Rákos Vidéke, 1936 (36. évfolyam, 1-51. szám)

1936-03-01 / 9. szám

9. szám. RÁKOS VIDÉKE 3. oldal HÍREK A jő pásztort ünnepelte KERESZTUTl ÁJTATOSSÁO lesz Sashalmon minden pénteken este fél 7 órakor. Ezzel kapcsolatban ;említjük meg, hogy a templomtorony költségeire javában folyik a gyűjtési s most már valóban rövid idő kérdése, hogy a torony felépüljön. ^ SZERETETVÉNDeGSÉG SASHALMON A sashalmi evang. egyház a községtől nemré­giben telket kapott temploma céljára. így a sashalmi evangélikusok its megkezdik a gyűj­tést. Most vasárnap március 1-én, délután (a böjt I. vasárnapján) fél 5 órakor a Schuszter vendéglő nagytermében a nemes célra miisoi- ros szeretetvendegséget tartanak, melyre a szép oél iránt érdeklődőket ezúton is szere­tettel meghívja az egyház vezetősége. Előa­dást Szabó Aladár szíőv. vallástanár-lelkésit tart. Énekelnek a Spjrka testvérek. Ezenkívül lesznek mlég szavalatok. A iea-jegy ára:. 60 fillér. FÉNYES SIKERREL kezdte meg évadi­ját Kiskunfélegyházán a Szalay Károly szín­társulata. Már az első hét műsorán szenzáció volt a Pillangó kisasszony opera kitűnő elő­adása, valamint az idei ujdonságbk közül a Vallomás, a Budapest—Wien bemutatója. A legnépszerűbb régi darabok közül újdonság- számba ment a nagyon mulatságos Hotel Na­poleon. A nagy alföldi város közönsége ki­tűnőnek találja ,a társulatot és már az első' napokban megszerette Szalay igazgatót. A BÖJTI IDŐSZAKBAN a REF. TEMP­LOMBAN minden csütörtökön este 6 órakor istentisztelet lesz, Vasárnaponkint d. u. 5 óra­kor pedig Vallásos estély . A REF. NÖEGYLET TEADÉLUTÁN V JA. Március 1-én ti'. u. 5 órakor rendézi már­ciusi teadélutánját a ref. nőegylet. A műsort a Serdülő leánykor tagja] szolgáltatják, Ká- rjngétz Júlia tanítónő \ ezetése alatt lá­gyan csak a leánykák látják el a házi asszony?) tisztet is. A kedves műsor méltó az érdeklő­désre. A SASHALMI PROTESTÁNS KÖZMŰ­VELŐDÉSI EGYESÜLET febr. 23-iki felol­vasó ülésén szép közönség élvezte Benkői ■ András ny. tanfelügyelő előadását, aki HunyaÖ megyét, annak mérhetetlen kulturális termé­szeti és gazdasági- kincseit méltatta lelke®, szavakban. Kárpát hy László dr. három kedVes szerzeményét adta elő. Földes Géza iró egyik kedves novellájával, Göbölyös Ilonka hege­dül játé kávát, Darula Iránke Zongorajátékával aratott meleg tapsokat. Az egyesület legköze­lebbi társas összejövetelét március 15-án dél- 1 után a Schuszter vendéglőben tartja, amikor a tisztújító ’évi közgyűlés is lesz és ünnepély! és társa® vacsora keretében áldoz a'z egyjef-, sülét hazafias érzéseinek. KÖRÖD! KATONA JÁNOS ELŐADÁ­SA. Sashalom1 katolikus közönsége a Krédó- egyesület rendezésében népes gyűlést tartott ia polgári leányiskolában. Nagy László hitok­tató üdvözölte a megjelenteket és a gyűlés) szónokát, Kóródi Katona János volt ország­gyűlési képviselőt. Kóródi Katona hosszú es tartalmas előadását nem lehet kivonatosam ismertetni, mert a magyar katolikus élet min­den időszerű kérdését felölelte, mozaik szerű egymásutánban. A mindvégig lebilincselő elő­dadást a közönség nagy figyelemmel ás tetszés­sel hallgatta. Az előadó inditványára á gyű­lés elhatározta, hogy táviratban fordul Lá­ziár Andor igazsjágügyminiszterhez a házas­sági törvény revíziója érdekében, olyan ér­telemben, ahogy azt Serédi Jusztiman herceg­prímás már :egy évvel ezelőtt javasolta. Nagy László* hatásos zárószavaival ért Véget a gyű­lés. ; AZ EVANG NŐEGYLET rendes havi Lakos szentmjhályi szeretetvendjegségét nem márc. 8-án, hanem 15-én tartja, hogy szokás' szerint egyúttal a március 15-ét is megünne­pelhesse. A hazafias ünnepély keretében érté­kes, szép műsor lesz s utána tea. A nőegylet legközelebbi gyűlését márc. 4-én ti. u. 5 Órákor tartja az ev. tanácsteremben. M AN'SZ GYŰLÉS. A ráköss zen tmihályi Mansz március 2-ján dl u. 5 órakor a köz­ségháza tanácstermiében gyűlést tart. napokon át egész Rákosszentmihály. Nagy Gé­za esperes-plébános negyedfél év alatt pél­dátlan népszerűségre emelkedett községünk­ben. A példás életű és kifogyhatatlan buzgal­ma lelkipásztort éppen úgy becsüli minden­ki, amiként szivébe zárta a nemeslelkü, emel­kedett szellemű önfeiáldbzóan jószivü és lán­golóan hazafias lelkületű, szeretetreméltó fér­fiút, aki mindén igaz magyar embert testvé­rének tart és vele testvéreként bánik. Nagy GáZa esperes a társadalomban L folytatja ne­mes papi munkáját és rnindénüttl megnyerte azt a kiváltságos helyet, amely őt érdme sze­rint megilleti. A háború alatt pedig önfelál­dozó vitézségének annyi bizonyságát adta, hogy ezzel a magas kitüntetések egész so­rozatát érdemelte ki. A megbecsülés és szeretet példátlan ará­nyokban nyilatkozott meg nevenapja alkal­mából. Az egyházi és világi testületek, egye­sületek küldöttségei bucsujárást tartottak s, plébániáin, hogy lelkes szavakkal üdvözöljék. A Krédó-énekkar és a Polgári dalkör szere,, náddal lepte meg. A Krédó-e gyesül el szép előadást rendezett tiszteletére a Nagy kaszi­nóban vasárnap délután, kedden pedig 150 terítékes társasvacsora keretiében ünnepelték ugyanott. A vasárnapi előadáson a zsúfolt te­remi percekig tombolva ünnepelte az esperest. Kamarás Jenő tanuló formás üdvözlő beszé­det mondott ügyesen két pici, kisdedóvós lányka, Palkovits Jolán lelkes párbeszédében köszöntötte az «esperes bácsi>>-t, aki a szim­pládról miegiindultan mondott köszönetét. Az ünneplésnek elsősorban azárt örül, m rt meg­értést bizonyít és a templom kibővítésének ü- gyét segíti előre. (A bevétel erre a célra szol­gált.) Az aranyos gyermekeket Gabriella; in ő- vér tanította be. Tóth Julia polgári iskolai nö­vendék mondott még lendületes köszöntőt. 1— Kisasszondi Antal vezetése alatt a polgári fiúiskola gondosan betanult (gregorián) kó- rust énekelt Az Erkel-zenekar Lengyel Ist­ván, a Phőbus tisztviselője, kitűnő vezetése alatt ismét gyarapította babéra it. Pompás volt a tizenkét polgári leányiskolái növendék ma­gyar tánca. Igazán szívet-lelket gyönyörködi- tető. Nagy sikert aratott a Szunyogh X. Fe­renc szjnjátéka, «A gyermekszív rejtelmei». A közönség állandó tetszéssel kisérte az utol­só felvonásban pedig nem könnyezett, ha­nem a szó-szoros értelmében sirt az egész közönség. Igen szép a darab és jó volt !az előadás. Az előadás szenzációja különben h kis Bangha Pista, harmadikos elemista sze­replése volt. Csodálatos tehetség, természete­sein, ösztönösen helyes színezéssel beszél,, fesztelenül mozog és a nehéz szerepben való­ságos színészi alakdást nyújtott. Remek gyer­mek! Méltó párja volt Pornóy Jankó, aki mozgékony egyéniségével merőben ellentétes alakot játszott kitünően. Róla különben már tudtuk, hogy jeles tehetség és ezt most meg- erősitette. Őszinte elismerés illeti a felnőtt és a kisebb gyermekszereplőket is, Chinoray Yilma, Borhitii István, Szabó Tibor, Fátray József, Erdész Erzsébet, Nagy Angéla, k Kós Mihály, Kovialtsik József osztozott a tapsokon társaival együtt. Elismerés illeti a műsor fő­rendezőjét, Hiiabovszky Erzsébetet, aki igen nagy ambícióról tett bizonyságot, az előadás befejezésiéül bemutatott három részből álló misztériumának megírásával. Ebben a szemé­lyesen is megjelent moZdülat'm ü veszeti mü- vészpedagógus, Dienes Valério dr. növendé­kei: Kovács Kata és Gar'álszky Eta Igen ki­fejező 'és; pittoreszk mimikával kisérték a bib­liai cselekményt. Szabó Tibi igen jó?, értel­mesen és jellegzetesen olvasta a vezérkiönyvet, melyet litániaszerüen a leányszavalókórus ki­sért. A kísérlet érdekes volt, de nem kárpótolt a régi, szokott színdarab-formáért. Szép volt a Betlehem! élőkép', amelyben Molnár László remekelt Szent József