Uj Budapest, 1922 (2. évfolyam, 1-41. szám)

1922-09-09 / 29-30. szám

4 TU BUDAPEST 1922 szeptember* 9 Készül a főváros jövőévi költségvetése. Csupor József dr. tanácsnoknak, a pénzügyi osztály vezetőjének, eltökélt szándéka, hogy ebben az esztendőben a törvényben előirt idő­ben a főváros törvényhatósági bizottsága elé viszi a jövőévi költségvetést. Az ügyosztályok­hoz, üzemekhez és egyéb hivatalokhoz, még május havában kiment a polgármester leirata a költségvetés összeállítására vonatkozóan, de értesülésünk szerint még csak igen kevés adat érkezett be Sebő főszámtanácsoshoz, aki a költségvetés összeállít ás át esztendők hosszú sora óta lelkiismeretesen végzi. Úgy tudjuk, hogy a költségvetés a városházig élet egész vo­nalán jelentékenyen túlszárnyalja a múlt esz­tendei adatokat, úgy hogy a múlt év másfél- milliárdos költségvetéssel szemben a folyó esztendőben a költségvetési előír dny zeit ösz- sze.qe me a focija haladni a hárommilliárd ko­ronát. Mi lesz a világítási oszlopok reklámtáblái­val? Megírta az Uj Budapest, hogy az Általá­nos Hirdetési es Reklámvállalat a Lloyd Hir­detővállalattal társulva, azzal a kérelemmel fordult a főváros tanácsához, hogy a főváros területén lévő világítási oszlopokat díszes ke­retit hirdetési táblák elhelyezésére vehesse igénybe. A bérlet ügyében elvi határozatot ho­zott a főváros tanácsa, nagyon helyesen vissza­utasítva minden aknamunkát, mely a főváros­nál a kiadott bérleti engedély visszavonása céljából megindult. Az az elv, hogy a dolgot házikezelésben kell megcsinálni, nem állhat meg, mert a fővárosnak, ha már harminc mil­liót be akar fektetni valamibe, ennyibe kerül ugyanis a táblák felszerelése, iskolákra, kór­házakra kell a pénz és nem egy rizikóval járó vállalatra. Értesülésünk szerint a főváros ta­nácsa egyik legközelebbi ülésén újra előveszi az ügyet és most már részleteiben is letár­gyalja hozzájárulván altihoz, hogy a főváros külseje, mint például Frankfurt is, egy kedves és ötletes reklámszolgálattal szépüljön. Városi képtárat alakit a főváros. A főváros még a békeévekben rengeteg muzeális értékű kópec, szobrot és műtárgyat szerzett be, amelyek most el vannak szórva a főváros hivatalaiban, nagyobb­részt a központi városházán, és a közönség szá­mára hozzáférhetetlenek. A szociálpolitikai ügy­osztályban most az a terv merült fel, hogy a hiva­talokból összeszedik a muzeális értékű dolgokat és azokból párisi mintára külön fővárosi képtárat al­kotnak. Ehhez a képtárhoz hozzáveszik a most Bu­dán, a Verpeléti-utcai iskolában elhelyezett Zichy- féle gyűjteményt is és ekkor olyan képtára lesz a fővárosnak, mely méltón sorakozik a Szépművészeti Muzeum mellé. Csupán egy bökkenő van: a helyiség kérdése. A fővárosnak ugyanis nincsen megfelelő épülete, ahol muzeumszerüen lennének a műtárgyak elhelyezhetők. Ezért legújabban az a terv merült fel, hogy a Városligetben emel a főváros a képtár számára megfelelő épületet. A legérdekesebb irodalmi esték egyikét Ígéri a Belvárosi Színház szombati bemutatója, mely a ta­valyi párisi szezonnak klasszikus gyanánt értékelt szenzációját, Obey és Amiéi A mosolygó asszony cimü tragikomédiáját hozza szinre, Németh Juliska, Harsányi, Somiár, Boray, Hahnel, Pappné, Zenta Zelica és Philippi Irén szereplésével. Szinre kerül ezen az estén a hires Evreinov-nak A vig halál cimü zenés játéka is, Lányi Viktor zenéjével és Gel- lért, Bánóczyné, Baróti és Bánki fellépésével. 