Rákos Vidéke, 1937 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1937-04-11 / 15. szám

15. szám. RÁKOS VIDÉKE 3 Rákosszentmihály részvétele a Mansz or- zág os gyászában. Torma y Cecilt, a nagy írónőt, a Manszj or­szágos elnöklét, a keresztény és ^ miagyar megújhodás korszakának egyik vezéralakját április 5-én temették. A nagy temetésen, a- rnelyen a kormányzói pár, ß kormány szá­mos tagja, a főváros vezetősége , a magyar irodalmi és- társadalmi élet sok kiválósága megjelent, a Mansz vidéki szervezéteinek kiküldöttei is resztvettek. Ezek közül el­sőnek jelent meg a rákosszentiriiháiyi kűl- fclpttség, amelyet dr. Nagy Sándorné elnök vezetett. A rákosszeiitniihályi Mansz! cso­portot mélységes személyes hála is kötötte a felejthetetlen emlékű nagyasszonyhoz, a- ki szeretettel figyelte a rákosszentmjhályiak munkáját is el is jött közénk abban az idő­ben, amikor az élete végéig megvalósított nagyszerű tervekkel foglalkozott: újra re­gényt irt s amiatt szereplésre nem igen vál­lalkozott. Irodalmi munkássága, regényei­nek fennkölt szépsége örök érték marad , szelleme pedig' irányitója lesz továbbra is ,a nemzetépitő keresztény és magyar gon­dola L munkásainak. A rákosszenlmihályi keresztény közs. párt vasárnap, ápr. 11-én d.u. 6-kor a vitéz, Re­gös vendéglőben közgyűlést tart, amelyen elnököt választanak és beszédet mond Ila- tolkiay Kázmér, kőbányai ref. lelkész, a központ kiküldöttje. A postás csoport közgyűlése A postaaltisztek orsz. egyesületének rákos­szenlmihályi csoportja ápr. 18-án d.u. 3 ó- ra'kor tartja a Balatonban rendes évi köz­gyűlését. A napirend szokásos tárgyain ki­vid tisztujitás is lesz. A meghívót Szűcs Ká­roly elnök boosájtotta ki, aki hosszú, ma­kacs betegeskedése után örvendetes módon Megindult a teljes gyógyulás utján. Szálay Károly színigazgató Kalocsáról Karcáagra utazott társulatával iés már az első napok alatt teljesén megnyer­te a közönséget. Az előadások zisufolt néző­tér előtt folynak és a közönség elhalmozza a színészeket elismerésének nyilvánításá­val. Teghze-Gerber Miklós az országos nevű zeneszerző-karnagy me­gint szaporította sikereit. Legutóbb a zene- akadémián szerepelt Uray Margit magyár estjén, több szép szerzeményével és művé­szi zongorajátékával. A sashalmi Tesz. nagysikerű kulturdélutánt rendezett vasár­nap. Bodó Aidám elnök’ lelkeshaugii meg­nyitója után Nagy Sándor dr. főrendőrta­nácsos hatásos és mindvégig élvezetest elő­adást tartott a megszállott területi kisebb­ségi jogokról és sérelmekről. Nagy sikerük volt a szereplő operaénekeseknek: Halász Sándornak és Oláh Ferencnek, akik fer- gr leges tapsokat kaptak , nemkülönben Ta­kács Aranka énekmüvésznőnek is. Kovács Julia és Burger Annus szavalata megérde­Olcsóbb lelt a bor!! mert egy liter kadarba (piros) vagy fehér uj bort Soltvadkert állomás­ra ki s z á11itv a 22 fillérért küldünk. A vasúti fuvar kb. 3 fillér li- .Lerenként. Csakis 50 litert meghaladó rendelést fogadunk el A szlllitás után­véttel történik az általunk díjmentesen nyújtandó kőlcsönhordókban, amit 30 napon belül kell bérmentve visszakül­deni. Egy pengő levéfbélyeg ellenében mintát küldünk a borból mintás do­bozban bérmentve. Óbor ára 27 f. A Boraim kelleemesk, édeskés italuak és zamatjuk tökéletes. ^7ÉlfPlV FPflnP Kft- f*jborpíncé*z«te ÜlGftGlJ roiollü Sollvadkert (Fest m. picit sikert aratott. Zongorán kiválóan ki­sért Földváry Olga. Igen szép volt a, leá­nyok imagyar tánca, és hatásos a Kenedich lat jós konferálása. A művészi műsorról el­ragadtatással beszélnek egész Sashalmon. A mátyásföldi népművelő színház g héten fejezte be sikerükben gazdag évád- ját a Süt a nap hatásos előadásával, .mely­ben a mátyásföldi társaság legjobb műked­velői vettek részt. Meleg ünneplésben ré­szesítették az előadások kitűnő rendezőjét, Szőke Sándor népművelő gondnokot, aki csodálatra méltó eredménnyel kamatoztat­ja gazdag művészi tudását és tapasztalata­it a széles körben híressé vált előadások­ban. A protestáns közművelődési egyesület vasárnap tartotta közgyűlését. El­nöknek ismét Hörömpő Dezső ref. lelkészt 'választották, a tisztikar is csaknem válto­zatlan. A Rákosszentmihály-sashalmi postatisztek egyesülete Nádai Lajos elnöklete alatt tar­totta meg rendes évi közgyűlését, amely a jelentéseket és számadásokat egyhangúlag jóváhagyta. Örömmel vették tudomásul, hogy a népszerű elnök hivatali beosztása következtében nem költözik el és igy aka­dálytalanul megtarthatja tisztét. A fenye­gető elnökváiság tehát elhárult. A Pro Hungária sashalmi csoportja ápr. 17-én este fél 8 ó- rakor a Kantier-teremben nagyszabású kulturestet rendez, melyien a rákosszentmi- 'liályi zenekar is szerepei. H. Mihailje Jó- zsefné elnök mond megnyitót, Puer Béiáné a magyar népdalról tart felolvasást, Turá- nyi Alajos, a Nemzeti színház ny. művésze és Wlassits Nellike szaval. A műsor magyar táncegyveleggel végződik. Galambos Sán­dor, a Müvész-szinház tagja konferál. Elő­adás után tánc és tombola. Műsor megvál­tás 50 fillér. A Rákóczi-ut a rpi forgalmunk bevezető csatornája a fő­város szivébe. 'A szent Rókus kórház kör­nyéke körülbelül azi a középpont, amelyen minden környékbeli ember naponta megfor­dul. Nagyi öröm tehát nekünk, hogy aí ki­tűnő Biró L Dénes, a hires Szifcszay ven­déglő volt tulajdonosa, éppen itt rendezte be művészi Ízlésű, fényes sörözőjét, ahol min­denkor kiköthetünk néhány negyedórára, felüdülhetünk és megpihenhetünk. Ez a titka a vendéglő gyors népszerűségének. Levente járási futóverseny lesz Rákosszentmihályon április 25-én. Az árokba fordult egy szekér a Lajos utcában, A tulajdonos engedelmet kért az egyik közeli házban, hogy fáradt lovát beköthesse éjszakára. Más­nap reggel majd érte jön. Másnap reggel egy nő jelentkezett és megvételre kinálta a fogatot. Levelet is mutatott fel, mellyel iga­zolta, hogy joga van a kocsi és a ló eladá­sára. A rákosszentmihályi vevőjelölt előtt gyanúsnak látszott a dolog és értesítette a rendőrséget. Kitűnt, hogy a lovat a kocsi­val együtt Budapesten lopták és itt akarták értékesíteni. Kis árva fiú megható történetét, a „Szent hazugság“-ot mutatja be a Korzó szombaton, vasárnap és hétfőn. A világhirü bécsi gyermekkórus és a Burgszinház művészei szerepelnek. Két jóbarát billiárdozott az egyik vendéglőben. Az iz­galmas csata hevében nekitüzesedtek, kime­legedtek. Az egyik levetette a kabátját, a másik kilopta belőle a tömött pénztárcát. Az izgalmas parti a rendőrségen nyert be­fejezést. Magyar nótaest lesz most vasárnap ápr 11-én a Rákosszent-, mihályi Nagy kaszinóban. Az egyetemisták rendezik. Bodán Margit, Kubányi György, Poór testvérek. Undi bazár. A Lindi bazár nevet adta a közszáj a Fe­renc József-tér és Szentkorona-utca sarkán épült üzletsornak, mely tudvalevőleg Lind- majer Károly hentes- és mészáros mester polgártársunk tulajdona. Az épület a na­pokban teljesen elkészül. Tetszetős zöldre festették és már most egyik díszévé vált piacterünknek. Sósavat akart inni, hogy véget vessen életének B. Ferenc rá­kosszentmihályi lakos. Az utolsó pillanat­ban sikerült megakadályozni. Öngyilkos­sági szándékáról nem akart lemondani, ezért saját érdekében őrizetbe vették. Hirtelen meghalt Rákoshegy község főjegyzője, Kottász Zol­tán, A képviselőtestület közgyűlésén refe­rált s egyszer csak lefordult a székről. Szivszélhüdés ölte meg. Roppant szorgal­mas ember volt, ki minden idejét hivata­lának szentelte és még szabadságra se ment soha A törvényszakaszoknak nem volt nála pontosabb ismerője. Halála nagy részvétet keltett. Telkek eladók Rákosszentmihály legszebb helyén. ________Bővebbet Sashalom u. 32. Jó árut szolid napi áron kapnak a mindig megbízható Kerner Emil fűszer- és csemege kereskedésében — Rákosszentmihály, Rákosi ut.-----;---­El sőrendű borok, kitűnő pálinkák és likőrök olcsó áron. Az évad legszebb újdonsága a TEXA műselyeming 12 P Mintágyüjleményt ingyen és bérment­ve küld: Mangold Béla Kolos Budapest, Petőfi Sándor utca 1. szám. Ne várjon a Zászlórendelet re Hungária zászló Már most vegye meg nemzeti és fekete zászlóját garantált viz és szinálló indanthren festésű anyagokból. — Zászlórudak. príma kivitelben, legolcsóbb árak! és díszítési vállalat Bu da pest IV. Prohászka-utca 4. Telefonszám 18—32—79 VII. Damjanieh-utca 52. Telefonszám 13-46-51

Next

/
Oldalképek
Tartalom