, európai relációkban is elsőrangú keretet létesített és gondoskodott arról is, hogy ez az elsőrangú keret elsőrangú zoológiái és botanikai anyaggal töltessék ki. Nagy és fontos kérdések megoldásához szükséges nagy koncepció hiányával itt' a fővárost vádolni tényleg nem lehet. Sajnáld tnméltó azonban, hogy éppen nagy és jól megkonstruált keretekben, olyan részletkérdések intézésén él történnek hibák, melyek, ha idejében nem nyernek orvoslást, magát a keretet, az alapot támadják meg, — magát az intézményt teszik beteggé. Erre kell hogy az érdekelt ügyosztály figyelmét felhívjam. A Fővárosi Állat- és Növénykert nem lehet bürokrata intézmény. Á természet aktákat nem vesz be, a természetet zárszámadásokkal kormányozni nem lehet, — azt szakértelemmel felfegyverkezve és azon keresztül respektálva — szolgálni kell. A tanácsnak nem lehet célja, hogy bár másodrendűeknek látszó, de a fent elmondottak alapján kétségtelenül kardinális fontosságú és hatású kérdések foganatosítását tisztán csak azért mellőzze, hogy ezzel például a legutóbbi költségvetési évben mutatkozott 316.000 pengőnyi deficit vélt leszorítását a közgyűlésnek produkálhassa. Mindentől eltekintve, az Állatkert nem lehet a szó gazdasági értelmében vett üzem, melynél legelsősorban a nyereség és veszteség kérdése irányadó. Ha t. i. így állítjuk be a kérdést, akkor ez az üzem csak luxus üzem lehet, mely csak a tudomány és művelődés gyümölcseit termi, de anyagiakban áldozatokat követel. Adja meg tehát elsősorban a tcmács ennek az intézménynek mindazt és maradék nélkül, amit rajta keresztül a természet követel, tűrje, hogy a fent- jelölt cél érdekében a szakértelem legyen az, mely elsősorban és maradék nélkül érvényesülhessen s csak ezen túl engedjen teret annak, ami bürokrácia, nyereség, veszteségüzlet. Csak másodsorban adjon teret a bürokráciának, amit annál is inkább tehet, mert hiszen minél tágabb kört biztosít a szakértelemnek, annál jobban tágul az üzleti lehetőségek tere. De lássunk erre vonatkozóan néhány konkrét kis esetet. Az állatkert leltárában többek között két kivénhedt oroszlán szerepel. Eddig úgy tudtam, hogy az a szenvedélyteljes ragaszkodás, mely műgyűjtőinknél antiquitásokkal kapcsolatban nyilvánul, olyan lokalizált jelenség, mely zoológiái téren el sem képzelhető. Most azonban belátom, tévedtem. Állatkerti bürokráciánk u. i. minden műgyűjtőt megszégyenítő ragaszkodással csüng ezen a fent jelzett két királyi múmián. Hiszen szép-szép, minden műgyűjtő szenvedélyt, — még lia horri- bile dictu zoológiái is, — tisztelek, becsülök, ha valamelyes célját látom. Az adott körülmények között azonban ez talán mégsem egészen helytálló. Az állatkert, fiatal, életerős anyagot demonstráljon, mert ez a célja, ez a nevelő rendeltetése. De ha ezen felül tekintetbe vesszük azt, hogy ennek a két öreg állatnak tartása rengeteg pénzt emészt, olyan sokat, hogy a téli holt idény alatt feletetett táplálék árából tavasszal két fiatal példányt vásárolni könnyen lehet, — igazán érthetetlen előttem ez a csökönyös szeretet. Ami pedig ezzel kapcsolatban a zárszámadás kérdését illeti, igaz ugyan hogy az állatállomány értéke ennek a' két antiquitásnak megsemmisülésével csökkenne ( ! ), viszont legalább ugyanannyival csökken majd az etetéssel kapcsolatos kiadások összege is. Ugyanez vonatkozik különben egy kivénhedt rénszarvasra is, azzal a csekély különbséggel talán, hogy utóbbi az előbbieknél még nagyobb mértékben foghíjjas lévén, már táplálkozni is jóformán képtelen s így tartása tényleg olcsóbb lehet. — Mondják, — hogy ez a lényeg ! De van ezen kívül elég hasonló más eset is. Mindezek olyan kérdések, melyek különösebb szakértelem nélkül is, tisztán kalkulációs alapon azonnal elintézlietők volnának. Á célnak már meg nem felelő olyan állatokat tartani, melyeket a téli idény alatt amúgy sem néz meg jóformán senki, viszont az általuk felhasznált táplálék értéke nemcsak hogy saját, hanem utánpótlási értéküket is lényegesen, meghaladja, — üzletileg a legnagyobb abszurdum. A téli holt idény elején minden olyan állat, mely a célnak már meg nem Ne nézzen se jobbra, se balra, ha divatosan és olcsón akar Hf|í»U te*tvérek aa öltözködni, hanem menjen egyenesen H EK g M ruhaáruházába “* 0 H Bpest, Károly-körut Olcsó karácsonyi áraink: Télikabát, atlaszin béléssel, vabelin _ ..........P 108 Té likabát, hymalaja szövet és plüsbélés ... P 130 Városi bunda, sealelektrikgallérral és biberplüschbeléssel............................................... ... P 160 Vá rosi bunda, Nutriettebéléssel és szőrmegallérral ................... .......................................... P 260 Au tóbunda úri viselet ......................... .............. P 145 Sz őrmebekecs, angol szövet felső szőrmegall. P 160 Bőrkabát, dánbör (férfi és női) .........................P 144 So főrbiinda erdélyi bárány bMb elés és gallér P U0 Smokingöltöny, angol Krepp szövetből ........ P 150 Re ggeli Pizsama-kabát teveszőr szövetből... P 42 Reggeli köntös (120 130 cm. bosszú) minden Az árak minden darabon láthatóan feltlin- színben .............................................- .............. P 72 te tve! Tuikövitelés kizárva Téli nadrág, kitűnő minőség......................... ... P 30 FO RUM: Asszonyvásár Kongóban " TILLEREK UJ TÁNCOKKAL felel, viszont 4—5 hónapos téli tartása egy új példány beszerzésénél költségesebb, feltétlenül kiirtandó volna. Sőt ez az elv még azokra is kiterjesztendő, melyek bár a célnak teljesen megfelelnek még, de téli tartásuk ára, értéküknél magasabb. És itt jutottunk el ahhoz a ponthoz, amelyben szakértelem és adminisztrció észszerű és egyben gazdaságos együttműködés szempontjából a legnagyobb összhangba juthatnak, a legnagyobb összhangban találkozhatnak. Adjunk több és tágabb teret a szakértelemnek, — s követeljünk több és nagyobb körültekintést az adminisztrációtól. Müller József Leó főkonzul, m. kir. kormányfőtan. Karácsonyra vásároljunk GSCHWINDT likőröket, GSCHWINDT rumokat, GSCHWINDT borpárlatokat, GSCHWINDT gyümö'cspárlatokat, GSCHWINDT gyümölcskonzerveket, GSCHW.NDT fözelékkonzerveket, GSCHWINDT cukrozott gyümö'csöket, mert minőségileg’ egyenrangúak a külföldi gyártmányokká 1, árban pedig lényegesen olcsóbbak ! i Kaphatók minden fővárosi és vidéki fűszer- és csemegekereskedésben! Tűzoltó-, altiszti-, portás-, inas- és egyéb formaruhák, elszakíthatatlan munkaruhák legjobb, legolcsóbb beszerzési forrása Gulmann J. és Társa RáKÓCZi-Ut 22. Úgy ezekben a cikkekben, mint kórházfelszerelési és egyéb texűlárukban felszólításra Különleges árajánlattal szolgál. SS IRODABÚTOROK, SSSSi SSSfl PÉNZSZEKRÉNYEK BSS HIRSCH ÉS TÁRSA Budapest, V., Alkotmány-utca 19. g ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■