Rákos Vidéke, 1934 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1934-06-17 / 24. szám
4 oldal RÁKOS VIDÉKE 24. szám. Néma gyermeknek az anyja sem érti szavát. Tessék megmondani, ha. valami hiba van j mi nyomban teszünk róla. Nálunk minden kapható, csak tessék megmondani, mire van szüksége. Mi azt akarjuk, hogy mindenki bizalommal forduljon hozzánk és meg legyen elégedve velünk, mert mi élni és megélni akarunk és igy szükségünk van a vevőre. Legyen szerencsénk! Rákosszentmihályi kereskedők egyesülete Anyák napja a Károly király úti állami elemi iskolában. LéleKemelö ünnepély keretében tartották a Károly király úti áll. elemi iskola tanulói az anyák napját. Az ünnepélyen a szülők nagy számban vettek részt. Hild László igazgató üdvözölte a gondnokság elnökét, Nagy Géza esperes-plébánost és a szülőket. Beszélt az iskola vallás- és erkölcsnemesitö munkájáról, hogy az iskola nemcsak oktat, hanem első sorban nevel, nemesíti a lelket, elhinti a gyermekek lelkében a szülő, Isten és hazaszeretet magvait. A megható élőképben a leánykák fehér ruhában, keblükön egy-egy szivvel, párbeszédeket mondtak a jóságos anyai szívről. Volt kis színdarab, Élő mese címen, több alkalmi szavalat és ének. A betanítás érdeme Berenkey Attílánét illeti. Az ünnepi beszédet Váczy Gyuláné tartotta, aki szép előadásában mély érzésekkel méltatta az anyákat, mint a gyermekek legnagyobb jóltevőjét a családban, a család őrangyalát. A kedves ünnepély a Hymnusszal ért véget. Nemes gyermekbarátok. (A következő sorok közlésére kérték fel lapunkat.) Amidőn az iskola kapui bezárulnak és a vidám gyermeksereg pihenőre tér, nem mulaszthatjuk el, hogy köszönetét ne mondjunk azoknak a melegszívű, lelkes urhöigyeknek, akik iskolánkban egész éven át egy-egy osztály tanulóinak étkeztetéséről gondoskodtak. Ezúton mondunk hálás köszönetét tanulóink nevében Balázs Antalné, Stecklin Antalné, dr. Garai Lajosné, dr. Kubinyecz Lajosné, Lippe Vilmosné és ifj Poros Istvánná urhölgynek. Hild László igazgató. Rajz- és kézimunkakiállitás. A rákosszentmihályi polg. leányiskola évvégi rajz és kézimunka kiállítása jun. 17-étől 23-ig d. e. 10—12-ig és d. u. 5—7 óráig megtekinthető. A tanulók hozzátartozóit és az érdeklődőket szívesen látja az igazgatóság. Egyetemisták hírei. Jun 12-én az egyesület választmányi ülést tartott, melynek keretén belül buzgó elnökét Schreker Ede drt államtudományi doktorrá avatása alkalmából meleg ünneplésben részesítette. Jun. 19-én tennisz szakosztályi ülést tartanak, melyre kérik a tagok pontos megjelenését. A gyűlésen hir szerint, a Rákos Vidéke múlt heti biztatására, megállapítják az alkalmas és megfelelő magyar tennisz- müszavakat. A kisdedóvók jótékonycélu előadása. Szép és meghatóan kedves jótékonycélu előadást rendezett az 1. és II. sz. rákosszentmihályi kisdedóvó kedden délután a Korzó mozgó helyiségében, melyet nyomulásig megtöltött a közönség. Játékok, apró jelenetek, élőképek váltakoztak a gazdag műsorban. A gyermekek aranyosak, ügyesek, meglepően tehetségesek voltak, a betanítás egyenesen csodálatraméltó. Paulinyi Géza, Pleyel ' Hermin, Temesváry Andorné és Péterfy Gáborné végezte a hatalmas és szép munkát. A szülők elragadtatással tapsoltak. A jövedelem részben az óvónői otthon alapjára, részben a téli szegény akció javára szolgál. NÉP gyűlés. A NÉP női csoportja szerdán este tartotta a szünet előtt utolsó gyűlését, amelyen a központ képviseletében megjelent vitéz Szűcs János dr. vármegyei főtitkár, aki