Rákos Vidéke, 1935 (35. évfolyam, 1-51. szám)

1935-01-27 / 4. szám

4 oldal RÁKOS VIDÉKE 4. szám. minden száma értékes. Dr. Piukovichné Ritter O’ga énekművészedében gyönyörködhe'ünk hosszabb szünet után. Halász Sándor a m. kir. Operaház tagja» aki már méltó kedveltje közönségünknek, szintén énekével örvendezteti meg a közönséget. Fellép Pefry Erzsi, a jeles szavaló művésznő és a hires és országosan nép­szerű Dani bá\ Hosszú Zoltán dr., a Nemzeti Színház volt művésze. A műsor után cigányzene mellett folyik a bál, amelynek mindig igen nagy és szép a közönsége. Krédó kulturdélután. A Krédó énekkar vasár­napi sikeres hangversenye után a közönség szeretettel­jes támogatását látva, elhatárolta, hogy április első vasárnapjának délutánján a N;gykaszinóban újabb kul- turdélu’ánt rendez hangverseny kere'ében. Erre ismét válogatott műsort állítanak össze, vendégdalárdákkal és művész szólistákkal. jubileumi cserkészkőzgyülés Múlt vasárnap tartotta a pestviaéki X. cserkészkerület 10 éves jubile­umi közgyűlését. A főtisztviselők jelentéséből kitűnt, hogy a kerület 90C0 cserkészével az összes kerület élén áll. Pünkösdkor a csapatok szine-javával nagy jubile­umi tábort rendeznek. — A közgyűlésen a 9.9. sz. „Szent-Mihály“ cserkészcsapatot is megdicsérték levente szakaszának kiváló munkájáért. Tűzoltó bál. Nagyon kedves, kellemes mulatság volt műit vasárnap a tűzoltó bál a Nagykaszinóban. A parancsnokság és rendezőség kedves, lelkes és figyelmes, a tűzoltó zenekar C-atogányi István vezetése alatt kitünően muzsikált, a Kunu Tibi b ndája ellen sem volt kifogás, a hangulat kitűnő, csak éppen a közönség felejtette otthon magái. Pedig mint a mondottakból is kitűnik — rosszul cselekedett. A tűzoltó bált valami- képen vissza kellene helyezni oda, ahol a régi fényes muhban volt. Egy idő óta méltatlanul és igaztalanul elfordult tőle a közönség, ami legalább is hálátlanság. Anyagiakban mindemellett nem zárult veszteségei a bál mérlege. De ez a derék g-rda és lelkes vezetőség azt is megérdemelné, hogy szereket mutassanak iránta azok, akikért önzetlenül dolgozik Felülfizetések : Antal Laiosné 80 f, Ált. Fogy. Szöv. Károly kir. úti fiókja 1 P, Báló Mátyás 20 f, Berecz József 1 P Berkó József 1 P, Biaga Dénes 3 P, B aun Frigyes 1 P, D/busz Sándor 5 P, Donner Janos 20 f, Dóra Mihály 5 P, Englert János 40 f, dr. Ferenczy Oyula 1 P Grószberger Géza 2 P, Hadek Lajos 1 P, Homor Gyula 40 f, Kabay Jmos 70 fill., Komsa János 80 f.1!., Major József 2 P 20 f., Markó Károly 20 f., Miklós Mihály 1. pengő, Nagv Géza esperes 4.^0, Neudöifer Pál Rákos- szentmihályi polgári kör 5.—, Ruge Hubert 1.—, Sípos Lajos —50, viiéz Szekeres Ferenc —.20, Schlesinger Leó —.70, Weisz Dávid 1.20. Wirth Sándor 1.20, Zsin Gyula 3.—, N. N. —.20, N. N. 1.60, N N. 1.— P. Mansz-tea. A rákosszentmiháiyi Mansz január 30-án d. u. 5 órakor tartja népszerűvé és általánosan közkedveltté vált teáját a kaszinóban. A Pro Hungária a Madách szoboralapnak. Arról már beszámol,unk, hogy milyen fényes sikerrel folyt le a Pro Hungária Madách ünnepélye a Városi Színházban. Most azzal az örvendetes hirrel egészíthet­jük ki tudósításunkat, hogy az előadás tiszta jövedelme 600 pengő volt, s ezt az összeget az egyesület már át is szolgáltatta a Madách szobor bizottságnak. A mai viszonyok között valóban ragyogó ez az eredmény, különösen ha figyelembe vesszük, hogy az előadás olyan pazar látványossággal szolgált, amely 23C0 pengő kiadást emésztett fel a legkörültekintőbb gazdálkodás mellett is. Az egyesület valóban büszke lehet sikerére. NÉP. A Nemzeti Egység nőcsoportja február 11-én d. u. 5 órákor tartja rendes havi gyűlését a Tihanyi vendéglőben. Álarcos bál. Az egyetemisták március 2-án, farsang utolsó szombatján rendezik álarcos jelmez­báljukat. A bálbizoüság sok kedves meglepetéssel igye­kezik azon, hogy a farsang utolsó bálját hangulatossá és vidámmá varázsolja. Mansz-gyfilés. A rákosszentmiháiyi Mansz február 4-én d. u. 5 órakor tartja rendes havi gyűlését a községháza tanácstermében. Kárpáthy dr. nótái a rádióban. Kedves meg­lepetés érte szerdán délben Kárpáthy László drt, a mi kitűnő dalszerző-művészünket, a Rákos Vidéké méltán népszerű cikkíróját. Lantos Árpád tárogató- művész két szép harciéri nótáját (Levél jött Gácsország- ból és Ne sírjál) játszotta igen értékes műsor keretében. A húszéves Kárpáthy-szerzemények hires, patinás nóták között szerepeltek, bizonyságául, hogy máig sem avultak el, hanem odakerültek a maradandó magyar érté­kek sorába. A Háztulajdonosok hivatalos órái. A rákos­szentmihályi ház- és telektulajdonosok egyesülete pén­teken tartja este 8—9 ig hivatalos óráit, ahol két ügye­letes tisztviselője áll tagjainak rendelkezésére és pana­szaikat meghallgatja. Jogos kívánságok érdekében közbenjár az egyesület, sőt községünk főjegyzője is ígérete? tett méltányos eoetekbena soronkivüli elintézésre. Jubileum. Kedves hirt kaptunk egyik kiválóan derék lakostársunkról, Orsech Jánosról, akit most ünne­peltek meLg szeretettéi pályatársai, abból az alkalom­ból, hogy huszonöt éve működik fontos bizalmi állás­ban. mint a budapesti Kochmeister nagydrogista cég egyik intézője Orsech Janos Danzigban született, s most lesz ötven éves. Felesége, Oite Margit, a boldo­gult Otte Albert leánya, kinek atyja a szentmihályi alapitó gárda egyik legtiszteltebb tagja volt, eredetileg szintén német származású ember, aki azonban lelkes magyarrá lett. Példáját követte most jubiláló veje is ; magyar állampolgárrá lett és most folyamodik, hogy nevét a magyar Orsayra cserélhesse fel. A szorgalom és pontosság mintaképe, példás családapa, aki három szép, egészséges fiút nevel a magyar nemzetnek. A jubiláns uj honfitársunkat igen sokan üdvözölték őszinte szeretettel. Konfirmáció. A konfirmációi előkészülődés a ref. egyházban nagy erővel folyik. Előkészítő órákat szerdán és szombaton 3—4-ig az egyház tanácstermében a lel­kész vezetése alatt tartják. Az egyház vezetősége ez utón is kéri. a még esetleg nem jelentkezett konfirman­dusokat, hogy sürgősen jelentkezzenek a lelkészi hivatalban. Az ev. nőegylet toros vacsorája. Évente szo­kásos disznótoros vacsoráját múlt szombaton tartotta az ev. nőegylet a Tihanyi vendéglőben. Ha nem is voltak olyan sokan, mint tavaly, de ezuttai is igen szép­számú és válogatott közönség gyűlt össze; 78 vacsora fogyott el. A résztvevős cigányzene mellett a késői órákig jó kedvben szórakoztak. Uj cserkészotthon. A rákosszentmiháiyi 929-es cserkészcsapat végre megfelelő otthonhoz jut. Az egyház- község a templomtéren levő üres telkét ajánlotta fel a cserkészotihon céljára. Az építkezést már a tavasszal elkezdik és igy előreláthatólag rövidesen valóra válik a derék cserkészfiuk álma, hogy megfelelően tágas és berendezett helyiségben folytathatják munkájukat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom