Uj Budapest, 1922 (2. évfolyam, 1-41. szám)

1922-02-22 / 8. szám

4 TU BUDAPEST 1922 február» 22 volna a viz kivitelére gondolni, bár annak minősége a megejtett próbák szerint oly jó, bogy szénsavas- telités nélkül is hónapokig- eláll, tehát ebből a szem­pontból is igen alkalmas a kivitelre. A tárgyhoz még Wolff Károly dr. bizottsági tag szólott hozzá, aki hangsúlyozta annak fontosságát, kog-y a fürdőváros kérdése a főváros vezetőségének kezében maradjon; ezért a fürdőváros további alakitása és fejlesztése, valamint a fejlődési lehetőségek szempontjából aggályosnak tartaná az ásványviz-üzem bérbe adását. Fontosnak tartja az ásványvíz-üzemnek liázi- kezelésben való megtartását m,ár az egészségesebb áralakulások szempontjából is, mert attól tart, hogy amennyiben az üzem bérbe- adatnék, ug'y a konkurrencia tetszése szerinti árakat szabhatna és a mai árakkal szemben össze nem hasonlítható áraikon hozná forgalomba iidijtővizét. Meg van egyébként arról győződve, hogy célszerű üzemvitel mellett a székesfőváros győztesen fog ki­kerülni a versenyből. Azt azonban a maga részéről is kívánatosnak tartja, a Hungária forrásnak köz­kincset képező vize a szegényebb közönség részére ingyen álljon rendelkezésére és ezért azt javasolja,' hogy erre a célra a viz külön csapon vezettesen el. Súlyt helyez azonban arra, hogy ehhez a csaphoz se férhessen idegen, nehogy ezen antihigiénikus rend­szer mellett á közönség fertőzés veszélyének legyen kitéve. A bizottság mindezek után az ásványviz-üzem költségvetését tudomásul vette azzal a módosítással, hogy egyrészről a mérlegbe a haszonbér tételek be- állitandók, másrészről pedig a forrásnál a viz el­vezetésével külön csap szereltessék fel oly célból, hogy a szegényebb közönség minden formaság mel­lőzésével ingyen hozzá juthasson a Hungária vizhez. HÍREK • • « A Községi Párt nagygyűlése a Józsefváros­ban. Egyes lapokban azt olvassuk, hogy a Keresztény Községi Párt kerületi nagygyiiléi- seinek sorozata megszakadt, miivel „az .erzsébet­városi és terézvárosi nagygyűlések sikertele­nek voltak“. Ennek az együgyű híresztelésnek legélénkebb cáfolata, hogy a főváros leg­nagyobb kerületében, a Józsefvárosban már­cius hó 12-én nagygyűlést rendez a Keresztény Községi Párt. A nagygyűlés színhelye a régi képviselőház, amely minden bizonnyal zsúfo­lásig telik meg érdeklődőkkel. A józsefvárosi nagygyűlésen az eddigi megállapodások sze­rint Wolff Károly dr., Csilléry András dr. és Ereky Károly lesznek a szónokok. Miért késnek a tanügyi választások? A főváros közoktatásügyi ügyosztálya már a 407 tanügyi állásra való pályázat kiirása alkalmával úgy igye­kezett, hogy legkésőbb január folyamán megejtlietők legyenek a választások is. A választások terminusa azonban több lalkalommal kitolódott és még ina sem ejtették meg azokat. Egyes lapokban olyan hí­resztelések láttak napvilágot, mintha a választások többszörös elhalasztásának az lenne az oka, hogy a megválasztandók személyében nem. tudna meg­egyezni a tanács és a közoktatásügyi bizottság. Illetékes helyről szerzett értesülésünk szerint ezek­ből a hirekből egyetlen szó sem igaz, mert a vá­lasztások késlekedésének egyszerű nyomdatechnikai okai vannak. A helyzet ugyanis az, hogy a nagy­számú pályázóra való tekintettel Zilahi Kisss Jenő dr. tanácsnok úgy intézkedett, hogy az összes pá­lyázók rangsorát, úgy amint az a közigazgatási vá­lasztásoknál évtizedek óta szokásban van, ki kell nyomatni, mert csak a kinyomtatott és betűrendes névmutatóval ellátott névjegyzék biztosítja azt az áttekinthetőséget, amelyre a pályázatok lelkiisme­retes elbírálásánál úgy a közoktatásügyi bizottság­nak, mint a tanácsnak szüksége van. Ez a 4000 ne­vet és személyi adatot tartalmazó rangsor, melynek Elnyomatása több mint hat hetet vett igénybe, csak most készült cl és igy semmi akadálya sincs ni ár u választások megtartásának. A tanügyi választások­kal különben a tanács csütörtöki ülése fog foglal­kozni, mely alkalommal azokat a szempontokat ha­tározza meg a főváros tanácsa, amelyeket a jelölé­seknél az ügyosztálynak követnie kell. A közokta­tásügyi bizottság albizottsága és maga a közoktatás- ügyi ügyosztály azután a jövő héten foglalkoznak érdemlegesen a jelölésekkel, úgy hogy a választáso­kat megejtő rendkívüli tanácsülést március első napjaiban meg lehet tartani. Kedvezményes fa a fővárosi alkalmazottaknak. A tanács a közgazdasági ügyosztály előterjesztésére el­határozta, bogy a központi tüzelőszerraktárból a székes­főváros tényleges szolgálatában levő és nyugdíjas sze­mélyzete részére mintegy 300 vagon aprított tűzifát oszt ki. Azok a tényleges szolgálatban levő, illetve nyugdíjas alkalmazottak, akik kedvezményes ellátás szempontjából „Ö“ igényjogosultsággal bírnak 10 q, az „A“ igény- jogosultsággal bírók pedig 5 q aprított tűzifa kiszolgál­tatását kérhetik. A tűzifára befizetések a központi tüzelő­szerraktár városi irodájában (II. udvar, II. pavilion, II. em, 35. sz.) szabályszerűen kiállított s a hivatal- főnökök által, illetve a nyugdíj ásóknál a számvevőség III. ügyosztály által igazolt megrendelő lapok felmutatá­sával a jelentkezés sorrendjében teljesíthetők. A kiszol­gáltatásra kerülő aprított tűzifa ára helyi tüzelőraktár q-ként 175 K. A nyilt fuvarban szállítható 10 q ■ aprított tűzifa fuvarozásának, fel- és lerakásának dija q-ként 23.40 korona, a 10 q-nál kevesebb mennyiségű és csak zsákokban szállítható tűzifa zsákolása, fuvarozása, fel- és lerakása q-ként 33 korona. Ábrányi Emil uj dalművét mutatja be szombaton este a Városi Színház. A bájos egyfelvnnüsos cinn? Ave Mária, melynek ötletes szövegét is a kivála zeneszerző irta, tréfás, értelmes szerelmi történetet hoz. A régi Zeneakadémia' tanterme a szin, mely a szereplők kedves, bohém csapatának újszerű környe­zetet ad. A dallamgazdag szerepeket Aquila-Adler Adelina, Nagy Izabella, Somló, Bársony, Pázmán és Lakatos adja. A bemutatót, melyet Ferenczi Frigyes művészien rendez, a Parasztbecsület előadása előzi meg, melynek az lesz első előadása a Városi Szín­házban. A főszerepeket Vágó Boriska, Csillag Erzsi, Medyeczky Bella, Ocskay1 és Bálint éneklik, vezényli Márkus Dezső, rendezi Rónaszéki Béla. Az Ave Mária után a Törpe gránátost, Szikla Adolf népszerű hallétjét újítják föl Ptasinszky Jozefinánál. A szerző erre az alkalomra két uj számot, egy