meleg elismeréssel adózott a csoport eddigi működéséért és hatásos beszédében további buzgalomra lelkesítette a csoport tagjait. Regősné Kohajda Margit dr. mondott köszönetét a vendégnek, majd a körzeti alelnöknök tartottak értékes beszámolót. Köszönetnyilvánítás. Hálásan köszönjük mindazoknak, akik felejthetetlen jó férjem, valamint édesapám elhunyta alkalmával, mély gyászunkban tanúsított részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Ö2V. Triszka Ernőné és Triszka Jenő. Permetezzünk! A gyümölcsvédelem legfontosabb feladata az okszerű permetezés. A magyar gyümölcs ize, zamata világszerte híres, de gyümölcstermelőink még mindig nem fordítanak kellő gondot a gyümölcsvédelemre. Ez az oka annak, hogy olyan sok a férges és lehullott, meg nem ért gyümölcs Most, az elvirágzás után fokozottabb figyelmet kell gyümölcsfáinkra fordi ■ tani s ezért olvasóink szives figyelmébe ajánljuk lapunk mai szamában megjelent hirdetést és Berkó József Rákosi ut 111. sz. a. szaküzletét, ahol az összes permetezőszer a legolcsóbb napi áron beszerezhető. Korzó mozgó. Szombaton és vasárnap: Borzalmak szigete, Edgar Wallace regénye. Szigorúan 16 éven felülieknek. Kisérő kép: Kék Duna keringő. Igen szép műsor 1 A Mansz elnökének balesete. Furcsa, de hál’ Istennek szerencsés kimenetelű baleset érte özv. dr. Nagy Sándornét, a helybeli Mansz érdemes elnökét. Villámcsapás érte a rádióját, minek következtében a szerkezetben fojtó gázok keletkeztek, amelyet Nagy Sándorné álmában belélegzett. A balesetet csak reggel vették észre, amikor csak nagynehezen lehetett magához téríteni esperesplébánosunk édesanyját, aki napokon át betege volt a balesetnek, de szerencsére szervezete le tudta küzdeni annak káros következményeit. Az iparos dalkar házi hangversenye. Mint már ismételten jelentettük, a rákosszentmihályi iparos dalkar julius 8-án d. u. 4 órakor házi nangversenyt rendez az iparosházban. A dalkar szorgalmasan készül az estélyre, melyen több vendég dalkar is közreműködik. Tekeverseny, gulyás-vacsora, elsőrendű zenekar. A bevétel a hangjegyalapra szolgál. Tagfelvétel és hangpróba minden kedden este 8 órakor. Eszperantó kongresszus Debrecenben. A „Debreceni hét“ keretében tartották a magyar eszperantisták IX országos nagygyűlésüket. A kongresszuson H. Mi- halik József, az Eszperantó pedagógiai társaság elnöke tartott rendkívül érdekes előadást „Szülők és iskola“ címmel. Kovács Tódor gyors. tan. a Magyar Turista Szövetséget képviselte a kongresszuson. Zenevizsgálat. Bakosné Szandovics Sarolta zenetanár növendékeinek zenevizsgálata 29-én, d. u. 5 órakor lesz. A kiváló zenetanárnö sajnálattal közli, hogy a kaszinó igen rossz állapotban levő zongorája miatt az idei vizsgát nerg tudja a kaszinóban jótékonycélra rendezni, mint a múltban tette, hanem József u. 22. sz. alatti zenetermében, természetesen itt díjtalanul. Érdeklődőket szívesen látnak Jövőre, ha a Nagykaszinó az újabban indított akció utján ismét elfogadható zongora birtokában lesz, ismét jótékonycélra rendezi évzáró vizsgáit a közszeretetben álló tanárnő. A zenetanitás a nyár folyamán is tart, úgy a József u. 22. sz. alatti, mint a Rózsa u. 6. sz. alatti intézetben. Tolvajlások. Györy Zsigmond Béla u. 78. sz. lakos és Scnäffer Vilmos közkedvelt labdarugó játékos kerékpárját ellopták. A virágkertekben is sok kár esik. Klauszmann Gyula számtanácsos és Tiszai Istvánná polg. isk. igazgató virág kertjeit dézsmálták meg, súlyos és bosszantó károkat okozva.