Rákos Vidéke, 1937 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1937-04-04 / 14. szám

4 RÁKOS VIDÉKE 14. szám1. SPORT RTK—Move RAFC 4:3 (1:1). . Husvétvasárnapján az RTK pályán ta­lálkozott a két egyesület. A nagy érdeklődés­sel várt mérkőzésen nem mutatta egyik csa­pat sem azt a teljesítményt, amit ,a sport­pártoló közönség is elvárt a jóképességü két egyesülettől. Ez részben ugyan annak .tud­ható be, hogy az RTK-bólI Schaffer 11,, a Move RAFC-ból hinter II., hinter IV. és líacsik hiányzott. Változatos, élénk játék folyt mindkét félidőben, hol az egyik, hol a másik kapu forgott veszélyben. A győzel­met a szerencsésebb csapát szerezte meg. Góliövők: Bodies Ih, Horváth 11-esből, Reitzi és Reisch, a Rafc-ból, Huber, Szo- bonyai é® Dobrovits. Jók: Radies II., Kiss lés Csik, illetőleg Maros a mezőny legjobb­ja, Bognár és Jeszenszky. MOVE RAFC ifj. — RTK. iff. 1:0 (0:0.) RTK. kölyök — Move RAFC. kölyök 1:1 (1:0). RTK előkészítő — Move Rafc előkészí­tő 7:2 (5:0.) Vasárnap sportja. A Move Rafc pályán fél 5 órakor a ha­zai csapat a Palotai remény csapatával ját­szik bajnoki; mérkőzést. A liga csapat a Pa­saréti utón játszik a Szent1 János, S. E. el­len fél 11-kor. Az RTK I. vasárnap a Szőnyi utón (ját­szik az Autótaxi S. C. csapatával fél 3-kor bajnoki mérkőzést. vitéz Regős Ágoston vendégleje a piac (Ferenc Józseff-téren Frissen csapolt sör. Saját sziiretelésü fajborok. ZENE! Minden csütörtökön halászlé. Olcsó árak! - Ízletes konyha Schmideg szűrmeház Budapest, IV., Párisi-aitea 6 Szórmekülönlegességek, kabátok Öus vi- < Osztókban. Megóvásra vállal szőrmikffl / á888 Átalakítások, javítások. Aki mer, az nyer! 700,000 peBgőt nyerhet ttj osztály»örijátékon ! Főárusiió; Pestkörnyéki Sank Mátyásföld, Rákosutmihá! r Olcsóbb leit i bor!! mert egy liter kadarka (piros) vagy fehér uj bort Soltvadkert állomás­ra ki s z á 11 itv a 22 fillérért küldünk. A vasúti fuvar kb. 3 fillér li­terenként. Csakis 50 litert meghaladó rendelést fogadunk el. A szlllitás után­véttel történik az általunk díjmentesen nyújtandó kőlcsönhordókban, amit 30 napon belül kell bérmentve visszakül­deni. Egy pengő levélbélyeg ellenében mintát küldünk a borból mintás do­bozban bérmentve. Óbor ára 27 f. Boraim kellcemesk, édeskés italnak és zamatjuk tökéletes. Székely Ferenc Kft. Iijbtrpiicfinfi Saltvadkcrt (Peit m. Nyílt tér *)- A »Rákos Vidéke« múlt heti. számában megjelent Adámy Oszkár információja 'alap­ján egy közlemény, melyben cáfolja üzle­tének1 eladását. Tény az, hogy Adámy Osz,- kár nem társult Kovács Jenővel, mert ipar­engedélyéről 5640—1937. sz. alatt a főszol­gabírói hivatal végzése szerint lemondott, illetve visszaadta azt. Az uj iparengedélyt pedig Kovács Jenő kapta 5636—1937. sz. a- latt Rákosszentmihály Rákosi, ut 123 sz. a- latti telephelyre. Adámy Oszkárnak igyj te­metkező vállalkozása Rákosszentmihályon nincs és Sashalmon eddig sem volt és most sincs. Az1 üzlet eladását biztosi íjat az: is, hogy 1937. március 17-iki Pesti Hírlap hirdetései között a következő felhívás je­lent meg: »Ügyfelem megveszi Adámy írá- kosszentmihályi üzletét; a hitelezők bár- rom napon belül jelentkezzenek dr. Somló, Lónya.y n. 18. sz. alatt.« Társulás esetén a jogszokás az, hogy a meglévő iparengedélyre a társ nevét ráve­zetted k, vagy közös tarsas iparengedelyí kérnek. Kiváló tisztelettel: Varga László sashalmi »Őrangyal« terheik, vállalat tulajdonosa és Varga hászlóné rákosszeatmihál yi »Őran­gyal Temetkező Vállalat tulajdonosa. *) E rovatban közhitekért nem vállal felelősséget a szterk. Locsolás után. h. István munkás a husvét hétfői locsolkor dás után az egyik helybeli vendéglőben du­hajkodni kezdett és betörte a vendéglő abla­kait. A részeg embert nehezen tudták meg­fékezni. Ugy-e fáj? ...ha azt mondják, fizessen uram! ? De ugy-e, más érzés, ha azt hallja, hogy a Korzó möiz* gó szombattól keddig a ,1 egrnula ts ág os ab b magyar filmet, a '»Fizessen nagysád!