Rákos Vidéke, 1933 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1933-03-26 / 13. szám
1 13 szám KÄKOS VIDÉKÉ 3 óllal Lázár Sándor eddigi helyettese, Schumitzky Jenő vette át, aki az általánosan becsült Triszka-Hanz-' mann-Schumitzky család révén szintén régi szentmi- hályi kapcsolatokkal rendelkezik és sok baráttal dicsekedhetik községünkben is. A bank lövöldetéri fiókja is uj főnököt nyert, még pedig ugyancsak rákos szén tmihályi lakostársunk, Mudroch Béla igazgató személyében, kinek előléptetése szintén széles körben kelt örvendetes visszhangot. Az Orsz. Kamaraszínház vendégjátéka Érdekes intézménnyel ismerkedtünk meg e héten Rákos- szentmihályon. Vasárnaptól péntekig vendégszerepeit nálunk a Déri Béla igazgatása alatt működő (volt Alapi-féle) országos kamaraszínház stadzsone társulata, mely szép eredménnyel járja az országot, hogy néhány napon át irodalmi színvonalú előadásaival gyönyörködtesse. A vendégjátéknak nálunk is igen szép erkölcsi sikere volt, de — sajnos — annál ki-; sebb anyagi eredménye, aminek egyéb általános, körülményeken kivül a rövid és nem alapos előkészítés volt a főoka. Valóban kár érte, mert érdekes; és tanulságos szórakozástól esett el közönségünk^ mert a társulat műsora komoly érdeklődést érdemel, tagjai kiváló művészemberek, s olyan előadásokat mutatnak be, amelyeket csak a főváros első színpadjain láthatunk. Ez is a célja a vállalkozásnak: nyolc- tiz darabbal foglalkozik, de azokat tökéletes tudással és abszolút értékű művészi tolmácsolással mutatja be. A 'vüághirü Hoffmannsthal misztérium, az »Akárki« például súlyos verses dráma és a társulat súgó nélkül játsza a legkisebb zökkenő nélkül. A mi közönségünk egy része szinte sokallta is a játék tempóját, mely a vígjátékokban olyan gyors, hogy a nézők alig tudták követni a modern stilus szédületes iramát. Ez a lendület azonban nem megy a játék rovására, csupán szokatlan a repertoár-színházak közönségének. Úgy véljük, hogy más alkalommal és kellő előkészítés után szívesen látogatott vendége lesz még Rákosszentmihálynak a Déri Béla derék gárdája, amelyben viszontláttuk a mi kedves Eöry Gizinket és megismertünk néhány igazán értékesI művészt. Eöry Gizi tehetsége távolléte óta megiz-J mosodott. A viszontlátásban igen nagy örömünk telt. \ Nádor Olga, Polgár Margit, Donáth Kató, Nemes Jolán a társulat ügyes hölgy tagjai. A férfiak élén Miskey József és Deák Ferenc elsőrendű művész, de kiváló a fiatal és tehetséges Szirmay István, Ihász Lajos, Erdőssy Lajos, Déri Béla igazgató és Gál István is. A rákos szentmihályi műsor a következő darabokból állott: Az igazi asszony. Máriusz. Csók a pusztán. Akárki és Tűzmadár. Péntekre búcsúzóul kacagó estet hirdettek. — Szombaton már Győrött játszik a társulat, amely jobb sorsot érdemelt volna Rákos szentmihályon. Halálozások. Adámy Oszkár vállalkozót, kiváló műkedvelői szereplései révén is közismert és kiválóan népszerű lakostársunkat súlyos gyász érte:édesanyja, özv. Adámy József né szül. Róth Ágnes hatvanöt éves korában hosszú szenvedés után meghalt Budapesten. A megboldogult férjével a főváros legrégibb temetkező intézetének volt tulajdonosa és vezetője, s Óbuda társadalmában általános megbecsülésnek örvendett. Az óbudai temetőben szentelték be a róm. kath. egyház szertartása szerint és ott temették! el igen nagy részvét mellett. Az engesztelő' szentmisei áldozatot a kapucinus atyák főutcái templomában mutatták be. Három fia: István, a szfőv. községi temetkező intézet igazgatója., Oszkár és Rezső, valamint öt unokája gyászolja. — Spalt Ferenc, a Táti tersall közismert vendéglőse életének ötvenkettedik, boldog házasságának tizenkettedik évében hosszú, kínos szenvedés után meghalt. A népszerű Spalt család derék tagja volt, ki atyja Spalt Mátyás halála óta önállóian vezette a régebben különösen látogatott és kedvelt vendéglőt és szeretett tagja volt a rákosvidéki társaságnak is. Baráti és családi körben Guszti, volt a becéző neve és a hatalmas, kövér Spalt csudálatos fürgeséggel és erővel tudott a labdarugó és egyéb sportban is tevékenykedni. Budapesten* Rákosszentmihályon és a környéken egyaránt. Számtalan barátot szerzett, akik szeretettel őrzik meg emlékét. Az utóbbi évek gondjai és lappangó betegsége visszavonulásra kényszeritették, de üzlete élén és családja körében utolsó napjáig is híven teljesítette kötelességét. Szivsorvadás gyötörte; ijesztő módon lefogyott és a halál már* csak kínjaitól váltotta meg. őszinte részvét kisérte utolsó útjára a Kerepesi-ut melletti temetőben. Nyolcvan éves édes anyja, özv. Spalt Mátyásné, felesége szül. Purczeld Mária, két kis gyermeke és három testvére: Ottó, János, a jeles szobrász és Aranka, Potzmann Mátyás, az ismert üllőül ti vengéglős felesége gyászolja kiterjedt rokonságával. — Igen nagy részvét mellett temették el Bauer Ottó vámszaki főtanácsost, a helybeli Hangya szövetkezet alapitó elnökét a rákosszent- mihályi temetőben. Blatniczky Pál év. főesperes megható gyászbeszédet és imát mondott, az ev. énekkar megindító gyászdalokat énekelt. Nagyszámú gyászoló közönség jelent meg a végtisztességen és kisérte utolsó útjára a megboldogultat. A Kallós József színtársulata Orosházán. Rákosszentmihályi színigazgatónk, Kallós József jelenleg Orosházán működik színtársulatával. Örömmel értesülünk, hogy a nagy alföldi városban színtársulatunkat igen hamar megkedvelték és a mindenütt mostoha körülményekkel küzdő társulat ott révbe jutott. Jellemző az orosházi újság cikke, amellyel Kallósékat méltatja. Bizonyára szívesen fogadják olvasóink, ha a következőket idézzük belőle: »Támo- igassuk az orosházi színtársulatot. Emlékezetes, hogy [amikor nyilvánvaló lett Orosháza színikérületbe való ! beosztása, cikket Írtam, amely nem az igazgató szen mélye és a társulati tagok egyéni kvalitásai ellen szólt, csak leszögezte azt a körülményt, hogy a múlt nagy, elsőrendű osztályozásu társulatai után Orosháza szinházjáró közönségének nem a békéscsabai, illetve nyíregyházi városok publikumához szervezett együttesével kell megelégednie, hanem olyan szinészgárda jön Orosházára, amely egy sereg lis- . i I a 9 valódiság jele van bevésve. ASPIRIN-taWeííák is magukon viselik valódiságuk jeléi: az ismert Bayer- keresztet. Meghűlés első jeleinél és fájdalmaknál ’ASPIRIN-TABLETTÁK