Rákos Vidéke, 1935 (35. évfolyam, 1-51. szám)
1935-08-18 / 33. szám
2. oldal. RÁKOS VIDÉKE. H í 33. szám. Színház Csütörtökön Kürthy Kálmán titkár huszéíves színészi jubileumát tartották. Igen szép számú közönség gyűlt össze. A Búzavirág (A nóta vége) cimü ismert 'operettet játszották. Az átlagosnál jobb darab ezúttal is hatásosnak bizonyult. Sok-sok kacagás és jóleső mégha tódás; váltogatta e^gymást, Kürthyt, aki maga is resztvett az előadásban, és bebizonyította, hogy mint színész is meg- állaná a helyét, sürü taps fogadta és kisérte. Havasi Mimi betegsége miatt nem jött el, a mi Csanádi Icánk azonban bőven kárpótolta a közönséget. Károlyi János, a másik szívesen látott vendég, mint mindig, jól játszott és kellemesen .énekelt. A kacagta fásról Ekecs Ferenc gondoskodott pazarul, ezer uj ötlettel és rögtönzéssel. Szakács Rózsi, Szánthó Méiy és Keleti Aranka tette még teljessé a mulatságot. — Pénteken kisszámú, de hálás közönség előtt a Tabáni orgonákat ismételték, — Szombaton megjött a yá,rVa-várt kiadós eső és elmosta a délutáni ÖrdögloVas előadást. ÍEste '.a Nagykaszinó term éber*' a( Bob herceg került szinre. Az időjárás megritkitotta a I közönség sorait, a teremben mégis sokan voltak és zajosan ünnepelték a vendégszereplő Takács Rózsit, aki jó kedvvel, lelkesen játszott. A pajkos királyfi hagyományos' jelmeze jól feszült rajta. Sok tapsot kapott szereplőtársaival együtt. Ekecs és! Br. Polgár a már'1 klasszikussá váló hagyományokat idézték. — Vasárnap délután kis! közönség nézte végig a Kaszinóban az Amikor a kislányból nagylány lesz telt házra érdemes előadását. Este pedig ugyanott Csanádi Ica jutaldmjátéka közönségének soraiban vág'ott fájdalmas rendet az idő. A terem így is telt ház képét mutatta. A Szépségkirálynő operett főszerepében a jutalmazott minden erényét megCsillojgtatta. Tapsolták és virágokkal halmozták el. A szűk színpadon is jó előadás kiemelkedő szereplői: Tihanyi Mária, Arany Kató, Leviczky, Ekecs, Gál,. B. Polgár és Antalffy. 'Néhány táncmutatvány szenzációszámba ment, Levidzky betétdala hatásos volt. — Hétfőn visszaköltözhetett a társulat a ínyári színházba, ahol a Hölgyeim elég 'volt cimü bohózatot ismételték meg kisszámú, de harsányan ka- tagó közönség előtt. Kedden, ha írem is zsúfolt, de megtelt nézőtér élvezné a Sárga liliom operettváltozatának előadását. A világhírű Verebes Ernő szerepelt, mint szívesen látott vendég. Jókedvű, csupa ötlet színész, egyéniségéből elragadó kedvesség sugárzik. Valóságos táncakrobata és minden helyzetből, minden mozdulatból kacagást tud kicsiholni hirtelen született mókáival is. Zajos sikere volt, amelyben főként Tihanyi Mária, Csa- nády Ica, Arany Kató, Leviczky, Antalffy, Szalay igazgató, aki Szirmai helyett ugrott be és B. Polgár osztozott. Nagy Imre kocsis-figurája is megérdemelte a dicsérő felemlitést. Kevésbbé hálás szerepében jó volt a többi is. — Szerdán égi háború, sötétség borul a községre, az előadás természetesen elmarad. A Halmi-pár jütalomjátéka lett voltra. SZÍNHÁZI HÍREK. Nagy eseményre készül színházunk. Augusztus 27-én szinre hozza a Falu rosszát, a legremekebb magyar népszínművek egyikét, még pedig a főszerepben Cselényi Józseffel, aki első vendégszereplése alkalmával rekord-közönséget vonzott színházunkba. Az előadásnak azonfelül az a nevezetessége, hógy azt az iskolagondnoksag rendezi, á téli gyermekfelruházás céljára. Szalay Károly igazgató önzetlenül, átengedte * teljes jövedelmet a jótékony célra. A jegyeket a''jótékony szervezetek árusítják, jő lesz mielőbb gondoskodni megfelelő helyről, mert a jó helyeket elkapkodják. Ezt megelőzően aug. 24-én^ a NÉP jótékony tevékenysége — elsősorban a hadirokkantak és hadiözvegyek javára — rendeznek féjnyes előadást szín házunkban. Rózsahegyi Kálmán vendégszerepel A cigány főszerepében. A nevezetes népszinmü-est nagy népszerűségre tarthat számot. Szombaton Rátkai Márton vendégszerepei leghíresebb régi szerepében, a Mágnás Miskában. Nagy este lesz. Reméljük, hogy az égiek kegyesek lesznek hoizzá. — Tárgyalás folyt Daniss Győzővel vendégjáték ügyében. Rákosszentmihály egyik dicsősége, a debreceni Csoi- konay Színház bonvivánja örömmel fogadott vendégünk lesz csütörtökön, *aug. 22-én, B. Polgár Béla jutalomjátékát tartja akkor^ A Marica grófnő kerül szinre és Daniss Győző játsza a főszerepet. Ragyogó este lesz. Rákosszentmihály gyönyörködhetik fényesen Ívelő pályát meg futott fiában, aki tehetségének teljes kibontakozása után, mint a magyar színészet egyik nagy értéke jelenik 'meg újra előtte. — A jövő héten lesz a kedves Szánthó Méry jutalotnjátéka is. Szerdán tartják ezt az előadást. Szánthó Méry a leghübb, leghasználhatóbb, csodálatosan sokoldalú tagja a társulatnak. Rákosszentmihálynak régi kedveltje, a zsúfolt házat tehát jogosan lehet elvárni. — Hétfőn ugyancsak jutalomjáték lesz. Szakács Rózsi régi kedves ismerőse községünknek. Választékos Ízlésű, komoly művésznő. Igen érdekes darabot választott erre az alkalomra, a Hatvány Lili hires színmüvét. Joggal tarthat igényt az érdeklődésre. A vendégek sorában kedden Békásy István, Következik. Bizonyára szives fogadtatásra talál ő is, érdeme szerint. ' * MŰSOR: Szombaton: Délután; filléres helyárakkal: este Rátkai Márton veíndégfelléptével' Mágnás Miska. —Vasárnap: Délután filléres helyáfákkal: Bob herceg; este: Szeressük egymást operett. — Hétfőn: Szakács Rózsi jutalomjátéka: A lánc. — Kedden: d. u. fél 6. filléres helyárakkal: Egy görbe éjszaka, este: Békásy István vendégfelléptével: Kadétszerelem.— Csütörtökön.: B. Polgár Béla j utalóim játék a: Daniss Győző vendégfelléptével: Marica grófnő. — Szerdán : Szánthó Méry jutalom- játéka: Csárdáskirálynő. — Pénteken: filléres helyárakkal: Fehérvári huszárok. Belvárosi kávéház BUDAPEST Apponyi-tér (volt Kígyó-tér).— Elsőrangú italok/ Egész nap kitűnő meleg konyha. — Külön termek. — Figyelmes kiszolgálás. Ötórai tea. RÓNAY MIKLÓS Lindmejer Károly hentes és mészáros PIACTÉR Mindig gazdag készlet friss áruból. — ízletes felvágottak. Hurka, kolbászkülönlegesség. Friss disznó- és marhahús. Jó árut olcsón vásárolhat L'ÁÍ VILCSEK VILMOS tSSET Budapest, IV., Kossuth Lajos-utca 4. szám Kézimunka ágygarnít. 36. — ,32. — ,29. - , la lepedő m. Í.98 Damaszt törülköző tct. 2Í.50. 6 sz. damaszt étkészlet 15.20, 9.80 — la lendamaszt étkészlet Í8.— Angin Í.45 — Zsebkendők, fehérneműek nagy választékban.—