Rákos Vidéke, 1934 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1934-09-16 / 37. szám
XXXíV. évfolyam. Rákosszentmihály, 1934. szeptember 16. vasárnap, 37. szám RÁKOS VIDÉKÉ ~ TÁRSADALMI, közigazgatási És közgazdasági hetilap. RÁKOSSZENTMIHÁLY NAGYKÖZSÉG ÉS SZÁMOS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 103. TELEFON: Rákosszentmihály 31. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÁZS0V1CH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Postatakarékpénztári csekkszámla: 647. sz Az önkormányzat sírja. Most már félhivatalos helyről is megerősítést nyert, hogy a megyei városokra és községekre vonatkozó javaslaton már az utolsó simításokat végzik. Az uj rend a képviselőtestületi tagok számát körülbelül a felére csökkenti és a költségvetés és zárószámadások felülvizsgálásán kívül jóformán minden hatáskörét megszünteti. A fótisztv selőket nem választják, hanem a főispán nevezi ki, a többit a polgármester, akinek hatásköre nagy mértékben kibővül és önállósul. Viszont a főispán a polgármestert és a főjegyzőket át is helyezheti más városba, vagy községbe. A tervezetnek kétségtelenül megvannak a maga komoly okai és tiszteletreméltó céljai, de az bizonyos, hogy az autonómiát, amelyet évtizedek óta következetesen nyirbál a középponti hatalom, most már végérvényesen sírba fekteti és most annak még az illúzióját is teljesen eltörli. Az újabb időkig ugyanis a törvényes rendelkezések arra törekedtek, hogy legalább a látszatát megőrizzék az önkormányzatnak, mely a gyakorlatban egyenlő volt a semmivel, — ezentúl ez a kendőzés is elmarad. Talán helyesen, mert mindig többet ér, ha tiszta bort töltünk a pohárba, ha nevén nevezzük a gyermeket, nem kertelünk és nem köntörfalazunk, hanem egyenesen és magyarán megmondjuk, amit akarunk. Ismeretes, hogy a kormányzat központosítását nagy nemzeti érdekek parancsolják és ha nyíltan gyakorolhatják a hatalmat, a felelősség kérdése is országvilág előtt tisztán fog állani és nem terheli az önkormányzat tehetetlen szerveit, amelyek eddig viselték a bírálatot, anélkül, hogy a szabad cselekvésre módjuk lett volna. A megyei város szervezete különb volt eddig a községinél, s méltán vágyódhatott utána a gyermekcipőből kinőtt lakosság. Ez az ábránd mo&t szertefoszlik : a megyei város csak valamivel lesz különb a községnél, önkormányzatról ellenben csak a törvényhatósági városokban lehet majd szó Ha fejlődni akarunk, arra kell nagyobb egyesülések Utján törekednünk. Most, amikor a megyei városok látszat-önkormányzatát is megszüntetik, mosolyogva gondolunk a mi községi szervezetünkre és arra a béka-egér harcra, amely itt községi politika címén esztendők óta folyik; a képviselőtestületre, amelynek az ég világon semmi hatássöre sincs, a választásokra és más egyéb mókás mozzanatokra, amelyek mind csak dróton rángatott figurák bábszínházi előadásai. A tisztviselő választások legnagyobb része utasítás és felsőbb nyomás szerint történik és történt mindenkor. Csak őszintébb és egyenesebb, ha kinevezésnek hívják és megtakarítják a különféle módszerek alkalmazását, amelyekkel a felsőbb akarat érvényesülése biztosítást nyer. A képviselőtestületi határozatok legfeljebb arra jók, hogy legyen kit hibáztatni idelent, történni, úgy sem történhetik más, mint amit a főszolgabíró, alispán, sőt vármegyei aljegyző és számvevőség akar. Csak egy érdekes példa a közelmúltból: A polgári leányiskola harmincéves székei elromlottak. Az igazgatóság és gondnok, a községi bíróval együtt utána járt és különböző ajánlatokból megállapította, hogy kijavításuk, mondjuk 700 pengőbe kerül. A szükségletet felvették az iskola költségvetésébe, amelyet tárgyalt és elfogadott az iskolagondnokság, — azután tárgyalt és elfogadott az elöljáróság, végül a községi képviselőtestület. A vármegyeházán pedig a számvevőségen valaki egyszerűen kihúzta piros ceruzával a 700 pengőt és odaírta helyébe 80 pengő. Ezzel kész. Tessék a székeket ennyiért rendbehozatni, vagy üljenek a növendékek a földre. Nem ülnek, hanem majd a polgári iskola felügyelősége megállapítja, hogy nincs mire ülni és a kultusz- miniszter elrendeli, hogy uj padokról vagy székekről gondoskodjanak. Ha többe kerül, ki bánja. Nos hát, ilyen a községi autonómia. Ha a látszata is megszűnik, legalább nem lesz, kit ócsároljanak és biráigassanak a polgárság körében azok, akik a dolgokat csak kívülről szemlélik és azt hiszik, hogy a kerítésen belül mézeskalácsot osztogatnak. Ha nem lenne magasabb rendeltetése és értelme annak, hogy az autonómiák elsorvadjanak, eszményi és elvi szempontból, bizony sajnálattal és elégedetlenkedve várnánk az uj intézkedéseket, de hazafias lelkiismerettel kell megítélni azokat és az alsóbbrendű szempontokat alá kell rendelni a magasabb rendüeknek, abban a tekintetben pedig, hogy tiszta és őszinte helyzetet teremtenek, még bizonyos mértékben örömünkre is szolgálhatnak. Az utolsó szó jogán. Amikor ezt a címet leírtam, arra gondoltam, hogy nekem bizonyára szabad lesz a zárszó jogával élnem, mert hiszen »A sziámi király és a szentmihályi hölgyek« cimü cikkem volt az, amely a majgyar zene és a dzsessz körüli eszmecserét a Rákos Vidéke hasábjain megindította. De a címet máris visszavonom. Nem lehet ez az utolsó szó olyan ügyben, amely a jelek szerint most kezd csak igazán széleskörű mozgalommá válni. A Rákos Vidéke szerkesztője maga is egyik tevékeny élharcosa ennek a mozgalomnak, s alig hiszem, hogy helyszűke cimén le akarná zárni az eszmecserét. Legutóbb Folberth Gusztáv szólt hozzá a kér* déshez, rendkívül lelkes, hazafias és okos cikk kereté*
