Rákos Vidéke, 1935 (35. évfolyam, 1-51. szám)
1935-06-30 / 26. szám
2. oktal. . mKOS VIDßKß 26 szärß. kiváló színésznő. Szalay igazgató, Ekecs, Szirmay, Szakács Rózsi, Szánthó Méri, B. Polgár Béla, Antalffy, Reviczky, Arany Kató és Halmi osztozott vele a tapsokon. Közönség lehetett volna több is. Ennek a társulatnak igazán érdemes a prózai előadásait is megnézni. 'Műsor: Péntek: Hazudik a muzsikaszó. Szombat: d. u. 6.: János vitéz, este: Ördöglovas. Vasárnap: d. u.: Én és a kis öcsém, este: 120-as tempó. (Amennyiben az előadásra az engedély meg nem érkezik: Ma éjjel szabad vagyok.) Hétfő: Nyitott ablak. Kedd: A mélíó- ságos asszony trafikja. Színházi hírek. A Szalay színtársulat tagja volt ebben az évadban Bányász Géza, közönségünk egyik kedveltje is, azonban, mint sajnálattal értesülünk, a jeles művész beteg lett, s jelenleg a debreceni tüdőszanatóriumban keresi a gyógyulást. — Három szomszédos községben működik most egyidőben színtársulat. Rákospalotán Deák Lőrinc kezdte meg előadásai sorozatát a kevés anyagi eredménnyel zárult budafoki évad után. Nálunk Szalay Károly, Sashalmon pedig Tóváry Pál színtársulata játszik. A két szomszédból már jelentkeztek is nálunk látogatók, valamennyien régi, kedves ismerőseink. — Miklóssy Imre társulata természetesen Újpesten játszik és a tavaly épült nyári színházban forgószinpadot építtet. Kisebb társulat működik Árpádföldön, Cinkotán pedig nemrég fejezte be évadját Nádai igazgató. — Kallós József színtársulatát Magyaróváron nem pártfogolták kellőképen. A héten Komáromban kezdte meg működését a társulat. EUHicsuztatták Csürgö Mips!. A Komáromba áthelyezett Csörgő Mátyás rendőr- felügyelőt pénteken búcsúztatta el a mátyásföldi rendőrkapitányság tisztikara, Rákosszentmihály elöljárósága és barátainak népes csapata. Régen nem volt Rákosszentmibályon ilyen meleghangulatu, lelkes áldomás, mint ez a bucsuvacsora. A rendőrtisztikar HollósiKuthy Dezső dr. rendőrfőtanácsos vezetése alatt teljes számban felvonult és nemcsak azt mutatta meg, hogy mennyire szerette és becsülte a távozó felügyelőt, hanem megható képét adta annak az őszinte, meleg kapcsolatnak, mely kapitányságunk tisztikarának tagjait egybefüzi. Ez a tisztikar igazán szereti és híven követi vezetőjét, aki nemcsak igazságos főnök, hanem valóságos apja és testvére tiszttársainak. Megindító az az őszinte szeretet, amely Csörgő Mátyást is hozzákapcsolta, s amiért a búcsúzó felügyelő könnyes szemmel, elcsukló hangon mondott köszönetét. Megmutatta ez a lakoma azt a, szinte példátlan szeretetet is, amellyel Csörgő Mátyást Rákosszentmihály társadalma és vezetősége rövid két év alatt magához láncolta, aminek az elhangzott számos felköszöntő adott őszinte és megható kifejezést. Nagy Géza esperes-plébános, Dibusz Sándor főjegyző, Tóth Pál László dr. vezető községi orvos, Balázsovich Zoltán és Varga László mondott pohárköszöntőt, amelyekből a kötelességtudó, igazságos és mindig emberséges rendőrtiszt, az istenfélő, crős- hitü férfiú, az égő lelkű magyar hazafi és a közvetlen, nyiltszivü, hűséges jóbarát arcképe rajzolódott elő. Részt vettek a bucsuestélyen Csörgő felügyelő vadásztársai is Boglutz László dr. pestvidéki törvényszéki vizsgálóbíró vezetése alatt és szeretettel ünnepelték hűséges társukat. Minden beszéd és minden üdvözlés ugyanegy mondattal végződött: »Hazatérésedig, a viszontlátásra!« A szerencsés fiyímrfi. A fürdőélet szempontjából vármegyénk legszerencsésebb községe valóban Gyömrő, ahol egy alkalommal a közmunkát végző kubikosok csákánya nyomán olyan bővizű forrásra bukkantak, hogy a szemtanuk elmondása szerint alig volt annyi idő, hogy a munkások kiszaladhassanak a mély gödrökből, a lovak és kocsik megmentésére már nem is gondolhattak. A viz csakhamar mintegy tiz holdnyi területet öntött el, s közben uj források törtek elő, úgy, hogy ma már a község kellős közepén, ős fáktól körülvéve, a vármegye egyik legszebb tava található fel. Ma már erősen látogatott fürdő létesült a tó partjain. A gazdag források között meleg forrás is található. A fővárostól egy órányira fekszik a gyömrői tófürdő, ahol nagy áldozattal külön sportszerű úszó- és tréning-' pályát létesítettek versenyek számára is. A fürdőt úgy a felnőttek, mint a gyermekek számára torna- és játékszerekkel modernül felszerelték. A tó vize kémiai vizsgálat szerint fürdőzésre kiválóan alkalmas puha viz, mely a meleg források miatt már az előszezonban kellemes hőmérsékletű. A tó fövénye mikroszkópos kicsinységé kvarckristályokból áll, melyeit fürdés közben felverődve, a fürdőzést rendkívül kellemessé teszik. A tófürdő közelében nyári lakások bőségesen kaphatók. Valóban érdemes felkeresni vármegyénk e gyönyörű s szórakozásokban gazdag olcsó fürdőhelyét, amelyre nemcsak a szerencsés Gyömrő, de az egész vármegye is büszke lehet. Jó árut olcsón vásárolgat a rég bevált VÍlCS©k VIllllOS házában. Budapest, IV. Kossuth L.ajos-utca 4. szám Kézimunka ágygarnit. 36.—, 32.—, 29.— — la lepedő mtr. 1.98 Damaszt törülköző tucatja 21.50 — 6, sz. damaszt étkészlet 15.20, 9.80 — la lendamaszt étkészlet 18.— — Angin 1.45. Zsebkendők, fehérnemüek nagy választékban Weszely István és társa (cégtulajdonos NAGY KÁROLY FRIGYES.) orvosi muszergyár Apponyi-tér 1. Kiamon bokaszoritó. Egészségügyi cikkek. Orvosi műszerek.