Rákos Vidéke, 1933 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1933-09-24 / 39. szám
XXXtll. évfolyam. Rákosszentmihály, 1933. szeptember 24. vasárnap, 39. szám RÁKOS VIDÉKE Társadalmi, közigazgatási és közgazdaság* hetilap. rAkossienohhAly nagyközség és számos egyesület hivatalos lapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rákosszentmihály, Szentkorona-utca 37. TELEFON: Rákosszentmihály 31. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő: BALÁZSOVICH ZOLTÁN. Előfizetési ár: Egész évre 10 pengő Fél évre 5 pengő. Negyedévre 2 P 50 fill. Egyes szám ára 24 fillér. Postatakarékpénztári csekkszámla: 647. sz He rezeg Ferenc emlékezéseiből.* ELŐSZÓ. — Állj, ki vagy ? — Jóbarát. — Ember ? — Nem, költő. Sardanapal király teljes rokon szén vemet bírja. Mikor búcsút mondott az életnek: máglyára rakta drágaságait, műkincseit és asszonyait, azután magával együtt elégette. Ez igen jó gondolat volt. Ha a Föld szállóvendége visszautazik ősei honába, akkor ne feledje itt a podgyászát. Abból csak rendetlenség lehet. A drágaságok holnap úgyis devalválódnak, a műkincsek, pedig kiesnek a divatból és belekerülnek a n inivei palota vendégszobáiba. Ahol azután az átutazó szatrapa ráakasztja a vadászkulacsát arra az Asztarte szoborra, amely előtt egy Sardanapal térdepelt. De az asszonyok? Csakugyan tüzibe vessük őket? Föltétlenül! El kell belőlük hamvasztani mindent^ arai egyedül Sardanapal királyé volt. Ami azonfelül megmarad, az elég lesz arra, hogy még ötven esztendeig ülhessenek a bridge-asztal melleit. Ha én igy érzek, akkor miért írok visszaérni étkezéseket? Mert nem vagyok Sardanapal! Ő ember volt, én költő vagyok. A költő pedig egy életen át szilánkokra^ tépi és szétszórja, magát a szélben. Amig egy papirrongy marad az írásaiból, addig az orra, a füle, a szeme tovább folytatja földi bolyongását. Hol tudná ő magát megint} összeszedni? Ez a könyv arra való, hogy némi rendet teremtsék a visszamaradó alkatrészeim közt. Mert azt még sem óhajtanám, hogy egy epigon kimutassa a hüvelykujjamról, hogy az orrom volt. De nem volna jobb ezt a munkát más Íróra bízni? Nem! írtak már rólam könyvet. Müveit, igazságszerető * Herczeg Ferenc hetvenedik születésnapja ünnepe a magyar olvasóközönségnek is, mert ma jelent meg Herczeg Ferenc Emié kézé sei-nek. első kötete. Amiről eddig sohasem beszélt: életének regényét mondja el ebben a, minden regénynél fordulatosabb, szinesebb és mélyebb könyvében a költő. Gyermekkorában még postakocsin járt, a 67 éves Herczeg Ferenc viszont már repülőgépen utazott Londonba. Az emberiség történetének legmozgalmasabb, legérdekesebb korszaka az elmúlt hetven év, amelynek Herczeg Ferenc nemcsak legkülönb élő magyar elbeszélője, hanem élesszemü megfigyelője is, aki nagy szerepet játszott és játszik nemcsak irodalmi és művészeti életünkben, hanem a magyar társadalmi és politikai életben is. Úgyszólván mindenkit ismert e kor kimagasló egyéniségei közül, álarc nélkül látta a közélet főszereplőit és nemcsak az irodalmi és szinházi kulisszák mögött volt és van otthon, hanem a politika boszorkánykonyhájában is. Öt kötetre tervezett emlékezéseinek első kötete A Várhegy cimmel ma jelent meg. A nagyértékü kötet előszavát itt mutatjuk be olvasóinknak. és jótollu irók is. Valahányszor fellapoztam egyet, mindig egy ember lépett; ki belőle. De az nem én voltam, hanem maga a szerző, aki az én álarcomat viseli. Az arca néha az enyém volt, de a lélek mindig a másé. Merít, jaj könyviró is költő, a költő pedig olyan mutatványos, aki a vásári bódéjában önmagát mutogatja. A lírikus a közönség előtt vetkőzik és ha apollói termete van, akkor nincs is ebben szégyen. Szemérmetlenség: a rútság meztelensége. Az elbeszélés, a dráma: álarcosbál, ahol minden himnemü és nőnemű dominó alatt maga a szerző rejtőzik. A manchai lovag: Cervantes; Meíisztó: Goethe; az aranyember: Jókai. Romeo pedig Shakespeare, Julia is ő és ha véget ér az atliqni mesteremberek komédiája, és Gyalu, az asztalos, kidugja fejét az oroszlá,n kócsőrénye alól, akkor megtudod, hogy az oroszláp is Shakespeare volt. Kis Pál vagy Nagy Mihály nekiül, hogy könyvet ir rólam. És önmagáról ir. Ha megdicsérnek, akkor úgy látom, mintha Kis Pál a tükör előtt kellemeztetné magát; ha pedig lecsepülnek, akkor az a benyomásom, hogy szegény Nagy Miska meghasonlott önmagával. És minél több rokonvonást talál Kis Pál maga közt és köztem, annál kedvezőbb lesz a bírálata és minél ellentétesebb a természetem Nagy Mihályéval, annál erősebb lesz a meggyőződése, hogy nem vagyok olyan, amilyennek lepnem kellene. , Én tehát ma^am irom meg a könyvemet. De a hiúság? Hihető, hogy költő, azaz születésétől fogva biu ember, meg fogja magáról imi az igazságot? Az egész igazságot ott is, ahol az reá nézve egy cseppet )sem hi#elgő? Nem, ez csakugyan nem hihető. Nem hihető, de nem is szükséges. Nem szükséges, mert én annyit hazudhatok, amennyit tudok, azért a hazugságomban is én leszek benne, mást, mint önmagamat hazudni neim tudok, Egy madár nem képes arra, hogy önmaga fölé repüljön. Hiszen Háry János egyéni igazsága éppen a hazudo- zásában van. Én azonban nem is akarok hazudni, bár lehet, hogy nem fogok mindig igazat mondani. Hogy egészen őszinte legyek: van még egy okom, amely az Írógép elé ösztökél. Érdekei és vonz a gondolat, hogy egyszer álarc nélkül üljek szemben olvasóimmal. Persze, tudom, hogy minden demaszkirozás veszedelemmel jár. De a veszedelem az enyém, az olvasóé a rokonszenvem. Mősi negyven Szeptember 23-án megint nevezetes évfordulóhoz ériünk el, mi rákosszentmihályiak: 1893. szept. 23-án indult meg a szentmihályi lóvasut, mely az itteni nyaralótelepek fejlődését megindította és az önállói községgé alakulást megalapozta. Negyven esztendővel ezelőtt létesült a szerencsés kis vállalat, amelynek hatását, eredményes
