Rákos Vidéke, 1934 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1934-04-01 / 13. szám
13. szám RÁKOS VfDEKE 3 oldal. 4IB- HÍREK "Sggg" Boldog ünnepeket kíván a Rákos Vidéke szerkesztősége és kiadóhivatala. Lelkigyakorlatok. AÄult héten három napon át böjti lelkigyakorlatokat tartottak a plébánia templomban. A lelkigyakorlatokat konferenciával kapcsolták egybe, amelyeken 5 órakor a nők és 7 órakor a férfiak vettek részt. Mindhárom napon igen nagy számmal jelentek meg a hívek a lelkigyakorlatokon. Passió játékok. Ha Rákosszentmihály csak századrészben annyit törődnék az országos reklámmal, mint a többi pestkörnyéki helység, akkor ma már bizonyára kis magyar Oberammergaunak nevezik. Néhány évvel ezelőtt a Szlavkovszky Sándor rendezői zsenialitása és kimeríthetetlen buzgósaga megteremtette a rákosszentmihályi passió játékokat, amelyekkel ezt az intelligens és elkényeztetett közönséget is csodálatba ejtette. A példátlan sikeren felbuzdulva, a másik esztendőben Ámon Imre dr. a legszebb passió játékok szövegei felhasználásával kitünően sikerült uj passió szöveget szerkesztett, amellyel még tökéletesebb előadásban megkétszerezték az első esztendőben elért sikert. Az idén megint megörvendeztették közönségünket a szép passió játékkal, amely sok tekintetben uj és az eddigieknél is tökéletesebb volt. így Ámon Imre dr. megint átdolgozta és hivatott tollal, emelkedett lélekkel és megizmosodó szinpadismerettel még hatásosabbá tette az isteni színjátékot. Szlavkovszky Sándor rendezése példátlanul bravúros teljesitmény; a kicsi színpadra, szűkös eszközeivel csudaszép képeket vará-- zsol. Minden jelenete eleven klasszikus festmény. A tömeget virtuóz módon mozgatja, a fényhatásokkal csodákat teremt, a műkedvelő szereplők betanításával bámulatoíkeltő játékmesteri feladatot végez. Lenyűgözően szép, lélekemelő, szivet-lelket gyönyörködtető ez a játék, ez a képsorozat, a nagyhét igazi lélekmunkáló előkészülete a husvét szent ünnepére. Az idei előadások veszteséglistájára kell elkönyvelni sok régi, jeles műkedvelőnk szereplésének hiányát. így maga Szlavkovszky Sándor, ki egyik legragyogóbb alakításával tette a régebbi passiót felejthetetlenné, kivonta magát a szereplők sorából, hogy teljes erejét a rendezés munkájának áldozhassa. Viszont örvendetes nyereség, hogy a pótlások számos figyelemreméltó tehetség érvényesülésére nyújtottak alkalmat. Az uj Jézus, Berger István igen szép és megnyerő jelenség. Komoty, elmélyedő és intelligens. Különösen a második részben lendül fel alakítása, amely további fejlődésének is kétségtelen biztosítéka. A másik szinte megoldhatatlanul nehéz feladat Polozgay Máriának jutott, aki Szűz Máriát alakította. Szép, kedves, meleg és fensőbbséges volt. A Szűz anya szivettépő fájdalmának tolmácsolására méltó tragikai erőt azonban száz elismert szinmüvésznő!közül is csak egy-kettőben lehetne feltalálni. Remek alakításával lepett meg Juhász István Judás szerepében. Eddig csak kitűnő komikusnak ismertük, most egyszerre elsőrangú jellemszinésszé emelkedett, aki megrendítő erővel és meggyőző jellemfestéssel állította elénk az áruló, kapzsi és nagyravágyó tanítványt és éreztette tragikumát. A legnagyobb és legmelegebb elismerés illeti Manglitz Rudolfot nagyszerű Péter apostoláért. Kitűnő alak, természetes, őszinte játék, amely a főjeienetében a tökéletességig emelkedik. Szem nem maradt szárazon. Büszke lehet a sikerére. Kitűnő volt, a szószoros értelmében, Ősz Szabó István, Labbancz Jenő (pompás uj műkedvelőt nyertünk benne 1) és Hóra Dezső, a három jellegzetes farizeus. Nagyszerű Lantos András tökéletes öreg munkása. A szép beszédű és drámai erejű Hírváth Erzsébet, Baka Juliska és Szénás Katalin továbbá Siegl Maja és Veszelovszky Erzsébet teljes elismerést érdemel nemesét! szép játékáért. A megkapó és hangulatos előjátékot két bájos angyal adta elő Mostoller Anna és Veszelovszky Adél személyében, a kik nemcsak szépeh beszéltek, hanem kedvesek és szépek voltak. A kedves, szeretetreméltó Maros Antal, a kipróbált jeles tehetségű Fábián József, a szép beszédű Szanyi Ernő, a sokat Ígérő Halada László, a temperamentumos, lelkes Bodor Illés, a mindig jó Havas Sándor és a többi is mind, akiket együttesen dicsérünk meg, anélkül, hogy ezzel érdemüket kisebbítenénk: Mészáros László, Horváth László, Szersén Gyula, Markó István, Tupl Károly, Scheffer Vilmos, ifj. Schin Endre, Molnár László, Fedorják András, Horváth Pál, Schreker Jenő, Markö József, Klucsik István, Schin Ödön, Utassy Béla, Gelle József, Tiringer István és János mind kitűnő. Csókolni valók voltak a gyermekszereplők: ifj. Adámy Oszkár, Váradi Ilonka, Tóbiás Évike, Orsai Margit, Sasváfi Zsuzsika, Bangha István és Kendefi Bogárka. A rendezés kitünően érvényesitette játékukat a hatás fokozására. Nagyszerű volt a technikailag is fényesen megoldott mennybemenetel nagyhatású jelenete. A zenekar Mikes Miklós vezetése alatt sikeresen növelte a hangulatot. A‘ díszletek még a mi elkényeztetett közönségünket is meglepték. Adámy Oszkár és ifj. Lantos András remekelt velük. A hatásvilágitás Szanyi János bravúros műszaki munkája, a legsikeresebb, amit eddig produkált. A súgó fáradságos tisztét Pornói János töltötte be ön- feláltíozóan. A közönség mind a négy napon zsúfolásig megtöltötte a Korzó mozgó hatalmas nézőterét, sőt még további előadásokra is megtöltené a színházat. A Szent Imre kápolnaalap javára szép jövedelmet hozott a dicséretes vállalkozás. Mansz. A rákosszentmihályi Mansz április 9 én d. u. 5 órakor tartja havi rendes gyűlését a községházán dr. Nagy Sándorné elnöklete alatt. Nők gyűlése. N. E. P. női csoportja április 25-én tartja rendes havi gyűlését d. u. 5 órakor a Tihanyivendéglőben, melyen a választmányi tagokon kívül az I. és II. körzet tagjait is szívesen látja az elnökség. Előfizetőinkhez! Ismételten kérjük előfizetőinket, hogy amennyiben lakáscímük az uj házszámozás következtében megváltozott volna, szíveskedjenek kiadó- hivatalunkkal tudatni, nehogy a postai kézbesítésnél zavarok álljanak elő. Hymen. Kiss Sándor állatorvos, társadalmunk kedves és értékes tagja husvét vasárnapján tartja eljegyzését Miksz Lulikával, a Magyar lányok kiváló elnökével, özv. Miksz Ferencné leányával. — Mint már jelentettük Feldmann Mancika és Szabó Attila április 2-án tartják esküvőjüket templomunkban. Az esküvő pontosan d. u. fél 4 órakor lesz. Megnyílt! LÖBL SRLRMON KORZÓ cipő és harisnyaháza Rákosi út 53/b. (a Mária-utca sarkán.) Gazdag raktár a legdivatosabb árukból. Pontos, figyelmes kiszolgálás. Rendkívül ölesé árak: I