Rákos Vidéke, 1933 (33. évfolyam, 1-53. szám)

1933-04-16 / 16. szám

16. szám RÁKOS VIDÉKE 7. oldal, SASHALMI HÍREK. SPORT. Egyházi hírek. Nagyszombaton, este 6 órakor lesz a fel­támadás körmenete a hatóságok, társadalmi és hitbuzgalmi egyesületek részvételével. Kéri a plébánia a híveket, hogy az imába és énekbe valamennyien bekapcsolódfjanaik. — Husvét vasárnap reggel a 7 órai szentmisén lesz a husiszentelés, majd fél 9 órakor szentmise. A 10 órai ünnepélyes nagymisén az egyházi énekkar Seyler »G dur« miséjét adja elő. Offertoriumra Deszkás Gusztáv »Feltámadás« cimü betétjét adja elő a nép­művelő zenekar. Újabb levente győzelmek. Az országos levente ökölvívó versenyen két jeles ökölvívó sashalmi levente vett részt és a II. helyen végeztek. A két derék fiú, Szabó Ferenc és Princz Károly helyezéséhez megjegyzésünk az, — és ezt alátámasztja a mérkőzésen jelenvolt szakemberek véleménye is, hogy Prineet igazságtalanul fosztották meg a bajnoki címtől. Szinte azt kell hinni, hogy vidéki versenyző Budapesten pontozással nem győzhet. Személyi hir. Küllős Ede, Sashalom esperes-plébánosa súlyos idegbajban megbetegedvén, orvosi tanácsra kénytelen az ünnepek lezajlása, után 3—-,4 heti szabadságra távozni egészsége helyreállítására. Hét esztendei iitmüködése alatt ez az első eset, mikor aggódó szeretettel gondozott híveit hosszabb időre elhagyja. Hymen. Husvét vasárnap d. u. 5 órakor tartja a sashalmi templomban Németh Imre autobusszerelő egyházi esküvőjét Szűcs Bertával, Szűcs János máv. s. tiszt bájos leányával.' Az esketési szertartást Németh Vince kispesti lelkész végzi. Halálozás. Április 11-én temették el nagy részvét mellet^ köztiszteletben álló polgártársunk, tanczali Zombory István ny. p. ü. tanácsos leányát, Kellényi Armandné, szül. Zombory Jolánt. Tíz éves az ip arte stillet. A sashalmi ipar testület pünkösd napján ünnepélyes közgyűlés keretében üli meg fennállásának 10 éves jubileumát. Este műsoros előadást rendez. A tisztla jövedelmet az iparos székház kibővítésére fordítják. Vandalizmus. Szabó Kálmán, Sashalom község közszere­tetben álló birája, nagy gonddal és hozzáértéssel fásitotta a kommunizmus alatt homokpusztává tett utcákat. Fájdalom, munkájának eredményét éretlen suhancok garázdálkodása akarja, semmivé tenni, mikor a szép, fiatal facsemetéket deré­kon letördelik. Csendélet a barakkban. Vértől áztatott testvérpárt kisértek be a rendőrőrszobára. Megkéselték egymást. Az őrszobán kapott lelkigyakorlat után összecsókolództak, majd békén haza­mentek. Razzia Sashalmon. Szombaton éjszaka razzia volt Sashal­mon. Több előállítás történt. Többek között hurokra került egy régóta körözött betörő, Müller Aladár, kinek sok bűnért! kell majd felelnie az igazságszolgáltatás előtt. Garázdálkodás. A Nagyitce-telepen az automata-telefon üvegablakait Hippel János kocsis részeg állapotban betörte. Előzőleg Szentmihályon hajtott kocsijával egy mély árokba, ahonnan a rendőrőrszemnek kellett kiemelni. Az eljárás meg­indult ellene. A Polgári dalkör mulatsága. A sashalmi polgári dalkör husvét vasárnap este 8 órakor a Kantler vendéglőben színi- előadással egybekötött táncmulatságot rendez. A műsorban szerepel a dalárda, a zenekar, két egyfelvonásos, Pozsonyi István baritonista és Retkes Imike táncszámával. Az igyekvő dalárda méltányló támogatást érdemel. A baj társak hírei: A Corvin Mátyás B. T. a budapesti jogászok Kurucok B. T.