6/—74-ik előadása lesz a jövő héten a nagysikerű Három a tánc cimü daljátéknak a Királyszinhdzban Most és jövő vasárnap délután János vitézt adják 3 órakor mérsékelt helyárakkal. A púpos Boldizsár bemutatója. A Magyar Színház idei évadja a legtisztább irodalom jegyében indul meg. Első darabjának, a A púpos Boldizsár cimü legendának szerzője Tímár J. Mihály teljesen uj ember a színpadon, aki abban az* életkorban mutat­kozik be, amikor a legtöbb Írónál a művészi célok és a stilus iránya teljesen kikristályosodott. Költői szépségekben gazdag darabját a szinház hozzá méltó keretben adja. A cselekményt végig kisérő és alá­festő zenét a „La maine“ cimü pantomimo világhírű komponistája, Berény Henrik irta és 28 tagból álló zenekar fogja kisérni. A teljesen uj stílust dísz­leteket Básthy István tervezte. A darabot Törzs Jenő rendezi, aki egyúttal a címszerepet is játssza. Kívüle Pécsi Blanka, Vaály Ilona, Simon Marosa, Körmendy, Kabos, Boross és Pártos játsszák a fősze­repeket. A darabhoz teljesen uj kosztümök készülnek. A Vígszínház o heti műsorát a Cserebere előadá­sai iránt mutatkozó rendkívüli érdeklődés miatt ki­vételesen úgy állapították meg, hogy hat este kerül szinre a szenzációs énekes újdonság. Csak péntek este játszák a Kék frakkot. Péntek délután a Diák­életet, vasárnap délután az Ördögöt ismétlik. Három előre eladott táblás ház közönsége tapsolt a Lili bárónő Blaha Lujza-szinházi reprizének. A szellemes és mulatságos szövegkönyv, a szebbnél- szebb zeneszámok, a feltűnést keltő kiállítás, a pom­pás ruhák megérdemelt nagy sikert arattak. A fő­szereplőket: Péchy Erzsit, a Király-szinliáz prima­donnáját, Vigli Mancit, a két bemutatkozó uj tagot, Lászlót és Tamást, Szirmait szűnni nem akaró tap­sokkal jutalmazta a közönség és ének, valamint tánc­számaikat újra és újra ismételtette. Móricz Zsigmond, Szép Ernő, Szenes Béla, Ernőd— Szirmai, Kőváry Gyula, Békeffy és Györgyi—Faragó tréfás jelenetei kerülnek szinre az Andássy-uti Szín­ház szeptember 7-iki szezonnyitó bemutatóján. Külön szenzációi az uj műsornak Németh Juliska Petőfl- dala, Kökény Ilona brilliáns szólói és T. .Forrai Rózsi vendégjátéka az uj Szenes-vig játékban. A műsor fő­erőssége még: Vaszary Piroska, Bánóczyné, Ürmössy Anikó, Gyöngyi Izsó, Gellert, Bársony, Baló, Kabos, Matány stb. kitűnő szerepekben. A csütörtöki bemu­tatóig az 50-ik előadását jubilált Amálka tánt, Ki- rályidill műsort játsszák, mely iránt most is állandó nagy az érdeklődés. Hans Müller Tüzek cimü darabja, melynek leg­utóbb is táblás ház közönsége tapsolt, a héten még szerdán és csütörtökön szerepel a Magyar Szinház műsorán, mindannyiszor a bemutató kitűnő szerep­lőivel. Casanova, A gazdag lány, Kiki. A Belvárosi Szin­ház jövő hetét e három nagysikerű darab előadásai töltik be. Schnitzler Casanováját kedden, csütörtö­kön és szombaton. A gazdag lányt hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap este adják. Most és jövő vasár­nap délután 3 órakor mérsékelt helyárakkal a mulat­ságos Kiki cimü vígjáték kerül szinre. Az Apolló-szinpad előre eladott zsúfolt házai bizo­nyítékai az uj műsor nem közönségesen szenzációs sikerének. Nincs végé-hossza a kacagásnak, tapsnak, amelyek a mondatok közt szakítják félbe a színé­szeket. A változatos műsor a vidámság jegyében fo­lyik le, amelynek szolgálatába olyan népszerű neve­ket állított az Apolló, mint: Szőllősi Kózsi, Haraszti Miéi, Kondor Ibolya, Sándor Anna, Hollós Bora, Posner Magda, Győri Matild, Berky Kató, Faragó Sári, a két vendég: Ujváry Lajos, Radó Sándor és a többiek: Bánóczy Dezső, Kőváry Gyula, Salamon Béla, Herczeg Jenő, Szenes Ernő, Áldori László, Bende László, Barabás Peti. Bliiett, tréfák, operett teszik változatossá a műsort, melyeket kipróbált kabarészerzők írtak: ifj. Békeffy, Kőváry, Szőke Szakáll, Zágon és Losonczy Dezső, a szinház zene­szerző karmestere; egy finom rokoko-maszkajáték, melyet ifj. Radó Antal irt és jobbnál-jobb szólók, melyeket Sándor Anna, Radó Sándor, Szőllősi, Bá­nóczy és Kondor adnak elő. A műsor az uj rendező­nek: dr., Bánóczy Dezsőnek első munkája. KÖZGAZDASÁG Magyar Ruggyantagyár Részvénytársaság. A minap megtartott rendkívüli közgyűlés a részvénytökének 30.000.000 koronáról 60,000.000 koronára való emelését határozta el. A kibocsátásra kerülő rsézvényekből 75.000 daabra 2:1 arányban 200 koronás árfolyamon, melyhez kibocsátási költség fejében 100 K számí­tandó, összesen tehát darabonkint 300 koronáért a régi részvényeseknek elővételi joguk lesz. A további 75.000 részvényből 25.000 darab szabad kézből helyez­tetik el, mig az ezután fenmaradó 50.000 darab egy­előre tárcában marad, hogy különleges okok fen- forgása esetén rendelkezésre álljon. Felelős kiadó és laptulajdonos: Dr. DOBY ANDOR. Társszerkesztő: FABRITZKY ANTAL. Pallas r.-t. nyomdája, Budapesten. — Telefon: 5—67. Felelős vezető: Tiringer Károly műszaki igazgató. NEMZETI R09AL ORFEUM KS Minden este fél 8 órakor a nagyszabású szeptemberi varietémiisor <’1 Hagyat tusi felléptével Aranymadár nagysik. operettje Fővárosi Naponta este 728 órakor’ ^IDVIIC csütörtökön, szombaton délután 4 órakor ILLENEB állatszeliditő ^ Városliget 6 oroszlán, 2 tigris. 8 medve ezenkívül az Telefonszám: 55-55 uj szeptemberi műsor* TELEFON: TAD ADIM BUDAPEST. Vili. JÓZSEF 21-16. § AADAAKIIT RÁKÓCZI-UT 63. A KIVÁLÓ SZEPTEMBERI MŰSOR : 2 SEIFFERT, a kontinens legjobb táncosai. EDDY és HEDDY skandináv táncduett. NAGY ANNUS és TAMÁS BENŐ chaplin-táncparódiák és a többi elsőrangú kísérő műsor. Kitűnő meleg konyha. Kezdete 1/a10 órakor. Budapest székesfőváros Ásványviz-üzeme I., Gellért-rakpart 1. Telefon : József 112—59. A székesfőváros saját kezelésében : „HARMATVIZ“ Törvényesen védve. A llthiumos „Hungária- forrás“ szénsavval telített ásványvize. SCHMIDT-NÉP ÁRÉN A (Volt Barokaldi) a Városligetben. Naponta díszelőadások délután 3 órától. „JUSTROM“ izzólámpa a legjobb. Gyártja: Dr. JUST-íéle izzólámpagyár. Újpest A székesfőváros szállítója. Szeptember hó 21-én nyilik meg az ŐSZI DIVATKIÁLLITÁS a Vigadóban. Rendezi: a Művészeti és Kiállítási r.-t. VI., Vilmos császár-ut 43. Telefon: 115—61. Telefon: 115—61. 