Rákos Vidéke, 1934 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1934-09-30 / 39. szám
XXXtV. évfolyam, Rákosszentmihály, 1934. szeptember 30. vasárnap, 39. szám RÁKOS VIDÉKE Társadalmi, közigazgatási és közgazdasági hetilap. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG ÉS SZÁMOS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 103. TELEFON: Rákosszentmihály 31. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Postatakarékpénztár! csekkszámla: M7. sz A Mansz a magvar zenéért. A rákosszentmihályi Mansz. a következő körlevelet küldte szét az ország összes Mansz-alakulatának: Kedves Magyarasszony testvéreink! A rákosszentmihályi Mansz-csoport saját körében mozgalmat inditott a jó Ízlést, magyaros, tiszta szellemet sértő' s a magyar lélek világától idegen és kihívó tartalmú dzsessz-zene kiszorítására. Elhatározta, hogy mulatságain és összejövetelein a daloló magyar lélekkel ősidőktől fogva összeforrt, a régi magyar nótának hagyományosan hivatott interpretálóját: a magyar cigány zenéjét fogja mindenkor és kizárólag igénybe venni. Amikor a rákosszentmihályi Mansz. ui nemzeti öntudattal és akarással óhajt küzdeni a szebb magyar erkölcsű jövőért, akkor szeretettel kéri testvéregyesületét, csatlakozzék hazafias mozgalmunkhoz és legyen segítségünkre a kedélyt nemesen foglalkoztató, magyar zenét és dalt pusztulni nem engedő, propagáló munkánkban. A jó Isten áldását kérve, hazafias üdvözlettel: dr. Nagy Sándorné s. k. elnök. — Regős József né dr. ügyv. elnök. — Klauszmann Gyuláné s. k. főtitkár. A rákosszentmihályi Mansz. országosan méltatott kezdeményezéséről már ismételten megemlékeztünk és rámutattunk annak jelentőségére. Ez a körlevél fontos és nevezetes lépés a mozgalom ügyében. Nem szaporítjuk a szót, nem beszélünk feleslegesen, csak ide- tüzzük a lap élére. Beszél önmagáért és szavát bizonyára megérti minden tiszta magyar lélek. Mattvéxa. Előadta: a Krédó egyesület gyűlésén Hild László áll. isk. igazgató. II. Manréza, Spanyolországban, bájos fekvésű városka- »Paradicsomkert«, melytől nem messze van egy sziklabarlang, melynek falán e szavak olvashatók: »E helyen irta Loyolai szent Ignác 1522-ben a lelkigyakorlatok könyvét.« Manrézának nevezik tehát az egész világon azokat a házakat, ahol a hivek lelkigyakorlatot tartanak. Ilyen Manréza van hazánkban nem messze tőlünk, a mi gyönyörű fővárosunkban, s annak egyik Paradicsomkertjében, a hegyek koszoruzta Zugligetben. Mily kevesen tudnak erről a bájos fekvésű, méreteiben is impozáns épületről, erről a gyógyitóerejéről felülmúlhatatlan lelki fürdőről, ahonnan a hivők hitükben megerősödve, a hitetlenek, mint hivők távoznak el, mert megnyílnak szemeik, füleik az Ur szavára és átszellemült lélekkel, megacélosodott katholikus öntudattal lesznek az egyház védői, apostolai. E kétemeletes gyönyörű palota a Jézus társaságbeli atyák, Jezsuiták vezetése alatt áll, nem is olyan régen, 1927-ben épült s ez alatt a hét esztendő alatt körülbelül 3000 hallgatója volt, a társadalom különböző osztályaiból, a legmagasabb egyházi és világi méltóságtól a legalacsonyabb kézművesig. Az intézet jelenlegi vezetője a nagy tudásu, szeretetreméltó dr. Révay Tibor atya, akinek apostoli munkálkodása alatt évről-évre szaporodnak a lelkigyakorlatban résztvevők. A lelkigyakorlat, melynek boldog résztvevője voltam, augusztus 11-én kezdődött. Amikor a 81-es villamos a pasaréti gyönyörű villasorok között robogott velünk Budapest vadregényes hegyei közé, oly érzések vibráltak lelkemben, mint mikor valaki messze útra indul, ismeretlen tájra, vagy mikor valaki egy nagy ^urhoz, mondjuk, a királyhoz megy kihallgatásra és fél, ho?y nem fogadja. Ez az érzés még fokozódott, amikor célhoz ért a villamosunk és alig pár perc múlva ott állt előttünk a fenséges hegyoldalban utazásunk, vágyaink célja, a Manréza, ahol nem kisebb ur, mint a királyok-királya várt bennünket audienciára az ő földi palotájába. Alkonyodott már. A nap utolsó sugarai ép bucsucsókot intettek gyönyörű fővárosunkra, amikor a Manréza lépcsőin megihletett lélekkel felfelé haladtunk. Nagyobb társaság fogadott bennünket a feljáratnál, a lelkigyakorlaton megjelentek egyik csoportja, melynek tagjai ép a leáldozó nap festői szépségében gyönyörködtek. A kölcsönös bemutatkozások után a hatalmas előcsarnokban a rend kispapjai szeretettel üdvözöltek bennünket és felkisértek már kijelölt lakosztályunkba. Mindenütt a legpélclásabb rend, tisztaság, kolostori csend, lábujjhegyen járnak az emberek, mert itt lakik az Ur, a királyok-királya, ki előtt minden halandó porba hull. A szobákban a legszükségesebb bútordarabok, a falon feszület és Szűz Mária képe. Este háromnegyed nyolc órakor találkoztunk a közös vacsorán, a beszélgetés akkor még szabad volt. Megjelent közöttünk a rend főnöke, a kedves és szeretetreméltó dr. Révay atya, aki az ő kedves udvariasságával üdvözölt bennünket hajlékában. Mindjárt értesített bennüket, hogy a lelkigyakorlatokat ő fogja számunkra tartani. Vacsora után felmentünk valameny- nyien az épület tetején lévő hatalmas terraszra, honnan fenséges panoráma nyílik a kivilágított hegyoldalakra és a tündérfényben ragyogó fővárosunkra. A vidékiek nem tudtak betelni e kép lenyűgöző szépségével. Egyszer csak megszólaltak a csengettyűk és'elindultunk az intézet kedves kis kápolnájába, hol ünnepélyes Veni sancteval Isten áldását kértük munkánkra. A főoltáron áll az isteni Megváltó karrarai márványból készült hatalmas szobra, amint hivólag tárja ki kezeit szeretett fiai felé, kik kibékülni jöttek hozzá és vigaszt keresni, mert Írva vagyon: »Jöjjetek hozzám mindnyájan, kik fáradtok és terhelve vagytok és Én megenyhitelek benneteket.« (Folyt, köv.)
