Uj Budapest, 1922 (2. évfolyam, 1-41. szám)
1922-02-15 / 7. szám
T922 február* IS IIJII UHAPEST 3 ...................................-—.........—— *'7r' sz edelmét látja azokból a számszerű adatokból, melyek a jelenlegi lói tlialoiu mellett napról-napra tárulnak föl akkor, amikor a hivatal ellenőrei a pályaudvarokon és vámvonalakon ellenőrző vizsgálataikat tartják. Az 1921. évben tartott tejrazziák alkalmával összesen 190.957 liter csempész-tejet koboztak cl. amely mennyiségből 159.325 liter tej hamisított, rossz tej volt. Eszerint tehát az óv folyamán elkobzott tejnek 83-5%a volt hamisított és csupán 16-5%-a volt megfelelő jó. Ha már most figyelembe vesszük, hogy a fővárosnak csak öt bejáróját tudják naponként a Tejhivatal ■ellenőrei ellenőrizni, és a többi 30 egynéhány bejáró nincs megfigyelés alatt, akkor elképzelhető, hogy 1921-ben mily horribilis mennyiségű tejet hozhattak be mint szabad forgalmat és mennyi volt abból hamisított. A tejhamisitás mértékét a Vegyészeti Intézet statisztikájából is rikítóan lehet megállapítani, amikor azt látjuk, hogy ia múlt évben vizsgálatra beküldött 5471) tejeset közül 4857 eset volt kifogásolt rosszaiinőségii tej és csak 613 esetre bizonyult az, hogy megfelelő tej. Ebből a néhány sokatmondó adatból is világosan lehet következtetni, hogy- hová vezetne a főváros területén forgalomba került tejnek elvonása a szigora ellenőrzés alól. és örülünk annak, hogy ennek a védelemnek a szükségességét épyen a Keresztény Községi Füri rezére hangoztattja. A menekültek menjenek máshova, ahol könnyebb az elhelyezkedés, könnyebb a megélhetés és enyhébbek a lakásviszonyok. Arra sem pénze, sem kedve nincs a fővárosnak, bogy minden menekült a belvárosban találjon lakást, annál kevésbbé. mert a menekültek elhelyezése áll and feladat és a főváros a maga bokros teendői közölt ez! a kétségenkiviil állami kötelezettséget magára néni vállalhatja. Külön szervet kellene felállítani, amely a menekültek vidékre való szétosztásáról gondoskodik, és Budapestet végre-valahára vissza kell adni a budapestieknek ... A botrány ■mely a középitési bizo!lséig hétfői ülésén lejátszó doll, nem a mi kedvünk szerint való. Mi ■mindig azon a véleményen voltunk, hogy simítani kell az ellentéteket. és akinek valami mondanivalója van, azt nyugodt hangon is elmondhatja és nem szükséges sem közgyűlésen, sem bizottsági ülésen fortissimo beszélni. Még akkor sem, ha igaza van, hát még ha nincs igaza! A legteljesebb objektivitással kell megállapítanunk, hogy Kazan Lászlónak, aki a hétfői bizottsági ülésen súlyos módon támadta meg a. derék és kiváló Fock tanácsnokot, egyáltalában nincs igaza, nem a régi közmondás szerint, hogy aki haragszik, annak soha sincsen igaza, hanem azért, mert Budapest utcáinak széppé tételére ma nagyobb szükség van, mint valaha volt. Most, hogy a háborús pusztítások nyoméin nyolc éve nem tatarozlak Budapest házait, derül ki csak a maga meztelen ridegségében teljes ízléstelensége, ötlettelensége és stilusta- lansága a három- és négyemeletes pesti, bérkaszárnyáknak. Verebély Jenő indítványa tehát, mely az építkezések küszöbén a stilus és művészi érzék szükségét hangoztatta, mindenképen okos és megszívlelni való dolog, és azt nem lehet afajta rabulisztikávai elintézni, hogy most csak az a fontos, hogy építsünk és nem az, hogy hogyan építünk. De bizony fontos az és éppen most a legfontosabb, amikor remény van az építkezés megindítására, már csak azért is, hogy az építészek tudomásul véve a főváros ezen