Uj Budapest, 1921 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1921-04-20 / 15. szám
7921 április 20 UJ BUDAPEST 3 Az Auguszta-barakkok páriái.. • Akik három év óta fabódékban laknak — Menekültek tömegszállásán a Baross- uicai iskolában — Patkányok szaladgálnak a gyerekeken — Tehetetlen a Lakáshivatal Az általános európai lakásmizéria galoppversenyében — mert vágtaszerii iramodásbán szakadt a nyakunk közé — Budapest kenterben az első. Igaz, hogy ennek magyarázatát egyszeriben megadja a szűkre kányaritott demar- káció, de — ha nagyon és őszintén a dolog mélyére nézünk — okolnunk kell az államot és a fővárost is, amelyek az erőszakosan és vivi- szekciós kísérletezéssel megoldásnak vélt modus vivendik legszerencsétlenebb ágához, a provizórikus elhelyezéshez folyamodtak. Lehetetlen ólak és lehetetlen cbódék azok, ahol most a jobb sorsra érdemes csaladok szazai laknak s valóban a nyomor, a tarthatatlanság és a kétségbeesés tizenkettedik órájában alakult meg a közgyűlés által kiküldött Lakásügyi Bizottság. amely a mizériák gyors és gyökeres orvoslását programmjába vette. Ennek a bizottságnak a munkáját óhajtjuk támogatni most, amikor a provizórikus, de immár a harmadik éve még mindig provizórikus elhelyezés legszörnyübb példáit ragadjuk ki az általánosságban is szörnyű provizóriumból, mikor is nem mulasztjuk el, hogy jó előre appelláljunk a főváros es a tehetősebbek áldozat készségére. Mert ha mulasztás volt eddig^ e hontalanná vált véreinkről való megfeledkezés, ezután nemcsak a főváros, de az egész nemzet históriájának szégyenfoltja lesz. A menekültek városa, az Auguszta-telep, amelynek kevés gonddal, de az Országos Lakásépítési Miniszteri Biztosság részéről annál alaposabb takarékossággal „lakhatóvá” átalakított fa házai a magyar türelem és a reménybe vetett hit örök példája lesz, az a metropólisi nagy falak árnyékában didergő koldusnegyed: megásott sírja a benne csiperedő generációnak. A pincézetlen, rövid szállásra sem kívánatos, de állandó lakásra életveszedelmes viskók az angolkór és tuberkulózis melegágyai, télen kiflit hetetlen, nyáron kemence, de már most is fullasztón meleg. Az éjszakák hidege pedig átjár a falon, a napnyugta hirtelen, átmenet nélkül didergésre hűti a lakásokat és a játékban vagy falak között fölhevült gyereknép rakásra betegedik. Alkalmunk nyílott beszélni a telep vezetőjével, Márky István nyugalmazott ezredessel, aki a következőket mondotta munkatársunknak: — Igaz, hogy a telep semmiféleképpen sem az, amelyet vártunk, mikor menekülni voltunk kénytelen, vagy mikor a magyarságunk volt erősebb a kényelemszeretetnél és önként vállaltuk a hontalanságot, de a lakások siralmas állapota mellett is szívesen várnánk, ha egyrészt gyermekeink egészsége nem aggasztana, másrészt, ha csak halavány reményét is látnok illő elhelyezésünk komoly szándékának. Ki kell jelentenem azonban, hogy eddig sem az állam, sem a főváros részéről nem láttunk lépést abban az irányban, hogy a három év óta fabódékban nyomorgók lakáskérdését gyökeresen és radikálisan megoldják. Fájdalommal kell kijelentenem azt is, hogy ügyünk és panaszaink fölkarolásában a sajtó úgyszólván semmit sem tett, illetőleg tett akkor, amikor panaszaink nyilvánosság elé való tárása elől — nem tudom, mi oknál fogva — mereven elzárkózott. Úgyszintén itt kell megemlékeznem a lakáshivatalról, mint amelyik sérelmeink fölhalmozásában első helyen áll, mert amilyen ügybuzgalommal és megértéssel karolta fel a menekültek ügyét azelőtt, most, körülbelül harmadfél hónapja, •egyenesen elkeserítő és megmagyarázhatatlan metódust folytat. —- Szükség esetén pontos adatokkal szolgálhatok olyan esetekről, amikor a lakáshivatal a honvédelmi minisztérium részéről kifejezetten és kizárólag vagonlakó menekültek számára átengedett barakktáborba Pestről kilakoltatott családokat telepitett be, akik azonban ma sem költöztek ide. „Disznóólban nem lakunk”, mondják és -— ebből látható a mi végső nyomorúságunk igazi ábrázata — ezekért az üres „disznóólakért” térdenállva könyörögnek előttem a teljesen hajlék nélkül maradt menekültek százai. -Én azonban, jóllehet a telep vezetője vagyok, az üres lakásokat nem utalhatom ki, mert azok fölött a lakáshivatal rendelkezik. — Ismerek egy Kiss neveztü menekült hivatalnokot, aki a Pannonia-u teában hattagú családjával istállószerü, dohos odúban lakik és apró gyermekein patkányok szaladgálnak. Ismerek számos, gyermekes családot, akik heteken át az utcán ténferegtek és a telepen tömegesen tudok mutatni olyanokat, akik a lakók könyőrületéből, azokkal közösen, összezsúfolva laknak. Ezzel szemben tessék végigjárni a telepet és megszámolni a lakáshivatal, különösen és nevezetesen Bottlik biró kiutalásai folytán üresen álló, nekünk lakásokat, a pesti kilakol- latottak szerint „disznóólakat”... ... És elindultunk a faviskók szomorú során. A sugaras küszöbök melegén sápadt, penészes gyerekek, egy kemény feladatra hivatott generáció reményroncsai táplálták a napon didergő lelkűket. Egyik sarkon a Nemere sóhajtozott, másikon a selmeci Szitnya: réveteg szemű, félős -asszonyok jártak-keltek döbbenetes, fásult nyugalommal. A nap forróságán gőzölt a kátránypapiros tető, fullasztó, nehéz aszfaltfüst feküdt a tüdőre, a szél hordta a pori, a szemetet, a papirt, a fertőző veszedelem valóságos számumja volt. Öntözni nem lehet. A telep egyetlen makadam útja mellett jobbra és balra nyíló sikátorok homokján tengelyig sülyedne a kerék, a söprés kárbaveszett munka és ha. tisztán tartja is kiki a maga „portáját”, a szél az igyekezetbe belekontárkodik. Van ugyan a telepen tiz cementből épült szemetesláda, amelyből időről-időre elfuvarozzák a házi hulladékot, de ez inkább a higiéna potemkineskedése, mint komoly valóság. Hogy a menekültek elhelyezéséről a Lakásügyi Bizottság teljes képet nyerjen, hogy az emberi nyomorúságnak ebből a vétkes provizóriumából ki ne maradjon az eddig csak gorkiji fantáziában ismert azilium, ki kell terjeszkednünk pár szóval a Baross-ulcoi és a Wesselényiit teái iskolák tömeglakásaira is. Láttunk iskolatermet, amelyben hat család harminc tagjának fiziológiája folyik. Köröskörül a fölsorakozott vaságyak, egy-két szánalmas bútordarab, a középen asztal, ahol a gázkarról levezetett cső resóján főznek. Itt mosnak, itt vasalnak, itt esznek, itt történik minden. Nincs egy függöny, nincs egy spanyolfal, nappal és éjjel hat család életének legintimebb mozzanatai nyilvánosan peregnek le... Gyerekek is vannak... És illetékes helyen nyert információnk szerint ennek a kényszerű, de hallatlan immoralításnak már is sok erkölcsi áldozata van. Csodái Hiszen minden bűnözés impulzusa az alkalom és a környezet, már pedig van-e, lehet-e ennél elképzelhető kövérebb talaj az erkölcs vígan fölburjánzó fattyúhajtásaira1? Pedig a legjobb esetben is egy szobát két családnak kell megosztani. Itt már papirosfalakkal elhatárolt otthonokat láttunk, idevándorolt, szomorú, öreg bútorokat, amelyekből keserűn pityergett a boldogabb idő ... Úgy a telep, mint a tömegszállások lakás- viszonyainak teljesen objektív meghatározása: abszurdum. Abszurdum, hogy testi és lelki lassú halódásra legyen kárhoztatva a magyarságáért, a becsületéért kiüldözött, abszurdum, hogy ez a provizórium már három -éve tart, abszurdum, hogy Budapest népe és hatósága ezeket a mélységes konzekvenciákat keserűn elhallgató, tűrő magyarokat ellenségévé tegye, mert ha Budapest valóban az ország szive: ennek a szívnek meg kell dobbanni és legyőzni az anyagiság kalkulusai fölött töprengő agyat. Tessék építeni! Olcsóbb lett a fa és a szén 200 korona egy mázsa importfa, felére esett a porosz szén ára — A főváros gondoskodik a téli tüzelőanyagról Most, hogy melegebbek a napok, természetesen kevesebb tüzelő kell, és a jól ismert „pincések“ — akik alatt a nem a legjobb hírnévnek örvendő fa- és szénkiskereskedők értendők — busán és dolog nélkül álldogálnak boltjuk előtt a tavaszi napsütésben. Nincs vevő ! Nem lehet csalni a mérlegelésnél, nem lehet háromszáz koronát követelni egy zsák szénért és kétszázat egy zsák fáért. A raktáron levő tüzelőanyag nem drágul napról-napra, sőt — a Hegedűs-szimfóniák hallatára — esnek az árak. — Nincs vevő, uram ! Nincs vevő ! — panaszkodott rendes pincésem, egy vércseképp fiatalember. Pedig úgy zuhannak az árak, hogy — szinte hallani. .. ... Hát az árak csakugyan zuhannak. Érdeklődésünkre kijelentették az illetékes ügyosztályon, hogy az importtá ára vagononként 3400 szokolról 2700-ra esett, és ami még fontosabb, nemcsak a fa lett olcsóbb, hanem a szokol is. De még igy sem vásárolja senki, holott a 215 koronás kicsinybeni