Rákos Vidéke, 1935 (35. évfolyam, 1-51. szám)

1935-06-23 / 25. szám

ms?G9 v wm ß 7. OÜäi 25 sxám SASHALMI HÍREK. A győzelmes »fakanálhegedü«. Eleinte kevesen voltak azok, akik a Veress József zenepedagógiai uji- tásait komolyan vették. Szakértők és laikusok egyaránt mosolyogva tértek napirendre a különösnek tetsző »fa- kanalas« módszer felett, amelyet a Rákos Vidéke olva­sói már jól ismernek. Sokáig, sőt legújabban Azt Est elég Ízléstelen közleményben is olcsó gúnyolódás cél­táblája a »fakanalas mester«, mig végre a múlt vasár­napon teljes és döntő győzelmet aratott a Veress-féle »fakanálhegedü«. Ugyanezen a napon harmadfél hasá­bos cikk jelent meg a Budapesti Hírlapban a szabadal­mazott uj magyar tanszerről, Ábrányi Aurél finom tol­lából. Délután volt a fakanálhegedü nyilvános bemuta­tója a sashalmi Nagyitce nagytermében. A termet a nagy melegben is zsúfolásig megtöltötte az érdeklődő közönség. Az első sorokban a bírálóbizottság tagjai, továbbá újságírók, rajzolók és fényképészek foglaltak helyet. Kárpáthy László dr. bevezető szavaiban ismer­tette a Veress-féle módszert s hangsúlyozta, hogy Ve­ress zenepedagógus nem csodagyerekeket akar előve- zetni, hanem azt a csodát akarja megmutatni: hogyan lehet már egészen apró gyerekeket játszva bevezetni a komoly zenetanulás nehéz területére. A kis Köveskuti Rózsi talpraesett üdvözlő beszéde után következtek a müsorszámok, amelyeknek pedagógiai jelentőségét Bu- datiny Gyula igazgató szakavatott magyarázó előadása emelte ki. A kis növendékek már három éves kortól kezdve fokról-fokra mutatták be a fakanalas módszer eredményeit. Amit láttunk és hallottunk, az csakugyan meglepő. A hosszú műsornak csupán legkiemelkedőbb számait említjük meg. Az ötéves kis Kottler Márta, majd az ugyancsak ötéves Szalay Irénke magyar nótá­kat hegedült, hasonlókorú kis társaik háromszólamu kíséretével. Az előbbi magyar táncával és énekével is elragadta a közönséget. Végvári Béla, aki mindössze félév óta tanul hegedülni, nyugodt, biztos, tiszta játé­kával keltett feltűnést. Kárpárthy László dr. »Kis ma­gyar trio«-jában Varga Ficó magyaros lendülettel, bra­vúrosan hegedült. Megkapó volt, amikor a »Fakanalas kis magyarok« cimü gyermekindulóban, amelyet ugyan­csak Kárpáthy László dr. irt erre az alkalomra, vala­mennyi növendék egyszerre szerepelt, mint valami monstre gyermekzenekar. A pattogó, magyaros indulót olyan lelkes hévvel muzsikálták, hogy az »felnőtt« ze­nekarnak is becsületére válhatott volna. A műsor vé­geztével Varga Ficó a kis tanítványok nevében ügyes beszédben üdvözölte szeretett mesterüket, aki megha- tottan válaszolt. Végül a bíráló szakbizottság nevében Vidosfalvy Gyula zenetanár, az Operaház tagja mond­ta el szakvéleményét. Mindenekelőtt Melles Bélának, az Operaház hangversenymesterének üdvözletét tolmácsol­ta. Melles Béla nem jöhetett el személyesen, de a Veress-féle módszert már ismeri. (Veress ugyanis pár hét előtt az Operaház egy külön termében mutatta be módszerét az Opera művészeinek.) Szakvéleménye tel­jesen egyezik a Vidosfalvyéval: a »fakanálhegedü« nevű tanszer, úgyszintén az egész Veress-féle hegediioktató mód kiválóan alkalmas arra, hogy e kezdő növendé­kek játszva nyerjenek biztos alapot a magasabb fokú kiképzéshez. Á szakértő bizottság hiteles iratban fogja e;t Veressel közölni, s egyben arról is biztosítja, hogy működését minden tekintetben támogatni fogja. Vidos­falvy tanár végül, mint egykori tanítványát üdvözölte Veress Józsefet, szerencsét kíván további működéséhez és gratulált a »fakanálhegedü«-höz, amely a magyar szabadalom elnyerése után immár világszabadalom előtt áll. Veress József megindultan mondott köszöne­tét, s ijsmételten hangsúlyozta azt is, mennyit köszönhet a Rákos Vidéke megértő támogatásának, különösen Kárpáthy László dr.-nak, aki értékes zenei tanácsaival is mindig segítségére volt. Prihoda Zoltán. A TESz lakomája. Társadalmi egyesületek Sas­halmi' elnöksége jun. 15-én fényesen sikerült társas vacsorát rendezett, melyen Javorniczky Jenő, a TESz országos társelnöke is megjelent. Bodó Ádám elnök üdvözölte a megjelent közönséget, majd Javorniczky Jenő tartott magasszárnyalásu beszédet, melynek vé­geztével Biró Bertalan dr.-nak és Szabados Gábornak átadta a TESz munkakeresztjét. A Polgári lövész és az Iparos egyesület részére ezüst, a Ház- és telektulaí- doncsok részére, valamint a kaszinó és Sakk-kör ré­szére a bronz érmet osztotta ki, melyért Biró Bertalan d;. és az egyesületek elnökei mondottak köszönetét. Vacsora közben Gömöry Lajos operaénekes és kitűnő cigányzenekar szórakoztatta a közönséget. * Színház. Tóváry Pál színtársulata ismét megérke­zett Sashalomra és kedden megkezdte előadásait a Kartier vendéglő nagytermében. A közönség szívesen és örömmel látta viszont a társulatot, melyet a múlt esztendőben őszintén megszeretett. Akkor még a tár­sulat csak a tavalyi rákosszentmihályi színigazgató. Kallós József beleegyezésével játszhatott, mert Sasha­lom a szinikerületi beosztásban, mint Rákosszentmihály kisegítő állomása szerepelt. Ebben az évben azonban Tóváry Pál kapta meg Sashalmot, a sashalmiak nagy örömére. A keddi megnyitó a kedves zenés vígjáték, a »Viki« volt. A társulat még jobb a tavalyinál, élén a kiváló Tóváry Pál igazgatóval, kit társaival együtt zajosan ünnepeltek. Szerdán »Az ismeretlen leányt«, csütörtökön délután »Helyet az ifjúságnak« c. vígjáté­kot, este a »Csárdás királynő«-t játszották, mig pénte­ken a »Bál a Savoyban« szerepel a műsoron. Szomba­ton este fél 9 órakor »Én és a kisöcsém«, vasárnap d. u. 4 órakor »Sárga liliom«, este »Itt a szerelem«, hétfőn filléres helyárakkal »Gyurkovics fiuk«. A helyárak igen olcsók. A legdrágább hely 1 P. Pro Hungária. A Pro Hungária sashalmi csoportja 13-án tartotta rendes havi választmányi ülését, amelyen elhatározták, hogy julius és augusztus hónap­ban gyűlést nem tartanak. — Junius 6-án az elemi iskolákkal együtt ünnepelte az egyesület az Anyák nap­ját, amikor is a Pro Hungária 300 éhező gyermeket uzsonnáztatott meg tejjel és kaláccsal. Mihalik Józsefné elnök Trianon évfordulóján csokrot helyezett az egy- sület nevében az Országzászlóra. A SASC jubileumi előadásán pedig 3 P-t fizetett felül. A rendezőség be­számolt az áldozócsütörtöki uzsonna szép sikeréről, az előadásért pedig levélben mondott az egyesület kö­szönetét. Szerkocsi avatás. Az önkéntes tűzoltó testület jú­nius 29-én, Péter Pál napján tartja az autószerkocsi fel­avató ünnepélyét a Nagy itcében. Tiz órakor szentmise lesz. Az ünnepély fél 12 órakor kezdődik. Szabó Kál­mán elnöki megnyitója után Marinovits Imre az Orsz. tüzoltószövetség elnöke és Révész Béla dr. főszolgabíró mond ünnepi beszédet. A testület a zászlószegek min­tájára szegeket küldött szét, amelyeket a kocsi oldalába vernek. Egy órakor társasebéd, 2-től kezdve népmu­latságok, tekeverseny, majd tánc reggelig. A belépő dij 50 fillér. Tekeverseny lesz. A kaszinó most szombaton adja vissza a postatisztviselők kaszinójának látogatását, ba­rátságos tekeverseny keretében. Tekeverseny volt. A Ház- és telektulajdonosok egyesülete vasárnap rendezte tekeversenyét a Reindl vendéglőben, igen nagy érdeklődés mellett. A verseny bajnoka: Csákváry József.

Next

/
Oldalképek
Tartalom