határozatát, már most gondoljanak terveik esztétikai módon való megoldására, amikor nem mondhatják azt, hogy nen< tudtak a főváros szépészeti törekvéseiről, A stílus nemessége volt a régi Pest főerénye, és mi nem végzünk hiábavaló munkát, amikor tárcarovatunkban a régi, Pest-Buda porladozó köveit ismertetjük meg a mai nemzedékkel. Nemes és komoly stílust kérünk Budapest utcáinak, — és a bizottsági ülések felszólalásaira is ... A Colosseum-szinház igazgatója, Sziklai Béla, a főváros közigazgatási bizottságához felébbezett, mivel tulszigoruaknak tartja azokat a rendelkezéseket, amelyeket a városrendezési ügyosztály a színház tűzbiztonsága érdekében előír. Tudni kell, hogy a most magát Colosseum-nak nevező színházat néhai Sziklai Kornél kapta bérbe a fővárostól ezelőtt vagy húsz évvel és fizetett érte a fővárosnak urijog elmén évenként egy kemény aranyat. Csak a legutóbbi időben emelte fel a főváros ezt az igazán nem túlságosan nagy bért évi néhány ezer koronára, azért ilyen csekély összegre, mert a színház igazgatója, művészetet és kultúrát ígért. Abból a, művészetből és kultúrából, melyet ez a Colosseummá avanzsált Kis-Szinkör képvisel a városligeti tó partján, igazán nem kérünk, mert azok a drámás és táncos micsodák amik délutánonként borsos pénzért élvezhetők (már aki által élvezhető) — ebben a műcsarnokban, — nem tévesztendő össze a Műcsarnokhal —- csak Sziklai ur lázálmaiban jelenthetnek művészetet, a valóságban ripacskodásnál alig valamivel több. De amikor Sziklai ur ebből az olcsó igényű, de drága belépti dija művészetből vidáman él, akkor igazán megkövetelheti a főváros egy bérlőjétől, hogy legalább a művészi szempontból rosszul kiszolgált közönség bőrére vigyázzon és a tűzbiztonsági berendezéseit tartsa rendben. Az meg egyenesen felháborító, hogy a főváros egy bérlője az egyik ügyosztály intézkedése ellen még felebbezéseket mer benyújtani és Sziklai ur úgyis mint igazgató, úgyis mint művész megérdemelné, hogy ezen a nyáron mar a Népligetben üthesse fel a sátorfáját a főváros tulajdonát képező épület helyett. Arról meg éppen egyetlen szót sem hallottunk, hogy a Városliget e derék színigazgatója a nyomorakció támogatásánál jelentkezett volna, mint ahogy azt számos más fővárosi bérlő tette a maga szerény adományával. Az igazgató ur nem a nyomorakció pénztáránál, hanem a közigazgatási bizottságnál jelentkezik, nem adománnyal, hanem kérelemmel. Érdemes a feljegyzésre... A főváros külföldi adósságai Miért nem lehetett a külföldi kölcsönöket a mai valutáris értékben felvenni a költség- vetésbe? — A főváros volt az egyetlen törvényhatóság, mely aranykötelezettséget vállalt Jetiinek Henrik lesújtó kritikája a liberális rezsim pénzügyi gazdálkodásáról Az uj költségvetés pénzügyi bizottsági tár- J gyalusa kapcsán a. főváros külföldi adósságaira vonatkozólag kérdést intéztünk Jellinek Henrik udvari tanácsoshoz, a Közúti volt nagyérdemű elnök-igazgatójához, akitől a főváros hitelügyéről, külföldi kölcsöneiről és költségvetéséről a következő nyilatkozatot kaptuk: —<A fővárosnak költségvetése az 1922-i évre az első megbízható alapot nyújtja a gazdasági politikának megítélésére, melyet a főváros uj többsége, a legnagyobb nehézségek közepette, alig egy év leforgása előtt kezdeményezett, — ,A benyomás, amelyre a költségvetés számíthat, kedvező lesz. Elsősorban azért, mert a számcsoportoknak technikai beosztásai lényegesen jobb áttekintést nyújt, mint a korábbi költségvetések. Ezzel a bírálatot .megkönnyíti. Főképen azonban