Rákos Vidéke, 1935 (35. évfolyam, 1-51. szám)
1935-10-27 / 43. szám
43. s'zäffl. * RÁKOS VIDÉKE 7. oldal. Éjjeli kerékpározás. - Zárt udvarból, a Kinizsi utcából vitték el Zsebeházi Lajos kerékpárját. A tolvaj átmászott a kerítésen, s a szomszéd ház kutyáinak üvöltése közben hidegvérrel karikázott egy-két kört az udvarban, majd elszállt a szelek szárnyán. Aki a legtöbbet keresi. Egy ötéves gyermek a szerencsés, vagyis inkább a szülei, akik máma a világ legboldogabb emberei. A kis Shirley Temple, e bájos gyermek primadonna jövedelme vetekszik a legnagyobb művészekével. Azok komolyan dolgoznak, ő játszva keresi a milliókat. Legújabb filmje a kis ezredes, amelyhez még csak hasonlót sem láttunk. Elragadó, bájos, kitűnő. A Korzó mozgó három napon keresztül: szombat, vasárnap és hétfőn mutatja be kizárólagos joggal. — A kisérő film nagy látványos zenés operett, ?Fox parádé«, — Jegyelővétel szombat, vasárnap és hétfőn egész nap. — Legközelebb: Stra- divári, az évad legnagyobb slágere!!! Sashalmi hírek Búcsú, Október 27-én, Krisztus királyságának ünnepén lesz a sashalmi plébániatemplom búcsúja. Délelőtt 10 órakor ünnepélyes szentmise keretében Nagy László hitoktató mond szentbeszédet* P. Bohle Kornél előadása. Csütörtökön, november 7 én P. Böhle Kornél mozgóképekkel kisért előadást tart a polgári leányiskolában a Krédó és a Katolikus Kör ferfítagjai számára. Merényletek a magyar nyelv ellen. Ez a cime ifj. Csőm Pál értekezésének, amelyet kedden kellett volna felolvasnia a Nép ifjúsági csoportjának ülésén. Az ülés azonban elmaradt s igy Csőm Pál felolvasását csütörtökön, október 31-én fogja megtartani a Nép párthelyiségében.— Elolvastuk a fiatal Csőm Pál dolgozatát s örömmel állapítjuk meg, hogy végre a fiatalság körében is megértésre talál az a nyelvtisztitó munka, amelyet a Rákos Vidéke hosszú évek óta folytat a nyelvrontó métely ellensúlyozására. Csőm Pál ügyesen csoportosítja a magyar nyelv elleni „merényleteket“ s nagy lelkesedéssel igyekszik a gyomot irtani. Kívánatos volna, hogy minél többen hallgassák meg a lelkes fiatalember felolvasásátJavcrniczky Jenő előadása Rákócziról. Javorniczky Jenő dr., a Tesz társelnöke, november 3 án délután fél 6 órakor vetített képekkel kisért előadást tart Rákócziról a sashalmi Nagyitce nagytermében. A kul- turdélutánt a Nép sashalmi szervezete rendezi. A műsoron az Antoni nővérek tánckettőse is szerepel. Eladás után erdélyi fatányéros vacsora lesz, majd tánc záróráig. Gyorsírás és gépírásban legtökéletesebben oktat, álíamérvényes irodai vizsgára sikerrel előkészít, angol, francia, stb. nyelvet tanít, bármely iskolai tárgyban korrepetál. Elvállal leírást, sokszorosítást. Az olcsó, lelkiismeretes alapos tanítást dicsérő elismerő bizonyítványok és oklevelek tanúsítják. Kovács Tódor oki, gyorsirás- tanár, Rákosszentmihály/ Rákóczí-ut 16. Oberbauer A. utóda Magyarország legrégibb míseruhák, egyházíszerek zászlók, oltárépítő és templom berendező vállalata BUDAPEST,’ VÁCI-UTCA 41. Telefon; 833—44. A Nép női osoportjának műsoros délutánja — A sashalmi NÉP női csoportja szerdán délután 5 órakor műsoros összejö veteilt rendezett a Schuszter- vendéglő' nagytermében. Szabados Gábörné hazafias érzéstől áthatott elnöki megnyitója után Ginál Mária tanítónő tanulságos és szellemes kertészeti előadást tar lőtt. A kertet az ‘országhoz hasonlította, amelynek két madárijesztője is van: az egyik Titulescu, iá másik Benes. Karingetz Julia tanítónő a nevelésről értekezett a tőle megszokott alapossággal és közvetlenséggel A nevelés — úgymond — nemzeti és társadalmi cél, s ezen az alapon fejtegette; a szülők és nevelők feladatát. Deszkáss Sándor egészségügyi szempontból beszélt a csókról, kedves humorral fűszerezve előadását. Kárhoztatta a gyermekek csókolgatását, valűr ttiint a kézcsók hetlytelen szokását. A magyar köztisztviselők szövetkezete képviseletében dr. Leisen Erzsébet a Szövetkezeti nőmozgalmat ismertette lebjincselően érdekes csevegés keretében. Külföldön a szövetkezeti asszonycsoportok igen eredményes munkát fejtenek ki, s az eszme nálunk is kezd már tért hódítani. Rendkívül meggyőzően ecsetelte a szövetkezeti nőmozgalom előnyeit s a háziasszonyok figyelmét felhívta a magyar köztisztviselők szövetkezetére. A jelenvoltakat mindjárt meg is k'ná'ta egy kis »szövetkezeti elemózsiával« : ízletes, finom borkorcsolyával. (Magyarul »szendvics.«) Bodó Ádáim Nép- elnök hazafias, lelkes beszédet intézett a hö’giyekhez, s beszédé- végén az ifjúsághoz fordult. Ne csüggessze cl az ifjúságot az állag nélküliség, az érvényesülés nehéz volta, mert a hazának nagy szüksége van és még nagy szüksége lesz a mai fiatal nemzedékre. Szabados Gábomé szivbezszóló zárószavaival ért véget a népes és élvezetes összejövetelt. Nép választmányi ülés. — Október 29-én, kedden este 8 órakor a .sasha'Jmi Nép választmányi ülést tart a Schuster-vendéglőben lévő párthelyiségében. ( lés Után Bo* ronkay Sándor a gyümölcsfák ápolásáról ,és az okszerű gyümölcstermelésről fog előadást tartani. Mihalik Sándor dr. a római Collegium Hungaricum igazgatója, Mihalik Józsefnek, a sashalmi Polgári Társaskör elnökének öccsét, Mihalik Sándor dr. iparművészeti múzeumi őrt a római Collegium Hungaricum igazgatójává nevezték ki. A kitűnő magymr tudós aj küldetésében bizonyára nagy eredménnyel fogja szolgálni a magyar kultúrát, amelynek eddig is egyik leg- lalkesebb munkása volt. Halálozás. Özv. duboveczi Doboczky Istvánné zül. ísthei Prikk^l Lilla, nyug. r&rásbirósági iroda- sgazgató özvegye 68 éves korában elhalt. Nagy részivét mellett temették el a sashalmi temetőbe a róm. kát. egyház szertartása szerint. Dobóczky Edit áll. óvónő édesanyját gyászo’ja az elhunytban. Hölgyek gyűlése. A Nagykaszir.ó női csoportja vitéz Hortobágyi Józsefné elnöklete alatt gyűlést tartott, melyen elhatározták a téli tea-délulánok rendezését. Az első tea-délután november 9-én délután 5 órakor lesz. Zsuffa István és társai angol gyapjúszövetek kereskedése Budapest,. IV., Váczi-utca 25. Piarista-utca sarok. Állandó nagy raktár elsőrendű angol, skót és irland szövetekben valamint selyem és egyéb bélésárukban.