«-ot adja elő ? Főszereplő : Kabos, Gombaszögi, Já­vor, Muráti, LatabáJ. Kísérő műsor )a »Hold fény lovasa.« Vadnyugati történeti' Ismeretien autó szerdán hajnalban elütötte Sashalmon Lo- só Samu muzsikus cigányt. Súlyos sérülé­sekkel mentők szállították he a kórházba. •— A gázoló autót keresik. Az „Ibolya est" igen jól sikerült. A sashalmi NÉP ifjúsági csoportja rendezte. Nagy közönség volt. —- Sokat kacagtak a két bohózaton,, melyet ügyesen adtak elő. Különösen Janovszky Anna, Hajdú Aranka, Deszkáss Margit íps Remete Imre, továbbá Ginál Mj.ci, Pusztay Oszkár és Antal Mich tűnt ki,. Igen hatásos, a Deszkáss Gusztáv zenéje. Legnagyobb si­kere volt azonban a fiatal Deszkáss Sán­dornak, aki eredeti formában iésr igen ötle­tesen konferált. Gorecky-emlék vacsora. A nagyemlékű belvárosi elöljáró, Gorecky Zsigmond emlékére barátai és tisztelői ser­leget alapítottak és évente vacsorára« gyűl­nek össze. A múlt héten volt a Központi ká­véim; különtermében az a vacsora, melyen a serlegbeszédet Goszleth Ernő, a mostani belvárosi elöljáró tartotta. Igen válogatott közönség vett részt a lakomán, melyen Mér száros Győző, mint rriindig, sziyes házigaz­dának bizonyult. Gorecky Zsigmpnd nagyon becsült alakja volt a szentmihályi társaság­nak is, sőt, midőn Vida (ügyvéd ja, róla élné* vezeti telepet parcelláztatta, a munkálatok; jogi részét, mint Vida akkori irodavezetője, ő bonyolította le s jgy igazán ott volt közsq-' günk bölcsőjénél is, azután pedig sok jó ügyünket támogatta eredményesen. Rákosszentmihály-sashalmi postatisztviselők egyesületének közgyűlése márc. 29-én nem volt határozatképes. A gyűlést ennélfogva ápr. 5-én d. u. 6-kor tártjaik, még., Az elnök­választás iránt igen élénk! érdeklődés mu­tatkozik. ___ ... DÍ JTALAN «emofvosí Ji*s­— odl»* d. e. Y2I2- től Ug, d. i*. 4-6-tg. „REFRAKTIÓ“ speciális látszerészetí intézet. Budapest,IV,, Ferenciek-terel, ílLindmejer Károly 1 ^ hentes és mészáros \ ^ j B/hndig gazdag készlet friss áruból. — i ízletes felvágottak. — Hurka, kolhászifíü- lönlegesség. Friss disznó- és marhahű».'% Mészáros József mos, fi tisztit. Rákosi-ut és Serédi Jusztimián-u. s Belvárosi kávéház BUDAPEST, Apponyi tér (volt KigyÄ tér). — Elsőrangú italok. — Egész tut kitűnő meleg konyha. — Külön teiine Figyelmes kiszolgálás.------ötórai to RÓ NAY MIKLÓS Szénásy Béla Levéipapiráru háza és töltőtoll szaküzlet : Budapest, IV., Ferenciek tere 9. í Legnagyobb választékot nyújt ízléses L; ij vélpapirok és világmárkás töltőtollakban. I IKfeassági és el jegyzési értesítők, vala- f mint névjegyek a legszebb kivitelben ki. szülnek. BUDAPESTI KÖZPONTI ÁLTALÁN« TEJCSARNOK rt. ® Rákosszentmihály 86. sz. fiókja, Rákosi* / 120. sz. és Mátyásföld, •Teljes tej, pasztőrözött tej, habtejszin, tejföl, gyermektej, yoghurt, elsőrendű teavah gyógytejek házhoz szállítva. Ke­reskedőknek viszonteladásra házhoz szál- í iitra. Fratelli Deisinger cégnél, Budapest Ferenciek-tere 1. szám (Királyi bérpalota.) Kávé O Tea Q Rum Zsuffa István és társai angol gyafjussövetek kereskedése IV., Vácxi-utca 25. Piarista-utca sarak. Állandó nagy raktár elsőrendű angol, skát ét irland szövetekben valamint selyem és egyéb bélésárukban \T Án AC női kézi munka és rajzmüterme © Budapest, IV., Petőfi Sándor-u. 11 az.® SUGÁR VILMOS W., Deák Ferenc-utca 23. (Deák-tér sarok.) Megérkeztek a legszebb újdonságok. Férfi és női szövetek, selyem, bársony és - flanellekben dús választék. — ilcsek 17 ászon {•hérnamfi, • z e t! törfllkéf#, zsebkendők \\\ IV.Kossuth L.-u. 4. # # Felelős kiadótulajdonos: öalázsowich ZoULjoA utca 9. szám. Telefon 1—379—2». Acfler és Práder nyomda Bpost, VIII., FocA®

Next

/
Oldalképek
Tartalom