14009. 1922. — XII. tan. sz. Versenytárgyalási hirdetés. Budapest Székesfőváros Elektromos Müveinek igazgatósága az I., Budafoki-ut 13527/1, 2, 3 hrszámu telkén levő elektromos kazán- és gépház toldaléképület ács és tetőfedő munkáira és az azokkal kapcsolatos szállítások végrehajtásának vállalatbaadására nyilvános Írásbeli persenytársvalást hirdet. Az alább megjelölt helyen átvehető feltételek értelmében szabályszerűen kiállított Írásbeli ajánlatok magyar nyelven szerkesztve, az egységárak megjelö­lésével (egységáras versenytárgyalás) teendők. Az előirt okmány bélyegekkel ellátott, szabály­szerűen tett és aláirt ajánlatot pecséttel lezárt borifék alatt 1922. évi szeptember lw 15-én (péntek) délelőtt 11 óráig a Budapest székesfőváros tanácsi XII. vilá­gítási és vízvezetéki ügyosztályának kezelő irodájában Eller Károly kezelőfőtiszt ur, vagy helyettese kezéhez (IV., Központi városház, II. emelet 295. ajtószám alatt) kell benyújtani, vagy oly időben postára adni, hogy az ajánlat a jelzett határidőig a tanácsi XII. ügy­osztályba beérkezzék. A fenti munkákra az ajánlati végösszeg után számított 20/o'nílk megfelelő összegű bánatpénz teendő le a vállalati feltételekben körülirt módon. Az előbb megnevezett határidőre beérkezett összes ajánlatok ugyanazon napon d. e. 12 órakor a tanácsi XII. ügyosztályban fognak nyilvánosan felbontatni, amely eljáráson az ajánlattevők, vagy azok igazolt képviselői jelen lehetnek. Az ajánlattevők ajánlataikkal a végleges döntésig, de legfeljebb 14 napig kötelezettségben maradnak. Kizárólag csak olyan ajánlatok vétetnek figye­lembe, melyek a «Külön kikötések» 1. pontjában fog­laltatnak szigorúan megfelelnek. A versenytárgyalási hirdetést, az ajánlati űrlapot, a vállalati feltételeket, az általános és részletes munka- feltételeket, a külön kikötéseket, a szerződés terve­zetet, a költségvetést és a költségvetés függeléket a jelentkező ajánlkozók Reichl Kálmán megbízott épí­tésznél (IV., Városház-utca 14. V. emelet) hétköznapo­kon délelőtti 9 és 12 óra között 100 korona lefizetése ellenében megszerezhetik. A tervek ugyancsak a fentnovezett megbízott építésznek irodájában tekinthetők meg, ahol a kivánt műszaki felvilágosítások is megadatnak. Az Elektromos Művek igazgatósága fentartja magának azt a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok között, tekintet nélkül az ajánlott árakra, szabadon választhasson, hogy a munkát, vagy szállítást az ajánlattevők között tetszése szerint megoszthassa, vagy amennyiben a versenytárgyalás eredményét kielégítő­nek nem találná, újabb nyilvános, vagy korlátolt versenytárgyalást tarthasson, esetleg a munkák válla­latba adása tekintetében másként is intézkedhessél -illetve a vállalatbaadástúl teljesen eltekinthessen. Tekintettel arra a rendkívül fontos közérdekre, amely a tervezett építkezés mielőbbi létesítéséhez fűződik, az Elektromos Müvek igazgatósága kijelenti, hogy a munkák végérvényes odaítélése iránt hozandó határozatai ellen jogorvoslat csakis birtokon kivül vehető igénybe. Budapest, 1922. évi augusztus hó 18-án. Budapest Székesfőváros Elektromos Íréi Igazgatósága.

Next

/
Oldalképek
Tartalom