Rákos Vidéke, 1933 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1933-12-24 / 52. szám
XXXtlí évfolyam. ftákosszentmfháíy, 1933. december 24. vasárnap. 52. szám RÁKOS VIDÉKE TAHSAUALIM1, HÖZittAZQAlÁSI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. RÁKOSS)EN*niHÁLY SAGVKÖZN^G ÉS SZÁMOS GGYEsClET HIVATALOS MPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. TELEFON : Rákosszentmihály 31. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő : BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Postatakarékpénztár! csekkszámla: 647. sz Karácsonyi Irta: Nagy Géza esperesplébános. A keresztény életnek nincs melegebb,- bensőségesebb ünnepe, mint a Megváltó születésének emlékünnepe, karácsony! E nap családias melegsége gyermekkorúink legelső édes emlékétől végig kisér leáldozó életünk utolsó estéjéig. Mennyi hit, mennyi érzés, szeretet és megbocsátás lángja lobban fel ilyenkor a fényőgalyak árnyékában 1 Az élet mostoha gyermekei;, a nyomorgók, akik eddig kitagadottaknak érezték magukat, a szent estén, amikor az irgalmas szivek jósága egy jobb falatot, melegebb szobát kószitett számukra, emberi mivoltuk tudatára ébrednek, s a kisded Jézus jászolánál megérzik, hogy ők is ugyanazon égi Atyának édes gyermekei 1 A szeretet és béke diadal ünnepe ez. Az igazi szenei tété, amely az adásban, az önmaga odaadásában, teljes feláldozásában merítette ki értelmiét s a békéé, a szív és lélek harmonikus békéjéé, amelynek össze'evője a jószándék, a megértő s tettekben nyilvánuló jóakarat.! — Karácsony angyalainak szózata ez: Békesség a földön a jó akaratú embereknek! A béke tehát eszerint ott lesz, ahol jóakarat van. Mi innen onnan már húsz éve vágyódunk a béke utáni A jó akarat, a készség tehát meg van nálunk, s ha még sincs békénk, ha mégis szenvedünk, az nem mirajtunk, nem a mi jóakaratunkon múlik. — A magyar lélek mindig karácsonyi lélek volt, szerette a békét. Nem akart soha háborút, nem irigyelte a másét.! A harcba mindig csak belekényszeritették. Neki elég volt a maga szép hazája, ha nem bántották volna, itt élte volna boldogan életét. De nem hagytak nyugtot neki. Irigyelve boldogságát, romlására törtek. Pedig mennyi árba, vérbe került ez a parányi boldogság., Mint a kereszténység s a nyugati műveltség védbástyá,ának mennyit kellett küzdenie! Nyugat nem hálálta meg eléggé önfeláldozásunkat, sokszor hálátlannak bizonyult, de akkorát még soha nem vétett ellenünk, mint a világháború lezajlása után, amikor szóttépte hazánkat, s koncnak: dobta oda a népeknek, amelynek fiai a békeidőben testvéreink, bár mostoha testvéreink,, a háborúban pedig baj társaink voltak. Valósággal játék tárgyai lettünk nyugat hatalmasainak. Eszembe jár itt annak a hires olasz drámaírónak, Giuseppe Giacosának eljárása, aki egyszer egy irodalmi pályázat zsürielnöke volt, s egy kedvenc Írójának szerette volna a pálmát odaadni; de a bírálók a dráma egyes részeit kifogásolták s csak úgy tartották elfogadhatónak, ha ezeket a részeket törlik, mire ő azt válar szólta a kritikusoknak; töröljétek csak, szabdaljátok csak, az a fő, hogy a dráma színre kerüljön 1 így bánnak velünk is most sorsunk földi intézői, odadobnak, magunkra hagynak, szétszabdalnak, s kéjjel nézik szomorú magyar drámánk előadását. Ezek nem karácsonyi lelkek, őket nem érintette meg A béke angyali szózata, nekik nincs jóakaratuk, azért nincs is béke a nemzetek közötti Ezért szenvedünk, ezért imádkozunk, ezért könyörgünk s kérjük a világ Mindenható Urát, hogy ihlesse meg a nemzetek vezetőinek szivét s hajlitjsa jóakaratra., Karácsony egy bölcsőhöz vezet minket. A bölcső fejlődő életet, reményteljes jövőt hordoz magában. A mi karácsonyunk legyen a reménykeltés szent magyar ünr népét Mi hiszünk a magyarok segítő Istenében, hiszünk tehát az ő isteni örök igazságában is. Hisszük erősen azt, hogy miként a kisdedből felnőtt, az érc törmelékből csengő hangú harang lesz, ami összetört magyar igazságunk uj életre kei., Isten, népek Istene, támassz közülünk karácsonyi lelkeket, hogy béke legyen már egyszer a földön. Karácsonyi szerenád. Szenlmihályról ballagtam Sashalomra. Nem nagy ut Az ember nem is veszi észre, hol végződik Szentmihály és hol kezdődik Sashalom. Mint ahogy nem tudja az ember, hol kezdődik az öregség és mikor lép az élet útjáról a halál mesgyéjére. Fehér éjszaka volt. A ropogós hó úgy világított, hogy az utcai viUamlángok szinte fölösleges lukszusképen hatottak, de enyhe csillogásukkal még szebbé varázsolták a fehér éjszakát, mint gyöngysor a fehér asszonyi nyakat. Az utolsó Hév-kocsi régen elcsiíingelt, ember nem volt a szemhatáron, de talán a nagyvárosi színezetű utcai sínpár, talán a misztikus hófehér világítás, vagy talán a bennem tevékenykedő pompás borital azt az illúziót keltette, mintha egy ragyogó tündérvárosban járnék. Az ut szélesebb volt az Ándrássy-útnál, az egyszerű villák főúri paloták méreteiben ragyogtak s mire kiértem a sóderbányai Alpesek lábához: fönt a magasban a református kulturház egy magyar Walhalla gigászi pompájában tündökölt, (Talán azért, mert Móricz Pál urunk lakozik benne.') A szabad térségen egy kis szól kerekedett. A villám- vezetékben távoli brácsáik zümmögtek és nótafoszlányok kavarogtak. (Pedig ilyenkor már nem működik a lakihegyi nagyadó.) Egyszerre tisztán és világosan hallom a kolozsvári Guczi bácsi tárogatóját. Ezeket a nótákat nem is tudja más, mint a rég meghalt öreg cigány.: Most pedig — megesküszöm rál — az ungvári hires Lányi Samu gordonkázik rég elfeledt, édes magyar nótákat. Milyen [kedvesen húzzál * De hát mi ez? Halott öreg regősök, akikkel valaha együtt muzsikálgattam, tán éjjeli zenét adnak nekem, a csonka országban felejtett nóiás cimborának? ök nem várták be Trianont. Guczi bácsi a magyar Kolozsvárról, Lányi Samu a magyar Ungvárról költözött el a meny- ország magyar setbement-jébe, ahova nem hallatszik fel a foxtrott a pesti lokálokbóL ök odafentről bizonyára