adagiot és egy tréfás táncot komponált a művésznő számára. Szer­dán, csütörtökön, pénteken és vasárnap este A ham­burgi menyasszony folytatja sikeres sorozatát, a cim- szerépben Petráss Sárival, aki estéről-estére szapo­rítja művészetének rajongóit. Kedden a Tosco kerül színre Walter Rózsival, vasárnap délután Traviata van műsoron Sándor Erzsi kamaraénekesnő, Gábor József és Pusztai Sándor fölléptével, jövő hétfőn a Bohémélet megy Aquila-Adler Adelinával. A Vígszínház e heti műsorát is a Sárga keztyü dominálja, amely mellett két este jut a Csodagyer- mek-nek. Az Osztrigás Mici-t hétfőn játsszák és szom­baton éjjeli előadásul. Vasárnap pedig a Zazá-nak lesz első délutáni előadása. Wagner-matiné lesz Burián Károly kamaraénekes közreműködésével a Városi Színházban jövő vasár­nap, február 26-án délelőtt 11 órakor. Műsoron van a Nürnbergi mesterdalnokok előjátéka, a Grál elbe­szélés Lohengrinből, a Siegfried-Idyll, a tavaszi dal Walkürből és a Tannhäuser-nyitány. Vezényel Áb­rányi Emil. Á Babavásár sikere. Kardos>-Nádor Babavásár cimti operettje, amely csütörtökön a Király Színház­ban rendkívüli sikert aratott, a jövő bét minden estéjén színre kerül a bemutató kitűnő szereposztá­sában. Az érdeklődés a darab iránt olyan rendkívüli, hogy a jegyeket előre viszik el. Jövő vasárnap dél­után Kálmán Imre népszerű operettje, A hollandi menyecske kerül színre mérsékelt hely árakkal. ' Szomory Dezső szenzációs sikerű II. Lajos királya, melynek minden eddigi előadására elővételben kel­tek el az összes jegyek, e héten is négyszer szerepel a Magyar Színház műsorán: ma, csütörtökön, pénte­ken és jövő vasárnap este. A hét többi napján Mol­nár Ferenc .Színház-a kerül színre. Jövő vasárnap délután a Fakir-1 adják 3 órakor, mérsékelt hely­árakkal. A Fi-Fi 100-ik előadása. A Blaha Lujza-Szinházban pénteken, o hó 24-én lesz a szenzációs sikerű Fi-Fi- nek a 100-ik előadása, ezen az előadáson is, amelyhez ez a g-yönyörü zenéjü operett táblás házak során jutott. Honthy Hanna, Kerónyi Gabi, Vaály Ilona, Sarkad!, Galetta, Szirmai és Fiilöp játssza a fősze­repeket. A Fi-Fi az esti előadásokon kívül jövő vasár­nap délután is színre kerül az esti szereposztásban, esti helyárakkal. Két százas jubileum egy héten. Ritka jubileum­ban lesz része e héten a Belvárosi Színházban és nép­szerű szerzőjének. Szenes Bélának, akinek egymás­után két darabja éri meg a 100-ik előadását. A tavalyi szezon nagy sikere A buta ember vasárnap, 26-án este, A gazdag leány pedig, mely úgy ér el a 100-ik előadásához, hogy egyszer sem kellett kinyitni az esti pénztárt, csütörtökön, 23-án kerül színre 100- adszor. A főszerepeket ezúttal is a két vendég: T. Forrai Rózsi és Z. Molnár, továbbá Simonyi Mária, Titkos Ilona, Petbeő, Bóvosy, Somiár, Gárdonyi, Va- szary Piroska, Hahnel Aranka, Wirtli Sári és Nagy Margit játsszák. Vasárnap, 26-án délután A gazdag leány kerül színre rendes esti helyárakkal. Ernőd Tamásé a siker oroszlánrésze az Andrássy- uti Színház kivételes nagysikerű februári műsorában. A Rénaissance-Szinház jövő betét is a szenzációs sikerű vigjáték-sláger, A jó ftu előadásai foglalják le. Minden este, 7 órai kezdettel, Liptai Imre kivé­teles sikerű kacagtató vigjátéka kerül szinro Rajnai grandiózus művészi produkciójával a címszerepben, továbbá Kiss Irén, Z. Molnár vendégjátékával és a főszerepekben Komjáthy Mária, Tóth Böske, Gácb Lilla, Várnai Jenő, Pataki és Péthes pompás alakí­tásaival. A jegyeket egész hétre elővételben váltja meg a közönség. Jövő vasárnap A jó fin sorozatos előadásait A fáim szakítja meg Rajnai. Gáborral a szerepben. KÖZGAZDASÁG e » e Franco-Romana Biztositó Társaság cég alatt uj biztositó társaságot alapított a Magyar-Francia Biz­tosító Társaság 5 millió lei alaptőkével. Ez fogja átvenni a Magyar-Francia egész erdélyi üzletét, még pedig a főügynökségekkel és ügynökségekkel egye­temben. Átveszi az uj társaság az ott működő tiszt­viselői kart is, melynek nyugdíjigényeire a Magyar- Francia legközelebbi közgyűlésén történik majd döntés. A „Hermes“ Magyar Általános Váltóüzlet R.-T. közgyűlése az 1920—21. üzletévre 20 korona osztalékot állapított meg és elhatározta az alaptőke felemelését 10 millióról 50 milliói koronára. Minden régi rész­vényre négy uj vehető át 1921 julius 1-től kezdődő szelvénnyel, darabonkint 400 korona telquel árfolya­mon. Határidő március 3. A Magyar Őstermelő R.-T. Kronberger Lipót udv. tanácsos elnökletével megtartott közgyűlése Elek Gyula vezérigazgató előterjesztésére elhatározta, hogy a 9,470.054.14 korona nyereségből 36 korona = 18% osztalék (tavaly 11% = 22 korona) fizettessék. Az osztalék folyó hó 20-tól kezdve az intézet főpénz­táránál (V., Széchenyi-utca 1.), valamint a Magyar Általános Takarékpénztár R.-T. (V., József-tér 14.) főpénztáránál kerül kifizetésre. A felügyelő bizottság nj tagjául Győry Lóránt ny. minisztert választották meg. ItAKÄCS JÓZSEF tabáni I Törv. bej. cég. + Telefon : 84—42. Állami, középületek és lakások teljes takarítása, padlóbeeresztés, poloskairtás, fertőtlenítés, szőrme- és szőnyeg megóvó, javító és vaacumozó. Bútor beraktározási telepe. -O i Budapest, VI., Horn Ede-u. 12-14. FAUÁDnCI ADBEBBIuI Nagymező-Utca 17 szám. rVWKWVJI I/Krcun Igazgatók: Keleti és Ribner fi POMPÁS UJ FEBRUÁRI MŰSOR -w Kezdete este negyed V8 órakor. TABARIN Rákóczi-út 63. MA LI-MALB HARMAT&B IMRE énekes, táncos tréfája :: és szenzációs táncprodukciók. Müller Testvérek 1 1 Vegyészeti Gyár R.-T. inta, fuss és festékgyártmányai nélkülözhetetlenek. NEMZETI R09AL ORFEUM S&J5J­(ÄE AZ UJ FÉN9ES FEBRUÁRI MŰSOR Budapest székesfőváros Ásványvíz-üzeme I., Gellért-rakpart 1. Telefon : József 112—59. A székesfőváros saját kezelérében : „HARMATVIZ“ Törvényesen védve. A lithiumos „Hungáría- forrás“ szénsavval telített ásványvize. APOLLO-SZÍNPAD "kabaré) Blaha Lujza-tér 2. Telefon: József 13—26 AZ ELIZONDOI LEÁNY Offenbach vig operája. Átdolgozta: Kulinyi Ernő. A VINCELLÉRI ISKOLA SZO.MAHAZL ISTVÁN vigjátéka. Szállási Rózsi, Kondor Ibolya, Boross Géza, Saásdy Alice, Sándor József uj magánszámokkal. Kezdete y28 órakor. — Pénztárnyitás: 11-tűl 1-ig, d. u. 4-töl tí-ig. Felelős kiadó és lap tulajdonos: Dr. DOBY ANDOR. Igazgató: RASSIvÓ OSZKÁR. Pallas részvénytársaság nyomdája. Budapesten Felelős vezető: Tiringer Károly műszaki igazgató.

Next

/
Oldalképek
Tartalom