maximális árat sem tartják be. Az újságok tele vannak 200 koronás fa-ajánlatokkal, de a közönség nem vásárol, azt várván, hogy még olcsóbb lesz a fa. Valutánk javulása a külföldi szén árának csökkenésében is kifejezésre jutóit. A porosz szén ára 680 koronáról éppen a felére, 340-re esett, ennyiért kapható a kereskedőnél, de nem igen vásárolják, a szenesek nagy kárára, mert a raktáron levő szenüket állandóan dézsmálják. A magyar szén árában még nem állott be árcsökkenés, sőt itt a munkabérek és a vasúti díjszabás emelkedése folytán további áremelkedésre van kilátás. Ilyen körülmények között a főváros téli tüzelőszer szükségletéről nem lehet gondoskodni, mert a főváros nem veszíthet milliókat, ha most fát vagy szenet raktároz el magának. A városházán úgy tervezik, hogy julius elején indítják meg a tüzelőbeszerzési akciót, amikorra remélhetőleg még olcsóbb lesz a fa és a szén, és az árak stabilizálódnak. TiíSXCEK A főváros adópolitikája ellen napról-napra hangosabbak a panaszok, Gyű- léseznek az egyesületek, szónokolnak a szónokok, és panaszos beadványok tömege özönli el a fővárost és a kormányt egyaránt. Természetes, hogy gyengébb és erősebb célzások olvashatók a régi szép időkre, amikor a Bárczy-féle boldog kor- szakban enyhébben kezelték azi adósrófot. Az urak elfelejtik, hogy a régi demokrata vircsaft a Fenn az ernyő, nincsen kas ideje volt. amikor igaz, hagy kevesebb és kisebb volt az adó, de viszont több és gyakoribb volt az adósságcsinálás. A háboríts viszontagságokon kivid éppen a régi adósságok az okai annak, hogy most több adéibevélelre van szükség, mintha ezek a régi adósságok nem lennének. A mai rendszer a súlyosabb adókat, de kevesebb könnyelműséget is jelenti, és ha egyelőre népszerűtlenek is az uj adók és az uj adók tervezői, vigasztalhat mindenkit az a tudat, hogy legaléibb azt adósságok nem nőnek, amit igazán nem lehelne elmondani, ha még most is Bárczy István lenne Budapest polgármestere... Eső után sóhajtozott az elmúlt héten egész Budapest, — az emberek a kávéházban a délutáni fekete mellől aggódó szemmel kémlelték az azúrkék tavaszi egei, és a napilapok időjárásrovatának volt talán még a tőzsdei szemlénél is több olvasója. Az első tavasszal, hogy a trianoni szerződés agrárállammá tette Csonka-Magyarországot, szomorú bizonysággal igazolódott be, hogy a tavaszi eső a sorsunk és egész Magyarország jóléte attól függ, hogy hogyan szökken kalászba, a búza és a rozs. A pesti közönség esővárásának azonban van egy messzebbmenő jelentősége is : kapcsolatot teremt a város és a falu között, lévén első jele annak, hogy a város menynyire rá van szorulva a falura. Hisszük, hogy ez a kapcsolat szeretetté fog erősödni, azt a rokon- érzést, mely Budapest esővárásában is megnyilatkozik, méltányolni fogja a falu is, és a szeretelet szeretettel viszonozza ... Az uj lakásrendelet hibáira és visszásságaira fog rámutatni a tanács előterjesztése kapcsán a szerdai közgyűlés, — mintha bizony lehetett volna vagy lehetne olyan lakásrendeletet alkotni, amellyel úgy a háziurak, mint a lakók meg vannak elégedve. Akárhogy tol- dozzák-foldozzák a lakásrendeleteket, egyre kevesebb lesz az üres és szétosztható lakás, és semmiféle lakásrendelet nem képes változtatni azon a szomorú valóséigon, hogy lakás nincsen. Ha a kormány és a főváros külön, vagy együttesen annyi energiát fordítana a lakástermelés megindítására, mint amennyi energia a rosszabbnál rosszabb rendeletek összeloldozására és keresztülvitelére elpocsékolódik, Budapesten már rég fölös számmal lenne üres lakás. Az, hogy az ezután épülő lakásokat kiveszik ct lakáshivatal kétségbeejtő bürokratizmusa alól, még nagyon is kis segítség, mert hol van a telek olcsóbbá tétele, az adómentesség meghosszabbítása, és ezer és egy kedvezmény, amelyekkel csábítani lehetne és kellene a tőkét az építkezések megindítására, ha már az állam vagy a főváros nem tud vagy nem akar építeni. Mindehhez azonban elsősorban is a szakemberek egész tömege kellene, mert kisgazdaalapon igazán nem lehel ötemeletes bérpalotákat építeni . . . ♦ 6**sS) G2+Z3 (si+s£) 6**sS> G?+s£) ♦ 5 órai tea a Renaissance éttermeiben. ❖ ♦ Betegápolási cikkeket és orvosi műszereket csak a' MAMPu ORVOSI MŰSZERÜZEM-nél vásá „MUíME. roljunk. BUDAPEST, ÚUői-ut 1. TELEFON: József 32—73 — Saját ipartelepek
