Rákos Vidéke, 1937 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1937-10-24 / 43. szám
4 RÁKOS VIDÉKE 43. szám. Sashalmi Péter legendája. Irta: Kárpáthy László dr. (4) Megszólítottam úgy győriekét: — Sashalmi Péter hol lakik ? — A bolond Péter? Az itt lakik1 velünk. Albérlő. Tessék csak velem jönni. Már másodszor hallom, hogy Sashalmi Pétert bolondnak nevezik. Csakugyan bolond volna,? No, majd meglátjuk. Beléptem a szobiba. Sűrű homály volt odabent és valami rettenő lés bűzi csapta meg az orromat. Csip ős dohányfüst tette a, homályt még vastagabbá, s a tűzhelyen potyogott az a büdös valami, amitől majd elájultam. Nem tudtam megállapítani, hányán pipáznak a M,s fülkében s1 Pjétert sem ismertem meg1 a, füstfelhőben. De ő annál inkább megismert engem. Hozzíám lépett és egyenesén a keblére ölelt. — Tudtam, hogy el fog jönni!—kiáltott kitörő örömimel. — Magyar ember a Szávának! áll. Isten hozta! Most be fogom a- yatni a titokba, amely már nem sokáig leszí titok). i Majd a többi jelenlevőhöz fordult: Kérem, hölgyeim és uraim, szives- [kledjenek magunkra hagyni bennünket. — Négyszemközt szeretnék biejszéhii tisztelt ba- rátommal, ha szabad igy neveznem. Különben sem férünk él annyian. A társaság szótlanul cihelődni kezdett. De égy molett hölgy oldalba bökött a könyökével és jelentősén rámnézett. Azután' homloka elé tartotta széttárt ujjait és meg- forgatta a tenyerét. Ezzel a néma teszpérántó val jelezte, hogy a Pétiek fejében valami nincs; rendben. Magunkra maradtunk. Péter széket tóit alám, leült velem szjömben és pipára gyújtott. Én is rágyújtottam; hogy kleivésbbé é- rezzem a tűzhelyről áradó szagot. Ebbein a, kánikulában tűzi mellett ülni és ilyen illatot élvezni, — igazán emberfölötti teljesit- Pi|ény. Péter nagyiokjat szippantott s mikor a pipája már jói szeleit, ünnepéiyfesén hangon beszélni kezdétt: — Sokat gondolkoztam azon, — kezdte mondókáját Sashalmi Péter, —- hogy mi az1 oka, iazi emberek közt dúló s'zieirietetlenség:- nek'. Az) lemberé!k a fogókat vicsorítják leigy- másra, 'ahelyett, hogy szlerétnék egymást. Rájöttem!, hogy mindennek a, nyomorúság jaz oka. Az éhes ember néni szeretheti a jóllakottat, a jóllakott pedig nem szierfethéti azt, aki őt nem szereti. Ez csak világos. Más kérdés, hogy miért van nyomorúság, holott áz! Isten lannyit ad, hogy mindenkinek bőven juthatna belőle. Del há a nyomort még lehetne szüntetni, anélkül, hogy a jobbmó- duak jogos; vagy jogosnak vélt tulajdonához égy ujjal is hozzányúlnánk, ha senkinek égy fillórnyi áldozatába sem1 kerülné a nyo:- mor megszüntetése, akkor mindjárt még volna, oldva a kérdés. Hja:, a koldusnak nem kellene koldulnia, a gazdagnak ntetm kellene adnia, akkor nem volna semmi akadálya annak, hogy az emberek székes s(ék egymást. — Nem egészen érteim. — Mindjárt meg fogja érteni. Én rájöttem arra, hogyan lehet mindén (embert ingyen élelemmel 'ellátni, mintha csak &z! ég;- ből hullna a manna, a szegénynek asztalára. De a gazdagoknak isi jutna belőle, akár a megpukkadásig. Ez az én nagy titkom'. (Folytatjuk.) HÁZIASSZONYOK! Nem kerül pénzbe, mégis a legjobb tésztarecepteket megkaphatja, ha még ma kéri a DR. OETKER- FnLE világhírű FÉNYKÉPES RECEPT- KoNYVET, melyet bárkinek ingyen megküld a gyár: DR. OETKER A. Budapest Vili., Conti-u. 25-}r/;st?]?A puajoípioui xrequrezs SQlqoq y SPORT Az uj összeállításban szereplő RTK könnyen győzött. A kezdés után Kiss szerzi msg a vezetést, majd Varga hatalmas lövéssel 2; 0 ra emeli a gólok számát. A szünet után Horváth szép egyéni teljesítménye újra gólhoz juttatja az RTK- át, Most a TTE rákapcsol, fölénybe is kerül, de egy gólnál többet nem tud elérni a jó védelemmel szemben. Durva, kemény mérkőzést vívott a Rafc csapata, melyet a második félidőben gólokkal nyerhetett volna meg, de csatárai érthetetlenül nem lőttek kapuraA Rafc gólját Dobrovics lőtte. A Rafc csapata 3 órakor a Compactor csapatával mérkőzik a József fhg úti sporttelepént. Megkezdődött már a Pestkörnyéki Bank és Kereskedelmi R. T. Rákosszentmihályi fiókjában (Rákosig ut és József utca sarok) az: uj HITELAKCIÓ. — Részletes felvilágosítást szívóson adnak! a hivatalos órák alatt —.szombat kivételével. — NAPONTA délután 4—6- ig. — HITELEK, - BETÉTEK, — SORSJEGYEK — BIZTOSÍTÁSOK! ízléses, finom selymet szövetet, mosóárut olcsón és nagy választékban vásárolhat; Lakos Székely Fenyvesnél Petőfi S. u. 8-B. í Irányárak: 70 cm. széles la angorétt r minden színben :2;90 pongyola miatlassé szép minták 2.65 90 cm', divat cloque minden színben la 3.90 Árverési hirdetmény Közhírré tesszük, hogy a községháza alagsorában lévő hatósági raktárban folyó évi november hó 4-én és 15-én déli 12 órakor ingó árverést tartunk. Árverésre kerül számos bútordarab, kép, szőnyeg, rádiókészülék, petroleumfőzőkészülék, mosdó, tükör- állvány, virágállvány, falióra, hintaló, billi- árdasztal, sírkő, ékszer stb. Továbbá kö- zöljök, hogy ugyancsak folyó évi november hó 4-én d.e. 9 órakor a Ferenc József téren helyszíni árverésre kerül 2 drb. fából épült elárusító bódé, valamint ugyancsak helyszíni árverésen a Baross utca 116 szám alatt d.e. 10 órakor eladásra kerül egy drb. szalagfűrész, egy drb. vastaggyalugép és egy drb. marógyalugép. Rákosszentmihály, 1937. október hó 18. A községi elöljáróságJLindmejer .Károly '1 heafes és mészáros Mindig gazdag készlet friss áruból. — ízletes felvágottak. — Hurka, kolbászba» tömegesség. Friss disznó- és marhahús/ ; mm József mos, feat tisztit. Rákosi-ut és Serédi Jusztinián-u. saxtlf Belvárosi kávéba* BUDAPEST, Apponyi tér (volt KigiyR tér). — Elsőrangú italok. — Egész: ni kitűnő meleg konyha. — Külön termo figyelmes kiszolgálás. — —ötórai ict RÖNAY MIKLÓS HIRDETMÉNY, i 18360—1937. Mg. sz, A 120.000—1937. ß. M. sz1. rendelet értelmében a kerékpárok és kerékpárnak minősülő segédmotoros kerékpárok iokt. 25-ig terjedő Időiig bejelentési kötelezettség: alá lesnek még akkor is, ha üzembe helyezésük csak okt. 25-ike után fog1 megtörténni. A bejelentéshez szükséges űrlapok díjmentes; kiszolgáltatása a rendőrhatóság hatáskörébe tartozik, miért, is a bejelentőlapok ia réndőrjőrszbhán, 1937. okt. 7-től kezdődőleg naponta reggeli 8—12 óra között szerezhetők hiei. A bejelentőlap 2 példányban állítandó; M éjs1 'a sziemély a.zo no s s ág igazolása mellett kizárólag a kerékpár tízemben tartó ja részére adható ki. A kerékpár üzembentartója a bejelentőlapot magánál tartani és! igazolás esetén a közbiztonsági közegnek felmutatni köteles. Ha a kerékpár üzembentartója a kerékpárt használatra inasnak átengedi, kötejiejs, a Bejelentőlapot isi átadni. A bejelentőlapot rendszám táblával való ellátás esetén a rendőrhatóságnak be kell szolgáltatni; elvesztés esetén pjedig azt azonnal be1 kell jelentem. Ezen rendelkezés1 nem vonatkozik a fegyveres (erő,‘közbiztonsági szervek é|s ml. kií. posta üzemben tartott kerékpárjaira. Aki, a fenti rendelkezésnek eleget nemi tesz, kihágást követ el ©s1 szigorú büntetést szenved. Rákosszlentmihály, 1937. bkt. 15. i Az! elölj árosáig'• Családiház november 1-re KIADÖ Megtekinthető bármikor Rákosszentmihály, Rákóczi üt 84. szám alatt. ÁT és feltételek1 megbeszélése [miatt értekezni leshet Kovácsfi Sándor igazgatónál Budapest,Netm zeti Szálloda, VIII., József Krt. 4. — 4 |ossz- klomfortosi szoba,, fürdőszobával, 2 WC-helyi- séggel, dupla üvegezett, füthető verandával, szépen rendéz'ett gyümölcsös kerttel, sáökő- kuttal, baromfi udvarral, amely füthető keltőhelyiséggel van tellátva és mosókopy- hával. i Széssásy Béla Levéipapiráruháza és töltőtoll szaküzlet Budapest, IV., Ferenciek tere 9. Legnagyobb választékot nyújt Ízléses l vélpapirok és világmárkás toitőtollakbani, Házassági és eljegyzési értesítők, valaa mint névjegyek a legszebb kivitelben kiét. szülnek. BUDAPEST! KÖZPONT! ÁLTAliNK TEJCSARNOK ft. f Rákosszentmihály 86. sz. fiókja, Rákosi« 120. sz. és Mátyásföld, ifidjes tej, pasztőrözött tej, habt ej szia, tejföl, gyemrekt-ej, yoghurt, elsőrendű leavaj. gyógytej'ek házhoz szállítva. Kereskedőknek viSjSonteladásra házhoz száh 3 ütva. " . . S ^Tir ■ jj-.-i.» i 11 1 - ■ »J---- 11,1 Fr atelli Deisínger ■, eégnél, Budapest Ferenciek-tere 1. szám (Királyi bérpalota.) Kávé O Tea Q Rum Zsuffa István és társai angol gyapjúszövetek kereskedése > l¥., Váczhutca 25. Piarista-utca «arak. Állandó nagy raktér elsőrendű angol, skét éaJrland szövetekben valamint selyem és 'r'l© egyéb bélásárukban ^ • \ ! \T Xrj At női kézi munka | i ®s rajzmüterme | ©Budapest, ÍV., Petőfi Sándor-u. 11 sz.C I Feielós kiadótulajdonos: Balázsovich Zoltásáé Adler és Rníder nyomda Bpest, VIII., FecafcS utca 9. szám Telefon í—379—25.