Rákos Vidéke, 1935 (35. évfolyam, 1-51. szám)

1935-05-26 / 21. szám

4 oldal RÁKOS VIDÉKE 21. szám. A református egyház hírei. Május 26-án a hősök emlékének szentelt ünnepi istentisztelet egy órá­val hamarabb, d. e. 9 órakor kezdődik. Az egyház­tanács a zászlószentelésre érkező egyházmegyei elnök­séget fél 9 órakor a templom előtt fogadja és üdvözli. Az istentisztelet után ünnepélyes presbiteri ülés lesz, amelyen az egyházi egyesületek üdvözlik az egyház­megye vezetőit. A NÉP nőcsoportjának gyűlése, A Nemzeti Egység rákosszentmihályi női csoportja hétfőn gyűlést tartott a párthelyiségben. A gyűlésen Regösné dr. Kohajda Margit elnökölt s ennek a gyűlésnek keretében tartották az .Anyák napja“ ünnepséget. A termet egé­szen megtöltötte a nőgyülések lelkes közönsége, Regösné Kohajda Margit dr. megnyitójában ünnepies szavakkal s szeretettel köszöntötte a hűséges és lelkes közönséget. Domby Margit főtitkár a gondosan megszerkesztett jegyzőkönyvet ismertette. Az elnök bejelentette, hogy a NÉP nőcsoportjának tagjai ismét résztvettek a kari­tativ munkában, amikor a Stefánia május 12-i gyűjtésén közreműködtek. A gyűjtés nehéz munkáját végző tagok­nak a Mansz és a Stefánia meleg köszönetét tolmá­csolta. Hídvégi Nándorné, a III. körzet alelnöke más elfoglaltsága miatt lemondott állásáról. Amikor az elnök ezt bejelenti a gyűlésnek, egyúttal közli az érdemekben gazdag Hídvégi Nándorné üzenetét, hogy mint rendes tag teljes odaadással kívánja tovább is szolgálni a Nemzeti Egység ügyét. Ismertette a Frontharcos szövet­ség helyi csoportjának átiratát a Hősök napja ünnep­ségén részvétel ügyében. Közölte a 907. sz. Károli Gáspár cserkészcsapat meghívóját zászlóavató ünnep­ségükre. Kérte asszonytársait, hogy mindkét ünnepségen minél nagyobb számban jelenjenek meg. Most a kör­zetek beszámolóit kérte: az alelnökök és titkárnők jelentését a szervezésről. A jelentések eredményes és fáradhatatlan szervező munkáról tettek bizonyságot. Minthogy a júniusi gyűlés lesz egyszersmind e munkaév zárógyülése, felkérte a felajánlóivekre gyűjtést végző megbízottakat, hogy a júniusi gyűlésen számoljanak el munkájukról s annak eredményéről. Az indítványok során Tiszai Istvánná, Bauer Lászlóné, Krieger Györgyné, Lauró Ferencné, Nagy Albertné és Bauer László felszólalásai következtek. A gyűlés úgy hatá­rozott, hogy megfontolás tárgyává teszi az életrevaló gondolatokat, s a jövő gyűlésen érdemlegesebben tár­gyalnak róluk. A gyűlés végén az elnök s az elnökség tagjai a reformkorszak eszméinek fokozottabb terjesz­téséről szóltak, s hangsúlyozták, hogy a magyar nőnek fontos részt kell vennie az alkotó munkában. Erre vonatkozólag értékes javaslatok hangzottak el a gyűlé­sen. Még kérte az elnök a május 30-i ifjúsági gyűlés támogatását, a fontos gyűlést a tagok meleg érdeklő­désébe ajánlotta, azután áttértek az „Anyák napja“ ünnepségére. A műsort Domby Margit szép prológusa — az anyai szeretet megható dicsérete — nyitotta meg. Daragó Erzsébet énekrnüvésznő meleg fényű, tömör zengésű mezzoszopránja csendült fel s gyönyörködtette a közönséget egy Ave Mária és egy kedves anyákhoz szóló előadásában. A zongorakiséretet művészien látta el özv. Bállá Ignácné. Dr. Ungár Gyuláné Papp Katinka nemes és tiszta művészettel, elragadó bensőséggel adta elő Tábori Piroska szép versét, mely után még ráadás­sal is szolgált. Az ünnepi beszédet Regösné Kohajda Margit dr. elnök tartotta. Jellemezte a világháborút követő szellemi anarchiát, amely ellen azzal is küzdünk, hogy megteremtjük a szép és jó kultuszát, — az anyai szeretet kultuszát szolgálja az Anyák napja megünnep­lése. A történelmi idők kezdete óta mindig tisztelet, mélységes szeretet, megbecsülés és hála dédelgette az anyai szivet, amely örök forrása minden valóban szép­nek s jónak. Coriolanus anyjának történelmi példáját szemléltette, majd XVII. Benedek pápa édesanyjának legendás példaképéről beszélt. Közelebbi példákat is említett, majd jellemezte, hogy az édesanya a legtöké­letesebb földi ideál, mert a legnagyobb, legodaadóbb, legtisztább szeretet megtestesítője. Az ünnepi beszéd után Rettmann Kurtné és Czobor Jánosné népdal együttese következett: szép csengő hangon, igen hatá­sosan adtak elő magyar népdalokat. A műsor végén Czobor Jánosné adta elő „Az anyai szív“ c. balladát igaz drámaiassággal és finomsággal. Végül Regős Józsefné dr. hálás szavakkal mondott köszönetét a szép­ségben gazdag ünnepségért a szereplőknek. Vidám gyermekdélután. Május 19-én délután 3 órakor tartotta a Stefánia vidám gyermekdélutánját, amelynek műsora kiválóan élvezetes és érdekes volt. Az adományokból bőségesen, gazdagon berendezett, nagy áldozatkészségről és lelkes gyűjtésről tanúskodó büffé Dóráné, Haladáné, Kótáné érdeme. A pénztárnál Bogyayné, Maróthyné, Vágvölgyiné, Bajmokné végezte a feladatot, az a gárda, amely minden önzetlen mun­kában példás buzgalommal állja meg helyét. Természetes, hogy a legnehezebb, legnagyobb részt az önzetlen munkából a főrendező Széky Ernőné végezte. Ő ren­dezte a művészi programot, a szervezést, a jegyeladás oroszlánrészét, a rendezéssel járó ezernyi munkát egy­maga végezte. A színdarabokat Bánfyné, Kriegerné, a táncokat Sasváryné tanította be mindenre figyelmes, nagy szeretettel. A műsor végén gyermekszépségverseny volt: a kicsinyek közül Kabay Évi, a nagyobbak közül Dévényi Baba kapta a dijat. Mindketten babát kaptak, amelyet két jólelkü magyar asszony ajándékozott e célra a Stefániának. A polg. leányiskola 4 tanulójának kedves szépségű tánca zárta be a műsort, amelyet Palkovits Jolán költői lendületű prológusa vezetett be. NÉP. A rákosszentmihályi NÉP nőcsoportja junius 3-án d u. 5 órakor zárja munkaévét. A gyűlés keretében meg fognak emlékezni Trianonról. A Lázár Klári kritikája. A Nemzeti Zenede most végző növendékeinek hangversenyén igen nagy sikere volt K. Kabos Ilona müvész-tanitványának, Lázár Klárikának, akinek zongora játékáról a fővárosi lapok is elismeréssel emlékeznek meg. A Nemzeti Újság pél­dául igy ir: „A kilenc növendék közül Kánitz Béla és Lázár Klára vált ki. ... Lázár Klára Bach interpretáció­jával bizonyította intelligens és lendületes játéktudását. Mindketten a legjava tehetségek közül valók, akikről még sokat fog hallani a zenekedvelő közönség.“ A NÉP. ifjúsági gyűlése. A Nemzeti Egység ifjúsági gyűléséről külön cikkben emlékezünk meg e számunkban. Itt csak azt közöljük, hogy a hirdetett szónokok: Csik József dr., Béldi Béla dr. orsz. gyűl. képviselők és Láng János dr. a NÉP sajtófőnöke mind megíartják beszédeiket a kaszinóban fél 6 órakor kez­dődő gyűlésen. Ulána a tervezett vacsora is meglesz, Pillér György, Meiszner Emil, Schulek Károly buzgól- kodásának eredményeképen. A vacsorán a szentmihályi fiatalság látja vendégül a környéki ifjúsági csoportok tagjait id. Csattogányi István kitűnő karnagy községi zenekarának hangjai mellett. A sors kisszakaszjegye osztálysorsjegy osztályonként már 3.30 pengőért. Sokan egy hét alatt elhasználnak ennyi tantuszt. Főárusitó: Pestkörnyéki Bank (Fiók: Rákosi ut 118.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom