Rákos Vidéke, 1934 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1934-01-21 / 3. szám
kxxiv. évfolyam. Rákosszentmihály, 1934. január 21. vasárnap, 3. szánt TaKSABíIILIMI, ÉS HÖZfiAlllASAOS BETSLAP. RÄKOSS3EN «‘MIHÁLY ftAGYMOXSÉ© és számos egyesület hivatalos lapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. TELEFON: Rákosszentmihály 31. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÁZSOV1CH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Postatakarékpénztári csekkszámla: 647. sz Visszhang. A Rákos Vidéke múlt heti első cikkének visszhangjaként a következő levelet kaptuk: Kedves szerkesztő ur! Ürömmel és élvezettel olvastam a Rákos Vidéke múlt heti cikkét a jegycsaló kalauzokat támogató álemberbarátokról. Minden sora őszinte visszhangot keltett bennem és helyes megítélését, fejtegetését minden részében elfogadom és magamévá teszem, s bizonyára nem tévedek, abban a meggyőződésemben, hogy hasonló visszhangot keltett a találó cikk az olvasók tömegében is. Engedje meg azonban, hogy valamire én is rámutassak, a mit — szerény véleményem szerint — ennek a kérdésnek a taglalásánál okvetlenül kívánatos, hogy figyelmen kivül ne hagyjunk. Hátha hasznos tanulságot vonnak le belőle és — mint az életben annyiszor örvendetesen megtörténik — a rossz és kellemetlen arra szolgál, hogy a Gondviselés kegyéből áldás fakadjon belőle. Arra az egy körülményre nem mutatíott rá a cikk, hogy a kalauzok visszaéléseit támogató utasok egy — még pedig bizonyára nem csekély — része nem csak álemberszeretelhől játszik össze a vonatkísérő személyzettel, hanem ennek a joggal kárhoztatott magatartásának igazi forrása a gyűlölet és a bosszúvágy, amely a Hév. iránt az utazóközönség legnagyobb részében évek óta egyre nagyobb és mélyebb lesz. Arról nem beszélek, hogy a Hév. vezetősége sok időn át mindent elkövetett, hogy a közönséget maga ellen ingerelje. Szinte fortélyos módon azon mesterkedett állandóan, hogy mindenféle kicsinyes apró rendszabályokkal, valóságos kötekedésekkel mikén t utáltassa meg a lehető legalaposabban a vasutat. Hálásan elismerem, hogy a Rákos Vidéke mindannyiszor erélyesen, de a megszokott komoly tapintatosságával hivta fel ezekre a céltalan és a bosszanUroi Jdvü: semmi más célt nem szolgáló intézkedésekre az igazgatóság figyelmét és nagy része van abban, hogy a kárhozatos irányzat az utóbbi években megváltozott, megenyhült, számos apró sérelem orvoslást nyert és a közönséggel szemben több megértés és előzékenység tapasztalható. Ámde a tüzet könnyebb felgerjeszteni, mint eloltani! A közönség gondolkozása, érzésvilága máig sem változhatott meg, nem pedig különösen akkor, amikor a legfőbb sérelem, a vérlázitóan drága tarifa máig sem enyhült meg, hanem ma is gyötri, gyilkolja a vasút utasait. Tessék csak elképzelni, hogy esik az a mi utasainknak, hogy mig Pestszentlőrincről Újpestre évek és óvek óta 24 fillér a menetdij, addig pont mi vagyunk az áldozatok, akik 60—80 filléreket fizetünk egy utazásért. A mai viszonyok között gondban vergődő embernek ökölbe szorul a keze, amikor ezeket a nehéz filléreket leolvassa és mindannyiszor eszébe jut, hogy a keserves kis vagyonkája, a háza, telke nem növekszik, hanem folytonosan csökken értékében, elsősorban a vasuf, a közlekedés felháborító drágasága miatt, mely megbénítja a fejlődést, az ingatlanforgalmat és megkeseríti az életünket. Vagy három éve tart már a móka a Reszkárt átvétele körül is. Remény és csalódás váltogatta egymást, közben pedig állandóan biztattak minket, mint a cigány a lovát, bogy jön a tarifaleszállitás, csak még egy kis türelem! Sok-sok komédia után végre kimondták az átvételt, erre felléiekzettünk. Történt valami? Dehogy! Megint eltelt majd egy esztendő, a mig a »jóváhagyás« megtörténik, a »formaságokat« elintézik, mi pedig tovább fizettük a drága viteldijat. Most már a valóságos átvétel is megtörtént, de még mindig nem hallunk róla, hogy velünk mi lesz, törődnek-e hát végre, valahára a mi bajainkkal, segitenek-e már rajtunk: csakugyan? Megérli-e, szerkesztő ur és megérti-e a Hév. igazgatósága is, hogy ilyen körülmények között a vasút közönségének liléikén ollhatatlan gyűlölet és bosszúvágy lesz úrrá és ott üt, rug a vasúton, ahol tud? Csepelen a kocsikat forditgatnák ki ilyen körülményeik között, mi csak panaszkodunk, legfeljebb gyülésezgetünk, a mig bele nem untunk deputációzgattunk és egy-egy elkeseredett utas, — »mi telhetett tőle, nagyot ütött a szamár fejére« — mérgében odanyomja az eiszasznált jegyét az éhes és sznitén elkeseredett kalauz markába! Az a kalauz is eleget panaszkodik, hogy évek óta nyomorpénzért végzi terhes feladatát és esztendők óta a legbecsületesebb és legszorgalmasabb köteíességleljesitéssel sem tud annyit elérni, hogy ideiglenes helyzetéből végleges állásba juthasson ! Igaza van, szerkesztő ur, hogy még mindez nem mentség és nem igazolja a visszaélést, a mit én is elitélek, sőt valósággal szégyeílek a lakos társaim helyett, de azért megérteni és megmagyarázni tudom és úgy érzem, hogy az igazi okozója maga a Hév., a káros szellem, amely a népszerűségét megsemmisítette és a menthetetlen kapzsiság, amellyel a közönség saroolását esztendők óta makacsul folytatja. A Rákos Vidéke sok, nagy tetszéssel fogadott cikkében bizonyította, hogy a Hév. tarifája az oka annakj hogy a vasút nem jövedelmező. Bizonyára lesznek ennek egyéb okai |is, de azt én is állítom, sok utastár&amimaj. együtt, hogy ha olcsóbb lenne a vasút, nagyobb lenne a forgalom és több a jövedelem. Már a legkisebb grájzler is tudia a jó kereskedő szabályát: »nagy forgalom, csekély haszon!« Mért nem akarja tudni a Hév? Mért késik a megnyugtató híradás a tarifaleszállitásról? Mire kell még várni? Mg a Beszkárt megint eladja a vasutat? Vagy mire hát? Addig, amjg velünk szemben ez az embertelen bánásmód meg nem szűnik, addig ne csodálkozzanak semmim amit az elkeseredett utazóközönség a vasút kárára elkövet. Addig az csak a »fogadj Isten«, az »adjon Istenre«. Hűséges, régi olvasója: Sz. L. A levélhez nincs hozzátenni valónk. Eleget mond: méltónak találtuk rá, hogy a lap ólén közöljük. «ÁKOS VIDÉKE
