Rákos Vidéke, 1935 (35. évfolyam, 1-51. szám)

1935-09-15 / 37. szám

XXXV. érfolyam.

Rákosszentmihály, 1935. szeptember 15. vasárnap.

37. szám.

RÁKOS VIDÉKE

TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG ÉS SZÁMOS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA.

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

RÁKOSSZENTMIHÁLY,

Szentkorona-utca 103. Telefon : Rákosszentmihály 31.

Megjelenik minden vasárnap.

Felelős szerkesztő:

BALÁZSOVICH ZOLTÁN

Előfizetési ár : Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő Negyedévre 2 P50 fill. Egyes szám ára 24 fillér.

Postatakarékpénztári csekkszámla : 647. sz.

Az „egyke“ ellen.

A nagy magyar nemzeti veszedelem, az egyke ellen komoly küzdelem kezdődött. Maga Horthy Miklós kormányzó indította meg az ismeretes harkányi ünnepélyen tartott beszédével, amelynek minden szavát, mint tanulságos bölcs igazságot kell belevésni minden magyar eni|bernek a leikébe. ’A nemzet jövőjét kockáztatja, aki közömbös ezzel a kérdéssel szemben, vagy önzó módon a saját javát eléje helyezi a nemzet ügyének.

A gyermekáldás manapság valóban súlyos gond és nem kecsegteti boldog reménnyel sem a falusi embert, sem az elsenyvesztett középosztályt. Az egyke így nem- psak a gazdák sorában pusztít, hanem divattá lett mifelénk is, sőt itt számtalan olyan hák.aí találunk ahol neim az egyke járja, hanem az egy-se. Akárhány derék házaspár gyermektelen, holott egyébként a családias szellemét már pusztán azzal elárulja, hogy ideköltözött a lombos kertvárosba. Ezek a szülők a legtöbb esetben a gjondoktól rettegnek és azokra a fiatalokra gondolnak, akik éveken át nem találnak elhelyezkedést. A kérdésnek azonban ez csak az egyik, a gazdasági oldála, amelyről joggal lehet vitatkozni, lehet panaszkodni, de amely nem orvosolhatatlan, s előbb-utóbb kedvező fordulatot vesz. Az elmulasztott időt azonban soha többet nem lehet pótol ni, a meg nem született gyermekek mindenkor hiányozni fognak a magyarok soraiból, s mig ellenségeink szaporodnak és gyarapodnak, a magyarság egyre fogy és gyengül. i

A nemzetért önfeláldozással kell küzdeni minden igaz magyarnak; nemcsak a harcmezőn, fegyverrel, hanem mindig, mindenütt, idehaza és az országon kívül egyaránt. A jobb jövő alapja a népes, erős magyarság, amely ha nem fér el és nem élhet meg a szűk korlátok között, szétfeszíti a mesterséges kereteket és visszaszerzi azt, amit az emberi álnokság elrabolt tőle.

Fel kell ébredni a felületes és lelkiismeretlen emberek kötelességtudásának. Hallgassa meg mindenki a kormányzó szózatát, amelyet mi is ideiktatunk, hogy ráirányítsuk a figyelmét azoknak, is, akik esetleg közömbösen elhaladtak mellette. A legkomolyabb ügy ez, a nemzet fennmaradásának, és jövőjének kérdése, és meghallgatása annál köny- nyebb, mert a jutalom nemcsak eszményi, hanem a legnagyobb földi boldogság, amit a gyermekáldás az embernek jelent. Aki ennek örömét nem élvezte, az hiába élt, és az élet legdrágább kincsét veszítette el.

A kormányzó a harkányi anyák ünnepén a következőket mondotta:

Mélyen átérezve ennek a szép ünnepnek nagy erkölcsi jelentőségét, az egész ország tiszteletét, megbecsülését és háláját kívánom tolmácsolni azoknak a magyar anyáknak, akik híven és önfeláldozóan megteszik a maguk kötelességét a ma oly nehezen küzdő családdal, a sorsüldözött hazával és a válságoktól megviselt társadalommal szemben. Azoknak a magyar anyáknak, akik tudják, hogy az életnek ma fokozottabb szenvedéseiért is bőven kárpótolják őket az anyai szív mélységes örömei és különösen azoknak, akik nem tévesztik szem elől, hogy az Isten áldását nem szabad elháritaniok maguktól.

Szomorúság tölt el, ha arra gondolok, hogy az országban sok helyen és különösen ezen a vidéken egész községekben mintegy járványszerűen pusztít egy erkölcsi betegség. E romboló irányzat hatása alatt vannak, akik azt képzelik, hogy elég, ha egy gyermekük van, az majd tovább folytatja fajtájukat. Elfelejtik, hogy az emberi élet sorsa Isten kezében van s igen sokszor megesik, hogy az egyetlen gyermek elhal s a szülőket öregségükre nem veszi körül a gyermek s az unokák szeretete és gondossága s nem marad egyebük egy puszta fakeresztnél, a temetőben, házuk és földjük ped'g idegen kézre jut haláluk után, mert nincs, aki nevüket fenntartaná és családjukat tovább vinné. — Mindenkinek meg kell tennie kötelességét fajával szemben, ha nem akarja, hogy ősei templomának tornyában elnémuljanak a harangok, hogy apáinak házában idegen jövevények üssenek tanyát és a főid, amelyet nemzedékeken át az ő családjának verejtéke öntözött, a jövőben másnak hozza a gyümölcsöt.

Az egész társadalom életének alapja a házasság s annak gyümölcse a gyermek. A család az a sejt, amelyen keresztül a nemzet tovább fejlődik és ha e sejt beteg, a nemzet is elsorvad.

Valamikor a magyar nagysága egyenlő volt a ma hatalmas nyugati népekével. A mi nemzetünk azonban itt, a népek országutján, a hatalmi törekvések ütköző pontján, nehéz történelmi feladatot teljesített, testével fedezte az utat, amelyen keresztül kelet hóditó vágya a müveit nyugatot elnyeléssel fenyegette. Évszázadokon át tizedelték a magyar népet a hősies küzdelmek és fajtánk egyre vérzett. Számban kis nemzetté lettünk. És ma mi magunk ritkítjuk sorainkat önzésből, vagy erkölcselleues, káros irányzatnak hódolva* könnyen támadhat az a veszély, hogy a pusztulásnak kitett helyeken csupán törénelmi emlékké válik a magyar név, amelynek pedig faji belső értékei, katonai erényei és politikai tehetsége nagy megbecsülést szerzett világszerte. Aki elbukik a küzdelemben, az más, de aki önmaga ítéli pusztulásra a saját fajtáját és engedi át más-