azért, mert sikerült a bevételek és kiadások közölt az egyensúlyt helyreállítani. — Annál örvendetesebb ez a körülmény, mert a költségvetésnek bár futólagos áttekintése meggyőzhet bennünket arról, hogy nem mesterséges csoportosítások, hanem az adó és jövedelmi forrásoknak észszerű, vagy talán inkább azt kell mondanunk: kötelességszerii kihasználása, tették lehetővé ezen kiváló eredménynek felmutatását. — Az egyensúly a főváros költségvetésében nem pusztán azért bir jelentőséggel, mert igazolja a jelenlegi többségnek általában véve helyes irányát, jelentősége abban is nyer kifejezést, hogy ezzel úgyszólván egy átgondolt gazdasági irányzattal helyreállította a fővárosnak hitelét. Mert úgy, amint az állami életben a hitel mérve az állami háztartás egyensúlyának mértékéhez fűződik, úgy fővárosunknál is alapját az igénybeveendő közhiteinek a háztartásnak helyzete, és illúzióktól mentes felfogása a gazdasági problémákról képezi. Amidőn ezen hitelpolitikai mozzanatra reá utalunk, távol van tőlünk még a gondolat is, hogy külföldi hitelforrásokra reflektáljunk. — Mi a fővárosra nézve a legközelebbi évek folyamán egyedül hazai hitelforrásoknak igénybevételét találjuk megengedhetőnek. — S ha nem is tartjuk mértékadónak a mai viszonyok közepette a tőzsdei jegyzéseket, mégis utalhatunk e részben arra a lényeges kiilömbségre, amellyel a fővárosnak koronakötvényei, az államnak háborús kötvényeivel szemben* képezik az ércék forgalomnak tárgyát.- Ebből azt a tanulságot kell levonni, hogy a, főváros gazdasági politikájának keretében elsőrendű figyelembevételt igényelnek. A hitel- kérdésről megemlékezve önkéntelenül felmerül az a kérdés, hogy a főváros által az 1910. és 1916. között felvett külföldi aranyértékre szóló kölcsönöknek tőke- és kamattartozása, az 1922-iki költségvetésben, a jelenlegi váltóárfolyamok szerint átszámítva lett volna felveendő, hogy az ezt reprezentáló több milliárdnyi összeg a rendes kezelési hiány fogalma alá lett-e volna vonandó?. — Ezen kérdésre határozottan tagadólag kell válaszolnom. A főváros külföldi tartozásainak kérdése nem nyerhet rendezést a rendes költségvetésnek keretében. Ezen kölcsönökre nézve a trianoni békeszerződés tartalmaz különleges szabványokat s megállapítja a végső esetre az országnak szavatossági kötelezettségét a kérdésbe jövő összegekre nézve. — Az a körülmény, hogy maga a békeszerződés a tárgyalások útjára tereli a kérdést, kizárja annak lehetőségét, hogy az .a költségvetésben átszámított összegekkel nyerjen felvételt. — Minden ilyen.idő előtti, pozitív alapot nélkülöző átszámítás a fővárosra nézve hátrányokkal lehet egybekötve. Hiszen a tárgyalásoknak során, úgy az összegeknek számszerű leszállítása, különösen pedig a fizetési határidők módosítása, nem áll a lehetőségeknek határain kívül. — A költségvetésnek az az álláspontja, hogy a 11. csoportban a „Hitelügy’1 cime alatt az arany- tartozásokat azoknak pári összegével veszi fel, — helyes. Mert ezen felsorolás által megfelelt ama kötelezettségnek, hogy a főváros hiteleinek minden részét az elszámolásba felemlítette, a,párinak alapul vételével pedig kikerülte azt, hogy tárgyalások eredményének ismerete nélkül, tisztán egyoldalú számítási összegeket állítson be. — Maga a költségvetésnek reálitása ezáltal -a legkisebb mértékben sem szenved, mert a főváros, de az ország közhiteiéinek szempontjából is feltétlenül szükségesnek tartom azt, hogy , a külföldi tartozások rendezésének kérdése külön megállapodás, külön intézkedés és külön elszámolás tárgya maradjon a rendes szükségleteknek megállapítása és fedezésétől. — Hiszen ha a külföldi adósságoknak nagy súlyát vizsgáljuk, akkor azt nem az eredeti összegek nagyságában, hanem a háborús viszonyok következményeiben, a valutaeltolódásokban kell keresnünk. Az arany kötelezettségeknek elvállalása u. i. egyáltalán nem volt szükséges, mert mindazokat az összegeket, amelyeket ily utón szerzett be a főváros, nehézség nélkül az ország belsejében, vagy pedig az akkori politikai és gazdasági viszonyok szerint Ausztriában lettek volna fedezhetők. — A szabadelvű gazdasági /politika a hitel- kérdések terén rövidlátó volt, s nem tartotta szem előtt azt, hogy a nemzeti szempontok is tiltják, külföldi értékviszonyoknak szükség nélkül való kötelező elvállalását. — Különben is a székesfőváros volt az egyedüli törvényhal óság az országban, mely arany- kötelezettségeket vállalt. — Az előbb mondottakban megelégedésünket fejeztük ki a költségvetés iránya, é-s megállapításai felett. Természetesen ez korántsem jelenti azt, hogy minden egyes részletre, nézve merev változatlanságot találnának megengedhetőnek, így példakép utalok a költségvetés VI. csoportjára (284. old.), mely az 1909. közgyűlési határozatokon alapuló lakáspolitika eredményét feltüntetve mutatja, hogy a kölcsönpénzzel fedezett kislakásoknál 7.9 millió korona hiány állott elő. Az akkori politika nem számolt eszközeinek határával s igy a pillanatnyi eredmény kedvéért kompromittálta a jövő alakulatát. De ez a megjegyzésünk nem irányul a jelenlegi vezetés ellen, mely ily rövid idő alatt rendet hozott be a khaotikus viszonyokba s amely megnyugtatja a főváros polgárságát arra nézve, hogy az adóterhek, amelyeket viselnie kell, céirányos és hazafias irányban nyernek felhasználást: irányul ez a megjegyzés az elmúlt, u. n. liberális gazdaságpolitikai irány .ellen, mely a fővárosi polgárságot délibáboknak felmutatásával tartotta jól, s most, amidőn a kiábrándulás bekövetkezett, amidőn a nagy terheket viselni, nélkülözéseket vállalni kell, a kritika,könnyű mesterségét gyakorolják és a főváros bajait a régi szabadelvű kenőcsökkel akarják gyógyítani, de ezek időközben erősen megavasodtak. Budapest a budapestieké mondotta a fővárosi lakásügyi bizottság ülésén igen helyesen Wolff Károly dr., hangoztatván, hogy a lakásügyek intézésében végre uralkodóvá kell tenni azt az irányzatot, amely az autochton budapesti lakosság érdekeit előbbre helyezi a menekültek érdekeinél. A legtávolabbról sem akarjuk megsérteni a végek üldözött magyarját, aki mindenét egy vagonba rakva menekül a cseh, oláh űcugy szerb megszállás borzalmai elöl és az anyaországba jön, hogy itt találja meg további boldogulását. Idáig rendjén van a, dolog, beír számosán vannak azon a véleményen, hogy az ötUnár adottak sokkal nagyobb szolgálatot tesznek a magyarság szent ügyének, mint a repatriálok. Magyarország azonban elég nagy ahhoz, hogy benne másutt is otthonra leljenek a menekültek, 7)iint a fővárosban és sem nemzetgazdasági szempontból, sem a főváros szempontjából egyáltalában nem fontos az, hogy minden menekült Budapesten nyerjen elhelyezési. Igenis, á főváros elsősorban a fővárosi lakosság érdekeinek védelmére hivatott, és amikor a háborút vesztett Magyarország legkínosabb problémájáról, a lakáskérdésről, esik szó, akkor nagyon is jogosult az az álláspont, mély a menekültek fölött előnyt ad a törzsökös budapesti lakosságnak. Ennek a néprétegnek a védelmére a főváros elsősorban kell, hogy szót emeljen
