Rákos Vidéke, 1936 (36. évfolyam, 1-51. szám)

1936-03-15 / 11. szám

2. oldal. RÁKOS VIDÉKE 11. szám. HÍREK A vörös kérészi egyesület rákos szent rnihá 1 y i szervezete Fekete Sándor dr elnöklete alatt vasárnap tartotta közgyűlését a Nagykaszinóban. A jelentéseket egyhangúlag tudomásul vették és meleg ünneplésben ré­szesítették az elnököt, a ki nagy hazafias lel­kesedéssel buzgói kcdlk az egyesület érdeké­ben. Halálozás. Ágota y Béla ny. szfov. tisztviselő életének 85 ik éviében meghalt Budapesten. A meg­boldogult fehérmegyei földbirtokosból lett fővárosi hivatalnok, s odaadásával, jóindula­tával sok barátot szerzett. Éveken át volt Sas­halom lakosa. A Díttnch-uton volt szeretettjei gondozott villája, melyet felesége halála után adottéi. Egyetlen leánya, Ormai Istvánná, Ágb tay Mária és kis unokája, Klárika gyászolja. Nekik egyébként Mátyás .földön van kedves nyaralóijuk, ahol a megboldogult utolsó nya­rát töltötte. A hadviseltek küldöttsége Szendy polgármesternél, A Magyar Hadviseltek Országos Gazda­ságpolitikai pártjának küldöttsége járt Szendy Károly polgármesternél. Vitéz Csécsi Nagy Imre nyugalmazott altábornagy, a párt orszá­gos elnöke, a Rákos vidékién lakói hadviseltek Súlyos helyzetének enyhítésére kérte a Hév. viteid' jak leszállítását. Szentmiklóssy Aladár dr a hadviseltek rákosvidéki csoportjának elnöke rámutatott a rákosvldéki hadviseltek sérelmé­re, akik 'harctéri törődöttség'ükjkel kilométe­reket gyalogolnak, mert a magas vitel dijakat fizetni nem tudják és ugyancsak a Hév1, tarifa miatt a Rákos vidékén beállott munka-hiány miatt Budapesten igyekeznek kenyérhez jut­ni. A sashalmi lakótelepen nyomorban élő hadviseltekre tekintettel, Budapest határáig, a Nagyítóéig 24 filléres villamosjegyet a rá kossz.entmiihályiak támogatására pedig a zug­lói viill amos vonalnak a körvasúiig meghosz- szabbitását kérte a 68-as villamos kisszakaözos pótjegyének megszüntetésével. Szendy polgár- meder váh ában kijeién fette, hogy a l;a::\i- selteknek a Hév. viteldijak leszállítására irá­nyuló kérését igyekszik teljesíteni, mivel a világháború katonái támogatást érdemeinek, épen ezért a szanálás befejeztével a fővárosi állásoknál is teli intettel lesz: a hadvisejltekrie. Március 29-én, vasárnap, d. e. fél 12 órakor tartja a Rákos- szcntmihályi Önkéntes tűzoltói testület rendes évi közgyűlését, a községháza gyüléstermjéi- ben. Az előkészítő választmányi ülés Dibusíz Sándor főjegyző elnöklete alatt elismerés stet fogadta Klier Antal parancsnok és Sor .Fe­renc tír. titkár jelentéseit. A kutak nyilvántartá­sának összeállításával nélkülözhetetlen hiányt pótol a parancsnokság. A hatalmas munkála­tot Csattognámyi István vezeti kiváló eredínény- nyel. A testület hangszereit továbbra is (át­engedik használatra a népművelő Zenekarnak. Számadásvizsgáló közgyűlést tartott Rákosszentmihály képvíselotestül ele,— •Vedres Bála pestújhelyi apátpléhános elnök­lete alatt. A számadásokat Gávay Béla szám­tiszt, old. jegyző; terjesztette elő. Az (ered­mény kedvező, hétezer pengővel több volt a bevétel az előirányzottnál és 5000 pengő fe­lesleggel zárult a múlt é,v. A község vagyona is 700.000 pengőre emelkedett. A közgyűlés egyhangúlag elfogadta és jóváhagyta a szám­adásokat. Vedres Béla elnök meleg elismerés­sel nyilatkozott a község vezetőségének mun­kájáról, és ezúttal is hangoztatta, hogy Rá- kosszcntmiliályra, mint mintaszerű községre Szokott hivatkozni mindenkor. Az elnöknek, Pál fi János főszám tanácsos mondott lel ces sza­vakkal köszönetét és elismeréssel méltatta -Gávay Béla pontos és szakavatott munkálko­dását. György Lajos még Dibusz Sándor fői- jegyző és Schulek Károly bíró működését di­csérte alkotásaikért, a melyeket az utóbbi. ,é- vekben produkáltak. A dakotai baleset sebesültbe, Br inner Károly szerelő, lakit tud|- Valevően magasfeszült-jégü áram sújtott, bele­halt sérüléseibe. Nagy részvét mellett temet­ték. (• Megnagyobbodott a vitéz Regős József Ferenc József téri vendéglője. Kényel­mes és kellemes uj különszoba nyílt áz‘étterem ímelett. Már az elsői napokban fs Iked’veltté vált az uj helyiség,, mely magántársaságok, la­komák, alkalmi összejövetelek céljára különö­sen alkalmas. Az RTK hivatalos helyiségévé avatta az uj szobát. A Regős vendéglő állan­dó fejlődése kiáltó bizonyítéka annak, hogy a szakértelem és céltudatos munka a íegnehe. zebb időkben iß meghozza a maga gyümlöl- csét. A Jó szív temetkező egyesület választmánya Katona Béla elnöklete alatt ülést tartott a vitéz Regős vendéglőben. A gyűlés megelégedéssel fogadta a jelentése, két és általános tetszést aratott az egyesület most megjelent ismertető és propaganda röp- irata, amely »Jó szív« újság alakjában irodalmi stílusban nyújt mindenre kiterjedő tájékozta, tást az egyesületről és eddig elért (eredményei,, ről. Meleg ünneplésben részesítették Katona Béla elnököt és Szőke Sándor pénztárost, a- kiknek ötletéből jött létre a legszebb remé­nyekkel kecsegtető röpirat. Az évi rendes köz­gyűlést április 26-án d. u. 4 órára, tűzték ki. A sashalmi kath. körben csütörtökön BaláZsovich Zoltán szerkesztő tar­tott előadást, »Keserű igazságok» címén. A há­ború után a hitélet elmélyült, de a társadalom- ban nem érvényesül eléggé <a kívánatos szel­lem. Nincs igazi testvériség, nincs igazi .szólj- tíáritás és nem uralkodik közöttünk az igazi krisztusi szeretet, amely a boldogságot bizto­sítja és Szent István birodalmát újból .naggyá teszi. Az igen szépszámú közönség megértés­sel fogadta és tetszéssel kifsérte a fejtegetése­ket. A gyűlést Szittc Ferenc nyitotta meg lés zárta be, köszönetét mondva aZ előadónak. A kör legközelebbi kulturestjét márc. 26-án tartja ugyancsak a kaszinó helyiségében, Bi- rói József lépi tesz lesz az előadó jés «Modern épi téiszet a Kath. egyházban« az előadás cinre. Az ev templomban a bojt alatt vasárnap, fél 11 órakor, d. u. 4, szerdán 6 órakor van istentisztelet A ref. egyház március 15-én teggcl 9 órakor gyermekistentiszteletet tart az iskolák ref. növendékeinek részivé tel ével. D. e. 10 órakor ünnepi istentisztelet, amelyen az ünnepi beszédet Hörömpő Dezső lelkész tartja. Délután 3 órakor hazafias emlékünne­pély, amelyen a nap jelentőségét Papp Lajos ny. igazgató tanító méltatja. A sashalmi protestáns Lözmüvelési egyesület évi közgyűlését március 15-én d. u. 5 órakor tartja a Schuszter vendéglő külön termében, 6 órakor pedig hazafias ünnepélyt rendez pz egyesület. Az ünnepi beszédet Földes Gábor tanár mondja. Végül társas-vacsora. Közremű­ködik a Sashalmi polgári dalkör is. iBeiépődlij nincs, vendégeket szívesen látnak. A Református Nőegylet március 1-én megtartott teadélutánján a Ser­dülő Leánykor tagjai a szép közönséget meg­lepték ügyes szereplésükkel? Lüi Juliska és Novak Mária kellemes énekével Síanfel Er­zsiké ügyes zongoraki sér été vél, Szed'er Ga. bika zon goraj át ékáv al, szaV al áfával, Gy örkiöls Judit, Tábori Irén, Kovács írma, Mocsár Er­zsébet, Szanyi Lenke, Gróbmann Emma, Ami- brózy Ilona ügyes szavalatával aratott tapso­kat. Hatásosan szerepelt az Erkel zenekar. ,A teához csaknem minden növendék hozzájá­rult valamivel. Kiss Istvánné tortát, Tábori Lajosné szép térítőt adott. Az ünnepély bevé­telét Bánhidi Lajosné, Bögre Antal, Horváth Lajosné és NN. 50—50 fill, felü{fizetéssel is gyarapította. Nemzeti bölcsőde. A rákosszentmihályi Nemzeti Egység nőcsot portja-, valamint a Mansz és Stefánia diákszö­vetség helyi csoportja minden erejét a Nem­zeti bölcsődé m eg valós ittasának ügyére irányít­ja. Kér tehát minden nemes gyermlek- és em­berbarátot az alapozó munkára. Március 14-én délután fél hat órakor kezdődik az ünnepi elő­adás a N a gyk a sZi nob a n. A műsor akö vetkező,: I. 1. Kióhler: Miagyar egyveleg. N\ ijtány. Erkcl- zenekar. K.: Lengyel I. 2. Kürt: Hiszekegy, Werbőczy O., Berenkey Attilámé. 3. 1!iszek. egy. Erikel-zenekar. 4. Ünnepi beszéd1. Mondja: Vámosi Nagy Géza esperes-plébános. 5. Nem­zeti induló. Nemzeti Dalkör. K.: Bállá ígnáé­né. II. 1. Kürt: Clio. Hungária, iClió: Széky Ernőmé. Hungária: Dóra M-ná. 2. Árpáid pajzsr raemelése. Kovács József. 3. VérszlerZődéSi — Kovács József és leventék. 4. Árpáid fogadja a legyőzött népek követeit. Kovács J. jés |eVen|- ték. 5. Szent István. — Patnona Hungáriáé, "dr. Kubmyecz L né, Berger I, 6. Boldbg ,Gi|- Zella. Komor Gyulámé. Udvarhölgyei: Görgői! Kató, Hatvani Éta. 7. Szent Imre: iÁrvai| Sa­rolta. 8. Szent Erzsébet. H. Bilik Franciska, 9, Szent Margit. Paubnyi. Gizella. 10. Tatárjárás! IV. Béla. Fátrai József. — ill. 1, Kürt, Clio, 2. Magyar egyveleg. Nemzeti Dalkör, s! Hédi vig. Dombi Margit. 4. Rozgonyi Cicelle Re­gős Józsefnél dr. 5. Szilágyi Erzsébet. Dó­ra Mihály ne. 6. Mohácsi vész. Kanizsay iDo:- rottya Bogyai Antalné. 7. Patócs: Zsófia. Sza­bó Klára. 8. Dobó Katica. Diószegi László­dé- Q. Lórántffy Zsuzsanna. Lauró Ferenci­né. 10. Zrínyi Ilona, dr. Garay Lajosné, — IV. 1. Kürt. Clió. 2, Hiszekegy, Nemzeti Dal­kör. 3. Buda visszafoglalása. Fátrai Ernő. Hor­váth János és leventék. 4. Mária Teréz'a. Tom- ösáinyi Nándorné. 5. Tápéscs mállóik. Magyar Lányok. 6. Brunswick Teréz. dr. Ungár Gyu- láné. 7. Erzsébet királyné- dr. S:pos Károly­ié. 8. Világháború. Maroth iné1., Csipkénél, Bajnokné, Svédáné, Csipke Gy, Bajnok And­rás, leventék. 9. Nemzeti ébredés. Berenkey Attilámé, Leventék, Magyar Asszonyok, Ma- gyár Lányok. 10. Szózat. Nemzeti Dalkör. 700.000 pengőt nyerhet az uj osztálysorsjátekon ! Főárusító; Pestkcfris^éki üaaaEs Pflátyásfőkis Rákosszfmihaly SUGÁR VILMOS iV’.g Beák Fenreasc-utca 23» (Deák-tér sarok.) Megérkeztek a legszebb újdonságok. Férfi és női szövetek, selyem, bársony és ílanellekben dús választék. — Belvárosi kávéház BUDAPEST, Apponyi tér (volt Kigyó- tér). — Elsőrangú italok. — Egész nap kitűnő meleg konyha. — Külön termek Figyelmes kiszolgálás.------Ötórai tea. RÖ NAY MIKLÓS BUDAPESTI KÖZPONTI ÁLTALÁNOS TEJCSARNOK. rí, Rákosszentmihály 86. sz. fiókja, Rákosi-ut 120. sz, és Mátyásiöld, Teljes tej, pasztőrözött tej, habtejszin, tejföl, gyermektej, yoghurt, elsőrendű Ha vaj, gyógytejek házhoz szállítva. Ke­reskedőknek viszonteladásra házhoz szál­lítva. Wessely istván és társa (cégt. NAGY KÁROLY FRIGYES) Orvosi müszergyár, Apponyi-tér 1. Kíamon bokaszoriíó. Egészségügyi cikkek SS Orvosi műszerek ssir J. PAPÍRÁRU GYÁR Telefon : Aut. 845-05 Készít legfinomabb ponder dobozo­kat, parfüm - dobozokat, a legfino­mabb kivitelben. Külön osztály cukrászpapir kellékek gyártására. £*£ Gyártelep: Lehel-utca 9. Városi iroda: Ferenc József rakpart 11 \T /í A ff női kézi munka l.\|——1———<3. £s rajzmüterme Budapest, IV., Petőfi Sándor-u. 11 sz. A Cinkoía Hév Budapest Kerepesi-uti állomáson iévő CUKORKA ÁRUSÍTÁS tisztelettel ajánlja tisztán kezelt cukorka- és csokoládé-különlegességeit. — Rend­kívül olcsó árak. Szives támogatást kér: ROSNER HUGÓ.

Next

/
Oldalképek
Tartalom