-vel együttesen rendezi táncestélyét} Sashalmon, a Kantler-féle vendéglőben ápr. 29-én este 8 órakor. A belépő jegy ára 1.50 P, a táncos jegy ára 1 P. —< A Turul Szövetség hagyományos szokásaival magyaros jó­kedvről az együttes rendezőség gondoskodik. A Mementőh Szentpétery Béla dr. ei. vezér tartja. Meghívó igényelhető: Ulics Andornál, Nefelejts-utca 24—26. sas. Labdarúgás. RAFC—Patolai Törekvés 1:1 (0:1). Még mindig nem elégít ki a RAFC. Ezzel a játékkal a bajnok^ listán elfogadható helyen nem végezhet. Hlavács egy 11 -est büntető rúgást a kapu mellé rúgott. Az egyetlen gólt Rajner rúgta. Husvétkor barátságos mérkőzést játszik a RAFC saját! pályáján a Hálókocsi csapata ellen. SASC—Alagi S. C. i: 1. A mérkőzés botrány miatt félbe­szakadt. A baráki csapat hírei. A X. kér. F. C. a KASC ellen 9-én a biró tévedései ellenére is értékes pontot szerzett. A nagyszerűen játszó sashalmi csapat góljait Magyar, Szántó és Krónfeld (2) rúgta. — X. kér. F. C. Mill-Nite Mill 0:0. — Husvétkor vitéz Hortobágyi József diszelnök védnöksége alatt barátságos mérkőzések. 12 órakor a Spárta ifj. 2 órakor az I. csapatok játszanak. 4 órakor az Old boy csapat a Húsost hasonló csapata ellen küzd. A mérkőzés után a kulturházbatn. kabarét és reggelig tartó táncmulatságot rendeznek. BRSC—BTC 3:3 (2:2). A rákosfalvai csapat elköny- nyelmüsködte a fontos mérkőzést. Biztosnak látszott a győze­lem, mert az első 5 percben már 2 góllal vezettek. Góllövők: Kovács (2) és Gál. > Husvétkor a rákosfalvai pályán a BRSC vezetősége a »Visszhang« dalárda vezetőségével játszik. RTK—ZSE 3:3. Mindvégig izgalmas mérkőzés, melyben az RTK meglepően jó formát árult el. Vasárnap nagy szenzációja lesz az RTK pályának. Az RTK—Move RFC csapatai mérkőznek, mely alkalommal eldől a hegemónia kérdése. Jó árut most olcsón vásárolhat a rég bevált VÜCSCk Vilmos S"' Budapest, IV. Kecskeméti-utca 9. szám. Kézimunka ágygarnit. 36.—, 32.—, 29.------la lepedő mtr. 1.98 — Da maszt törülköző tucatja 21.50 — 6 sz. damaszt étkészlet 15.20, 9.80 — la lendamaszt étkészlet 18.— — Angin 1.45. Zsebkendők, fehérnemüek nagy választékban. HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK. 16.217/1932. kig. sz. HIRDETMÉNY. Alulírott községi elöljáróság a képviselőtestület 57/1933. kgy. számú véghatározata folytán a község fejlődési és szabá­lyozási terve elkészítésére ezennel versenypályázatot hirdet. Elkészítendő elsősorban a vázlatos terv, amely vázlatos terv elkészítéséért minden pályázó 50—50 pengő munkadijban részesül. Ezen vázlatos tervek fogják képezni a részletes község-, fejlődés és szabályozási tervek elkészítésének alapját, azok a község tulajdonába mennek át és azokkal a ’község szabadon és korlátlanul rendelkezik. Ezen vázlatos tervek közül dönt a község a részletes tervek elkészítése szempontjából ési pedig úgy, hogy akinek a vázlatos terve a legjobb és legcélszerűbb, az kapja a részletes tervek elkészítésére való megbízást, amely részletes tervek elkészítésért] 200 pengővel díjazza a község. A vázlatos tervek elkészítésének céljából való pályázók ren­delkezésére áll a községi kataszteri térkép. A vázlatos tervek elkészítésének határideje 1933. május 1., déli 12 óra, amely időpontig ezen vázlatos tervek a községi elöljáróságnál benyújtandók, mert később érkező tervek figye­lembe nem vétetnek. A tervek helyessége, célszerűsége és elfogadása felett a községi építési, szépészeti bizottság és az elöljáróságból alakí­tott bizottság javaslata alapján a képviselőtestület dönt. Rákosszentmihály, 1933. április hó 7-én. Dibusz Sándor s. k. főjé’gyző. Kdcskerííéihy SÁÍttáe s. 1c. bitó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom