Rákos Vidéke, 1933 (33. évfolyam, 1-53. szám)

1933-03-12 / 11. szám

11. szám RÁKOS VIDÉKE 3. oldal mint példaadónkat egyesületünk diszelnökei sorába ne iktassuk. A gyűlés minden tagja nagy szeretet­tel és egyhangú lelkesedéssel fogadta az indítványt és elhatározta;, hogy Herkner Hid végi Nándorné társelnök vezetésével küldöttségileg kéri fel a nagy­asszonyt a diszelnökség elfogadására. — Itt említ­jük meg, hogy a küldöttség megbízását teljes si­kerrel végezte. Az ügyvezető elnök ezután fölkérte1 Cseresznyés Andornál, a Mansz igazgatóját előadása megtartására. Cseresznyésné Apiponyi Albert gróf halhatjatlanságát méltatta gondosan fölépített* élesen jellemző nívós előadásban. Az értékes és magas színvonalú előadásért Regősné dr. ügy vezető elnök bensőséges szavakkal mondott köszönetét. A gyűlés végén Farkasné Z. Irén, a Mansz uj munkatársa, a »Revízió« cimü szép és erőteljes költeményét olvasta fel. A jeles költőnő', aki sokszor keltett feltűnést a Pesti Hírlap hasábjain verseivel, meleg és ünnepi sikert aratott költeményével. Morent Rezsőnének, a Mansz uj tagjának üdvözlésével a gyűlés véget ért. Ismeretterjesztő előadások. A központi állami iskolában kedden este ismeretterjesztő előadás volt Regősné dr. Kohajda Margit kitűnő és méltán nép­szerű előadássorozatán. Községbiránk, Kecskeméth'y Vince, újból megkezdte nagjy értékű s igen gyakor­latias kertészeti előadásait, Miksz Ilona oki. tanítónő' pedig tartalmas és érdekes földrajzi előadást tar­tott. Március 21-én Balázsovich Zoltán, a Rákos Vidéke szerkesztője tart előadást a központi isko­lában d. u. 6 órakor. Márkus Jenő a Hév. élén. Hosszú hetekkel ezelőtt az egész sajtóban elsőnek jelentette a »Rákos Vidéke«, hogy a Beszkárt kötelékébe jutó Hév. ve­zérigazgatója Márkus Jenő dr. miniszteri tanácsos, a Beszkárt h. vezérigazgatója lesz. Nagy feltűnést keltő híradásunkat sokfelől kételkedve fogadták!, sőt itt-ott cáfolgajtásával is megpróbálkoztak!, a leg­utóbbi napok eseményei azonban teljes mértékben bebizonyították lapunk jól értés ültségét. A Hév. át- dr. elfoglalta a vezérigazgatói széket, elsősorban, hogy Márkus Jenő dr. elfoglalta a vezérigazgatói széket, a Hév. igazgatásának a Beszkártba beolvasztását foganatiositsa. Márkus Jenő dr.-t az eddigi és most már nyugalomba vonuló vezérigazgató, Sós Ármin vezetése alatt az osztályvezetők fogadták és üdvözöl­ték őszinte szimpátiával. Az uj vezérigazgató a Bódy Tivadar dr. volt hivatali helyiségét foglalta el, a Nova kötelékében megmaradó tisztviselői kar pedig egyelőre a második emeletre költözött fel, mint a vasút igazgatásától immár teljesen különvált testü­let. A Hév részvénytársaság uj igazgatóságát az idei rendes közgyűlésén választják meg, úgy, amint jelentettük, á szfőváros jelöltjeiből. Elnök minden valószínűség szerint Bódy Tivadar ny. polgármester lesz. A Beszkárt elnöke viszont a'z elhunyt Platthy György dr. helyébe Bájczy István dr. ny. (polgár-i mester) igazságügyminiszter lett, aki szintén e héten került a vájllalat élére. Most tehát rohamléptekkel hajad előre a Hév. nagy átalakulásának ügye és ezzel bizonyára, a mi sorsunk jobbra fordulása. Az uj[ vezérigazgató személye egymagáiban biztosítéka an­nak a szebb jövőnek, akár európai műveltségét és szakismereteit, akár irántunk régi idő óta tanúsított megértő jóindulatát tekintjük, amelynek hatását nagy mértékben növeli az a szerencsés körülmény is1, hogy viszonyaink, körülményeink, sérelmeink dol­gában Márkus dr. teljes tájékozottsággal rendelkezik. Örömmel üdvözöljük tehájt vasutunk élén, mint e vidék őszinte jóakaróját és nem kérünk tőle mást, csak azt, hogy eddig tanúsított jóakaratát a lövőben, is tartsa meg velünk, szemben, meg arra kérjük, hogy munkatársait jól és szerencsésen válogassa meg. A Hév. ólén nem egy kitűnő szakember mun­kálkodik1, olyap, aki nem csak a rideg üzleti érdeket; ismeri, hanem az igazság és méltányosság parancsát is és a, jobb sorsra méltó vállalatból szívesen alkotna még a súlyos körülmények között is mintaszerű, mo­dern vasutat,, mely hivatását méltóképen tölti be. Ilyen munkatársakkal könnyen elérheti céljait az uj vezérigazgató és nevét örökre ragyogó betűkkel vési be a fővároskörnyéke fejlődésének történetébe. Választmányi ülés. A Nagykaszinó választmánya múlt szombaton tartott üléséin elhatározták, hogy az évi rendes közgyűlést március 19-én délután 5 órakor, illetve, ha ez határozatképtelen lenne, április 2-án, délután 5 órakor tartják meg. Az erről szóló meghívót lapunk más helyén közöljük.. Az ülés kimerítően tárgyalta a közgyűlés elé ter­jesztendő pénztári jelentést és költségvetést, s apó­kat változatlanul a közgyűlésnek is elfogadásra ajánlja. Az év folyamán megürült ellenőri állásra Bodóczy József p. ü. számvevőt, s egy számvizsgáló bizottsági tagsági helyre Nagy Géza esperes-plé­bánost jelölték, kiknek megválasztását a közgyűlés­nek javasolják. Poros Géza könyvtárosnak tanul­mányi szigorlata előkészületi idejére szabadságot ad­tak, s helyettesitésével Kiss Sándor állatorvost meg­bízták. Payer Willibald kilépését és választmányi 'tagságáról lemondását sajnálattal tudomásul vet­ték, s helyébe az egyenlő' szavazatot nyert póttagok közül Petráss Antalt sorshúzás utján behívták. Te­rembérleti ügy elintézése egészítette még ki a tárgy- sorozatot. Az ülésen Krenedits Sándor elnökölt, s a jegyzőkönyvet Molnár Gyula és Meis teríts Ferenc hitelesítette. Ev. szeretetvendégség. Az evang. nőegylet februári estélyére felülfizetésüket utólag a követ­kezők küldték be: özv. Marcsa G.-lné 4 P, Mansz, rákosszentmihályi csoportja 3 P. Az elnökség ez­úton köszönettel nyugtázza a szives adományokat. A nőegylet március 12-i szeretetvendégsége iránt nagy az érdeklődés a közönség körében, ez bizonyí­téka annak, hogy a rendezőség mindent elkövet, hogy vendégeinek mindig kellemeset; és nívósat ad­jon ellenértékűi. A vasárnapi műsort dr. Rétheyné, Szlávik Gizi, Bálint Baba és Poros Géza, Lengyel Jenő megzenésített verseivel tölti be. Műsor után, tea és sütemény. Teajegy 80 fillér. Minden érdeklő­dőt szeretettel vár a rendezőség a Balaton-vendéglő külön termében d. u. fél 5 órakor. á ráfi eteány pecsétje annak valódiságát bizonyítja. b ^agukon viselik valŐ-. diságuk jejéf: a Bayer-, ;' keresztet. Meghűlés első jelétnél és fájdal­maknál ASPIRIN-ÍABLETTÁK

Next

/
Oldalképek
Tartalom