Rákos Vidéke, 1937 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1937-05-09 / 19. szám
2 KÁROS VIDÉKE 19. pz'áim;. Szivgarda gyermekcsoportja léptűt a- dobogóra, Zachariás Máüa óvónő vezetésével. — Kedves karének után a ;gpermiekek párbeszédes formában ismertették ,a gát da tiziéives múltját. Majd Kiül ős esperes alapítása, a Mária kongregácó leáu\csapata adott elő é- lőkép keretében szép énekszámokat. Ügyesen, értelmesen beszélő iskolás-leányka számolt be a kongregáció piedményies működéséről. (Ugyan, kinek a befolyására csúfította el izes, szép magyar beszédét azzal & .borzalmas szóval, hogy: »Sashalomi« iskolai, »Sashalomi« közkórház, »Sashalomi« kongregáció ?) — A tiz jévos Jézus Szive szövetség szintén énekszámokkal szerepelt, majd Beck Ernőné tanulságos előadásban ecsetelte a szövetség céljait és eredményeit. A férfiak Krédó-egyesülete magas színvonala karéneket produkált Horváth Lás. ló karnagy kitűnő vezényletével. A zászlószenteléssel kapcsolatban Darányi Imre meleg szia vakkal emlékezett meg a Krédó tízéves múltjáról és komoly elmélyedéssel foglalta össze a jövő kötelességeit. Utána Szőke Ctyula dr. felsői- házi tag, a Krédó-egyesületek országos Evilági elnöke emelkedett szólásra. Visszapillantott azokra az időkre, amikor a katolikus férfiak még csak szórványosan, szinte félve mertek nyilvánosan hitet tenni katolikus meggyőződésükről, míg ma már az e- gész országban örvendetesen terebélyesedik 'a Krédó-mozgalom. Tobler János országgyűlési képviselő temperamentumos beszédében kiterjeszkedett minden időszerű katolikus kérdésre. Masson Izabella a keresztény magyar asszonyok képviseletében szellemesen beszélt a nők szerepéről a katolikus mozgalmakban. Végül Közi Horváth József finom humorral fűszerezett zárószavaiban azt hangsúlyozta, hogy nem szabad megelégednünk1 az elért eredményekkel, hanem mindig többre és jobbra kell törekednünk. A Rákos Vidéke örömmel számol be a fényes sikerű ünnepségről. Csupán azt sajnáljuk, hogy a sok szónok közül egyetlen egy sem említette meg, hogy ugyanezen a napon leplezték le Pesten a hazafiság és {vallásosság titán! hősének, Rákóczinak szobrát. Pedig ezt a szoborleleplezést termékeny" anó- don lehetett volna kapcsolatba hozni a. Krédó eszméivel. Ez a feledékteínység azonban semmit sem vön le a sashalmi ünnep szépségéből és hatásának1 hor dörejéből. Sashalom méltán lehet büszke a lezajlott nagy napra. (R. 1. dr.) Esperes kerületi gyűlés, A pestvidéki felső esperesi kerület tavaszi gyűlését Újpesten tartották Vedress ilélaa- pátplébános, kerületi esperes elnöklete alatt, A gyűlésen a kerület papsága csaknemi teljes számban rászívott. Má;tray Gyula, a, központi Oltáregyesület igazgatója, Termann Gyula dr., V jpesti káplán, (az eucharisztikus gyermeknevelésről) és Csepy Pál tartott előadást. Képviselőtestületi közgyűlés. Rákosszentmihály képviselőtestülete hétfőn rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen a miég lábadozó Schulek1 Károly biró helyett Gombás Károly törvény biró elnökölt. Az előadó Dibusz1 Sándor főjegyző meleg részvéttel emlékezett meg a biró betegségéről és gyors felépülést kívánt neki, a képviselő testület zajos helyeslése közben. A vármegye egy sereg határozatot jóváhagyott, de ami kiadással jár, attól megtagadta a megerősítést. így a frontharcosok részére megszavazott segélyt, valamint a községi orvosi lakiás kibővítését sem hagyta jóvá. Az utóbbihoz' újból ragaszkodik a képviselőtestület' és újabb fedezetet keres. Meister Frigvesné közé. szülésznőt az ellene emelt vád alól felmentették és az alispán őt állásába vissza helyezte. Örömmel vette tudomásul a képviselőtestület, hogy a vármegye la Strasszér féle egyezséget megerősítette és Őzzel ezí a fájdalmas ügy végleg lekerül a napirendről. Az! igazoló választmány tagjaivá Krenedits Sándort és Dóra Mihályt mégválasztották, Nagy Gézát és Pálfi Jánost, pedig a tőszóig^ biró kinevezte. A kisiparosok íés kiskereskedők támogatására szervezett hitelakció Céljára 2400 pengő hitelkeretet megszavaztak. A Move—Rate segélykérelmét, fedezet hiányában nem teljesítették. Elhatározták, hogy a községi pénzkészletét a Rákosszentmihály—sashalmi OKH. hitelszövetkezetben helyezik el kamatozásra. Azi egyhangú ha-, tározatért a szövetkezet nevében Mohijár Gyula mondott kösznetet. Az öv. egyház1 a dójának kezelését ezentúl a községi elöljáróság végzi. A képviselőtestület ehhez hozzájárult. Végül elhatározták, hogy az utát- ereszekhez száz darab betoncsövet vásárolnak.- Nagyon sok apró tárggyal végeztek paég gyors egymásutánban. A jegyzőkönyvet Pálfi János és Donner János hitelesitette. A Szent év kezdete 23-án lesz, ezt minden templomban ünnepélyesen fogják kihirdetni. Általános közóhaj hogy a közelmúltban szinrekerült Ur keze |p. színmű előadását a leány kongregáció megismételje. A nagy érdeklődés miatt a leány kongregáció valószínűleg meg is ismétli a nagysikerű előadást. A felújítás valószínűleg május 26-án este 8 órakor lesz ja Nagykaszinóban. Templomot szentelnek pünkösd raásodnapjánSzolnokon.A szentelést Hanauer Á. István megyéspüspök végzi, az ünnepi beszédet pedig Nagy Géza esperes- plébános mondja, akit a szolnoki egyház megbízásából szerdán kért fel eire Gsömösz Gáspár dr. volt káplánunk. Hymen. Kedves hymen hir örvendeztette meg a héten a rákosszentmihályi társaságot. Schreker Ede dr. p. ü. fogalmazó vasárnap eljegyezte Lázár Kornéliát, LLázíár Sáhdor bank igazgató leányát, a kedves és bájos Pitukát. Az uj jegyespár fiatalságunknak legértékesebb és legnépszerűbb tagjai közé tartozik. A menyasszony hegedümüvészetéyel számtalan jótékonycélu előadásunknak volt már ünnepeltje, a vőlegény az egyetemista ifjúságnak volt elnöke és máig is egyik kiváló vezére. Szüleik családja is Rákosszentmiliá- lyon a legbecsültebbek közié tartozik, érthető tehát, hogy az őszinte és meleg iszéren- csekivánatok áradata köszöntötte a fiatal szivek álmának beteljesülését. Özv. Rásonyi Papp 1st vénné, volt lakos- társunk leányát, Ilonát, aki a leánykongregációnak1 is sokáig tagja volt, május 8-án ti. u. fél 6 órakor vezeti oltár elé a Rézs,ék-téri templomban Ullrich Jenő, a Magyar Nemzeti Rank tisztviselője, Előléptetés, Benkő József {míérnoköt/ a Phőbus r&kos- szentmiliályi kirendeltségének vezetőjét a vállalat igazgatósága főmérnökké léptette elő. A hirt őszinte örömmel fogadja közönségünk, mert annak a szakavatott, jóindulatú és minden irányban előzékeny működésnek a jutalma, amellyel Benkő József az é- géisz fogyasztó közönséget lekötelezte és barátjává tette. A Rákosszentmihály-sashalmi ref. nőegylet május 2-án tartotta utolsó szeretetvendégsé- gét, melyet Kádár László hitoktató lelkész megható imával nyitott meg. Perjéssy Karoly esperes lélekemelő bibliamagyaráziatot tartott, dr. Uligámé. Pap Katinka kedves szavalattal, Káringetz Júlia Gyóni Gézáról szóló felolvasással szerepelt éis ia felolvasás közben Szabó Jolánka, Mészáros Lidia, Sz*a- lay Mária, Juhász1 Ibolyka Gyóni. verseket szavalt. Pintér Erzsiké vallásos szavalata és Oláh László zongorajátéka szórakoztatta még iá megjelent közönséget. Felülfizte- tett: Gál Péterné 3 P, Képiró Istvánná, Csijz- madi Gábornál 1—1 P, N. N. 50 fill. Az első szentáldozókat meleg szívvel vendégelték meg csütörtökön a leánykongregáció tagjai. A Rákosi-uti e;- lemi iskola növendékei vasárnap járulnák az első szentáldozáshoiz a Szt. Imre kápolnában. Zarándoklat indul Rákosszentmihályró 1 június 2-án Mária-Bes- nyőre, az) egyházmegyei euchárisztikus náp ünnepiére. D. e. 10 órakor lesz a szentmise, a kegyhelyen és az ájtatos programm este, félhet óráig tart. Dr OeTKERR* >5^ltÖTVOT keAL! Művész táncbemutató Iványi Dénes*, a kitűnő táncművész és testvérim ga, Csiszlér Ágnes tánemüvésznő magas színvonalú, látványos és szórakoztató táncbemutató estélyt rendez június elején a rákosszentmihályi Nagykasz.inó színpadán. A különböző táncmutatványok között szórakoztató magánszámok lesznek és hazafias egyfelvonásos fejezi be az, érdekes1 elődadást. — Iványi Dénes számos hmm kedvelő előadásunk keretében szerepelt míáSC igen nagy és megérdemelt sikerrel, méltán számíthat tehát arra, hogy közönségünk e- gyetlen önálló vállalkozását szeretettel felkarolja, különsen akkor, amikor egészen szokatlan, különleges és inagás művészi színvonalú élvezetben részesül a csekély belépődíjért. A hagyományos cserkész—Krédó mérkőzés ezidén igen nagy szabású lesz. Vilmám tornával bővítik ki az 'érdekes műsort, befejezésül pedig két nagy egyesület labdarugó ínér- kőzése lesz. Tehát a programm nem csak h jótéfconycélért lelkesülő közönségünket fogíja kielégíteni, hanem a legkomolyabb sport- férfiakat is, bár az eddigi Krédó—Cserkész mérkőzések is komoly sport teljesitmények voltak. A piacon rend legyen ! A rendőrhatóság váratlanul razziát tartott a piacokon, minek eredményekép úgy Sashalmon, mint Rákosszentmihályon több piaci árus ellen indítottak eljárást, »hitelesítétien« mérlegsulyok használata miatt. SUGÁR VILMOS IV.j Deák Ferenc-iitca 23. (Dcák-tér sarok.) Megérkeztek a legszebb újdonságok. Férfi és női .szövetek, selyem, bársony és _ flanellekben dús választék. — Aki mer, az nyer! 70Q.0G0 pengőt nyerhet az ug osztály sorsjátékon ! Főárusltó; Pestkörnyéki Sank Mátyásföld, Rákossztmihálr V ilcsek mr ászon MT asztalnemű, W Uhérn-mü, W ‘ez e t! törülköié, zsebkendők r! r IV.Kossuth L.-u. 4. DÍJTALAN ől í-íg, szemorvost vizs________ gálát á. e. Vsl 2d, {$. 4—6-íg. „REFRAKTIO speciális látszerészetí intézet BudaoestTV». Ferenciek-terel 'vitéz Regős Ágostén vendéglője a piac (Ferenc Józsefbtéren Frissen csapolt sör. Saját szüretelésü fajborok. ZENE! Minden csütörtökön halászlé. Olcsó árakt - ízletes konyha