Rákos Vidéke, 1937 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1937-04-25 / 17. szám
2 RÁKOS VIDÉKE 17. szám Kedves jelenet volt, midőn Kammecker A- lajos kérdést intézett az espereshez1, hogy igaz-e az a híresztelés, hogy az; építés [befejezte után elhagyja közjsiégünkjet és magasabb méltóságot fogad el. Az- esperes kijelentette, hogy a mendemondának semmi a- íapja sincs, a községet annyira szereti, hogy el nem hagyná. »Csak azért kérdeztem, — mondta erre a felszólaló, — mért mi is, an nyira szeretjük, hogy ebbe nem tudnánk belenyugodni és nem tudnánk örülni az éj i- tésnek. A képviselőtestület lelkes szeretettel ünnepelte a szivéhez nőtt, kedves lelkipásztort, aki végül köszönetét mondott |á gyűlés megértő jóindulatáért. Az építő munka vállalatba adása ügyében kiadott versenytárgyalási hirdetményt máj sziámiinkban közöljük. A kiküldött hetes; bizottság döntése után az építést haladéktalanul megkezdik és Szent Mjihály napja előtt befejezik. Krédó-gyűlés. Vasárnap volt a rákosszentmihályi Krédóegyesület gyűlése, amelyet Nagy Géza esperesplébános nyitott meg. A gyűlés elején Krieger György dr. meleg szavakkal üdvözölte Almon Imre dr-t, a Krédó világi elnökét élete nevezetes állomása : bírói kinevezése alkalmával. Az előadást Ijjas József cír. pápai káplán, a budapesti Szent Imre kollégium prefektusa tartotta. Az átfogó szemlélet, a nemes tisztánlátás erejével jellemezte a mai élet válságait, amiből kivezető utat nem az uj társadalmi berendezkedés jelent, hanem a krisztusi szellemű testvériség érzése. A testvériség nem lehet, jel-' szó, életformának kell ennek lennie, s a keresztény igazságkeresés alapjának. Ijjas dr. tömören megfogalmazott, mélységesen szép beszédéért Amön Imre dr. világi, elnök hálás szavakkal mondott köszönetét, majd a folyó ügyek megbeszélésére tértek át. Az egyesület tagjai közül többen részt vesznek az idei országos Krédó-gyűlésen, amit Szol-_ nokon tartanak. A nyár folyamán az egyesület tagjai közül újból többen vonulnak lelki gyakorlatra a Manrézába. A rákosszentmihályi Mansz (május hónapi gyűlését 3-áp d. u. 4 órakor tartja a községháza tanácstermében. Jézus Szive-gyülés. A Jézus Szive Szövetség vasárnap dél utján gyűlést tartott a polgári leányiskolában. J\ gyűlés Szent Margitról szóló lelki olvasmánnyal kezdődött. Nagy Géza esperespié- bános emelkedett szellemben emlékezett meg elsősorban a májusi litániákról, m|ajd az üröklámpa,-szövetség tagjait buzdította minél rendszeresebb áj tatosságra. Hálás köszönetét mondott mindazoknak, akik a teánp- lombővitéiS akciójával kapcsolatosan adakoztak1, vagy az adománygyűjtésben szerepet vállaltak. Jellemezte a templombővités szükségességét és jelentőségét is. Végűi a tagok figyelmébe és jóindulatába ajánlotta a kón- gregáció »Ur keze« előadását, amit Szlav- kovszky Sándor rendez. Az erkölcsös és hatásos darab ápr. 25-én kerül színre a Kaszinóban^ írná után a gyűlés végétért. Őzv. Bállá Ignácné az ismert rákosszentmihályi zeneszerzőnő a Nép vegyeskar karnagya Gréte lányával e- gyütt értékes tagja a PaleSztrina kórusnak és a kar legutóbbi olasz turnéján is részt vett. Mint a napilapok hitül adták, a kar ezúttal is nagy dicőséget szerzett a magyar művészetnek. Örvendetes, hagy ennek kivívásához rákosszentmihályi társaink is hozzájárulhattak, A szép utazásból a héten érkezett haza Balláné s újból megkezdette működését idehaza. Krenedíts Sándornéról, a Mansz. felejthetetlen érdemű elnökéről, ápr. 22-én, Béri a napján, fájdalmas szeretettel és kegyelettel emlékeztek meg: a rákosszentmihályi Mansz tagjai. Csütörtökön, 22- én délelőtt órakor volt ;a Mansz: ''gyász- in isé je, amelyet Nagy Gcza esperespléhános mutatott 1)0 s amelyen igen sok1 szívből szállt fel ájtatos imá az Öt éve elköltözött nagy lólekért. Délután pedig a Mansz: küldöttsége virágokat helyezett Krenedíts Sán- dorné sírjára fájdalmas emlékezésük, soha meg nem sízünő, nagy szeretetük jeléül. NEP-gyűlés. A Nép. rákosszentmihályi nőcsoportja ápr. 19-én gyűlést tartott, amiéi yen a közönség soraiban igen sok u j érdeklődőt uj, lelkjes tag is részt vett. R egős ne Robaj da Margit jir. elnöki megnyitója után Dombi Margit főtitkár azl elmúlt gyűlés képét gondosan részletező jegyzőkönyvét mutatta be. Majd elszámolt a nőcsoport ápr. 17-én tartott s kiválóan sikerült társasvacsorájáról, amelynek tiszta, jövedelme 14. pengő volt. Ezt &z összeget a többgyermekes anyák segítéséi célzó búzavirág akcióra fordítják. Regősnf Kohajda Margit dr. elnök ismertette a munkatervet, kiemelve annak célkitűzésiéit s a. célkitűzések fontosságát a Nép nagy nemzeti mozgalmában. Az elnök bejelen-tel. te, hogy a vacsorán sem Csik József Űr., sem Boczonádi Szabó Imre orsz. gyűl. képviselő nem jelenhetett meg, mi,vei Darányi Kálmán miniszterelnökkel Szegedre irtóztak e napon. Ezután az alelnökök jelentései következtek. A II. körzet alelnöke, Dió- szeghyne ezzel az alkalommal mondott köszönetét, az elnökség bizalmáért, amellyel a megüresedett alelnökséget, reáruházták.— Majd találóan és meggyőzően jellemezte a Nep-mozgalomnak változatlan időszerűségét s a mozgalom értékeit. Az indítványok során dr. Benes Jenőn© kiérte ;a búzavirág-akció napjának május 2-áról egy héttel elhalasztását. A szakcsoportok vezetői közül Meiszner Stefánia a Rozgonyi-lövészcsoport- ról, mini testedző csoportról, H. Bilik Franciska fa propaganda, Berenice y né, a kulturális, Pleyei Hermin a gazdasági csoportról, Barabás Lász Ióné a dalkör működéséről tett jelentést. A főgondnok tisztségét dr. Hankövszkyné, a gondnok tisztségét pedig dr. Vörösmartyné látja, el. Meiszner Stefá nia jelentése szerint ápr. 28-án lesz alövésízf- egye,sülét gyűlése a párthelyiségben, Barabásire jelentése szerint pedig a dalkör ;ez- után is kedden este 7 órakor tartja énekóráit a polgári leányiskolában. Az elnök megemlékezett a Pál eszi rina-kórus olaszországi útjáról aiz! ott elért dicsőséges sikerről, melynek Bállá Ignácné, a Nemzeti dalkör kitűnő karnagya is részese. A felszólalások után Rcgősné dr. elnök bejelentette, hogy májusban közgyűlést tart a Nép. .Végül méltatta a miniszterelnök Szegeden tartott nagy beszédének jelentőségét. Községi bíránk, Schulet Károly vasárnap ugyancsak megijesztette barátainak és híveinek nagy seregét: súlyos lázzal ágynak esett. Tóth Pál László dr. vezető községi orvos megállapította, hogy a bírót ismét komoly természetű tüdőgyulladás támadta meg, A gondos kezelés és ápolás szerencsére gyorsan kedvezőbb jordulatot adott a betegségnek és kivívta a gyors javulást, úgy,hogy a beteg gyors felépülésére lehet számítani. A sashalmi Pro Hungária kulturestjeA Pro Hungária sashalmi csoportja múlt szombaton tartotta tánccal egybekötött kul lures tjét. a Kanti er-vendéglőben. H. Mi halik Józsefné elnök közvetlen hangit beszédében üdvözölte a megjelenteket és köszöntötte a Pro Hungária megteremtőjét és országos elnökét, dr. Réthey Fér énen ét. A magyar népdalról kedves, hangulatos felolvasást tartott Puer Béláné. Hatásosan szavalt Wlassics Nellike. Tlírányi Alajos, a Nemzeti Színház ny. művész tagja két költeményt adott elő olyan lélekbemarkoló művészettel és lenyűgöző erővel, hogy ézl a szavalat ünnepi élménye marad a hallgatónak. Tűzről pattant magyar táncegyveleget mutatott be Budatiny Pipi, Dobrovics' Paula, Kovács Muci és Klári, Moldován Piri, Obetkó Pipi, Réz Mjargit és Szjtte Jca|. A táncjelenetet Komis Dezsőné tanitolta be, az ügyes1 zenekiséretet pedig Spirká Maca és ifj. Német Sándor szolgáltatta,. — Az lest külön érdekessége volt a rákosszentmihályi vendégek szereplése. A Mikes szalonzene- kar Kél er Béla Magyar vígjáték nyitányát adta elő, rutinosan lés lendületesen. A műsor legkiemelkedőbb része azonban kétségtelenül Csattogányi István operett-egyvelege volt, — ugyanaz, amelyet kjé*t héttel ezelőtt a rákosszentmihályi Nagykaszinóban hallottunk a Tesz magyar estjén, de kibővülve egy, pompás akrobatikus táncjelenettel, a- mely az első előadásból, — (alighanem túlzott prüdériából,) — sajnálatosan kimaradt s amelyben Erdélyi Böske remekelt. Erről az operett-egyvelegről a szentmiháíyi előadás alkalmával részletesen megemlékeztünk, de most újra fel kell sorolnunk a kitűnő szereplőket. Micheiler Joli, Djnkrévé Irén, Mészáros Ilonka, nemkülönben Bánit Zoltán, Kovács József egyaránt kitett magáért. lyányi Dénesnek ismételten elismeréssel kell adóznunk a müvpszi táncprodukciókért. Két nevet szándékosan hagytunk u- toljára. Ezí a két név ma még falán csak Ígéret, de úgy hisszük, hogy a tehetségek nagy versenyében hamarosan az élre fognak kerülni. Az: egyik Ungar Évike, a, másik Err diéiszi Böske. — Csattogányi István ezúttal is maga vezényelte művészgárdáját. Varázspálcája nyomán színesen, dúsan fonódtak csokorba Kacs óh, Lehár, Kálmán, legszebb melódiái, s közben-közben egy-egy Balázso- vich—Csattogányi operettrészlet kedves hangjai. Es amikor például az Árva várkis- ájszony dialai t egy «tálal á|sban» kiadjuk elismert müvekkel, lakkor látjuk .igazfán és tudjuk tárgyilagosan meg állapi tani, hogy mennyire igazi, értékek |a szentmiháíyi szerző müvei. Galambos Sándor, a Művészi Színház! tagja, többször ötletesen, olykor tapintatlanul konferált. A műsor a Himnusszal ért véget, majd megkezdődött a vidám, fesztelen tánc- mulatság. A nagyszámú közönség a hajnali órákig eigyütt maradt, s a Pap Hungária méltán könyvelheti el legszebb sikerei közé ezt a nívós, meleg, magyaros összejövetelt. Kifogásolni valónk csak egy van. És pedig pz>, hogy miután felolvasást hallottunk a magyar zenéről, magyar táncegyvelegben gyönyörködtünk, magyar operettrészleteket élveztünk, hazafias verseken épültünk, —- végül a lelkes magyar hölgyek jég urak dzsessz muzsikára perdültek táncra. Dzsessz-mtizsi- kára, — éippen a, Pro Hungária estélyéé.1 Ismerjük a magyarázatot: a sashalmi fiatalság szerint csak dzsessz-zienére lehet táncolni. Majdnem azt lehet mondani, hogy bojkottalják azt a bált, amelyben cigány- banda játszik. Ez elég szórnom, — de talán éppen a Pro Hungáriáinak kellene programjába. vennie azt is, hogy a fiatalságot eltérítse ettől a nyegle állásponttól. A Pro Hungária, amely nemcsak itthon, hanem világszerte olyan gyönyörű eredményeket éri ol a nemzeti gondolat szolgálatában, bizonyára ezen a téren is eredményesen tudná felvenni a. küzdelmet. Hangsúlyozzuk, hogy ez, nem gáncsoskodás, csak szerény, niegjegy zés. Egyébként a Pro Hungária működésének ps különösen a sashal mi csoport lelkes, hazafias munkálkodásának mindig a legnagyobb elismeréssel adóztunk és adózunk. > _ — k1. l.tlr A Rákoszenfmihály-sashalmi OKH hitel- szövetkezetről olyan híreket terjesztettek, hogy az igazgatóság az! intézet szjékhélyónek Rákossz ent- mihályra áthelyezjése tervével foglalkoznék. Mint a legijletékesebb helyről értesültünk, ez a híresztelés teljesen légből kapott és minden komoly alapot nélkülöz;. Az igazgatóság kebelében az áthelyezésnek még csak a gondolata sem vetődött fel és ott ezzel a kérdéssel egyáltalában néni is- fog1 atkoztak. _________ ^ Jó árut szolid napi áron kapnak a mindig megbízható Kerner Emil fűszer- és csemege kereskedésében — Rákosszentmihály, Rákosi ut.---------El sőrendű borok, kitűnő pálinkák és _____likőrök olcsó áron.____________2 drb. jókarban lévő homokfüto kordéi) eladó. — Fehér Mihály, Szent Imre-u. 14.