Rákos Vidéke, 1935 (35. évfolyam, 1-51. szám)
1935-06-16 / 24. szám
XXXV. évfolyam. Rákosszentmihály, (935. junius 16 vasárnap. 24 szám. RÁKOS VIDÉKE TÁRSADALMI, KÖZIGAZGATÁSI ÉS KÖZGAZDASÁG« HETILAP. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG ÉN SZÁMOS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 103. TELEFON: Rákosszentmihály 31. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő : BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Postatakarékpénztár! csekkszámla: 647. sz Egyesül eiesdi. A miniszter mondotta, Kozma Miklós belügyminiszter, a költségvetés tárgyalásakor a képviselőházban: Magyarországon 14.300 társadalmi egyesület virágzik. Akármilyen egyéni sérelmek árán is, ezt, a magyar társadalmat, a magyar közületeket a legmesszebbmenőbb módon igénybevevő dzsungelt, meg fogja rendszabályozni és nem engedi meg, hogy ilyen egyesületi célokra olyan nagy összegeket fordíthassanak. Körülbelül 8.9 millió az, ami az ország lakosságára esik. A hasonló társadalmi egyesületeket össze kell vonni, az ellenőrzést hatékonyabbá kell tenni. Már is kiadott rendelkezést, hogy csak abban az esetben terjesszenek fel hozzá újabb egyesületi alapszabályt, ha abban a városban, vagy községben olyan jellegű egyesület még hincs és ha arra még szükség van. Ez csak átmeneti intézkedés, addig, amig a végleges szabályozás meg nem történik. Az adománygyűjtésekkel kapcsolatban pedig elmondta, hogy mindenütt a legtolakodóbb módon gyűjtik az adományokat és ezzel lejáratják a leghazafiasabb és legvallásosabb gondolatot. A gyűjtéseket megszabályozni nagyon nehéz és a Ház felhatalmazását kéri arra, hogy a brutalitásig menően visszautasithassa a protekciókat. Jól tudja mindenki, hogy hova szükségesek az adományok és bizonyos párhuzamosságokat, felesleges- ségeket meg kell szüntetni. Ez a kérdés reformra szorul. Ezt mondotta a miniszter, vagyis ugyanazt, amit feljajdulásaiban a Rákos Vidéke évek óta panaszol. Az »egyesületesdi« tultengés immár elviselhetetlenné vált és ezt örvendetes módon a legilletékesebb helyen is észrevették. Képtelenség, hogy ugyanazokért a célokért különböző csoportok, különböző címen buzgólkodnak, lényegében csak azért, hogy megannyi elnök és vezérkar tündökölhessen. Mindegyik csoport a teljes odaadást követeli a maga számára a közönségtől, a ^ajtótól, sőt a hatóságoktól. Némely elfajulásról, meljy fezen a téren tapasztalható, majd még más alkalommal Jbeszélgetünk, most csak országos szempontból érintjük a kérdést és ajánljuk a miniszter kijelentéseit a közönség különös figyelmébe. Kemény munka vár a belügyi kormányra, ha az fegyesületek és adománygyűjtések dolgát csakugyan eredményesen meg akarja rendszabályozni és még akkor sem végez teljes munkát, ha egy pár tucat egyesületet összeboronál. A merész és dicséretes vállalkozásnak akkor lesz csak igazi eredménye, ha azt is elrendeli, hogy ezentúl minden egyesület csak a maga dolgával foglalkozzék és ne szerepeljen, mint külön közéleti tényező. A bélyeggyűjtők gyűjtsenek bélyeget, a (sakkor sakkozzék, a kerékpároskor kerékpározzon, kirándulásokat és versenyeket rendezzen, de amikor nemzeti ünnepet, karácsonyi segélyezést, vagy valami nagy társadalmi megmozdulást rendeznek, akkor arra ne a bélyeggyűjtőket és a labdarugókat hivják meg, hanem a közönséget, mint ezelőtt történt. A »társadalmi egyesületek« szerepeltetése bolondgomba, mert csak közönség van, csak tagok vannak, az egyesület egyéb vonatkozásban, mint amely célra alakult, egyszerűen nincs. A »társadalmi egyesületek« szerepeltetéséből fejlődött ki mindaz a sokféle elfajulás, amely az egyesületi kérdést ma valóságos hinárrá növelte. Ebből a helytelen gyakorlatból ered az is, hogy az egyes polgárok kötelességeket a saját személyükben nem ismernek, hanem a saját egyesületük vértje mögött vonulnak meg. Az egyesület leteszi a koszorút, a vezetőség megfürdik a közszereplés dicsőségében, s ezzel minden elintézést nyert, holott esetleg a közcél az egyénektől más erkölcsi, esetleg anyagi támogatást várna. Az általános jelenségek között természetesen akadnak olyanok is, amikor az egyesületek vezetői önfeláldozó munkát végeznek és valósággal áldozatai a célnak, amelynek szolgálatára vállalkoznak. Ezek idejüket, fáradhatatlan munkájukat, sőt pénzáldozatukat is mind odaadják és a vége rendszerint az, hogy aki nagy kegyesen befizet vagy egy pengőt, hogy a verejtékesen megteremtett műsorban gyönyörködjék, az kegyes jól- tevő, aki pedig harminc napon át fáradt és harmincszor annyit költött az előadás érdekében, az a hálára kötelezett. Ezek a fordított példák is az egyesületi élet elferdülésének bizonyságai és azt igazolják, hogy az üdvös megújulás idejének elérkeztél csakugyan óhajtva kell várni mindenkinek. Az egyesületi eszme nagy és komoly dolog, az egyesült erő érvényesítésének tiszteletreméltó eszköze, de az egyesület csak a saját hatáskörében élje öncélú életét és ne szolgáljon köpönyegül tagjai számára más egyéb vonatkozásokban. Azt a szót, hogy társadalmi egyesületek, ne halljuk többet, csak a hivatalos nyilvántartás címlapján. A közéletben ne szerepeljenek többé, ott a polgárságnak, a lakosságnak, a közönségnek kell csupán szerepelni, akár frontharcos az illető, akár Krédó tag, akár póló játékos. Ezek a minőségei a közös megmozdulásokban nem érdekesek. Elvégre sok olyan lehet a közönség soraiban, akire mind a három minőség ráillik, sőt még akár tiz-husz más testület és egyesület tagja is lehet az illető. Merem állitani, hogy Kolombus-tojásként ez a nyitja az egyesületi kérdésnek. Mihelyt visszaszorulnak igazi és törvényes korlátáik közé, nyomban leválik róluk az a sok vadhajtás, amely főként a háború utáni időben csírázott ki rajta. Nem először mondjuk ezeket, de most némi elégtétellel, mert a legilletékesebb helyen is visszhangja kelt a régi panaszoknak.
