Uj Budapest, 1922 (2. évfolyam, 1-41. szám)
1922-04-05 / 14. szám
1922 április S UJ BUDAPEST 3 A lipcsei vásárról Irta: BUCSÁNSZKY BERTALAN dr., főv. főjegyző A wieui. ;i budapesti és gaáei vásárok után méltán izgatott annak lehetősége, hogy megláthatom a már ifjú koromban sokat hallott, sőt tanult lipcsei vásárt. Érthető örömmel vettem ci megbízást és a nagy feladatot, hogy ki- menve a lipcsei vásárra a főváros anyagszertári főnökével oly dolgokat vásároljak a főváros részére, ha lehet, amelyek ebben az iparilag még fejletlen és különösen most megcsonkított kicsiny országban, a mi szép Magyarországunkban, nem állíttatnak elő és különös tekintettel más valuták magassága mellett a márka alacsony árfolyamára, előnyösen szerezhetők meg s egyben összehasonlító tanulmányt végezzek minőség és ár tekintetében mindazokról a cikkekről, amelyeket a főváros nagy közigazgatási apparátusa igényel, de egyébként a helybeli piacon gyárakból és nagy vállalatoktól szerezte be. Drezdából, a gyönyörű szép német városból a délutáni gyorsvonattal elindulva, 2X> órai ut után zsúfolt kocsiban, de mégis kellemes utazás után mind nagyobb izgalommal vártam a megérkezést és nein hiába, mert a látottak Drezdától—Lipcséig erősen lekötötték figyelmemet és bámulatba ejtettek. A vonatok sokasága, az óriási vaggonparkok, az egymás mellett sorakozó gyártelepek sejtetni engedték, hogy mit látunk majd Lipcsében. Lipcsébe érkezve, a híréből ismert s Európában páratlan nagyarányú és építészetileg tökéletes pályaudvarra jutva, amelynek arányai a hat hatalmas boltívvel, sínpáréinak a sokaságával elkápráztattak s azután irigységet kelteitek bennem. Vájjon mikor lesz nekünk, szegény magyaroknak, ehhez hasonló pályaudvarunk1!! A pályaudvar rendezetsége mellett könnyű volt a iájjékozódás, hamarosan kiérve a pályaudvarról, annak főfrontja előtt az autók és drosclikek sokasága, úgyszintén a villamos kocsik tömegei csakhamar elszállították az egymást kövem vonatokon érkező^d^ft^öelegeket, amelyek világ I^^^^^Kösszreglet iparosok kereske^^^^^M|et lak. a. hangos beszédükből s feleségéből ismerhettünk fel. A rosok és kereskedők is szép száimnál^^l^WK képviselve. Másnap volt a vásár hivatalos megnyitása, mely vásár központja a szép város kereskedelmi gócpontjában, a hatalmas áruházak százaiban volt elrendezve, 5—6 emeletes gyönyörű árupalotákban. A Peter-Strasse és az azzal párhuzamosan haladó utakon épült áruházak kifüggesztett ezernyi és ezernyi reklámtáblák foglalták magukban a német ipar. nagyszerű gyártmányait és várták a vásárra éhes külföldi nagykereskedő cégek ‘megszámlálhatatlan képviselőit. Az utakon és az áruházakban ember-ember hátán -gomolygoit, beláthatatlan sokaságban, a felvonuló óriási mozgó reklámok között, egy-egy áruházban 5—G lift, 10—20 —30-as csoportokban szállította fel az enibei'e- ket az egyes áruházak hatodik emeletére és nem ritkán még két emeletnyi mélységben a souterrain helyiségekbe. Az áruk nagy mennyisége mellett csodálatos német rendszeretettel volt megszervezve azok szakszerű elhelyezése és a zsúfoltság mellett azok hozzáférhetősége, úgy, hogy mindenkinek, aki egy-egy áruházba betévedt, mindazt látnia kellett, ami ott elhelyezett árut és a rokonszakmát képviselte. A nagy vásárlást megken nyitotté az üzletek gyors lebonyolítása, amit igazolt az a körülmény, hogy a vásár második napján a textilén bőráru, különösen ezek tömegcikkei már elkeltek. Süni egymásutánban lehetett már ekkor látni a felírásokat: „Ausverkauft.“ Az egyik legnagyobb töltőtoll-gyárosnál épen egy japán kereskedő 15.000 töltőtollra adott megrendelést, s ennek megfelelő arányban rendeltek más idegen kereskedők is. A legkevésbbé hallatszott a hullámzó embertömeg között a francia szó, pedig a franciák is eljöttek, ha egyébből nem, — kíváncsiságból — megtekinteni a vásárt s arcukon látszott a csalódás, hogy az általuk tönkretenni szándékolt német ipar nem remélt szépet és meny- nyiséget produkált. Arckifejezésiikről leolvasható volt, hogy belátták, miszerint ezt a-_ német népet tönkretenni nem lehet, a csapások, amelyek o népet érték, csak még nagyobb szorgalomra és kitartásra késztetik, ami kifejezésre jutott már a város külső képén is, uj gyártelepek és hatalmas lakóházak sürü és szorgos építéséből. , A. helyszűke kényszerit arra, hogy rövidre fogjam és majdan részleteikben ismertessem annak a sok-sok benyomásnak a leirását, amit 5 napi ott tartózkodás alatt szereztem, és amely benyomások mind a jelen voltakban végeredményben azt a meggyőződést válthatták ki, hogy a német nép az óriási veszteség és a nagy összeomlás után nemzete jövőjéért és boldogulásáért dolgozva, még nagyobb és hatalmasabb lesz, mint valaha! Vajha, min.den magyar megláthatta volna a lipcsei vásárt és okulhatna belőle! ~ 'tér-*. » 9 ® ® A polgármester nagy beszéde volt a költségvetési vita egyik legérdekesebb eseménye. Nagy koncepciója tudással, keresztény. és magyar érzéssel, igazi hévvel verte vissza a polgármester azokat a támadásokat, amelyeket a' vita során az ellenzéki városatyák a főváros háztartása ellen intéztek. Ehelyütt a beszédnek egy érdekes. megállapítását akarjuk feleleveníteni: a polgármester beszédének azt a részét, mely az egykorú közgyűlési naplók alapján dokumentálta, hogy akkor is sok volt a panasz a főváros közigazgatása ellen, mikor még az ellenzéki urak tartották kezükben a kormánypálcát, de csudálatosképen ezek a panaszok nagy hasonlóságot mutattak a maiakkal. Az egyik városatyának az iskolakerülők nagy száma, miatt voltak aggályai, a másiknak a poros utca nem tetszett, a harmadik azért panaszkodott, hogy a A szerbek első nyomai, Pesten és Budán tehát ide visznek vissza, még a török hódoltság félholdas idejébe. A félhold elől ugyanis e két város régi, jobbmódu lakossága, a magyar és német, részint önszántából ki- tekarodoti, részint elhullott a török áradat elleni védekezésben. Helyüket más népek fiai foglalták el, akiket a török sereg uszály gyanánt hordott magával dél felől. Akik szépen megvárták, inig a törökök elintézték a hódítás veszedelmesebb részét, s aztán szépen beültek az elfoglalt városok házaiba és magisztrátusaiba. Pesten és Budán igy a török katonacsaládokon kívül a következő fajták telepedtek le: görögök, szerbek, zsidók, örmények, cigányok. Köztük a cigányokról kétségtelen, hogy akkor is a városvégi bohémek szerepét töltötték be. A zsidók — ez szintén kétségtelen -— a pénz körül foglalatoskodtak. A Verbőczy-utcában például kifejlett börzéjük volt. A görögök ugyancsak kereskedtek, a szerbek pedig agrárius tevékenységgel töltötték ki idejüket. Kertet, szőlőt és egyebet müveitek Tabánban, Kőbányán. A szerbek, vagyis rácok tabáni szereplése azonban a XVIII. század végén már egészen legyengül. Egyre- másra elvesztik kisebb-nagvobb földecskéiket és házaikat, szemben az idetelepedő takarékosabb és szivósabb svábokkal. Pesten már sokkal tovább megmaradnak, élénk és szimpatikus viszonyt folytatva a pesti polgárokkal, de egyébként bizonyos zárt társaságot képezve. Mert ma is laknak ugyan Budapesten szerbek s főiskolai internátu- sokban, a Tliökölyánumban egész kolónia van délvidéki, temesi, bánáti szerb családok fiaiból, de ezenkívül, ahány szerb van itt, annyifelé él. Legföljebb va- sárnaponkint találkoznak össze templomukban. Még a múlt század közepén is azonban, ez egészen másként volt. Virágzó szerb élet folyt a Belvárosban, ahol nem egy utcának szinte összes telektulajdonosa szerb volt. Egy német statisztikus, Schwartner nevű, a múlt század elején még hétszáz szerbet számol itt össze, mint állandó pesti lakost. Telkek és házak pedig, nagyrészt a következő utcákban voltak a kezükön: a Bástya- utcában, ahol közvetlenül a török hódoltság után nyolcvan százalékot tett ki a szerb telkek száma, aztán a Veres Pál-né-utcában, a Lipót-ulcában (ma Váci-utca), a Molnár-, valamint a Pálos- (ma Szerb-) utcákban. Egész kis szerb Pest alakult itt, amelynek pezsgő társadalmi élete volt s amely, ellentétben például a görögökkel, bizonyos féltékenységgel, éber módon őrizte a maga nemzetisgi jellegét. Volt egy kulturegyésüleiük, a „Malica Srbska“, amely később Újvidékre került s ma is ott van, a régi vigadóban pedig minden évben nevezetes vigadások voltak a „Rác bálok“. Ez a szerbség azért korántsem jelentett itt egy ellenséges szigetet. A hires Vitkovics-ház például, amely a régi Zöldfa-utcában, a Nőképző-Egyesület mai tanitó-intézetének helyén állott, a múlt század harmincas-negyvenes éveiben valósággal magyar irodalmi szalon szerepét vitte. Minderre, a pesti rácok életére, ma már jóformán csak a templom emlékeztet a Veres Pálné-utcában, amelynek falán szerb fölirásu tábla jelzi, hogy meddig ért az árvíz 1838-ban. A templom udvarának mélyén régi famíliák csontjai porlanak. Az udvar ugyanis a jómódú belvárosi rácok temetője volt. Mint ahogy ezt az ittheverő repedt márványok, cirillbetüs sírkövek mutatják, amelyek közt nem egy másfélszáz évnél is idősebb. Maga a templom mai formájában 1754-ben épült, helyén azonban már régebben, följegyzések szerint már 1695-ben is, templom állt. E templom, amely a környék feltöltése folytán ugyancsak mélyre süppedt, barokk kapujával és tornyával fölötte szép építmény. hivatalokba későn járnak be a tisztviselők, inig a negyedik a vásárcsarnokban követelt uj rendet, nem beszélve azokról a dörgedelmes szónoklatokról, melyek a viz vagy a vVlamosjegy árának drágulását akarták olcsó népszerűségi szólamokkal megakadó lyozni. A panaszok nem újak, de nem újak a panasz- kodók sem, a különbség csupán az, hogy a sok régi hibái a városháza uj uralmának számlájára akarja imi az élelmes ellenzék. A polgármester fejére olvasta a baloldalnak a régi panaszokat és mintha a baloldalon ütő urak kissé elszégyelték volna magukat. Talán arra gondoltak, hogy milyen könnyű lett volna akkor a béke boldog éveiben segíteni a sok mizérián, különösen ha előre tudták volna, hogy a végzet mit tartogat szegény Budapest számára . . . Megint politikát akart bevinni egy indítványt a Fővárosi Alkui mázolták Nemzeti Szövetségébe. Az indítvánnyal, mely a fővárosi, alkalmazottaknak politikai, pariba leendő tömörítését cé’ozta, egyáltalában, nem értünk egyet és nagyon helyesnek tartjuk Gárdonyi Albert főtitkár javaslatát, hogy a máris túltengő politikai párt- alakulásokkal szemben emelje, fel a Szövetség intő szavát olyan értelemben, hogy minden nemzeti energiát az ország gazdasági bajainak orvoslására fordítsanak. Úgy látszik a fővárosi tisztviselők végre és-.zrelértek és nem adják oda magukat azoknak a konjunktúra-lovagoknak, —• nem a mostani indítvány-tevőről van természetesen szó — akik a városi alkalmazottak különböző elnevezésű tömörüléseiben csak az egyéni, érvényesülés lehetőségét keresték és azt nézték, hogy a tisztség, amelyet különböző elnevezésű egyesülések vezetésében elfogadni kegyeskedtek, megfelelő ugródé, szka-e. saját legbecsesebb énjük számára. Am ugyanezek az urak voltak azok, akik akár azért, mert a céljuk sikerült és a fővárosi tisztviselők hátán magasabb pozícióba ugorhaltak, akár azért, meri még a fővárosi alkalmazottak társasági életében vitt vezetőszerep sem tudta őket a hivatali ranglétrán előretolni, máról-holnapra félre- dllottak, vajmi keveset törődve azzal, hogy utánuk az özönvíz következik-e. A városi alkalmazottaknak semmi közük sem szabad hogy legyen a politikához és ne gyengítsék az ő gazdasági bázisukat azzal, hogy politikai orientációkat keresnek. Ha. a VAOSz annak idején azt vallotta volna, amit most a FANSz választmánya tett egyhangúlag magáévá, sok minden máskép történt volna . . . Nincs igaza a vágóhídi bizottságnak, mikor a hál Oinsz.ázlizezer- koronüs ajánlattevő kedvéért mellőzte a régi bérlőt, aki tizenhárom évig becsülettel és tisztességgel vezette a vágóhídi vendéglőt. Még ha nem is lebegne szemünk előtt a tavalyi Vigadó-bérlet szégyenletes példája, mikor is a, pályázó veszni hagyta a kauciót, csakhogy meneküljön az árverés lázában fe1 hajtott súlyos feltételekből, akkor is fel kellene emelni tiltakozó szavunkat az ellen a, konjunktura-láz ellen, mely a város jövedelmét a kisbérietek béreinek tul- csigázásával akarja, elérhetetlen magasságokba fokozni. Mi eddig azon a véleményen voltunk, hogy a városnak igazán nem az a fontos, hogy öt-, tiz- vagy százezer koronával nagyobb bérösszeget ajánljon valaki, hanem az, hogy tisztes és a maga becsületére adó bérlőre tegyen szert, aki nem hoz szégyent a házigazdája fejére. Most látjuk azonban, hogy évtizedes gondos és derék munka vajmi keveset ér azok szemében, akik a városi bérleteket, intézik, mert jöhet valaki, uki a beteg korona további esésére spekulálva többet ígér és a főváros a konjunkturás jövevény kedvéért máról-holnapra, hajlandó megválni attól, aki a viszonyok va’ő ismeretében ajánlata megtételénél nem spekulált arra, hogy ötszáz koronáért fogja mérhetni a borjupörköltet Ennek u milreiszi őrületnek élénk példája, a vágóhídi vendéglő bérlete, amelynél a vágóhídi bizottság is beleesett annak a hideg mérlegelésébe, hogy ki ad többet érte és nem törődött azzal, hogy a százezreket, amiket megajánl a bérlő, meg is akarja keresni, még pedig a fentemlitett. borjupörköltökből. Hisszük, hogy a pénzügyi bizottság és a közgyűlés több belátással és melegebb szívvel fogja, nézni az. ügyet és a főváros egy évtized, óta bevált bérlőjét nem, engedi máról-holnapra kitenni az utcára . . .
