Rákos Vidéke, 1934 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1934-03-11 / 10. szám

10. szám mKOS VIDÉKE 3 oldal, ■5|§S» HÍREK -b||s» Március 15-ike templomunkban. Március 15-én templomunkban reggel 8 órakor a gyermekek részére, d. e. 10 órákor a felnőttek részére lesz az ünnepi szentmise. Miniszteri köszönet. Nagy Géza esperesplébános­nak és a rákosszentmiháiyi r. kath. egyházközségnek a belügyminiszter köszönetét nyilvánította a szegény gyermekek téli ebédeltetése körül kifejtett kiválóan sikeres és buzgó tevékenységéért. Az állami elemi iskola gondnoksága kedden tartott gyűlésén adták át az elnöklő plébánosnak a miniszter leiratát és a gondnok­ság a plébánost meleg ünneplésben részesítette. A gyűlésen ezen kívül kisebb ügyeket tárgyaltak» A Nagykaszinó közgyűlése. A rákosszent- mhályi Nagykaszinó március 25 én d. u. 5 órakor tartja rendes évi közgyűlését. A kaszinó hagyományai szerint az első határnapon határozatképes szokott lenni a közgyűlés Remélhető, hogy ezúttal is igy lesz. Rakják a házszámtáblákat. A héten nagy öröm érte Rákosszentmihály lakosságát; megkezdették az uj házszámtáblák felrakását. A Rákosi-utón indult meg a szívesen látott munka. Mindössze annyi a kellemetlenség, hogy csaknem minden ház uj számot kapott. Egy ideig ez némi zavart és kényelmetlenséget okoz, de bizonyára csakhamar megszokják az uj számokat és akkor a teljes rend előnyét háborítatlanul élvezheti mindenki. Az ev. nőegylet hirei. Az ev. nőegylet az idén is megünnepeli a márciusi szabadságünnepet, március 15-én szeretetvendégség keretében, d. u. 5 órakor a Balaton vendéglő nagytermében. A műsor változatos és szép. Ima után rövid böjti biblia magyarázat, tartja Papp Ferenc fővárosi vallástanár. Hazafias ünnepi elő­adás, tartja Regősné dr. Kohajda Margit tanár, kit lelkes hazafisága, finom gondolkozása és széleskörű tudása tett népszerűvé. Meglepetésként először szerepel Szent- mihályon az országos hirü budai dalárda. Csidey Kató szaval. Kammecker Lilli zongorázik. Jeszenszkyné T. Irén jeles írónő gyengélkedése miatt csak legközelebb tarthatja meg előadását. Műsor után tea, süteménnyel. Érdeklődőket szívesen lát a rendezőség. A nőegylet legközelebbi gyűlése márc. 13-án d. u. 5 órakor az ev. tanácsteremben. Az ev. nőegylet bálján még utólag felül­fizettek: özv. Lencz Józsefné és ifj. Hittrich József 1 pengőt. A ref. egyház hirei. A református nőegylet va­sárnapi teadélutanja igen jól sikerült. A szép és gazdag műsor nagyon tetszett a tanácstermet zsúfolásig meg­töltő lelkes közönségnek. Kádár László hitoktató-lelkész buzgó imája s Hörömpő Dezső lelkész lélekbe markoló igehirdetése után dr. Réthey Ferenc ny. főispán, egy­házközségi főgondnok tartott előadást. Megkapó voná­sokkal rajzolta azt az utat, amely a nőket az egyházi szolgálat munkamezejére elvezette s azt a szerepet, amely rájuk ezen az áldott téren vár. Dr. Kárpáthy László zeneszerző két dalának közvetlen, meleg előadá­sával könnyekig meghatotta a közönséget s lelkes tapsokat kapott. Hörömpő Ilonka ügyesen szavalt. Farkas Editke és Lövei István hegedű-zongora kettős­sel gyönyörködtette a hallgatóságot. Az Ízletes tea fel­szolgálása közben Bognár János tb. gondnok, mint költő mutatkozott be s néhány kedves, közvetlen versét olvasta fel. A deres hajú, de ifjú szivü poétát meleg taps köszöntötte. Az estély végén érkezett meg Bogdán Gyuláné, a wekerletelepi lelkész felesége, a rádióból is előnyösen ismert hangversenvénekesnő s Kató leányával a „drága otthoniról énekelt nagy hatással igen szép vallásos dalt. Ima és buzgó ének fejezte be a kedves összeiövetelt. A háziasszonyi tisztet ez alkalommal a nőegylet következő tagjai látták el: özv. Achátz Istvánná, dr. Hodossy Jánosné, Demeter Józsefné, Nagy Józsefné, Lauró Feencné Náday Józsefné, Papp Vilma, M. Bodon Boriska, Rábl Dezsőné és Ubrankovits Dánielné. A tea mellé sok ízletes sütemény jutott az ő gondosságukból. A fáradhatatlan Vigh Gyuláné szép tor>át ajánlott fel kisorsolásra. A sorsolás eredményéből a szegény gyerr mekek egy heti tejellátását fedezik. Március 11-én d. u. 5 órakor a tanácsteremben böjti vallásos ünnepély lesz belépődíj nélkül. Mindenkit szívesen látnak. Március 15 én reggel fél 9 órakor hazafias ünnepi istentisztelet lesz a hatóságok és testületek részvételével, délután pedig hazafias ünnepélyt rendeznek a templomban 5 órakor. Mindenkit szeretettel hívnak az ünnepélyre. A templomkert munkálatai s?épen folynak. Egyre érkeznek az adományok és küldemények. Az önkéntes munkások között a fáradhatatlan Adamik Sándor vagyonkezelő gondnok mellett Bognár János tb. gondnok és Együd György volt presbiter korukat meghazudtoló fürgeséggel és jó példaadással vették kezükbe a kerti szerszámokat. Hymen. Kirchner Bözsikét, Kirchner Ödön dr. orvosnak, társadalmunk ismert és kedvelt tagjának testvérhugát eljegyezte gulácsi Gulácsy Ernő, a Magyar orsz. takarékpénztár tisztviselője. A boldog jegyespárt számosán üdvözölték. Képviselőtestületi közgyűlés. Múlt pénteken rendkívüli közgyűlést tartott Rákosszentmihály képviselő­testülete Kecskeméthy Vince biró elnöklete alatt, ki a jegyzőkönyv hitelesítésére Wayand Károlyt és Prokopp Endrét jelölte ki. Nagy érdeklődéssel fogadták Dibusz Sándor főjegyző jelentését, hogy az alispán a Rákos­szentmihály fellebbezéssel megtámadott 1934. évi költ­ségvetését, a miniszterközi bizottság véleménye alapján jóváhagyta. A véghatározat nem csak megállapította, hogy az elfogadott költségvetés helytálló, hanem a 47'5®/0-ban meghatározott községi pótadót 50Y6-ra emelte föl. Több sokat vitatott kérdésben végleges döntést hozott ez a véghatározat. így a Dibusz főjegyző 1000 pengős évi lakbérét jóváhagyta. A fellebbezés ennek leszállítását kérte és azzal érvelt, hogy a község­házán lenne természetbeni lakás a főjegyző részére. Az alispán megállapítja, hogy Pillér György körállat­orvos 1000 pengő bért fizet ezért a lakásért, a község tehát nem jutna kedvezőbb 'helyzetbe, ha a lakást a főjegyzőnek adná. Ugyancsak megállapítja a véghatá­rozat, hogy a főjegyzőnek 1243 pengő évi jutalom az egyik 1932-ik évi belügyminiszteri rendelet alapján jogosan jár. — A Strasser-féle útburkolás törlesztésére felvett 70000 pengőt is meghagyták a költségvetésben, sőt szigorúan utasítja az alispán a községet, hogy ezt a tételt okvetlenül fizesse ki. Megállapították a hus- vizsgáló fuvardijat és a Prokopp Endrének megszava­zott 300 pengő dijat a gyepmesteri telep tervezéséért. — Az alispáni döntés tehát kellő értékére szállította le azokat a támadásokat, a melyeket némely oldalról a község gazdálkodásával szemben folytatnak s a melyek az avatatlanok előtt téves látszatok keltésére alkalmasok­nak mutatkoztak. A gyűlésen ezenkívül csupa apró ügy szerepelt, melyek közül csak azt említjük fel, hogy a Nádor-utca és Budapesti-ut sarkán uj lámpát sze­relnek fel. "In h^Thnl \)3Ín tiszta, rendes, megbízható 16 JU lUXLVUl VdlU, éves leányka urihelyre, esetleg gyermek mellé ajánlkozik. Rákosszentmihály, Béla-u. 46.

Next

/
Oldalképek
Tartalom