Rákos Vidéke, 1934 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1934-09-09 / 36. szám

4 oldal RÁKOS VIDÉKE 36. szám. Tíz éves a Krédó énekkar. Ebben az évben tiz éves fennállását tölti be Krédó énekkarunk. A jubi­leumot méltó keretek között óhajtják megünnepelni. Ebből az ünneplésből azonban nem szabad elmaradni közönségünknek sem. Ez az énekkar tiz éven keresztül rendezte közönségünknek a legélvezetesebb, legszebb estélyeit; hangversenyeket, szinielőadásokat a legpom­pásabb keretekben ; vagyonokat gyűjtött össze az egyház javára és jótékony célokra. Múlhatatlan érdemeket szer­zett a plébánia és kápolna épitése, a szegényakció és minden nemes megmozdulás körül. Tiv év óta emelte ünnepi szentmiséink fényét Hosszú volna e’sorolni, de illik tudni mindenkinek, hogy mit jelent nálunk a Krédó énekkar. Pornói János, a karmester, maga is mindig ott van. ahol nemes célokéit, szépért, jóért dolgozni kell. Tevékenységét eleget méltattuk es7ten- dőkön keresztül. Mindezt csak azért bocsájtottuk előre, hogy közönségünk emlékezetébe idézzük. Az énekkar ünnepe mindnyájunknak ünnepe kell Jegyen 1 Az elő­készületeket az énekkar már megkezdte, hogy jubileumi ünnepsége méltó legyen eddigi működéséhez. Itt em­lítjük meg, hogy az énekkar a nyári szünet után most kezdi meg ujrá dalóráit. Ezúton közük, hogy uj dalo­sokat szeptember hónap folyamán vesznek fel a karba. Horti Rudolf balesete. Futótűzként terjedt el a hir, hogy fiatalságunk ismert tagját, ifj. Horti Rudolf gyógyszerészt, szerencsétlenség érte. Horti Rudolf motor- kerékpáron robogott a Rákosi utón, mikor a Batthyány u. sarkán keresztbe rohant Kiss József budapesti bútor- gyáros autója, melyet Endrődi Géza soffőr vezetett. A két jármű nagy erővel szaladt egymásnak és Horti súlyosan sérülten bukott fel. A bőrtelefon ismét mű­ködésbe lépett. Koponyarepedést és más borzalmakat emlegettek. A szerencsétlenség helyén Kollár lakostár­sunk kidöntött kőoszlopa elősegítette a borzalmas hirek terjedését. Szerencsére Horti Rudolf állapota nem olyan veszélyes : bokatörése ugyan igen fájdalmas, de a beteg erős természete könnyen tűri a fájdalmakat. Látogatóit igen kedélyes hangulatban fogadja és remélhetően rövidesen talpra áll. Tanítói áthelyezés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Antal László áll. tanítót a rákosszentmihályi központi állami elemi iskolához helyezte át. A máriazelli — takarékasztaltársaság. Meg­értéssel és lelkesedéssel fogadta közönségünk a mária­zelli zarándoklat biztosítása érdekében megkezdődött heti gyűjtés rendezésének hírét. A takarékasztaltársaság alakjában szerencsésen talált megoldás mindenképen célravezetőnek bizonyul. A plébánián és Adámy Oszkár utján is igen sokan jelentkeztek már az első héten. Uj jelentkezéseket még mindig elfogadnak. Aki heti egy pengőt, vagyis hónaponként 4 pengőt fizet be, az biz­tosiba magának a teljes útiköltséget, aki pedig heti I P 50 fiiért szolgáltat be, annak már a szállodai étke­zése is fedezetet nyer. A Máv nyugdíjasok havi ülése. A Máv nyug­díjasok helyi csoportja szeptember 11-én délután 6 óra­kor tartja rendes havi ülését a Rákosi-uti helyiségében. A tárgy fontossága miatt kérik a tagok teljes számú megjelenését. Az uj szinikerületek. A kultuszminiszter jóvá­hagyta a szinikerületek beosztását, s igy most már végérvényesen Deák Lőrinc lett a színigazgatónk, akinek kerülete: Kispest, Szentlőrinc, Rákospalota, Rákosszent­mihály, Kőszeg és Pápa. Kallós József színigazgató uj kerülete a következő: Bátaszék, Bonyhád, Szigetvár, Barcs, Nagyatád, Keszthely, Tapolca, Zalaegerszeg, Körmend, Moson, Magyaróvár, Komárom, Tatatóváros és Gödöllő. Cserkész híradó gyakorlat. A 929. sz. Szent Mihály“ cserkészek Vörös Ferenc hiradásvezető parancs­noksága alatt eredményben és hangulatban egyaránt jól sikerült telefonikus hiradó gyakorlatot tartották. A háromnapos portyázás a helybeli kavicsbányában tör­tént, amelynek szives átadásáért Moldován Jenő tulaj­donosnak itt is hálás köszönetét mondanak. Rövid fél­óra alatt megépítették a fiuk a lőtéren elhelyezett köz­pontból a szárnyvonalakat s nemsokára megkezdődött a tábori telefonszolgálat s tartott éjjel-nappal. Közben a leleményes Vörös Feri gondoskodott változatosságról. Elszakadt valahol a vezeték, ellenséges járőr kihallgatta a beszélgetést, ismeretlen helyen leföldelték a kábelt stb. Nagyszerű alkalmak voltak ezek az elméleti ki­képzésre. Kár, hogy az utolsó napon az esős idő zavarta a gyakorlatot, de ebben is találtak örömöt a mindig vidám cserkészfiuk, mert legalább a földveze­ték ió ^nedves“ volt. Kedves esemény játszódott le a cserkészgyakorlatozásnál. Az egyik csillagszemü fiú, ifj. Garai Lajos — Garai dr. fia — észrevette, hogy egy ember a kavicsbányában áthaladva, lehajol és — el­vágja a drótot. Talán fel is gömbölyítette volna, de a kis cserkész odaugrott hozzá. Apró a cserkész, magas a delikvens, hogyan lehet ezt az embert előállítani ? A kis cserkész nagyot gondol és azt kérdezi : — Ugye, bácsi munkanélküli ? — Igen, — felelte a nagy darab ember, aki zsebre vághatta volna az apró cserkészt. — Hát akkor jöjjön velem, majd segítünk magán, mondta nagy vakmerőn Garai Lajcsi és elindult a parancsnok felé. Az ember utána baktatott. Mikor a parancsnokság elé értek, harsányan jelentette a kis cserkész : — Parancsnok urnák alázatosan jelentem, elfog­tam ezt az embert, mert elvágta a drótot. vitéz Regős Ágoston sörkertje a piac (Ferenc József)-téren Kellemes kerthelyiség. Zárt páholyok. Frissen csapolt sör, saját szfiretelésü fajborok. Naponta balalajka ének- és zenekar. Olcsó áraki! ízletest konyha. GALAMBOS SELYEM ÉS SZÖVET BOLTJA Selyem- és bársonyáruk nagy választékban. Francia és angol szövet újdonság ok. Bélésáruk minden minőségben. Budapest, IV. Ferenciek-tere 4. szám (Irányi-utca sarok) — Telefon: 83-6-30 A RÁKOS VIDÉKE előfizetői 5% engedményben részesülnek. Gyorsírást és gépírást legtökéletesebben tanít és államérvényes irodai vizsgára sikerrel előkészít, olasz stb. nyelveket tanít, korrepetál, elvállal leírást és sokszorosítást. Az olcsó lelkiismeretes, alapos tanítást számos dicsérő elismerő bizonyítvány és oklevél tanúsítja. Kovács Tódor oki. gyorsírás tanár Rákosszentmihály, Rákóczi-ut 16. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom