Rákos Vidéke, 1935 (35. évfolyam, 1-51. szám)

1935-02-17 / 7. szám

XXXV. évfolyam. Rákosszentmihály, 1935. február 17 vasárnap, 7 szám,

RÁKOS VIDÉKÉ

TAttSAIBALMl, BiÖ£fi<»A£U&rA$l ÉS üitaAZUASAti! HElíLAP. RÜKOSNIENIINIHAiV NA«VMá’#.ítfB és SZÁMOD KÍÍYEsClET RIVil'AMIS íapja.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 103.

TELEFON : Rákosszentmihály 31.

Megjelenik minden vasárnap.

Felelős szerkesztő:

BALÁZSOVICH ZOLTÁN.

Előfizetési ár : Egész évre 1U pengő Fél evre 5 pengő. Negyedévre 2 P 5U fill. Egyes szám ára 24 fillér. Postatakarékpénztár! csekkszámla: 647. sz

Jogállam, vagy nem joganam ?

— Az utügy bonyodalmai. —

(Képviselőtestületi közgyűlés.)

Az eset röviden a következő: A belügyminiszter 1924-ben körrendeletét adott ki, hogy ezentúl semmiféle külön községi terhet nem szénád a lakosságnak csak egyrészére kiróni, hanem minden kiadást a közpénztárból kell fedezni. Három-négv év múlva Rákosszentmihály képviselőtestülete elhatározta, hogy az immár tűrhetetlen állapotoknak véget vet, a községbe bevezető utat készíttet és a Csömöri, (most Károly király- utat) burkoltatja, mert a sárba rekedt temetések miatt egymást követik a kinos botrányok. Az útépítés tervét elfogadták azzal a feltétellel, ha a felsőbbség engedélyt ad, hogy a költségeket az eddigi évtizedes gyakorlat szerint három részre osszák: 1/3-át az ut bal, 1/3-át pedig az ut jobb oldalán lévő ingatlantulajdonosok viseljék. Ez a rendszer méltányos volt, mert az érdekeltek közvetlen hasznát látják a beruházásnak és a rájuk háromló teher az ingatlan értékemelkedésével úgyis visszatérül. Az engedélyt a vármegye is, meg a belügyminiszter is megadta. A miniszter nevében, első helyettese Ladik államtitkár aláírásával megérkezett a leirat, amely méltányolva az útburkoláshoz fűződő nagy érdekeket és a- rendkivüli körülményeket, kivételesen megadja az engedélyt és jóváhagyja a tervezetet.

Az utak tehát elkészültek, az elöljáróság kivetette a háromrészre osztott járulékot és méltányos részletekben megkezdette a beszedését. Ezek után pedig 1934-ben, tehát hat év múlva Horváth Gergely és társai az 1924. évi körrendeletre hivatkozva azt kérték a minisztertől, hogy a köz-ég intézkedését semmisítse meg éi az egész költség viselésére a község pénztárát kötelezze, mire Szikszay miniszteri tanácsos aláírásával megérkezett a miniszter nevében kiadott rendelet, hogy az érdekeltektől többé a harmadhozzájárulást ne szedjék be, sőt az eddig beszedett összegeket is fizessék vissza. Ez az intézkedés azt jelenti, hogy a községi pótadó 80 százalékra fog már az idén felszökkenni és a költségvetésben a legszükségesebb kiadásokra sem jut jó egypár évig ezentúl fedezet, amint ezt a miniszterközi bizottság legutóbbi szereplése alkalmával már általános megdöbbenéssel tapasztalni lehetett. Csak egyetlen példaként a népművelés megféneklésére mutatunk rá, amely miatt már keserves feljajdulás hangzott el legutóbb ezen a helyen is.

A miniszter újabb rendelkezése jogilag képtelenség és önmagának a meghazudtolása, amely minden irányban súlyos következményekkel járna, ha érvényében megmaradna, mert megrendítené a jogbiztonságba és hivatalos rendelkezésekbe vetett hitet. Van azonban a kérdésnek másik oldala, amely teljes mértékben méltányossá teszi azt a törekvést, hogy az utakmenti ingatlantulajdonosok a súlyos megterhelés alól mentesüljenek. Ez pedig az, hogy az útépítésből rendes körülmények között elmaradhatatlanul jelentkező hasznot nem élvezhették és igy tulajdonképen ellenszolgáltatás nélkül szakad rájuk a mai viszonyok között valóban nehéz, sőt fojtogató teher.

Nem élvezhették at útépítés hasznát, mert az tudvalévőén — a Serédi Jusztinián-utca kivételével — gyalázatos módon sikerült, még pedig nem a község hibájából, hanem kívülálló tényezők magatartása miatt. A község minden tiltakozása hiábavaló volt, azt sem engedték meg, hogy ellenőrző szakértőt alkalmazzon és semmiféle észrevételét figyelembe nem vették. A burkolásban tehát nem telhetett öröme senkinek, — de elmaradt az értékemelkedés is, sőt a gazdasági világválság és a magunk külön is siralmas "helyzete következtében általános értékcsökkenést szenvedtünk. Ilyen körülmények között teljes mértékben méltányos, hogy a saját hibáján kívül hátrányos helyzetbe kerüli érdekeltség válláról valamiképen levegyék a terhet, amely alatt érthető módon roskadozik. Levegyék, de nem úgy, hogy a község minden terhét viselő törzslakosságra hárítsák és elviselhetetlenné tegyék az amúgy is fojtogató közterheket és megnyomorítsák vele a község egész költségvetését. Találtak rá más, méltányos módot, a vármegyétől kérik az orvoslást pusztán csak a régi, igazságtalan gyakorlat megszüntetésével. A közmunkaváltság cirnén évente befolyó 25.000 pengőnkből ugyanis 20.000 pengőt évek hosszú sora óta elvisz tőlünk a vármegye és valahol az alföldön használja fel. A falvakban a nép természetben adja a közmunkát, ezt nem lehet elvenni, — nálunk azonban pénzben folyik be, s ezt nem mi használhatjuk fel, hanem egyszerűen, hatalmi utón megfosztanak tőle A vármegye kövezetvám címén ezenfelül évente beszed 30—35.000 pengőt, azért a kövezetért, amelynek súlyos árát nagykeservesen mi fizetjük. Adja nekünk a vármegye ezt a két jövedelmet legalább is addig, amig az ut költségét le nem törlesztjük, — ebben az esetben a képviselőtestület már most lemond arról a szerzett jogról, hogy a költség harmadokat kivesse. és az egész költséget ebből fedezi, — amig azonban ez meg nem történik, addig ragaszkodik jogos álláspontjához és a sérelmes miniszteri intézkedés ellen a közigazgatási bíróságnál keres panasza utján jogorvoslatot.

Ez az érdekes ügy szerepelt a képviselőtestület hétfői közgyűlésének napirendjén. Dibusz Sándor főjegyző ismertette a tényállást és azt javasolta, hogy kérelemmel forduljunk a vármegyéhez, a miniszteri rendeletben pedig nyugodjunk meg. Ferenczy Gyula dr. a rendelkezés jogtalanságát bizonyította. Horváth Gergely az 1924-es miniszteri rendeletre támaszkodva azt vitatta, hogy az érdekeltség áll a jogos alapon. Kieneáits Sándor igen erélyes hangú beszédben visz-