alakjával. A keddi vacsorán Dibusz Sándor főjegy­ző köszöntötte az esperest emelkedett hangú, lelkes beszédben. Nagy Géza Válaszában me­gint ott dobogott a szive és megnyilatkozott emberszerető, magyar lelke. Soká ünnepelték viharos lelkesedéssel. Sor Ferenc dr. jegyző igen ügyes verses köszöntőjével aratott zajos sikert. (Közkívánatra alkalmilag közöljük a si­került verset.) A Krédó énekkar szép dalok­kal, a Kolompár Lajos Zenekara jó magyar nó­tákkal emelte a hangulatot, am Hlyei szép bú­csúztatót tartottak az idei farsanginak — A rendezésben Bangha dr. kir. jápisbiró és Ámon Imre dr. szerzett érdemeket­KERESKEDŐK VACSORÁJA. A ráxos- szeintmihályi kereskedők egyesületi» jól sike­rült disznótoros vacsorát rendezett a Zakócs- vendéglőben. A társaság a késő éjszakai órá­kig maradt együtt. A SASHALMI SZÉKELYEK társas v a cső rát rendeztek a Reindl- vendéglőben, ahol vendégül látták Boczonádi Szabó István kép­viselőt. Bodó Ádám székely bíró üdvözölte a vendéget, aki szives szavakkal válaszolt. A vacsora után vidám hangulatban maradit] együtt a társaság. A SASHALMI NÉP ifjúsági csoportja jól sikerült Jelmez-estélyt rendezett -a Schuszter vendéglőben. A vidám társaság reggelig tánc- colt. A két legjobb jelmezt értékes díjjal ju­talmazták. MÁRCIUS 15. SASHALMON. A NÉP rendezi az egyesületekkel a sashalmi már­cius 15-iki ünnepélyt. Szép idő esetén a temp­lom1 előtt, kedvezőtlen időben a Kantler-ven- dégl-ő nagytermében. AZ EGYETEMISTÁK ÁLARCOS, jelme­zes bálja ragyogó látványosság volt az idén is. Sok szép lány, sok ;é»rdíelces, mulatságos! jelihez, köztük számos olyan tökéletes, hogy sokáig nem lehetett felismerni, kit rejteget. A terem1 pompás volt. Lantos András ki neon' fogy az ötletekből. A színpad, a stiíszerü mű­virágok az ő ügyességét dicsérik. A terem! menyezetét felhőbe borította a tarka szerpen­tin tömeg, melyet színes gömbökv cifráztak: A forgó tükrös gömbre két fényvető sugá­rozta a ragyogó fénycsövát és a mennyezeten színes fényfoltok keringtek Nagyon szép, na­gyon kedves mulatság volt, csak éppen a pa­pák felejtették otthon magukat. A bál nagyobb1 támogatást érdemelt volna, de a Vesz­tes az volt, aki otthon maradt A rendezőség élén Fátkas Sándor szerzett érdemeket — A SZlavkovszky Sándor, Kovács József, Pecco- li László kintornás hármasa nagy derültség get keltett. A színpadon kitünően gondosko­dott a Vidámságról a Brückner Jóska, az Er- kel-zenekar kedves zongoristája elsőrendű budapesti tánczenei: ara, de helyén voll a Ko­lompár Lajos Ciglánybandlája is. A PRO HUNGÁRIA sashalmi csoportjai rendes havi választmányi gyűlését Mih lik Jó­zsef né elnöklete alatt tartotta. Elszámoltak a bál eredményéről, mely igen kedvező. Elha-i tározták, hogy a templom tornyának felépí­tésiéhez 1000 tégláVal járulnak hozzá. A pety- lyes bálra utólag felülfizetett Jeszejrszkiné T, írén 5 pengőt NEP-GYOLÉS. A Nemzeti Egység nő­csoportja március 9-én d. u. fél 5 órakor, a (Zakóts Ádám vendéglő különtermében) párt helyiségében, gyűlést tart. A NEMZETI BÖLCSŐDÉÉRT. A Nem­zeti Egység nőcsoportja, — Mansz, — Stefá­nia szövetség márccius 14-én d. u. fél 6 óra-* kor a «Nemzeti Bölcsőidé» alapjára, a hon log- la las 1040. évfordulója alkalmával, hazafias előadást tart, melyre minden gj'ermekbarátot szeretettel hív a hármas egyesület.. szemorvost vizs­gálat d. e. ,72Í2- től í-íg, d, «. 4—6-íg. „REíRAKTIO“ speciális látszerészetí intézet Budapest,IV., Ferenciek-tere 1. Jó árut olcsón vásárolhat S VILGSEK VILMOS házában Budapest, IV., Kossuth Lajos-utca 4. sz. Kézimunka ágygarnít. 36. — ,32. - ,29. —, la le­pedő m. Í.98, Damaszt törülköző tct. 2Í.50 6 sz. damaszt étkészlet Í5.20 9.80, la lenda- damasztétkéslet 18. Angíní.45. Zsebkendők, fehérneműek nagy választékban. díjtalan

Next

/
Oldalképek
Tartalom