Rákos Vidéke, 1937 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1937-08-08 / 32. szám

32. számi RÁKOS VIDÉKE 3 HÍREK Az annatelepi búcsú vasárnap folyt lo a szokott keretek között. Ilyen nagy tömeg régen nem vett részt a búcsún, ami annál érdekesebb, mert reggel még eső fenyegetett. A széttartást Nagy Géza esperesplébános végezte. A búcsú világi rét sz© vig és mozgalmas volt, mint minden­kor. A máriazelli zarándoklatra pénteken reggel indul el a hatalmas rák'os- szentmihályi sereg1 Nagy Géza éspSiésplébá- nos vezetése alatt. A zarándokoknak ezút­tal is sok nagy lelkiélményben lesz részük. Dibusz Sándor főjegyző megkezdte szabadságát, mely alatt Kubinyeczi Lajos dr. jegyző helyettesíti. Di­busz. főjegyző feleségével együtt részt vesz a máriazlelli zarándoklaton, azután pedig Veres egyházon üdül. Mansz. A rájkosszlentmihályi Mansz augusztus 19- en d. u. 5 órakor a Kaszinó termeiben jóté­kony célú. sördél utáni ríendez. A Magyar asszonyok egyre növekvő számmal, elisme­résre méltó, lelkesedéssel munkálkodnak1, hogy a téli jótékonysági akciót mindjobban előkészítsék. Ez az össziejövetel is arra a célra szolgál, A sördélutánt a Magyar .Lá­nyok táncestje fogja bezárni, amit Szabó Klári rendez dr. Nagy Sándorné elnökkel nagy buzgósággal és szereletteJ. Sörjegy ára: 1 P. Azl iljuság részére: 50 fillér Flekken vacsora lesz aug. 11-én a Rákosszéntmihályi egyetemi és főiskolai hallgatók kerti ünnepélyén. Ungjari Gyula dr. süti a pompás flekként, aminek készítésében közismerten híres mester. A kerti mulatságot a 'Schuiek ligetben (.árt­ják, a tenniszipályák mellett. Amerikai bár, cigány- és modern tánczene. Az érdeklődés igen nagy. Halálos baleset érte lludek György viliarnfelszer el ő t, a Phőbuszi régi rákosszéntmihályi munkását. A kipróbált ügyes szakember a Körvasút­sor 143. sz. háza előtt a villamos vezeté­ket javította, de feledókenységhől nem, kap­csolta ki az áramot. A vezetéket {mindkét kezével egyszerre- megfogta (és a magas, fe­szültségű áram halálra sújtotta. Azonnal a helyszínre sietett Fekete Sándor dr., majd pillanatok múlva Tóth Pál László dr. fs, még pedig a véletlenül községünkben tar­tózkodó Boglutz László vizsgálóbíró társa­ságában, de a szerencsétlen lem bérén mái’ se­gíteni nem lehetett. Nagy részvét kísérte utolsó útjára a helybeli temetőbe. Az utcai padoknak örvendeztünk annakidején, — Írja egyik ol­vasónk. A község engedélyt adott valakinek hogy — ha jól emlékszem — száz padot he­lyezhessen el a közterületen és a padokra (hirdetést festhessen. A padok azonban néni ♦egy helyen elnyüttek, megrongálódtak. Gon­doskodott erről nemcsak az idő vasfoga, ha­nem a gonosz emberek romboló keze is. A Rákóczi ut és Szentkorona utca szegletén a pad napok óta »romjaiban hever» ósi diszí telcnségéxrel megbotránkoztatja a járókelő­ket. A vállalatnak az is kötelessége, hogy a padokat jókarban tartsa. Ha erről idejeko­rán gondoskodnék, akkor nem pusztulna el a pad olyan szégyenletesen, mint ez a min­tapéldány Kérünk intézkedést, még pedig sürgősen. Tisztelettel stb. A sashalmi katolikus kör aug. 8-án vasárnap d. u. 5 órakor tartja helyiségében (Szent István-u. 22.) a szoká­sos havi (ezúttal hangulatos és uzsonnával egybekötött) összejövetelét. Szives adomá­nyokat a kör könyvtáralapjának javára kö­szönettel fogadnak. Az uzsonna alatt ci­gányzene, utána tánc. Belépődij nincs. Halálozás. A sashalmi Polgári Társaskör elnöke, H. Mihalik József lemondott elnö­ki tisztéről és a kör most megtartott köz­gyűlésén a pénztárnoki tisztet vállalta el. Elnökké Szentkuti Lajost választották meg, aki teljes erejével a kör békés fejlődésén fog munkálkodni. Alelnök lett Kováts Jó­zsef, ügyvezető alelnök Turányi Alajos, akinek lelkes magyarsága érvényesülni fog a kör irányításában. Az igazgatótanács tag­jai között szerepel Küllős Ede esperes, Hörömpő Dezső ref. és Tóth Szöllős Mi­hály ev. lelkész. Hymen. A rokonok és jóbarátok serege jelent meg vasárnap délután a budai Szent Ferenc rend margitköruti plébánia templomában Poros Géza dr. és Enyetér Piroska eskü­vőjén, mely két szerető szivet kapcsolt össze és két vérbeli szentmihályi ifjat e- gyesitett a házasság szentségében. Az es- ketést Legány Norbert bencéstanár végez­te és szép asztali ezüst kereszttel ajándé­kozta meg az uj párt. Beszéde mély ha­tást tett. Az uj pár Lillafüredre utazott, azután pedig Rákosszentmihályon rak fész­ket Poros István ny. postafelügyelő házá­ban. — Daragó Erzsébet operaénekesnő, a műkedvelő előadásainkon annyit ünne­pelt Daragó Lissy és Tariczky István szfőv. adóhivatali tisztviselő most szombaton, aug. 7-én este 7 órakor tartja esküvőjét Budapesten, a Regnum Marianum tem­plomban. — Zlatarits Pál gummigvári mű­vezető oltár elé vezette Fidler Máriát a sashalmi plébánia templomban, amelyet zsúfolásig megtöltött a jóbarátok és isme­rősök tömege. A tenniszversenyen vasárnap sajnálatosan, de nem nagy arány­ban vereséget szenvedett az Egyetemisták rákosszéntmihályi tenniszcsapata. A fővá­rosi elektromos müvek tenniszcsapata volt az ellenfele. Az eredmény 9; 8 a vendé­gek javára. Revans jövő vasárnap Buda­pesten. A kerítés mellett kinőtt füvet el kell távolítani. A rendőr­ség kivánsága ez, a gyalogjárók jókarban tartása érdekében. A rendőrök a héten beszóltak a házakba, hogy a rendelkezés végrehajtására figyelmeztessék az ingatlan- tulajdonosokat. Daniss Győző a Tolnay Andor Sopron-kaposvári társu­latának főrendezője és bonvivánja, megú­jította szerződését a jövő évadra és ugyan­ilyen minőségben megmarad a társulat kö­telékében. Id. Hiedl Istvánné szül. Kanicsár Auguszta 60 éves korában elhunyt Sashalmon. Igen nagy részvét mellett temették el. Asszonydélután. A sashalmi iparosok asszonyainak volt igen nagy érdeme abban, hogy a sashalmi ipar­testület ki tudta bővíteni székházát, ők ren­deztek sorozatos teaestéket, amelyeknek bevételei tették lehetővé nagy részben az építkezés lebonyolítását. A derék asszonyok újabb tervet dolgoztak ki: az ipartestület kerthelyisége fölé tetőt akarnak emelni, hogy rossz idő esetén is használható legyen a kerthelyiség. Erre a célra rendeznek aug. 15-én d. u. 4 órakor az ipartestületben virsli délutánt. Ha sikerült a múltban a sas­halmi asszonyoknak az építkezés, bizonyá­ra sikerülni fog ez az újabb tervük is. R.T.K, hírek. Az R.T.K. komoly edzéssel készül az őszi küzdelmekre Bohács, a kiváló tréner ve­zetése alatt. Az R.T.K. - át a „Stobbe" csoportból a „Kárpáthy",- ba osztották, így jogos a remény, hogy a tervbe vett egy­két uj játékos szerződtetésével az egyesület kivívja továbbjutását az első osztályba. Hétfőn hajnalban egy ismeretlen autó nekirohant a Kerepesi utón a telefon oszlopnak. Az oszlop kitö­rött, az autónak nem eshetett komolyabb baja, mert mire a rendőr a helyszínre ér­kezett, csak hült helyét találta. Rövid regény. Vidéki kis állomáson • A két vonat áthalad. Alig pihen, veszteglése Csupán néhány pillanat. Ablakomból áttekintek Ott is villan egy tekintet, Szomjas, kérdő, bánatos. Ő az, akit rég kerestem Rég enyém ő képzeletben. Megtaláltam. Ez a sors ! Végre megtaláltuk egymást, De elindul a vonat. Jobbra egyik, másik balra Az állomás elmarad... Léderer György. D.O.X. Nincs kegyelem, cimü film a Korzó mozgó szombat, vasár­nap, hétfői műsorszenzációja. A légi bravú­rok, a légi csodák filmje. Kémek, ellenké­mek élethalál harca. Főszereplők: Peter Lorre, és Helen Wood. A második sláger: A szerkesztő ur baiátnője, kacagtató vígjá­ték, Claudette Colberttel a főszerepben. Biróválasztás. Úgy ahogy mondtuk, a hogy mindenki e- lőre tudta. A pénteki választás egyhangú, lelkes tüntetés volt Schuiek Károly biró és az elöljáróság tagjai mellett. A képviselő testület Kaczvinszky József dr. t. főszolga­bíró elnöklete alatt tartotta jelölő gyűlését, a melyen az elöljáróság valamennyi tagját első helyen jelölte. A főszolgabíró pedig a bírói tisztségre jelölte első helyen Schuiek Károlyt. Bizalmi férfi volt a választáson: érkeserüi Balogh Barna tábornok, Lantos András, Baka Mátyás és Hörömpő Dezső. Közfelkiáltással történt meg a választás. Bíró: Schuiek Károly. Törvénybiró: Gombás Károly, pénztáios: Csattogányí István, köz­gyám: Prokopp Endre. Esküdt: Síkos Sán­dor, Meissner Emil, Donner János, Homor Gyula, Babis László és Rozmanith János. A választáson tüntető szeretettel megjelent a község szine-java. A megválasztottak nyomban letették az esküt, a főszolgabíró melegen köszöntötte őket és azt kívánta hogy hazafias és keresztény szel­lemben a nemzet és a község javára mun­kálkodjanak. Schuiek Károly biró köny- nyekig meghatva mondott köszönetét és ki­jelentette, hogy ezentúl még fokozottab­ban fog a községért dolgozni. Az áldomá­son Pálfi János főtanácsos mondott köszö­netét a főszolgabirának és éltette Krenedits Sándort, a választás kipróbált fő irányítóját. Gombás Károly pedig lelkes szavakkal mondott köszönetét a bizalomért. Később Krenedits Sándor az elöljáróság tagjaira mondott tartalmas és lelkeshangu köszöntőt. Kedvezményes utalványok. A budapesti Márkus Park Színpad (Vili., Muzeum-krt. 2.) junius 25-e óta sikerrel játsza Szilágyi-Eisemann Kellér nagysikerű, francia miliőben lejátszódó operettjét a „GÓLYASZANATÓRIUM‘‘-ot. Augusz- tus hónapra a színház igazgatóságával oly megállapodást kötöttünk, hogy a mai szá­munkban megjelenő utalvány ellenében a Márkus Park Színpad pénztára 30%-os kedvezményes jegyet ad 2 személyre. A Márkus Park Színpad naponkint egy elő­adást tart este negyed 9 órakor. Ajánla­tos tehát az utalványokat, vagy a délelőtti elővételi pénztárnál, vagy délután 5 órától a rendes napi pénztárnál előzetesen be­váltani. (Jegyrendelés: 134-737.) UTALVÁNY, melynek ellenében a budapesti Már­kus Park Színpad (VIIL, Muzeum- krt. 2. Tel: 134-737) jegypénztára 2 drb. 30%-os kedvezményes jegyet szolgáltat ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom